archivum-hirek2010

Hírek

Készíts cserépangyalkát a Móra-múzeumban!

Múzeumi karácsonyi játszóház

December 19-én, vasárnap 10 órától egészen 13 óráig Karácsonyi játszóházat szerveznek gyermekeknek és szüleiknek a szegedi Móra Ferenc Múzeumban. A résztvevõk saját maguk készíthetnek cserépangyalkát és mézeskalácsot, de a bátrabbak kipróbálhatják a gyertyamártást is. Részletek »

Kürti Béla kapta idén a Tömörkény-díjat

Kürti Béla régész kapta 2010-ben a Tömörkény-díjat

Kürti Béla régész kapta idén a Tömörkény-díjat. A muzeológus 1972 óta dolgozik a szegedi Móra Ferenc Múzeumban. Kürti Béla számos régészeti feltáráson dolgozott ásatásvezetõként, õ rendezte a legendás "Az avarok kincsei" címû tárlatot, amelyet Moszkvában, Frankfurtban, Párizsban, Bécsben és Nürnbergben is láthatott a nagyközönség. Részletek »

A szegedi 56-os hõs földi maradványait keresik

Kováts József, a kádári megtorlás egyetlen szegedi áldozata, a dél-alföldi városban egyedül õt végezték ki az 56-os forradalomban játszott szerepéért. A történelem kegyetlen és egyben különös fintora, hogy a kivégzett hõs földi maradványai nincsenek meg, Kováts Józsefnek nincs sírhelye. A szegedi Móra Ferenc Múzeum és a hódmezõvásárhelyi Emlékpont Múzeum élére állt annak a kezdeményezésnek, amelynek célja, hogy kiderüljön, hová lett a forradalmár holtteste. Részletek »

Új múzeumi látványtárat alakítanak ki a Kultúrpalotában

Néprajzi és természettudományi látványtárakat alakítanak ki a szegedi Móra Ferenc Múzeum fõépületében. Az 53 milliós európai uniós projekt részeként egy több mint háromszáz négyzetméter alapterületû kiállítótér jön létre. Az új muzeális térben hozzávetõlegesen kétezer mûtárgyat mutatnak majd be. Részletek »

Ki kapja 2010-ben a Tömörkény-díjat?

December 13-án, hétfõn 12 óra 30 perckor a Móra Ferenc Múzeumban kerül sor a Tömörkény-díj 2010. évi átadására.
Az 1994-ben alapított díjat minden évben az adott esztendõben végzett kiemelkedõ szakmai munkáért kapja egy múzeumi munkatárs. Részletek »

Lovas sír, avar kori kard és aranyleletek: régészeti sajtótájékoztató a Cserje soron

Lovas sír, avar kori kard és aranyleletek: régészeti sajtótájékoztató a Cserje soron

A makói ipari park területén és az M43-as autópálya nyomvonalán az elmúlt hónapokban lezajlott régészeti ásatásokról tájékoztatja a sajtó képviselõit dr. Zombori István, a Móra Ferenc Múzeum igazgatója és Balogh Csilla, régész-koordinátor december 9-én, csütörtökön 13 óra 30 perckor a múzeum Cserje sori restaurátor- és raktárközpontjában. Részletek »

Megújult a Varga Mátyás Ház! Százéves lenne a legendás alkotó

Varga Mátyás, a legendás színházi díszlettervezõ, grafikus, iparmûvész születésének századik évfordulójára, december 1-jére megújul a szegedi Varga Mátyás Ház, a Móra Ferenc Múzeum színháztörténeti kiállítóhelye. Részletek »

Fürdõtörténet, szõlõkultúra és avar mellpáncél

Több mint ötven elõadáson vehetnek részt az érdeklõdõk a Móra Ferenc Múzeumban megrendezésre kerülõ tudományos tanácskozáson. A kutatók november 29-étõl négy napon keresztül számolnak be az utóbbi hónapok munkájáról. Részletek »

Mit keres Sztálin szobra a 48-as relikviák között?

Sztálin szoborAz aradi múzeum sokáig rejtve õrzött 1848-49-es gyûjteményének rendszerezése közben derült ki, az 1950-es években a kommunista idõszak propaganda termékeit is a 48-as relikviák közé leltározták be, így kerülhetett például Sztálin szobra a Kossuth Lajosnak és harcostársainak emléket állító több ezer darabos gyûjteménybe.   A 48-49-es relikviák restaurálásáról, rendszeresésérõl szóló munka eddigi menetérõl, a projekt eredményeirõl tájékoztatják a sajtó képviselõit november 23-án, kedden 13 órakor a Móra Ferenc Múzeumban. Részletek »

Páratlan éremgyûjteménnyel gazdagodik a Móra-múzeum

Páratlan éremgyûjteménnyel gazdagodik a Móra-múzeumA maga nemében egyedülálló, páratlan éremgyûjteménnyel gazdagodik a szegedi Móra Ferenc Múzeum numizmatikai tára. A tavaly elhunyt tekintélyes gyûjtõ, Szolláth György 177 darabos éremportré sorozata óvatos becslések szerint is legalább 5 millió forintot ér. A gyûjteményt a múzeum szimbolikus összegért vásárolta meg az özvegytõl. A kollekciót a nagyközönség a Kultúrpalota kupolájában tekintheti meg. Részletek »

Visszavásárolták az ellopott Lotz Károly-képet: 17 éves szépség a múzeumban!

Lotz Károly - Lonovics Kornélia festmény

Egy korábban ellopott, majd a késõbbiekben az eredeti tulajdonos által visszavásárolt Lotz Károly-festmény kerül a makói József Attila Múzeum gyûjteményébe. A 17 esztendõs, gyönyörûséges Lonovics Kornéliát ábrázoló mûvet november 11-én, csütörtökön 15 órakor mutatják be a nagyközönségnek a makói múzeumban. A száztíz éve készült egészalakos portrét a képen ábrázolt hölgy unokái adják át a közgyûjteménynek. Részletek »

Nemzetközi hárfaverseny kezdõdik a múzeumban

Az eddig beérkezett jelentkezések szerint közel 60, túlnyomórészt külföldi fiatal vesz részt a II. Nemzetközi Hárfaversenyen Szegeden. A világ 17 országából - az USA-tól Japánig - érkeznek versenyzõk a dél-alföldi városba. A hárfakoncert nyitóeseménye november 8-án, hétfõn 19 órakor lesz a Móra Ferenc Múzeumban. Részletek »

125 múzeumi vezetõ tanácskozik a szegedi múzeumban

Öt év után ismét tanácskozásra gyûlnek össze az ország múzeumi vezetõi. A november 5-én, pénteken 16 órakor a Móra Ferenc Múzeumban kezdõdõ konferencián 125 múzeumi vezetõ folytat megbeszélést a magyar múzeum-ügyrõl. Részletek »

Kortárs roma festõk mûvei a makói múzeumban

Az emlékezés színes álmai címmel nyolc kortárs roma festõmûvész munkáiból nyílik kiállítás a makói József Attila Múzeumban november 6-án, szombaton 11 órakor. A tárlat a roma kortárs festészetet igyekszik reprezentálni. A mûvészettörténészek szerint a roma festészetet sajátossága nem a színvilágban, sokkal inkább a témaválasztásban rejlik. A képek azt tükrözik, minden mûvész a maga roma identitását keresi. Részletek »

Ilyen még nem volt a Kass Galériában!

Mozgó képek a Kass GalérábanIlyen még valóban nem volt a szegedi Kass Galériában: a 7x3D címû tárlatra beszerelt monitorokon Tóth Pál filmrendezõ hét filmjét, a falakon a 3D-s animáció munkafázisaiba bepillantást engedõ állóképeket, rajzokat tekinthetik meg az érdeklõdõk. A kiállítás az Animáció Világnapja alkalmából október 28-án 17 órakor nyílik. Részletek »

Évtizedekig rejtegették az 56-os festményeket

Görgényi István -Kossuth -címeres önarcképGörgényi  István, Aba Novák Vilmos és  Rudnay Gyula tanítványa volt egykoron. A bányászként is dolgozó néhai mûvész 1956 után titokban festette meg a forradalomhoz kötõdõ élményeit. A mûvek elkészültek, majd az alkotó elrejtette õket. Létrehozásuk, rejtegetésük tulajdonképpen titkos ellenállásként fogható fel. Görgényi szabadságát veszélyeztette volna, ha kitudódik a festmények léte. A mûvész 1973-ban bekövetkezett halála után újabb évtizedekre rejtve maradtak az alkotások. 2006-ban egy pincébõl került elõ a páratlan 56-os kollekció. A mûveket október 22-tõl a szegedi Fekete házban tekinthetik meg az érdeklõdõk. Részletek »

Tibet kincsei kiállítás megnyitó

Tibet kincsei kiállítás megnyitó

A buddhista tanítások, ezer évvel ezelõtt érkeztek meg Indiából és honosodtak meg Tibetben. Az azóta eltelt idõben a tibeti buddhizmus különbözõ hagyományaiban a buddhista gyakorlat gazdag formakincset hozott létre. Az összetett szimbólumrendszer és a szigorú szabályokat követõ alkotások Buddha idõtlen bölcsességét közvetítik felénk. A tibeti buddhizmus a 20. század második felében hiteles átadással rendelkezõ tanítók közvetítésével a nyugati kultúrába is megérkezett. A szakrális tárgyak, ahogy Tibetben, így itt Európában sem elsõ sorban a múzeumok polcait gazdagítják, hanem a mindennapi élet használati tárgyaivá válnak.

Részletek »

Szegedi vár: Magyar Szobrászat 2010

Szegedi vár: Magyar Szobrászat 2010Közel ötven magyar szobrász több mint hatvan mûvét tekinthetik meg az érdeklõdõk a szegedi vármúzeumban. A Magyar Szobrászat 2010 címû tárlat a rendszerváltozás utáni hazai szobrászmûvészetrõl igyekszik egyfajta átfogó, széleskörû képet adni. A kiállítási kollekció sokoldalú, színes, hû lenyomata az utóbbi két évtized magyar szobrászati folyamatainak.
A tárlatot október 15-én, pénteken 15 órakor Baráz Tamás szobrászmûvész, a Magyar Szobrász Társaság elnöke és Ibos Éva mûvésztörténész nyitja meg.

Részletek »

Francia katonák Szegeden 1918-1920 - tablókiállítás

Csontváry Szentesen

2010. szeptember 30-tól december végéig Csontvárytól Szõnyig címmel képzõmûvészeti kiállítás látható a Koszta József Múzeumban. A miskolci Herman Ottó Múzeum képzõmûvészeti gyûjteménye országos viszonylatban is az egyik legjelentõsebb, tõlük érkezett a modern magyar festészetet bemutató válogatás. Ilyen szintû, a klasszikus modern magyar mûvészetet áttekintõ kiállítás még nem volt Szentesen. Borsos Miklós és Ferenczy Béni plasztikáihoz, és a Miskolcról érkezõ képekhez, szorosan kötõdnek Koszta József szentesi múzeumban õrzött alkotásai. A tárlatot 30-án, csütörtökön fél 5-kor Ibos Éva mûvészettörténész nyitja meg.

Régi idõk fegyverei

Régi idõk fegyvereiHa vitéz vagy, jer velem! címmel régi idõk fegyvereibõl nyílik kiállítás a szegedi Móra Ferenc Múzeumban szeptember 24.-én, pénteken délután 4 órakor.  A vendégeket köszönti B. Nagy László polgármesterjelölt, a tárlatot megnyitja Dr. Zombori  István történész, megyei múzeumigazgató. Közremûködnek a Szegedi III. Honvéd Gyalogezred vitézei. A kiállítás december 19-ig látogatható.

Vallásos füzetek gyûjteménye

Vallásos füzetek gyûjteménye - Vallásos ponyvanyomtatványok Bálint Sándor hagyatékábanSzeged jeles szülötte, a kiváló néprajztudós, Bálint Sándor tárgyi hagyatékának páratlan értékeit foglalja kötetbe a Móra Ferenc Múzeum új kiadványa. A vallásos ponyvanyomtatványokat feldolgozó könyv 1600 tételt tartalmaz és ezzel a magyar szakrális ponyvafüzetek olyan együttese, amely mostani közlése, szakszerû leírása, címlapjuk publikálása és mutatókkal való ellátása révén a kiadványt a mûfaj pótolhatatlan szak-kézikönyvévé teszi. Bálint Sándor munkásságáról ez a könyv a harmadik a sorban, s teszi még inkább feldolgozottá a múzeum szakembereinek irányításával a legszögedibb szögedi páratlan életmûvét.

Szegedi várfal a mélyben

A szegedi Móra parkban, a múzeum elõtt folyó ásatás során a Móra Ferenc Múzeum régészei megtalálták a középkori szegedi téglavár déli falának egy részletét.A szegedi Móra parkban, a múzeum elõtt folyó ásatás során a Móra Ferenc Múzeum régészei megtalálták a középkori szegedi téglavár déli falának egy részletét. A helyszínen tartott sajtótájékoztatón elmondták, hogy a mai talajszint alatt három méter mélységben megtalált két és fél méteres szélességû faldarab helyzetébõl immáron pontosabban meghatározható, merre húzódott a legendás szegedi vár, s ma mely épületek alatt találhatók az erõdítés korabeli ábrázolásokról és térképekrõl ismert, de ma már nem látható fontosabb részei.

Válogatás Bálint Sándor gyûjteményébõl

Válogatás Bálint Sándor gyûjteményébõl - Meghívó - 2010. 09. 17.

Múzeumok mindenkinek Szentesen

Múzeumok mindenkinek Szentesen

Régészeti feltárás új rendszerben

Régészeti feltárás új rendszerben - A Magyar Nemzeti Múzeumban írták alá szeptember 8-án az M43-as autópálya Makó-Csanádpalota közötti szakaszának megelõzõ régészeti feltárásáról szóló szerzõdést.A Magyar Nemzeti Múzeumban írták alá szeptember 8-án az M43-as autópálya Makó-Csanádpalota közötti szakaszának megelõzõ régészeti feltárásáról szóló szerzõdést. A régészeti örökség védelmét biztosító új rendszerben a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Örökségvédelmi Központ koordinálja és segíti szakmai szempontból a feltárásokat.  A megállapodás alig egy hónappal a NÖK létrejötte után született, s ez az elsõ, amelyben a megyei múzeumokra bízzák a régészeti feltáró munkát. A szerzõdést a kulturális kormányzat magas szintû képviselõi, valamint a Csongrád Megyei Önkormányzat elnöke, Magyar Anna, országgyûlési képviselõ jelenlétében dr. Zombori István, a Móra Ferenc Múzeum megyei igazgatója és a Magyar Nemzeti Múzeum szakmai és gazdasági vezetõi írták alá. Heteken belül elindulhat az M43-as autópálya 24 kilométeres útszakaszának területén a régészeti munka, amelynek során közel 400 ezer négyzetméter feltárást kell majd elvégezni.

Kegyeleti utazás

A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadirégész, Hadszíntérkutató és Hagyományõrzõ Osztálya kegyeleti utazást szervezett Drávetzky Sándor hadapród õrmester 1916 augusztusi hõsi halálának helyszínére és sírjának felkutatására, a mai Ukrajna területén lévõ Volhíniába.  A 2010. augusztus 26-29 közötti út résztvevõje volt Tóth István, a Móra Ferenc Múzeum történeti osztályának vezetõje, aki a szegedi Meritum Egyesület tagjaival együtt rendszeres támogatója a kutatásoknak. A kegyeleti úton Szanka József, a Meritum Egyesület képviseletében és Kertész Péter, a Csongrád Megyei Önkormányzat szakmai felügyeleti referense is részt vett.
Részletes beszámoló »

Látogatóink figyelmébe

A Pillangók zöld szigete - Tajvan címû kiállításunk az elõzetes tervekkel ellentétben nem szeptember 5-ig látogatható, hanem augusztus 31-én bezár.

A szegediségrõl nyílik állandó kiállítás

Az ö-zõ nyelvjárás, a paprikatermesztés, a papucsos mesterség, a parasztházak napsugárdíszes oromzata és a sokakat vonzó alsóvárosi búcsú a szegediség jelképeivé váltak. A Szöged hirös város címû néprajzi állandó kiállítás a részben máig élõ hagyományokat mutatja be. A tárlat augusztus 18-án nyílt meg a Móra Ferenc Múzeumban.
Folytatás »

A pillangók 25 ezredik látogatója

A pillangók 25 ezredik látogatójaAugusztus 12-én, csütörtökön érkezett a Móra Ferenc Múzeumba a különleges és szépséges tajvani élõ lepkéket bemutató tárlat, a pillangó-valóságsó 25 ezredik látogatója. A 25 ezredik látogató Kiss Zsuzsa nyolcadikos szegedi diák. Édesanyjával és 3 unokatestvérével érkezett a kiállításra. A szerencsés érdeklõdõ egy a kiállításon elhullott, majd kipreparált pillangót kapott ajándékba dr. Zombori István megyei múzeumigazgatótól.

László Gyula felgyõi ásatásairól

A Móra Ferenc Múzeum Régészeti Osztálya a több éve sikeres évkönyv- (MFMÉ-Studia Archaeologica) és monográfiasorozatán (MFMÉ-Monographia Archaeologica) kívül egy új kiadványt indít útjára MFMÉ-Monumenta Archeologica címmel. A sorozat elsõ köteteként egy több évtizedes adósságát törleszti a hazai régész szakma. A könyv László Gyula régészprofesszor vezetésével 1955-1977 között, Felgyõ község területén és közvetlen környékén végzett ásatások anyagának bronzkori és avar kori leleteit mutatja be. Könyvismertetés »

Látogatóban a Vasarely alapítványnál

Látogatóban a Vasarely alapítványnálPierre Vasarelynek a dél-franciaországi Aix-en-Provence városában mûködõ Fondation Vasarely elnökének meghívására Szabó Tamás, a szegedi Móra Ferenc Múzeum Képzõmûvészeti Osztályának munkatársa 2010. júliusában egy hétre a mûvészeti alapítvány vendége volt. A meghívás illeszkedett a két tudományos intézet közötti kapcsolatépítés és együttmûködés folyamatába. Ennek elsõ lépéseként Pierre Vasarely nyitotta meg 2008 februárjában Szegeden nagyapja, Victor Vasarely festõ- és szobrászmûvész születésének "centenáriuma" alkalmából a Móra Ferenc Múzeumban rendezett emlékkiállítást.

Impozáns kötet Kohán Györgyrõl

Impozáns kötet Kohán Györgyrõl

Impozáns, több mint 60 fényképet tartalmazó kötet jelent meg a XX. századi magyar festészet meghatározó alakjáról, Kohán Györgyrõl. A könyvet Ibos Éva, a Móra Ferenc Múzeum mûvészettörténésze írta és szerkesztette. A Kohán-album a Kossuth Kiadó gondozásában a Magyar Festészet Mesterei sorozatban jelent meg. Ismertetõ »

Lepke show a nyár végéig

A  Móra Ferenc Múzeum élõ lepke-kiállítása a korábbi tervek szerint július 4-ig várta volna az érdeklõdõket, de a múzeum tárgyalásai eredményesnek bizonyultak, így egészen nyár végéig élõ pillangókat figyelhetnek meg a múzeumba látogatók. Az elpusztult lepkék helyett újak népesítik be a lepkeházat júliusban és augusztusban is, ezért a nyári hónapokban is friss elõ-pillagó szállítmányok érkeznek majd Tajvanból. Eddig közel 18 ezren látták a népszerû kiállítást.

Fotók Londonból

A makói József Attila Múzeumban látható június 26-tól Sipos József, Londonban élõ magyar fotós kiállítása. A Royal Photographic  Society tagjának Fényképezõgéppel a Föld körül címû bemutatóját Bíró György nyitja meg június 26-án, szombaton délután 5 órakor a makói múzeum földszinti kiállítótermében.

16 ezren a szegedi Múzeumi Éjszakán

16 ezren a szegedi Múzeumi ÉjszakánAz esõs idõ és a labdarúgó világbajnokság ellenére ezrek mozdultak ki otthonról, s járták be a szegedi múzeumi éjszaka különbözõ helyszíneit.
A Móra Ferenc Múzeumban és a Móra parkban több mint 7 ezren fordultak meg este hat és éjjel 1 óra egy között. A Fekete házban 2400 látogató járt; a Somogyi-könyvtárban ezren, a Dómban ezerötszázan, a REÖK-ben háromezerötszázan voltak. A becslések szerint összesen a Múzeumok Éjszakája 2010 rendezvénysorozat szegedi helyszínein több mint 16 ezer látogató vett részt.
Fotók az eseményrõl »

Múzeumok éjszakája 2010. 06. 19. Koszta József Múzeum Szentes

Múzeumok éjszakája 2010. 06. 19. Koszta József Múzeum Szentes

Pillangó kiállítás - 15 ezredik látogató

Pillangó kiállítás - 15 ezredik látogatóJúnius 15-én, kedden 10 órakor érkezett a Móra Ferenc Múzeumba a különleges és szépséges tajvani élõ lepkéket bemutató tárlat, a "pillangó-valóságsó" 15 ezredik látogatója. A szerencsés vendég Márton Dávid, a Makkosházi Általános Iskola ötödikes diákja volt, aki egy, a kiállításon elhullott, majd kipreparált pillangót kapott ajándékba dr. Zombori István megyei múzeumigazgatótól. A makkosházi tanulócsoport kísérõ pedagógusai könyvajándékot vehettek át dr. Gaskó Béla igazgatóhelyettes, Természettudományi Osztályvezetõtõl.
A rendkívüli tárlat hatalmas népszerûségét jelzi, hogy május 14-óta, a nyitástól számítva egy hónap alatt 15 ezren látták az élõ kiállítást.

Múzeumok éjszakája 2010. 06. 19. József Attila Múzeum Makó

Részletes program »

Éjszakai fotókat várunk

Fényképezést kedvelõ múzeumbarátok közremûködését kérjük a múzeumok éjszakája programjaink megörökítésében. Június 19-én a Móra Ferenc Múzeum sokszínû kínálattal várja a látogatókat kora estétõl késõ éjszakáig. Akik kedvet éreznek, hogy saját digitális fényképezõgépükkel megörökítsenek ezen az éjszakán emlékezetes pillanatokat a múzeumban és a külsõ helyszíneken, küldjék el fotóikat e-mailben a This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. címre. A Múzeumok éjszakája lényegét, tömegeket vonzó, kicsit rendhagyó, színes kavalkádját leginkább kifejezõ felvételeket várunk, legfeljebb 1 megabájtos méretben. A legjobban sikerült 20 felvétel a szerzõ megjelölésével felkerül a múzeum honlapjára és készítõik 2-2 db tiszteletjegyet kapnak kiállításaink megtekintésére.

Trianon és a magyar tudomány

Trianon és a magyar tudományA Móra Ferenc Múzeum Történeti Osztálya közremûködésével országos és helyi tudományos mûhelyek tartottak konferenciát Szegeden a múzeumban június 11-én, pénteken. Trianon és a magyar tudomány tematikáját helyezte elõtérbe a program, amelyen hét plenáris elõadás, valamint három szekcióban összesen harminc referátum hangzott el.
A teljes program ismertetése »

Múzeumok éjszakája 2010. 06. 19.

Meghívó a "Fehérlófia" címû kiállításra - 2010 június 04.

Meghívó a Fehérlófia címû kiállításra. 2010 június 04.

Csontvárytól Szõnyiig

Modern magyar mûvészet - válogatás a miskolci Herman ottó Múzeum anyagából.

Modern magyar mûvészet - válogatás a miskolci Herman Ottó Múzeum anyagából.

Kiállítás megnyitó: 2010. május 27. csütörtök délután 3 óra.

Részletek »

Látogatóink figyelmébe

A pillangók zöld szigete -Tajvan címû kiállításunkra a torlódások elkerülése érdekében a csoportoknak elõzetes bejelentkezést javasolunk az 549-040 telefonszámon.

Múzeumi Világnap Szentesen

Múzeumi Világnap Szentesen 2010. május 18. - Újabb Koszta József alkotással és relikviákkal gyarapodott a szentesi múzeum.

További események »

Bálint Sándor emléknap

Bálint Sándor emléknap

Harminc éve hunyt el a 20. századi magyar néprajzkutatás meghatározó alakja, Bálint Sándor. A tudósra május 10-én felolvasóüléssel és kamara-kiállítással emlékeztek a szegedi Móra Ferenc Múzeumban. A konferencián dr. Zombori István megyei múzeumigazgató köszöntõje után Kiss Rigó László Szeged-Csanádi megyéspüspök Bálint Sándor boldoggá avatásának folyamatáról, Erdélyi Zsuzsanna Kossuth-díjas néprajzkutató a legszögedibb szögedi emberi vonásairól beszélt , majd jeles szegedi néprajzkutatók idézték Bálint Sándor munkásságát.

Folytatás »

A pillangók zöld szigete - TAJVAN és a hatlábúak csodálatos élete

A pillangók zöld szigete - TAJVAN és a hatlábúak csodálatos élete

Megnyitó program május 13. »

Bálint Sándor emlékére

Harminc évvel ezelõtt hunyt el a XX. századi magyar néprajzkutatás meghatározó alakja, Bálint Sándor. A tudósra május 10-én, hétfõn felolvasóüléssel és kamara-kiállítással emlékeznek a szegedi Móra Ferenc Múzeumban.
Részletes program »

Fellegek vándorai - könyvbemutató

Fellegek vándorai - könyvbemutató

A Csizmazia Közhasznú Magánalapítvány kezdeményezésére,a szegedi Mozaik Kiadónál megjelent Csizmazia György Fehér-tóról szóló írásainak gazdag válogatása, melyet albummá tesz közel négyszáz, a tavi madárrezervátum életét bemutató természetfotó, köztük dr. Bajusz Huba, Barkóczi Csaba, Hencz Alajos, Máté Bence, dr. Molnár Gyula, Puskás József, Széll Antal és Vadász Sándor önzetlenül felajánlott alkotásai. A Fellegek vándorai, Fehér- tói madárvilág - Csizmazia György írásaival címû album bemutatójára 2010. május 10-én, hétfõn du. fél 6 órakor kerül sor a Móra Ferenc Múzeum dísztermében. (Szeged, Roosevelt tér 1-3.) Az album a rendezvényen kedvezménnyel megvásárolható.

Pünkösdi játszóház

Pünkösdi játszóház - 2010. május 15.

Capa 15 ezer vendége

Közel 15 ezren látták a magyar származású világhírû fotográfus, Robert Capa legendás képeit a szegedi Móra Ferenc Múzeumban. Az elmúlt két hónap során tizennégyezer-ötszázkilencvenkilenc látogató tekintette meg Capa eredeti fotóit a közgyûjteményben. Fotókiállításra ilyen sokan még nem voltak kíváncsiak a szegedi Kultúrpalotában. E látogatói számnak köszönhetõen a Capa-kiállítás minden idõk legnézettebb tizenöt szegedi idõszaki tárlata között van.

Veteránjármûvek Makón

Német veteránjármûvek technikatörténeti kiállítása a makói József Attila Múzeumban

A makói József Attila Múzeumban május 2-án, vasárnap német veteránjármûvek technikatörténeti kiállítását rendezik, színes programokkal.
Meghívó részletesen »

A szentesi mázas kerámia

Lengyel barátaink emlékére

Lengyel barátaink emlékéreA mindmáig felfoghatatlan katyni tömegmészárlás áldozataira kívánt emlékezni a Lech Kaczynski elnök vezette lengyel delegáció a kegyetlen gyilkosságok helyszínén a borzalmas tett 70. évfordulóján. A lengyel megemlékezõk azonban soha nem érkeztek meg; a lezuhant elnöki gépen lelte halálát 97 lengyel hazafi.   

Az elhunytak között van Andrzej Przewo¼nik miniszter, a lengyel Harc és Mártíromság Emlékét Õrzõ Tanács vezetõje, Csongrád megye régi barátja is, aki tavaly megnyitotta a katyni emlékkiállítást a szegedi Fekete házban. Andrzej Przewo¼nik a megyei múzeum meghívására néhány héten belül ismét a vendégünk lett volna - mélységes szomorúsággal vesszük, hogy a találkozás mindörökre elmarad.

Elhunyt Kass János grafikusmûvész

Kass János

Életének 83. évében elhunyt Kass János kétszeres Munkácsy-díjas grafikusmûvész, könyvillusztrátor. Szeged díszpolgára, a Móra Ferenc Múzeum pártolója meghatározó egyénisége volt a városnak és az ország mûvészeti életének. Alkotásaival Szegeden a múzeum által fenntartott, Kass nevét viselõ galériában rendszeresen találkozhatott a közönség, a gyûjteményben állandó kiállítás reprezentálja  páratlan mûvészegyéniségét.
Megemlékezésünk »

Capa este 8-ig

Már csak vasárnapig láthatóak a szegedi Móra Ferenc Múzeumban a legendás fotográfus, Robert Capa eredeti fényképei. Eddig több mint tizenháromezer-ötszázan tekintették meg a szegedi kiállítást. Április 25-án, vasárnap, a tárlat utolsó nyitvatartási napján kedvezményes áron, 400 forintért válthatóak belépõjegyek, a diákok pedig ingyenesen nézhetik meg a rendkívüli kiállítást. A várható nagyobb érdeklõdés miatt a zárónapon 20 óráig lesz nyitva a Móra-múzeum.

László Gyula emlékkiállítás

László Gyula emlékkiállítás - Hunor és Magyar nyomában

Esti fények a Kassban

Esti fények a Kassban - Székó Gábor szobrászmûvész kiállítása

Széchenyirõl a Móra Ferenc Múzeumban

Széchenyirõl a Móra Ferenc Múzeumban

Látogatóink figyelmébe

A Móra Ferenc Múzeumban március 30-án, kedden a Robert Capa kiállítás technikai okok miatt nem látogatható. A Móra Ferenc Múzeum és összes kiállító helye április 4-én, Húsvét vasárnap zárva tart.

A Móra Ferenc Múzeum önkéntes segítõket keres.

A felhívás részletei és jelentkezési lap »

Mûemlékekrõl Szentesen

Mûemléki Világnap Szentes

Világnap Szegváron

Mûemléki Világnap Szegvár

Középkori kolostorok kiállítás megnyitó

A Móra Ferenc Múzeum Szeged, a Szlovák Intézet Budapest, a Szlovák Köztársaság Mûemléki Hivatala, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, Budapest tisztelettel meghívja Önt és kedves barátait a Középkori kolostorok és sorsuk a mai Szlovákia területén c. kiállítás megnyitására. Részletek »

Csõrégészet kiállítás

Csõrégészet kiállítás

A megnyitó programja »

Matiné a vikingekrõl

Matiné a vikingekrõl 2010. március 27. Koszta József Múzeum Szentes

Húsvéti játszóház

Húsvéti játszóház

Szimpózium a fájdalomról

Szimpózium a fájdalomról

Kamarakoncert

Kamarakoncert 2010. 30. 29-én a Móra Ferenc Múzeum Dísztermében

Hárfa Gála a múzeumban

Hárfa Gála a múzeumban

Dömötör Mihály kitüntetése

Dömötör Mihály fotográfust, a Móra Ferenc Múzeum munkatársát Hódmezõvásárhely városa Signum Urbis Honorantis címmel tüntette ki hatvanadik születésnapján.Dömötör Mihály fotográfust, a Móra Ferenc Múzeum munkatársát Hódmezõvásárhely városa Signum Urbis Honorantis címmel tüntette ki hatvanadik születésnapján. A város elismerését március 13-án vette át annak a tárlatnak a megnyitóján, amellyel szülõvárosa, Hódmezõvásárhely elõtt tiszteleg. A Szórtfényben címû fotókiállítás az Alföldi Galériában Dömötör Mihály eddigi fotómûvészi életmûvét összegzi. Folytatás »

Telt ház volt

Folyamatosan telt ház volt március 15-én a szegedi Móra Ferenc Múzeumban.Folyamatosan telt ház volt március 15-én a szegedi Móra Ferenc Múzeumban. A nemzeti ünnep alkalmából ingyenesen lehetett megtekinteni a világhírû Robert Capa eredeti fotóit bemutató kiállítást is. Összesen közel háromezer érdeklõdõ volt kíváncsi március idusán a Capa-tárlatra és a múzeum összes szegedi kiállítóhelyén rekord érdeklõdés mutatkozott. További képek »

Március 15-én ingyen, kedden zárva

Március 15-én, hétfõn az ünnepnapon nyitva lesz a szegedi Móra Ferenc Múzeum, s a nemzeti ünnepre való tekintettel ingyenesen látogatható a közgyûjtemény. E napon a Capa-kiállítás is ingyenesen tekinthetõ meg. A múzeum március 16-án, kedden technikai okok miatt zárva lesz.

Régészeti emlékkonferencia

Bende Lívia, a Móra Ferenc Múzeum 2009-ben elhunyt régész-muzeológusa emlékének szentelt tudományos konferenciára kerül sor a Móra Ferenc Múzeum Vár-épületében 2010. március 19-én, pénteken. Az elhangzó 21 elõadás anyaga önálló kötetben is megjelenik majd.
Részletes program »

Meghívó

László Gyula kiállítás a szentesi Koszta József Múzeumban

Vasari visszatért

Ismét a szegedi Móra Ferenc Múzeum dísztermében látható Giorgio Vasari Angyali üdvözlet címû festménye.Ismét a szegedi Móra Ferenc Múzeum dísztermében látható Giorgio Vasari Angyali üdvözlet címû festménye. A páratlan értékû reneszánsz mûremeket 230 ezer látogató csodálhatta meg a Szépmûvészeti Múzeum Botticellitõl Tizianóig címû tárlatán. A rejtélyes sorsú festmény február végén érkezett vissza a Móra-múzeumba. Folytatás »

Több nemzetiségû államok

Több nemzetiségû államok keletkezése és felbomlása Közép-EurópábanAz elmúlt évben hagyományteremtõ szándékkal rendezett programjuk folytatásaként szerveztek tudományos konferenciát jeles magyar történészek, geográfusok, regionalisták a Móra Ferenc Múzeumban Több nemzetiségû államok keletkezése és felbomlása Közép-Európában címmel. A március 5.-én, pénteken tartott kutatói programon négy szekcióban 48 elõadás hangzott el. Folytatás...

Kligl könyvbemutató

Kligl Sándor szobrászmûvész és Pálffy István mûsorvezetõ

Egész eddigi életmûvét bemutató impozáns kötet jelent meg a 65 esztendõs Kligl Sándor szobrászmûvészrõl a szegedi Móra Ferenc Múzeum gondozásában. A 170 oldalas, színes fotókkal teli kiadványt február 26-án, pénteken mutatták be a Móra-múzeumban. Az esten Kligl Sándorral Pálffy István mûsorvezetõ beszélgetett.
Képek az eseményrõl...

Húsvétváró hímes csodák

Részletek...

Textilgyûjtemények gyarapítása és gondozása konferencia

A Móra Ferenc Múzeum Csongrád Megyei Önkormányzat Megyei Múzeuma tisztelettel meghívja Önt és a múzeumi textilgyûjtemények gondozása iránt érdeklõdõ ismerõseit 2010. március 2-án a TEXTILGYÛJTEMÉNYEK GYARAPÍTÁSA ÉS GONDOZÁSA címû szakmai konferenciára.

Részletes program...

Néprajzi kiállítás finis

"Szöged hírös város" címmel új állandó néprajzi tárlatot rendeztek a Móra Ferenc Múzeum néprajzos muzeológusai. A tárlat fõ mondanivalója a "szegediség": a város és a hozzá tartozó nagytáj paraszti világának bemutatása. A régi, 19 éves néprajzi kiállítás február 28-ig volt látható. Részletek...

Robert Capa kiállítás megnyitó

Robert Capa kiállítás megnyitó

Közönségtalálkozó Diczfalusy Egon professzorral

Közönségtalálkozó Diczfalusy Egon professzorral

Híres Zsuzsannák Szentesen

Híres Zsuzsannák Szentesen

Martonyi könyvbemutató

Martonyi János könyvbemutató a szegedi Móra Ferenc Múzeum dísztermébenA Professzorok Batthyány Köre rendezésében tartottak könyvbemutatót február 11.-én a Móra Ferenc Múzeum dísztermében, ahol a Helyünk a Világban A magyar külpolitika útja a 21. században címû kötet kapcsán beszélgettek a könyv társszerzõjével, Martonyi János jogász, egyetemi tanárral, volt külügyminiszterrel. A szegedi kötõdésû Martonyi, aki maga is tagja a polgári értékrendet magukénak valló egyetemi tanárok Körének, jó hangulatú beszélgetésen vázolta a könyv születésének körülményeit, s a célokat, amelynek eredményeként 2009 decemberében napvilágot látott a Csaba Lászlóval és Jeszenszky Gézával közösen megalkotott könyv. Képek az eseményrõl...

Meghívó

Schmidt Andrea fotóriporter STÁCIÓK címû kiállítás megnyitóA Móra Ferenc Múzeum meghívja Önt és barátait a Fekete ház kiállítótermébe (Szeged, Somogyi B. u. 13.) 2010. február 15-én, hétfo délután 5 órára Schmidt Andrea fotóriporter STÁCIÓK címû kiállításának megnyitójára. A tárlatot megnyitja: Újszászi Ilona fomunkatárs Délmagyarország- Délvilág
A Meghívó PDF-formátumban.

Meghívó

A fehér hímzéstõl a 20. század hímzõdivatjáig Kovács Józsefné népi iparmûvész munkássága c. kiállítás megnyitó MakóA makói József Attila Múzeum Tisztelettel Meghívja Önt és Barátait a 2010. február 5-én, pénteken 16 órakor nyíló "A fehér hímzéstõl a 20. század hímzõdivatjáig" Kovács Józsefné népi iparmûvész munkássága c. kiállítás megnyitójára.
A kiállítást megnyitja: Dr. Simon András egyetemi adjunktus, tanszékvezetõ helyettes.
A kiállítást a makói múzeum anyagából rendezte: Vincze Klára néprajzkutató
Közremûködik: Tóth Antal (tekerõ) és Tamás Áron (klarinét)

Barabás Márton - Könyvszobrok és síkplasztikák kiállítás megnyitó

Barabás Márton - Könyvszobrok és síkplasztikák kiállítás megnyitó

A Magyar Kultúra Napja Szentesen

A Magyar Kultúra Napja Szentesen

Tóth Menyhért kiállítása

Tóth Menyhért kiállítása a szegedi Móra Ferenc Múzeumban"ÉN ITT VAGYOK GYÖKERES..." címmel nyílik kiállítás Tóth Menyhért festõmûvész (1904 - 1980)  alkotásaiból a Móra Ferenc Múzeumban január 22-én, pénteken délután 3 órakor. A Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett tárlaton köszöntõt mond Csányi László, Mórahalom alpolgármestere, a kiállítást megnyitja ifj. Gyergyádesz László mûvészettörténész. Tóth Menyhért verseit elmondja:
Savanyu Gergely színmûvész. A kiállítás anyaga válogatás a Kecskeméti Képtár gyûjteményébol. A kiállítás megtekinthetõ május 16-ig.

Eperjes Károly estje

Eperjes Károly -A Magyar Kultúra NapjaA Magyar Kultúra Napjáról Eperjes Károly színmûvész "Az igazat mondd." címû estjével emlékezünk meg a Móra Ferenc Múzeum dísztermében 2010. január 20-án, szerdán 18 órától. A rendezvényt a Csongrád Megyei Önkormányzat szervezi.  Belépõdíj: 1500 Ft. Az est bevételét a Csongrád Megyei Önkormányzat a Feszty- körkép felújítására fordítja.

Zárva a Kass

A Kass Galéria festési munkálatok miatt zárva van, a bemutatóhely 2010. január 26-án, kedden nyit ki elõször.

Dr. Nagy Ádám Tömörkény-díjas

A Móra Ferenc Múzeum várépületében került sor december 14.-én a Tömörkény-díj 2009. évi átadására. Az 1994-ben alapított díjat minden évben az adott esztendõben végzett kiemelkedõ szakmai munkáért kapja egy múzeumi munkatárs. Az országosan jegyzett díjról szóló döntést a közintézmény dolgozói és a megyei múzeumigazgató közösen hozzák. Ebben az évben titkos szavazás eredményeképpen a muzeológus szakma tekintélyes elismerését Dr. Nagy Ádám fõmuzeológus, pénztörténész vehette át.

Könyvbemutatók

Az ünnepek elõtt három kiváló szerzõ könyvének bemutatójára várjuk az érdeklõdõ közönséget.
Részletesen...

Pécskaiak Makón

A Makói Múzeumért Alapítvány és a Pécskai Kálmány Lajos Közmûvelõdési Egyesület Klebelsberg Kunó, Kálmány Lajos és Magyarpécska címmel rendez programot 2009. december 17-én, csütörtökön délután 5 órakor a makói József Attila Múzeum elõadótermében (Makó, Megyeház utca 4.) A délutánon  Nagy Istvánnal, a pécskai közmûvelõdési egyesület elnökével a makói múzeum igazgatója, Dr. Halmágyi Pál beszélget. A helyszínen megvásárolható Kálmány Lajos: A magyar hitvilág és Péter László: Kálmány Lajos címû kötete.

Aradi ereklyék megmentése

Aradi ereklyék megmentése

Határon átnyúló szakmai együttmûködés kezdõdött a Móra Ferenc Múzeum irányításával az aradi múzeum 17 ezer darabból álló gyûjteményének megmentésére, feldolgozására és közkinccsé tételére. Az egy éves program az Európai Unió támogatásával zajlik.
A project részletei PDF-ben!

Tokaj Grand Tour 2009-2010

Tokaj Grand Tour 2009-2010 - Tokaj-Hegyalja Szegeden! 45 Tokaji bor, 15 vezetõ pincészet 2009. december 12. 14:00-19:00

Tudományos ülés

Hagyományszerûen került sor a Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében tudományos fölolvasó ülés programjára november 30-tól a Móra Ferenc Múzeumban. Az éves kutatói beszámolók négy napon keresztül a múzeumi tudományterületek egészét átfogva adtak áttekintõ képet a sokrétû és elmélyült munkáról. Négy szekcióban összesen negyvenhat referátum hangzott el. Részletes program...

Idõ érlelte szépség

A Móra Ferenc Múzeum második emeleti kiállítótermében nyílt kiállítás Spissák Lajos fotográfus és vitéz Hegyi Flórián fafaragó, népi iparmûvész munkáiból. Az Idõ érlelte szépség címet viselõ tárlat megnyitására november 19-én, csütörtökön került sor, Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyûlés elnöke ajánló gondolataival. A kiállítás 2010 február 14-ig látogatható.

Ezer egy éjszaka

Ezer egy éjszaka - Õszi éjszaka a Móra Ferenc MúzeumbanTömegvonzása volt a Móra Ferenc Múzeumnak november 14-én szombaton. A Múzeumok Õszi Éjszakája sikerét jelzi, hogy néhány óra leforgása alatt ezer látogatót fogadott az intézmény. Vagyis: ezer egy éjszaka. A nyaranta nagyon sikeres múzeumok éjszakája mintájára és látogatottságán felbuzdulva került  megrendezésre országosan a program. Múzeumunkban kiemelt érdeklõdés kísérte a zseblámpás raktárlátogatásokat, de mindkét alkalommal zsúfolásig telt a kiállítóterem Kubinyi Anna tárlatvezetésén és  Trogmayer Ottó nyugalmazott múzeumigazgató könyvbemutatójára is igen sok érdeklõdõ érkezett. Varázsa volt a napnak, hogy még Kotormány Jánosnak, Móra mindenesének, jobbkezének leánya is e napon járt a nékik egykor otthon is jelentõ múzeumban. Folytatás...

Õszi éjszaka a múzeumban

Õszi éjszaka a múzeumban

Százszorszépek

Az újkõkor és a rézkor hitvilágába enged betekintést az a régészeti kiállítás, amely a Gyõr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyei múzeumok anyagából állt össze és a makói József Attila Múzeumban látható. A kultikus agyagszobrocskák az õskori emberábrázolás példái. A kiállítást november 13-án, pénteken Dr. Horváth Ferenc régész, tudományos igazgatóhelyettes nyitotta meg.

Egy világpolgár ajándékai Szegednek

Az ajándékozó, gyûjtõ személye és a kiállításon szereplõ kollekció sokszínûsége, kulturhistóriai értéke egyként teszi különlegesen érdekessé a Móra Ferenc Múzeum kupolájában rendezett tárlatot: Egy világpolgár ajándékai Szegednek címmel kerül közönség elé Diczfalusy Egon professzor gyûjteményébõl válogatott tárgyak sora. A tárlat kiállítás megnyitására 2009. november 10-én, kedden került sor a Móra Ferenc Múzeum kupola csarnokában. Köszöntõt mondott dr. Zakar Péter, a Csongrád Megyei Közgyûlés alelnöke és dr. Benedek György, a Szegedi Tudomány Egyetem Általános Orvostudományi Kar dékánja. A kiállítást megnyitotta Britt-Marie Landgren, a stockholmi Karolinska Egyetem professzora. A kiállítás 2010. április 18-ig látható.

Vasárnapi koncertek a Kultúrpalotában 2009. november 8.

Vasárnapi koncertek a Kultúrpalotában -2009. november 8.

Festmények a Székelyföldrõl

A csíkszeredai Csíki Székely Múzeum gyûjteményébõl válogatva kerül közönség elé a Móra Ferenc Múzeumban Zsögödi Nagy Imre festõmûvész munkásságának mintegy 60 kiemelkedõ darabja

A csíkszeredai Csíki Székely Múzeum gyûjteményébõl válogatva kerül közönség elé a Móra Ferenc Múzeumban Zsögödi Nagy Imre festõmûvész munkásságának mintegy 60 kiemelkedõ darabja. A tárlat 2009. november 6-án, pénteken 14.30 órakor nyílik a múzeum elsõ emeleti kiállítótermében. A vendégeket köszönti Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyûlés elnöke és Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda Megyei Jogú Város polgármestere. A kiállítást megnyitja Szabó András, a Zsögödi Nagy Imre hagyaték kurátora.

Tablókiállításunk Varsóban

A lengyel-magyar barátságra emlékeztetõ két tablókiállításunk szerepelt Varsóban. A lengyel parlamentben, a Szejmben volt látható több napon át a Fejezetek a magyar-lengyel-barátság vészterhes éveibõl 1939-1945 címû kiállítás és a Szeged 1956 címû anyag, amelyeket a Móra Ferenc Múzeum és a Csongrád Megyei Levéltár állított össze. A két nyelven szóló dokumentum anyag méltón illeszkedett a Csongrád megyei testvérkapcsolatok rendezvénysorába és erõsítette múzeumunk azon törekvéseit is, amellyel a határokon túli szakmai és baráti kötelékeket õrizzük és fejlesztjük.  A küldöttség tagjai Lezsák Sándor, az Országgyûlés alelnöke, Magyar Anna, a Csongrád Megyei Önkormányzat elnöke, és Zakar Péter alelnök voltak. Az ünnepi eseménysor részese volt dr. Zombori István, megyei múzeumigazgató és dr.Tóth István, a Móra Ferenc Múzeum történeti osztályának vezetõje is. Fotók az eseményrõl...

Látogatóink figyelmébe!

A Móra Ferenc Múzeum megyei múzeumi szervezet minden intézménye és kiállítóhelye zárva tart november 1-én, vasárnap, Mindenszentek napján.

Tóth Sándor kiállítása

Tóth Sándor kiállítása

A szobrász diploma megszerzésének ötvenedik éve jegyében nyílt életmû kiállítás Tóth Sándor Munkácsy-díjas szobrász, éremmûvész alkotásaiból a Móra Ferenc Múzeum szegedi Vár-beli kiállítóhelyén. Az alkotói pálya során készült kivételesen gazdag mûvészi érem termés mintegy fele, 832 darab öntött bronz, illetve ezüst vert érem került közönség elé, a félszáz kisplasztika, portrészobor és emlékmû terv, valamint grafikák és metszetek társaságában. A tárlatot október 30-án, pénteken Dr. Török Pál, a Magyar Éremgyûjtõk Egyesületének elnöke nyitotta meg. A kiállítás 2010. február 21-ig látogatható.

Szakmai nap a múzeumban

A Múzeumi Oktatási és Képzési Központ (MOKK) október 29-én, csütörtökön 10-15 óra között  szakmai napot rendez múzeumvezetõknek és közmûvelõdési szakembereknek a Móra Ferenc Múzeumban (Szeged, Roosevelt tér 1-3.) Hogyan írjunk sajtóhírt ? címmel. A IV. Regionális szakmai napok programját a MOKK dél-alföldi múzeumi koordinátorai,  Váczi Mária     ( Bács-Kiskun megye), Koszecz Andrea ( Békés megye), Csizmaziáné Lipták Mária (Csongrád megye ) szervezik. Részletes program és jelentkezés...

Régészeti könyvbemutató

A legendás szentesi régész, Csalog József tiszteletére jelent meg emlékkötet a Móra Ferenc Múzeum kiadásában. Az impozáns, több mint háromszáz oldalas könyvben harmincnégy kutató, régész írása található meg. A "Medinától Etéig" címû kiadványt október 16-án, pénteken mutatták be a szentesi Koszta József Múzeumban (Kossuth tér 1.). A könyv tartalmát dr. Bondár Mária, az MTA Régészeti Intézetének igazgatóhelyettese ismertette.
Információk a kötetrõl...

Múzeumpedagógiai évnyitó

Múzeumpedagógiai évnyitó a Móra Ferenc Múzeumban 2009. október 19-én, hétfon du. fél 3 órakor
Részletes program!

Elfelejtett képek - könyvpremier a Móra Ferenc Múzeumban

Elfelejtett képek - Könyvpremier a Móra Ferenc Múzeumban

Flamenco vágta

Flamenco vágta - Strain István flamenco gitárestje a szegedi Móra Ferenc Múzeumban 2009. október 15.

Numizmatikai konferencia

A Móra Ferenc Múzeum, a Magyar Numizmatikai Társulat és a Magyar Éremgyûjtõk Egyesülete közös konferenciát szervez a magyar pénztörténész szakma részvételével október 7-tõl, szerdától három napon át a szegedi Fekete házban.
A tudományos tanácskozáson közel húsz elõadás hangzik el a numizmatikai kutatás legújabb fejleményeirõl.

Kubinyi Anna tárlata

Kubinyi Anna textilmûvész tárlataA Móra Ferenc Múzeum a Csongrád Megyei Önkormányzat Megyei Múzeuma kiállítást rendez Kubinyi Anna textilmûvész alkotásaiból.  Az Üzenõ textilek címû tárlatot 2009. október 9-én, pénteken 17 órakor Novák István DLA, Ybl-díjas építész nyitja meg a szegedi múzeumban.  A kiállítás megtekinthetõ 2010. január 17-ig hétfõ kivételével naponta 10-17 óráig.

"A vizeskannától a díszedényig" - kiállítás megnyitó

A vizeskannától a díszedényig - kiállítás megnyitó

"A világ más szemmel" - kiállítás megnyitó

A világ más szemmel - kiállítás megnyitó

"A Kerek istenfája..."

A kerek istenfája... - Családi nap a múzeumban az õsz jegyében

Múzeumok Õszi Fesztiválja

2009. október 1 - november 15. Részletes program >

A kép születése

Múzeumi sétára indult a Gedói Általános Iskola néhány kisdiákja, s a Móra Ferenc Múzeum szép épületébõl kijövet be nem kalkulált élménnyel gyarapodtak. Tanúi lehettek a festmény születésének, amint Forster Jakab budapesti festõmûvész keze nyomán kibontakozik a lapon a pompás épület. Nosza, körbeállták a festõt, kihasználták az összevetés alkalmát, a pillanat varázsát, a maguk gyermeki örömével, s mûvészet tagozatos mivoltukkal. Ugyancsak a véletlen hozta, hogy Szatmári Csilla, múzeumunk csoportvezetõje pedig kéznél lévõ fényképezõgépével mindezt megörökítette.
További képek...

150 éves a Horváth Mihály Gimnázium.

Idõszaki kiállítás Szentesen.
Részletekrõl itt olvashat.

Öltöztetõs szobrok kiállítása

A Móra Ferenc Múzeum Csongrád Megyei Önkormányzat Múzeuma és a Szeged-Csanádi Püspökség Öltöztetõs és körmeneti szobrok a Szeged Csanádi  Egyházmegyébõl címmel, a Szakrális Mûvészetek Hete alkalmából kiállítást rendez  a Móra Ferenc Múzeumban.  A kiállítást Dr. Kiss-Rigó László megyéspüspök nyitja meg 2009. szeptember 18-án 16 órakor. Az idõszaki tárlat a Móra Ferenc Múzeumban 2009. november 15-ig tekinthetõ meg. A meghívó megtekinthetõ PDF-formátumban.

archivum-hirek2011

Hírek

III. Régiótörténeti Kutatások Konferencia - A Vajdaság mint történeti régió sorsa

A 19. századi elõzményektõl napjainkig

2011. május 20-án a szegedi Fekete házban.
Részletek »

150 éve született Koszta József

A százötven éve született legendás Koszta József mûveibõl nyílik tárlat a szentesi Koszta József Múzeumban. Eddig kiállításon nem vagy csak nagy ritkán látott, magángyûjtõk által féltve õrzött Koszta-képek kerülnek most rövid ideig a látogatók elé. A Koszta-emléktárlatot a múzeumi világnapon, május 18-án, szerdán 16 óra 30 perckor dr. Nagy Imre mûvészettörténész nyitja meg. Részletek »

Patakmalmok- könyvbemutató a Móra-múzeumban

Patakmalmok- könyvbemutató a Móra-múzeumban

A patakmalmok történetérõl, a máig fennmaradt malom-ritkaságokról tudhatnak meg többet azok az érdeklõdõk, akik ellátogatnak Ozsváth Gábor Dániel Patakmalmok a Kárpát-medence keleti felében címû könyvének bemutatójára. Részletek »

Egy század sokszínûsége

Egy század sokszínûsége címû kiállítás a Kass Galériában"Egy század sokszínûsége" címmel a szegedi kisgrafika megteremtõirõl nyílik kiállítás a Kass Galériában május 20-án, pénteken 17 órakor. A tárlaton többek között Kass János, Varga Mátyás, Kopasz Márta, Buday György és Dinnyés Ferenc grafikáit tekinthetik meg az érdeklõdõk.

Egy kõbe vésett élet dokumentumai a Móra-múzeumban

Egy kõbe vésett élet dokumentumai a Móra-múzeumban - emlékezés Paál István szobrászmûvészreA nemrég elhunyt szobrászmûvészre, Paál Istvánra emlékezik a "Kõbe vésett élet" címû tárlattal a Móra Ferenc Múzeum. A Kultúrapalota kupolájában megrendezett kiállításon a szobrász kisplasztikáit, rajzait, valamint köztéri szobraihoz készített vázlatait tekinthetik meg az érdeklõdõk.

A tárlatot május 6-án, pénteken 15 óra 30 perckor Tóth Sándor szobrászmûvész nyitja meg. Részletek »

Album jelenik meg a csodás Angyali üdvözletrõl

Impozáns, több mint 130 fotót tartalmazó album jelenik meg a Móra Ferenc Múzeum tulajdonában lévõ legendás reneszánsz táblaképrõl, a Giorgio Vasari által festett Angyali üdvözletrõl.Impozáns, több mint 130 fotót tartalmazó album jelenik meg a Móra Ferenc Múzeum tulajdonában lévõ legendás reneszánsz táblaképrõl, a Giorgio Vasari által festett Angyali üdvözletrõl. A közel százötven oldalas kiadványban tizenkét szerzõ elemzi a csodás festmény történetét, a mû múzeumba kerülésének históriáját. Részletek »

Megelevenedett régészeti leletek

Megelevenedett régészeti leletek - Avar védelmi eszközök rekonstrukcióiMilyen történeti, régészeti és mûszaki ismeretek együttesébõl áll össze a formailag hitelesnek mondható avar páncél? Miért érdemes ezekkel a tárgyakkal foglakozni? Milyen célok megvalósítását teszik lehetõvé ezek a rekonstrukciók? Ezekre és a hallgatók által feltett kérdésekre kíván választ adni az elõadó Magyar András, a Móra Ferenc Múzeum gyûjteménykezelõje. Részletek »

Húsvéti játszóház a Móra Ferenc Múzeumban és tradicionális magyar hímzés a Fekete házban

Húsvétváró játszóház várja a családokat április 16-án, szombaton 10 órától a Móra Ferenc Múzeumban. A gyermekek, a szüleik és az ügyes kezû, vállalkozó szellemû múzeumbarátok tojást festhetnek, tojástartó kosárkákat, húsvéti dekorációkat, illetve ünnepi képeslapokat készíthetnek. Szintén e napon, szombaton délelõtt a Fekete házban a dél-alföldi kézmûves remekeket bemutató tárlaton az érdeklõdõk megtanulhatják a tradicionális magyar hímzést. Részletek »

Dél-alföldi kézmûves remekek a Fekete házban

Dél-alföldi kézmûves remekek a Fekete házbanNyolc dél-alföldi iparmûvészet mesterremekeibõl nyílik kiállítás április 8-án, pénteken 17 órakor a szegedi Fekete ház kiállítóhelyen. A tárlat-megnyitó házigazdája dr. Zombori István megyei múzeumigazgató, az eseményen köszöntõt mond Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyûlés elnöke, a kiállítást megnyitja dr. Deutsch Tamás EP-képviselõ. Részletek »

Nagyszabású kiállítást készítenek elõ Szegeden az 1848/49-es aradi relikviákból

Kiállítás 1848/49-es aradi relikviákból a szegedi Móra Ferenc Múzeumban - Kossuth Lajos portréNagyszabású tárlatot készítenek elõ a szegedi Móra Ferenc Múzeumban az Aradi Ereklyemúzeumban õrzött, felbecsülhetetlen értékû 1848/49-es relikviákból. Részletek »

Megelevenedik a medveszelídítõ Naum a Móra-múzeumban

Megelevenedik a medveszelídítõ Naum a Móra-múzeumbanMegelevenedik a medveszelídítõ Szent Naum egyik csodája a szegedi Móra Ferenc Múzeumban. A bájos csodajelenet a napokban elkészült és a közgyûjteményben péntektõl látható aranyozott asztali kereszten követhetõ nyomon.

Az Ötvös Nagy Ferenc által alkotott új kereszt az Ohridi Szent Naum magyarországi kultuszáról szóló kiállítás mûkincsei közé kerül be. A patinás alkotást március 4-én, pénteken délután 3 órakor mutatják be a nagyközönségnek.
Részletek »

Újjárendezték Kass János állandó kiállítását a mester halálának elsõ évfordulóján

Újjárendezték Kass János állandó kiállítását a szegedi Kass Galériában.Újjárendezték Kass János grafikusmûvész alkotásait a szegedi Kass Galéria állandó kiállításában a mester halálának elsõ évfordulóján. A legendás grafikusra március 29-én, kedden 16 órakor emlékeznek a Móra Ferenc Múzeum képzõmûvészeti kiállítóhelyén, a Kass Galériában.

Részletek »

Iskolanõvérek - 100 éve hûséggel a makói régióban

Iskolanõvérek - 100 éve hûséggel a makói régióban

Kétezer éves papirusz és kopt pergamenek a Fekete házban

Kétezer éves papirusz és kopt pergamenek a szegedi Fekete házbanKözel negyven könyvritkaságból álló rendkívüli kollekció látható a szegedi Fekete házban. A legrégebbi mûtárgy idõszámításunk elõtt kétszáz évvel készült, a kiállítás legújabb könyvét 1973-ban adták ki és abban az esztendõben az a mû kapta "az év legszebb könyve" címet. A patinás darabokat felvonultató kiállítás több mint kétezer év könyvészeti történetébe enged bepillantást. Részletek »

Meghívó - Szép könyvek kiállítás

Meghívó - Szép könyvek kiállítás - 2011. február 26.

Koncert a 85 éves Kurtág György tiszteletére a Kass Galériában

Koncert a 85 éves Kurtág György tiszteletére a Kass GalériábanA 85 éves Kurtág György világhírú magyar zeneszerzõ tiszteletére rendeznek koncertet a szegedi Kass Galériában február 14-én, hétfõn 19 órakor. A zenei eseményen közremûködik a Ludium-együttes. Részletek »

A világ legjobb asztrotájképei a Fekete házban

A világ legjobb asztrotájképei a Fekete házban - The World At NightA világ éjszakai arcát bemutató, "The World At Night" nevû világméretû kezdeményezés keretében érkezik Szegedre világjáró asztrotájkép-kiállítás. A tárlat február 4-én, pénteken 16 órakor nyílik a szegedi Fekete házban. A Csillagászat Nemzetközi Éve (2009) alkalmából létrejött kiállítás Párizsból indult, és azóta mintegy harminc országba jutott el. Részletek »

Újra pöfög egy ódon Ford T modell a makói múzeum elõtt

Galamb József - Ford T modellA makói származású Galamb József mérnökre emlékezik a makói József Attila Múzeum február 3-án, csütörtökön. Az emlékezés részeként 13 órakor a szakemberek mozgásba lendítenek egy patinás, régi T modellt, vagyis újra pöföghet a Galamb József által tervezett ódon járgány. Részletek »

Impozáns kiadvány 80 mestermû restaurálásáról

Szabó Tamás restaurátormûvész - Újjászületett mestermûvek - Impozáns kiadvány 80 mestermû restaurálásárólImpozáns, 175 oldalas, fényképekben bõvelkedõ kötetben mutatják be Szabó Tamás restaurátormûvész, a szegedi Móra Ferenc Múzeum fõrestaurátorának három évtizedes pályafutását. Az "Újjászületett mestermûvek" címû könyv bemutatójára január 27-én, csütörtökön 14 órakor a Móra Ferenc Múzeumban kerül sor. Részletek »

Márffy Ödön kamaratárlat a Kass Galériában

Márffy Ödön kamaratárlat a szegedi Kass Galériában - CirkuszEddig a nyilvánosság számára ismeretlen, tárlaton még nem látott Márffy-litográfiákat csodálhat meg a nagyközönség a Móra Ferenc Múzeum képzõmûvészeti kiállítóhelyén, a Kass Galériában. A közgyûjtemény saját tulajdonában lévõ grafikák mellett kiállítják Márffy Ödön 1930-ban festett Cirkusz címû ismert képét is. A kamaratárlat január 21-én, pénteken 15 óra 30 perckor nyílik a Kass Galériában. Részletek »

Lenyûgözõ Szent Naum-ikonok a Móra-múzeumban

Szent Naum-ikonok a szegedi Móra Ferenc MúzeumbanOhridi Szent Naum magyarországi kultuszáról nyílik rendkívüli kiállítás a szegedi Móra Ferenc Múzeumban január 19-én, szerdán 16 órakor. A tárlaton közel hetven szentábrázolást, ikont láthatnak az érdeklõdõk. Naum a 9. században folytatott térítõ tevékenységet a korabeli Pannóniában is. Részletek »

Ami a régi rézpénzek mögött van...

Ujszászi Róbert - A XII. századi magyar rézpénzek

A régmúlt magyar rézpénzeirõl írt imponáló monográfiát a Móra Ferenc Múzeum fiatal numizmatikusa, Ujszászi Róbert. A pénztörténész új könyvének köszönhetõen átfogó kép alkotható a középkori magyar pénzkultúráról.

Részletek »

Kürti Béla kapta idén a Tömörkény-díjat

Kürti Béla régész kapta 2010-ben a Tömörkény-díjat

Kürti Béla régész kapta idén a Tömörkény-díjat. A muzeológus 1972 óta dolgozik a szegedi Móra Ferenc Múzeumban. Kürti Béla számos régészeti feltáráson dolgozott ásatásvezetõként, õ rendezte a legendás "Az avarok kincsei" címû tárlatot, amelyet Moszkvában, Frankfurtban, Párizsban, Bécsben és Nürnbergben is láthatott a nagyközönség. Részletek »

archivum-hirek2

Tablókiállításunk Varsóban

A lengyel-magyar barátságra emlékeztetõ két tablókiállításunk szerepelt Varsóban. A lengyel parlamentben, a Szejmben volt látható több napon át a Fejezetek a magyar-lengyel-barátság vészterhes éveibõl 1939-1945 címû kiállítás és a Szeged 1956 címû anyag, amelyeket a Móra Ferenc Múzeum és a Csongrád Megyei Levéltár állított össze. A két nyelven szóló dokumentum anyag méltón illeszkedett a Csongrád megyei testvérkapcsolatok rendezvénysorába és erõsítette múzeumunk azon törekvéseit is, amellyel a határokon túli szakmai és baráti kötelékeket õrizzük és fejlesztjük.  A küldöttség tagjai Lezsák Sándor, az Országgyûlés alelnöke, Magyar Anna, a Csongrád Megyei Önkormányzat elnöke, és Zakar Péter alelnök voltak. Az ünnepi eseménysor részese volt dr. Zombori István, megyei múzeumigazgató és dr.Tóth István, a Móra Ferenc Múzeum történeti osztályának vezetõje is. Fotók az eseményrõl >

Idõ érlelte szépség

A Móra Ferenc Múzeum második emeleti kiállítótermében nyílt kiállítás Spissák Lajos fotográfus és vitéz Hegyi Flórián fafaragó, népi iparmûvész munkáiból. Az Idõ érlelte szépség címet viselõ tárlat megnyitására november 19-én, csütörtökön került sor, Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyûlés elnöke ajánló gondolataival. A kiállítás 2010 február 14-ig látogatható.

Õszi éjszaka a múzeumban

Õszi éjszaka a múzeumban

Múzeumok Õszi Fesztiválja

2009. október 1 - november 15. Részletes program >

Festmények a Székelyföldrõl

A csíkszeredai Csíki Székely Múzeum gyûjteményébõl válogatva kerül közönség elé a Móra Ferenc Múzeumban Zsögödi Nagy Imre festõmûvész munkásságának mintegy 60 kiemelkedõ darabjaA csíkszeredai Csíki Székely Múzeum gyûjteményébõl válogatva kerül közönség elé a Móra Ferenc Múzeumban Zsögödi Nagy Imre festõmûvész munkásságának mintegy 60 kiemelkedõ darabja. A tárlat 2009. november 6-án, pénteken 14.30 órakor nyílik a múzeum elsõ emeleti kiállítótermében. A vendégeket köszönti Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyûlés elnöke és Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda Megyei Jogú Város polgármestere. A kiállítást megnyitja Szabó András, a Zsögödi Nagy Imre hagyaték kurátora.

Tóth Sándor kiállítása

Tóth Sándor kiállítása

A szobrász diploma megszerzésének ötvenedik éve jegyében nyílt életmû kiállítás Tóth Sándor Munkácsy-díjas szobrász, éremmûvész alkotásaiból a Móra Ferenc Múzeum szegedi Vár-beli kiállítóhelyén. Az alkotói pálya során készült kivételesen gazdag mûvészi érem termés mintegy fele, 832 darab öntött bronz, illetve ezüst vert érem került közönség elé, a félszáz kisplasztika, portrészobor és emlékmû terv, valamint grafikák és metszetek társaságában. A tárlatot október 30-án, pénteken Dr. Török Pál, a Magyar Éremgyûjtõk Egyesületének elnöke nyitotta meg. A kiállítás 2010. február 21-ig látogatható.

Munkácsy Honfoglalása

Munkácsy Mihály: Honfoglalás a Csongrád megyei Móra Ferenc Múzeum dísztermében.Közel három esztendõ után ismét megtekinthetõ Munkácsy Mihály legendás Honfoglalása a Csongrád megyei Móra Ferenc Múzeum dísztermében. A festményt utoljára 2006-ban, a szegedi Munkácsy-kiállítás idején láthatták a múzeum látogatói. Az utóbbi években a Kultúrpalota felújítása és más nagyszabású tárlatok miatt nem volt mód a méretes színvázlat kiállítására. Folytatás >

Régészeti könyvbemutató

A legendás szentesi régész, Csalog József tiszteletére jelent meg emlékkötet a Móra Ferenc Múzeum kiadásában. Az impozáns, több mint háromszáz oldalas könyvben harmincnégy kutató, régész írása található meg. A "Medinától Etéig" címû kiadványt október 16-án, pénteken mutatták be a szentesi Koszta József Múzeumban (Kossuth tér 1.). A könyv tartalmát dr. Bondár Mária, az MTA Régészeti Intézetének igazgatóhelyettese ismertette. Információk a kötetrõl...

Nagy rajzolók

"Korhatár nélkül, több mint kétszáz látogató kereste fel a Kass Galériát október 10-én, A NAGY RAJZOLÁS napján. A kicsik szüleikkel, nagyszüleikkel jöttek, a tizen- és huszonévesek pedig a barátaikkal. A Kass János tiszteletére rendezett eseményen a résztvevõk a mûvész kedvelt témáit dolgozták fel, például Sárkányölõ Szent György legendáját, vagy Noé bárkáját. Volt, aki "önarcképet" rajzolt a jellegzetes Kass-fejekbõl kiindulva.
Az eseményen Kass János is a vendégünk volt, aki nagy kedvvel kísérte figyelemmel az alkotások születését." Fotók az eseményrõl...

Múzeumpedagógiai évnyitó

Múzeumpedagógiai évnyitó a Móra Ferenc Múzeumban 2009. október 19-én, hétfon du. fél 3 órakor Részletes program...

Flamenco vágta

Flamenco vágta - Strain István flamenco gitárestje a szegedi Móra Ferenc Múzeumban 2009. október 15.

Elfelejtett képek - könyvpremier a Móra Ferenc Múzeumban

Elfelejtett képek - Könyvpremier a Móra Ferenc Múzeumban

A kép születése

Múzeumi sétára indult a Gedói Általános Iskola néhány kisdiákja, s a Móra Ferenc Múzeum szép épületébõl kijövet be nem kalkulált élménnyel gyarapodtak. Tanúi lehettek a festmény születésének, amint Forster Jakab budapesti festõmûvész keze nyomán kibontakozik a lapon a pompás épület. Nosza, körbeállták a festõt, kihasználták az összevetés alkalmát, a pillanat varázsát, a maguk gyermeki örömével, s mûvészet tagozatos mivoltukkal. Ugyancsak a véletlen hozta, hogy Szatmári Csilla, múzeumunk csoportvezetõje pedig kéznél lévõ fényképezõgépével mindezt megörökítette. További képek >

Kubinyi Anna tárlata

Kubinyi Anna textilmûvész tárlataA Móra Ferenc Múzeum a Csongrád Megyei Önkormányzat Megyei Múzeuma kiállítást rendez Kubinyi Anna textilmûvész alkotásaiból.  Az Üzenõ textilek címû tárlatot 2009. október 9-én, pénteken 17 órakor Novák István DLA, Ybl-díjas építész nyitja meg a szegedi múzeumban.  A kiállítás megtekinthetõ 2010. január 17-ig hétfõ kivételével naponta 10-17 óráig.

Numizmatikai konferencia

A Móra Ferenc Múzeum, a Magyar Numizmatikai Társulat és a Magyar Éremgyûjtõk Egyesülete közös konferenciát szervez a magyar pénztörténész szakma részvételével október 7-tõl, szerdától három napon át a szegedi Fekete házban.
A tudományos tanácskozáson közel húsz elõadás hangzik el a numizmatikai kutatás legújabb fejleményeirõl.

Dr. Bende Lívia
(1969-2009)

Dr. Bende Lívia

Az életbe vetett erõs hittel viselt, rövid és fájdalmas betegsége után életének 41. évében, 2009. július 30-án itt hagyott bennünket.
Hamvasztás utáni búcsúztatására és urnájának elhelyezésére a miskolci Minorita templomban a rokonok, barátok és kollégák jelenlétében 2009. augusztus 24-én került sor.
Bende Líviát a Móra Ferenc Múzeum saját halottjának tekinti.

Elment az utolsó szemtanú.

In memoriam
Dömötör János Mihály
1922-2009

Folytatás >

Elhunyt Dr. Dömötör János

Dömötör JánosA Tornyai János Múzeum nyugalmazott igazgatója, Csongrád megye kulturális életének legendás alakja 87 esztendõs korában, rövid betegség után elhunyt. A vásárhelyi múzeumot 1961-tõl 1991-ig vezette, számos könyv szerzõje és szerkesztõje volt. Jánost 2009. augusztus 17-én helyezték végsõ nyugalomra Hódmezõvásárhelyen, a Kincses Temetõben.

"A Kerek istenfája..."

A kerek istenfája... - Családi nap a múzeumban az õsz jegyében

Folytatódik a várásatás

Folytatódik a szegedi vártemplom régészeti ásatása.Folytatódik a szegedi vártemplom régészeti ásatása. A munkát a Móra Ferenc Múzeum szakemberei végzik Fogas Ottó ásatásvezetõ régész irányításával. A tervek szerint a középkori vártemplom belsõ fõhajójának a feltárása történhet meg az idei esztendõben. Mivel a közmû-vezetékek kiváltására továbbra is várni kell, ezért nem tudnak a régészek megfelelõ ütemben haladni a munkával. A napokban kezdõdött ásatások során minden bizonnyal újabb családi kripták kerülnek majd elõ. Várhatóan a munka e szakaszában közel 150 sír feltárása várható. A várásatáson egy nyolcfõs csapat dolgozik. További képek...

150 éves a Horváth Mihály Gimnázium.

Idõszaki kiállítás Szentesen.
Részletekrõl itt olvashat.

Lengyel András kitüntetése

A Csongrád Megyei Önkormányzat Alkotói díja kitüntetésben részesült dr. Lengyel András irodalomtörténész, múzeumunk fõmuzeológusa. A Móra Ferenc Múzeumban közel harminc éve dolgozó jeles szakember betegsége miatt nem tudott részt venni a Csongrád megyei Szent István-napon, ahol a többi kitüntetett átvette az elismerést, ezért szeptember 2-án a múzeum történeti osztályán, a Fekete házban az Alkotói díjat személyesen Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyûlés elnöke adta át kollégánknak bensõséges ünnepség keretében.

Öltöztetõs szobrok kiállítása

A Móra Ferenc Múzeum Csongrád Megyei Önkormányzat Múzeuma és a Szeged-Csanádi Püspökség Öltöztetõs és körmeneti szobrok a Szeged Csanádi  Egyházmegyébõl címmel, a Szakrális Mûvészetek Hete alkalmából kiállítást rendez  a Móra Ferenc Múzeumban.  A kiállítást Dr. Kiss-Rigó László megyéspüspök nyitja meg 2009. szeptember 18-án 16 órakor. Az idõszaki tárlat a Móra Ferenc Múzeumban 2009. november 15-ig tekinthetõ meg. A meghívó megtekinthetõ PDF-formátumban.

A hét végén ingyen!

Szeptember 19-20-án a Kulturális Örökségvédelmi Napok keretében vendégeink díjmentesen látogathatják A Móra Ferenc Múzeum gyûjteményeit és  kiállítóhelyeit. Szeretettel várjuk látogatóinkat!

Fényirdák képes könyve

Fényírók és fényirdák Szegeden

A 150 éves szegedi fényképészet kezdeteihez kalauzol a Móra Ferenc Múzeum új kiadványa, a Fényírók és fényirdák Szegeden címû kötet. A Fekete ház-beli gazdag és alapos fotótörténeti kiállítás anyagára figyelmet irányító, de természetesen annál lényegesen bõvebb mû T. Knotik Márta kiváló munkája. A fotókkal bõséggel ellátott, az 1859-es kezdetektõl 1913-ig tallózó kötet részletesen foglalkozik a nyitó bõ fél évszázadban mûködött 45 állandó jellegû fényirdával, fényképész mûteremmel és a fotótechnika hõskorának körbejárásán túl a fotó mûfajának formálódását is árnyalja. A könyv megvásárolható a Móra Ferenc Múzeumban, a Fekete ház portáján.

Kinyílt fiókok - kiállítás megnyitó 2009.szeptember 11.

Kinyílt fiókok - kiállítás megnyitó 2009.szeptember 11.

További információ a PDF-formátumú meghívóban.

A Móra Ferenc Múzeum meghívja Önt és barátait Sprok Antal szobrászmuvész Fából faragott világom címû kiállításának megnyitójára

Részletek...

Térbezárt pillanat - háromdimenziós fényképek 1850-1918 - kiállítás megnyitó: 2009. szeptember 4. péntek 16:30 - Koszta József Múzeum Szentes

Újraindult Körkép-alapítvány

Újraindult Körkép-alapítványÚj lendületet vett az 1990-ben alapított és az idei évben gyakorlatilag újraindított Feszty-körkép Alapítvány. Az alapító jogutódjának vezetõje, a Csongrád Megyei Közgyûlés elnöke, Magyar Anna kezdeményezésére módosult a közalapítvány szervezeti és mûködési szabályzata és új összetételben dolgozik az öt fõs kuratórium. Az alapítvány székhelye 2009 májusától  a Móra Ferenc Múzeum, a kuratórium elnöke dr. Zombori István megyei múzeumigazgató, tagjai: Zakar Péter, a megyei közgyûlés alelnöke, dr. Újvári Gábor történész, Szörényi Levente és a kulturális tárca képviseletében dr. Nagy László Gábor. A kuratórium június 17-én tartotta elsõ ülését az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. Folytatás...

Szegedi Oscar-díjak

Idén tizenegyedik alkalommal adták át a "Szegedi Oscarnak" is nevezett Dömötör-díjakat a Szegedi Nemzeti Színházban. A díj színházi elismerés, a szegedi közönség tisztelgése a teátrum mûvészei elõtt. Az idei díjátadó gála azért is különleges volt, mert Elekes Zoltán ötletgazda az eddigi díjak egy-egy példányát adta át a Móra Ferenc Múzeum igazgatójának, dr. Zombori Istvánnak. A díjak már láthatóak a Kultúrpalota kupolacsarnokában megrendezett kamara-kiállításon. Folytatás...

Moholy-Nagy külföldön

Juhász Gyula portré

Külföldön elõször mutatták be Moholy-Nagy László szegedi-korszakának a Móra Ferenc Múzeumban õrzött két munkáját. Az 1919-ben készült Juhász Gyula portré és az ugyanekkorra datált Kézimunkázó nõ címû rajz Németországban szerepelt egy nagyszabású kiállításon március közepétõl június végéig. Az apoldai avantgárd mûvészeti galéria a Németországban is óriási elismertségnek örvendõ Moholy-Nagy László mintegy 170 korai avantgárd alkotását mutatta be a Türingiában zajló Bauhaus 2009 ünnepi év (90) keretében.

Olimpia fáklya a múzeumban

Olimpiai fáklya a Móra Ferenc MúzeumbanKülönleges olimpiai fáklyával bõvült a szegedi Móra Ferenc Múzeum gyûjteménye: az 1936-os berlini játékokra készült fém fáklyával vitték az olimpiai lángot az országhatártól Szegeden át egészen Kecskemétig. A kuriózumnak számító mûtárgy fogójába a láng útvonalát és a városokat is belegravírozták.
A XI. Berlini Olimpiai Játékok lángját szállító fáklya a német Krupp Mûvek gyárában készült 1936-ban. Folytatás...

Könyvnyertesek a Fekete házban

A múzeumok éjszakáján, a 13+1 kérdésre válaszolók közül kisorsolt 5-5 szerencsés neve:

Így öltözködött a "szögedi nemzet" a szabóipar dicsérete c. könyvet nyerte:
Dobó Éva, Krammer Erika, Kocsis Andrea, Kovács Eszter, Százi Lászlóné

Ívek a Tisza felett c. könyvet nyerte:
Péntek Andrea, Petró Julianna, Komlósy István, Fõglein Andor, Csányi Péter

Sikeres Múzeumok éjszakája

Az esõs, szeles idõjárás dacára közel 8 ezren fordultak meg a szegedi Móra Ferenc Múzeumban és a Móra parkban a Múzeumok Éjszakáján. A népszerû rendezvény kilenc szegedi helyszínén a szervezõk becslése szerint több mint 16 ezren voltak részesei "a Múzeumok Éjszakája életérzésnek". A vármúzeumban nyílt Amerigo Tot-tárlatot már az elsõ este ezerötszázan tekintették meg.
Noha az est egyik fõ attrakciójaként várt tiszai úszómáglya építés és tûzfolyam elmaradt az esõzés miatt, de nem sokkal éjfél elõtt a 6 szittya harcos tüzesnyilas lövészetét a viharos idõben is százak figyelték a Tisza-parti mellvédrõl.
A szentesi Koszta József Múzeum által szervezett Múzeumok éjszakája rendezvényei látogatottsága.

Múzeumok Éjszakája nyereményjáték

Múzeumok éjszakája - 2009. 06. 20. szombat este 6 órától éjjel 2-ig

Múzeumok éjszakája - 2009. 06. 20. szombat este 6 órától éjjel 2-ig

A részletes szegedi programért kattintson a képre!

A részletes szentesi programért kattintson ide!

Múzeumunkról Ottawában

A kanadai magyarságtudományi konferencián tartott elõadást Ottawában a Móra Ferenc Múzeum régi képzõmûvészeti gyûjteményérõl és az Angyali üdvözlet címû festményrõl Szabó Tamás fõrestaurátor. A Csongrád Megyei Közgyûlés által támogatott hivatalos kiküldetés idején Kanada egyik magyar nyelvû folyóirata, a Tárogató a címlapján tette közzé  Giorgio Vasari képének színes reprodukcióját és közölte a táblakép ritkaságról szóló cikket is.

Múzeumi raktár épül

Szegeden a Cserje sori ipari parkban, a Baumax mögötti területen épül fel a Móra Ferenc Múzeum új raktárbázisa.Szegeden a Cserje sori ipari parkban, a Baumax mögötti területen épül fel a Móra Ferenc Múzeum új raktárbázisa. A beruházás költsége 640 millió forint. A raktár területe meghaladja majd a 4 ezer négyzetmétert. Az épület várhatóan még az idén elkészül.

Pekingi aranyérmek

Olimpiai aranyesõt "él meg" a napokban a Móra Ferenc Múzeum. Kamara-kiállítás keretében a pekingi ötkarikás küzdelmek aranyérmeit állítják ki a közgyûjteményben. Az érdeklõdõk megtekinthetik majd a kajak-kenus Vajda Attila és Kovács Katalin, illetve a vízilabdás Varga Tamás olimpiai aranyérmeit, de része lesz a tárlatnak Janics Natasa több pekingi relikviája is.
A kamara-kiállítás június 12-én, pénteken 14 órakor Janics Natasa, Kovács Katalin és Vajda Attila olimpiai bajnokok jelenlétében nyílik meg a Móra-múzeum dísztermében. Folytatás...

Polgármesterek kölcsönbe

Somogyi SzilveszterEgykori sikeres városvezetõk portréit adja kölcsön a Móra Ferenc Múzeum a szegedi városháza számára, ahol a helyi közélet szereplõi az illusztris alkotások közelében dönthetnek a város fontos ügyeirõl. A kölcsönadott festmények között olyan településtörténeti jelentõségû polgármesterek portréi is vannak, mint Pálfy Ferenc, Lázár György vagy Somogyi Szilveszter. Folytatás...

Megújult falumúzeum

Kossuth Lajos által dedikált képeslappal és a legendás államférfi személyes tárgyaival várja a látogatókat a megújított Szegvári Falumúzeum. A közgyûjtemény új állandó kiállítása az idei Mûemléki Világnapon, április 18-án, szombaton nyitotta meg kapuit. Folytatás...

A római védvonalról

A római limes magyarországi szakaszának történetét ismerhetik meg az érdeklõdõk a szentesi Koszta József Múzeum április 28-án, kedden 16 óra 30 perckor nyíló tárlatán. A "limes" szó eredetileg ösvényt jelentett. Nevét onnan kapta az erõdrendszer, hogy kezdetben csak hadiútként funkcionált. Késõbb sáncokkal, cölöpkerítésekkel, õrtornyokkal erõsítették meg. A Római Birodalom természetes és mesterséges akadályokból álló védõvonala Magyarország területét is érintette. E szakaszt azonban mindmáig nem tárták fel a régészek a maga teljességében. Folytatás...

Fényírók a Fekete házban

A szegedi fényképészet 150 éves évfordulója alkalmából Fényírók és fényírdák Szegeden1859-1913 címmel nyílik fotótörténeti kiállítás a Fekete házban május 29-én, pénteken 16.00 órakor. A vendégeket köszönti: Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyûlés elnöke, a tárlatot Dr. Apró Ferenc mûvészeti író nyitja meg. A kiállítás szeptember 20-ig látható a Somogyi utcai épületben.

Árnyképek a Kassban

Árnyképek a Kass Galériában

Ívek a Tisza felett

Ívek a Tisza felett - Impozáns kötet idézi meg az 1944-ben lerombolt, máig rejtélyes szegedi vasúti hidat.Impozáns kötet idézi meg az 1944-ben lerombolt, máig rejtélyes szegedi vasúti hidat. Százhuszonhat oldalon, közel 180 kép és tervrajz átfogóan mutatja be, illusztrálja a híd történetét az elõkészületektõl az építkezésen át, a szerkezet második világháború idõszakában történt lerombolásáig. A Móra Ferenc Múzeum kiadásában megjelent kötet egy idõutazásra hív, melynek keretében az érdeklõdõk megismerhetik a szegedi híd kalandos történetét. Folytatás...

Hárfamuzsika a múzeumban

Marielle Nordmann hárfakoncert a Móra Ferenc MúzeumbanAngyali muzsika tölti be a Móra Ferenc Múzeum termeit: A világhírû francia hárfamûvésznõ, Marielle Nordmann ad koncertet ad április 18-án, szombaton 18 órától a Kultúrpalotában. Másnap este 18 órakor pedig a nemzetközi hárfakurzuson részt vevõ növendékek szórakoztatják muzsikájukkal a nagyérdemût. A múzeum dísztermében tartandó koncert belépõi 400 Ft.-ba kerülnek. Folytatás...

Jubilál a múzeum

125 éves a szegedi múzeum. 1883-2008125 éves a szegedi múzeum. Ebbõl az alkalmából készült el egy impozáns múzeumtörténeti kötet. A 233 oldalas könyv azoknak állít emléket, akik ez idõ alatt valaha is a közgyûjteményben dolgoztak. A kiadvány bemutatójára és az idei Tömörkény-díjak átadására december 17-én, szerdán került sor a Móra Ferenc Múzeumban. Az évforduló tiszteletére rendhagyó módon egyszerre két Tömörkény-díjat osztottak ki, az egyiket egy egész életmû alapján adták át a kortárs magyar képzõmûvészet egyik legendás alakjának, Kass Jánosnak, a másikat dr. Juhász Antal néprajzkutatónak. Folytatás...

Humor a képzõmûvészetben

Humor által élesen címmel karikatúra, szatirikus rajz, play art, animáció kiállítás nyílik május 15-én, pénteken 16 órakor a Móra Ferenc Múzeum emeletén. A tárlatot megnyitja Bodolay Géza színházrendezõ, közremûködik Szecsõdi Ferenc hegedûmûvész. A kiállítás augusztus 30-ig látogatható.

"Csíktól Bajáig" címû Nagy István festõmûvész idõszaki kiállításának megnyitója

Csíktól Bajáig címû Nagy István festõmûvész idõszaki kiállításának megnyitója

Tavaszi hárfakoncertek a Móra Ferenc Múzeumban

Tavaszi hárfakoncertek a Móra Ferenc Múzeumban

"Koszovótól Kínáig" - Képek egy szentesi molnár életébõl

Koszovótól Kínáig - Képek egy szentesi molnár életébõl

A Katyni bûntett

A katyni tömegmészárlásról, a XX. század egyik legbrutálisabb politikai gyilkosság-sorozatáról nyílt kiállítás a Móra Ferenc Múzeum történeti kiállítóhelyén, a Fekete Házban április 3-án, pénteken. A katyni gyilkosságoknak mintegy 22 ezer lengyel állampolgár esett áldozatául. A sok ezer katonatiszten kívül az oroszok megöltek 760 orvost, 1040 tanárt és több mint 100 jogászt is. A tárlatot Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyûlés elnökének köszöntõje után Lezsák Sándor, a Magyar Országgyûlés alelnöke nyitotta meg. Folytatás...

Feltárás Felgyõn

Feltárás Felgyõn - Régészettörténeti helyen, Felgyõ-Ûrmös tanyánál végeznek feltáró munkát a Móra Ferenc Múzeum régészei.Régészettörténeti helyen, Felgyõ-Ûrmös tanyánál végeznek feltáró munkát a Móra Ferenc Múzeum régészei. A lelõhelyen 1955 és 1977 között, vagyis kisebb nagyobb megszakításokkal 22 éven át ásatott a legendás régész, László Gyula. A tekintélyes szakember nevéhez egy "honfoglaláskori falu" feltárása fûzõdik e területen.  A Csongrád megyei régészeknek egy kerékpárút-építés miatt van lehetõségük folytatni a László Gyula által évtizedekkel ezelõtt abbahagyott kutatást. Folytatás...

Zsûriben a muzeológusok

Az Országos Tudományos Diákköri Konferencia keretében április második felében mérték össze tudásukat a magyar felsõoktatási intézmények legtehetségesebb hallgatói. A XXIX. OTDK humán tudományi szekciójának házigazdája a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara volt. Az egyetem és a múzeum szakmai együttmûködését példázva a Móra Ferenc Múzeum négy szakemberét hívták meg a szekció zsûrijébe: dr. Zombori István történész, megyei múzeumigazgató az újkori magyar történelem-, dr. Béres Mária szentesi múzeumigazgató a régészet-, dr. Bárkányi Ildikó néprajzkutató a néprajz-folklór-, Ibos Éva képzõmûvészeti osztályvezetõ a mûvészettörténet témakörében született tudományos diákköri munkák elbírálásában vett részt.

Új kötet Radnótiról

Surranva kell most élned itt címû új kötet Radnóti Miklósról - borító"Surranva kell most élned itt" címmel jelent meg új kötet Radnóti Miklósról. Az impozáns kiadványt Miklós Péter, a Móra Ferenc Múzeum történésze szerkesztette. A könyvet május 7-én, csütörtökön 16 órakor a Szegedi Akadémiai Bizottság székházában (Szeged, Somogyi u. 7.) mutatják be. Folytatás...

A batikolás tükrében

Jámborné Balogh Tünde életmûvének legkülönlegesebb batik munkáival ismerkedhetnek meg a látogatók. - József Attila Múzeum MakóA batikkultúráról nyílik kiállítás a makói József Attila Múzeumban május 10-én, vasárnap 11 órakor. A Csongrád megyei közgyûjteményben Jámborné Balogh Tünde életmûvének legkülönlegesebb batik munkáival ismerkedhetnek meg a látogatók. Folytatás...

Bádog Böske Makón

Április 5-e, vasárnap a veterán jármûvek napja volt Makón: egy eredeti, 1925-ös Ford T-modell vonult végig a város utcáin. Az angolul Tin Lizzynek, azaz Bádog Böskének becézett kuriózum is részt vett a veterán jármûvek felvonulásán, majd egy 90 éves T-modellt vehettek szemügyre az érdeklõdõk a makói József Attila Múzeumban. A veterán jármûvek napjának harmadik programja a magyar motorkerékpárokat bemutató kiállítás megnyitója volt a makói múzeumban. Folytatás...

Csíktól Bajáig

Nagy István Fasor címû képe - A Móra Ferenc Múzeum elsõ emeleti kiállítótermében Nagy István pasztellképeibõl nyílik kiállítás március 11-énA Móra Ferenc Múzeum elsõ emeleti kiállítótermében Nagy István pasztellképeibõl nyílik kiállítás  március 11-én, szerda délután fél 4 órakor, Csíktól Bajáig  címmel. A tárlathoz bevezetõt mond Kovács Zita mûvészettörténész, a bajai Türr István Múzeum munkatársa.
Zenei közremûködõk: Szalai Judit, Széll Judit, Fejér Ferenc. A tárlat május 3-ig  látogatható.

Dr. Zombori István kitüntetése

Az államalapító Szent István király ünnepe alkalmából rangos szakmai kitüntetésben részesült dr. Zombori István, a Móra Ferenc Múzeum megyei igazgatója: az oktatási és kulturális miniszter által adományozott Széchényi Ferenc-díjat vehette át augusztus 20-án Budapesten, a Szépmûvészeti Múzeumban rendezett ünnepségen.Az államalapító Szent István király ünnepe alkalmából rangos szakmai kitüntetésben részesült dr. Zombori István, a Móra Ferenc Múzeum megyei igazgatója: az oktatási és kulturális miniszter által adományozott Széchényi Ferenc-díjat vehette át augusztus 20-án Budapesten, a Szépmûvészeti Múzeumban rendezett ünnepségen. A Széchényi Ferenc-díj a közgyûjteményi (könyvtári, levéltári, múzeumi) szakterületen dolgozó azon szakembereknek adományozható, akik magas színvonalú elméleti vagy gyakorlati tevékenységükkel, új módszerek kidolgozásával és azok alkalmazásával szolgálták szakmájukat. Folytatás...

Megjöttek a kassai kincsek

Augusztus 14-én, csütörtökön megérkezett a Móra Ferenc Múzeumba a világhírû kassai gótikus mûkincs gyûjtemény.Augusztus 14-én, csütörtökön megérkezett a Móra Ferenc Múzeumba a világhírû kassai gótikus mûkincs gyûjtemény. A középkori Felsõ-Magyarország képzõmûvészeti kultúráját bemutató felvidéki mûtárgy együttes a szeptember elsején nyíló, 4 milliárdos összértékû bibliai mûkincs kiállítás része lesz majd. Folytatás...

Látogatóink figyelmébe

A Móra Ferenc Múzeum, a Kass Galéria és a Fekete ház augusztus 20-án, szerdán zárva lesz, a kiállítások ezen a napon nem látogathatók. A múzeum Vár-beli kiállítóhelyén a Nemez története címû kiállítás augusztus 20-án is megtekinthetõ, délelõtt 10-tõl egészen este 8 óráig. A várudvaron az ásatás területén ezen a napon délután 2-tõl este 8-ig fogadják a látogatókat.

Kalmükök a Várban

A Móra Ferenc Múzeum Vár-beli kiállítóhelyén járt a Szegeden vendégeskedõ Kalmükföldi Erdem folklórcsoport-, illetve a néptáncfesztiválon résztvevõ küldöttség néhány tagja.A Móra Ferenc Múzeum Vár-beli kiállítóhelyén járt  a Szegeden vendégeskedõ Kalmükföldi Erdem folklórcsoport-, illetve a néptáncfesztiválon résztvevõ küldöttség néhány  tagja. Az Alsó Volga-vidék történelmében, népéletében mélyen gyökerezik az nomád kultúra, amit a Vár-beli Nemez kiállítás, többek között a bemutatott - itt történetesen kazah - nemez sátor példáz. Érdeklõdve nézték az oroszországi köztársaság szülöttei a kiállítás darabjait, s még a vendégkönyvbe is az elégedettség sorait fûzték.

Kezdõdhet a feltárás

M43-as autópálya régészeti feltárás - Móra Ferenc MúzeumRendkívüli közgyûlést tartott a Csongrád Megyei Önkormányzat július 10-én. Az ülés összehívására azért volt szükség, hogy a közgyûlés jóváhagyja a Móra Ferenc Múzeumnak az M43-as autópálya régészeti feltárására vonatkozó 800 milliós szerzõdését. A szerzõdés jóváhagyásával elhárult az utolsó akadály az elõl, hogy megkezdõdhessen a területen a régészeti munka. Folytatás...

Nemzetközi ikonológiai konferencia

Tucatnál is több egyetemrõl, tudományos kutatóhelyrõl gyûltek össze Szegeden az ikonológia és szemiográfia európai szaktekintélyei öt napos programra. A Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Akadémiai Bizottsága, az Angol-Amerikai Intézet, a Szegedi Tudományegyetem Kultúrális Ikonológiai és Szemiográfia kutatócsoportja által rendezett nagyszabású konferencia nyitóeseményének és plenáris ülésének a Móra Ferenc Múzeum adott otthont. Az egyetemi együttmûködés keretében, mint vendéglátó, dr. Zombori István megyei múzeumigazgató köszöntötte a kutatókat, és dióhéjban bemutatta az intézményt, Szabó Tamás képzõmûvészeti osztályvezetõ pedig Az angyali üdvözlet címû reneszánsz mûremek értékeirõl, restaurálásának problematikájáról adott tájékoztatást.  Folytatás...

Elõkerül a Vár õrhelye

Elõkerül a Vár õrhelye - Újabb érdekesség tárult fel a középkori szegedi vár ásatásán. A vártemplom nyugati oldalán került felszínre az objektum egykori õrhelye.Újabb érdekesség tárult fel a középkori szegedi vár ásatásán. A vártemplom nyugati oldalán került felszínre az objektum egykori õrhelye. A vártemplomot a török hódítások idején, mint keresztény templomot nem használták. 1715-ben a templomépületet lebontották, a nyugati végzõdés azonban megmenekült a bontástól, ahol egy õrhelyet alakítottak ki. Ezt a részt találták most meg a Móra-múzeum régészei. Folytatás...

Százharminc történész Dunaszerdahelyen

Százharminc történész Dunaszerdahelyen - A júniusban rendezett három napos program ezúttal a történelmi Magyarország területén, de a trianoni határokon kívül zajlott.Elõször fordult elõ a nyolc esztendeje (újjá)-alapított Magyar Múzeumi Történész Társulat életében, hogy éves konferenciáját és közgyûlését a határokon kívül tartsa. A júniusban rendezett három napos program ezúttal a történelmi Magyarország területén, de a trianoni határokon kívül zajlott. A Dunaszerdahelyen és Galántán megrendezett, Fõúri hagyatékok Közép-Európa múzeumaiban címet viselõ tudományos tanácskozáson összesen százharminc történész vett. Folytatás...

Múzeumi együttmûködés

Néhány héttel ezelõtt kötött együttmûködési megállapodást a Móra Ferenc Múzeum és az aradi közgyûjtemény. Ez a múzeumi szövetség bõvült ki a Hadtörténeti Múzeummal.Néhány héttel ezelõtt kötött együttmûködési megállapodást a Móra Ferenc Múzeum és az aradi közgyûjtemény. Ez a múzeumi szövetség bõvült ki a Hadtörténeti Múzeummal. Június 13-án, pénteken írták alá a felek Budapesten az errõl szóló szerzõdést. A cél többek között, hogy közösen pályázhassanak a kulturális intézmények uniós forrásokra. Folytatás...

Megújult a makói múzeum

Több mint féléves munka után június 26-án, csütörtökön nyílik a Csongrád Megyei Önkormányzat makói József Attila Múzeumának új állandó kiállítása. A XXI. századi követelményekhez igazodó tárlat Makó város történetét a török kiûzése utáni 1699-es újjátelepülésétõl az 1989-es rendszerváltásig mutatja be. A kiállítást június 26-án, csütörtökön délután 4 órakor dr. Schneider Márta szakállamtitkár nyitja meg. A Csongrád Megyei Közgyûlés elnöke, Magyar Anna a fenntartó nevében adja át a kiállítást és a jelentõs mértékben felújított múzeumépületet.

Múzeumi éjszaka Szentesen

A Koszta József Múzeumban június 21-én, szombaton délután 5 órától kezdõdõen az éjféli Szent Iván éji koszorúégetésig számtalan vonzó programra várják ingyenesen az érdeklõdõket. A Múzeumok éjszakája helyi eseménysorában szerepel például a múzeumi raktárban rejtõzködõ tûzcsiholó és világító eszközök bemutatása. A RÉSZLETES PROGRAMSOR

Élet a sátorban

Az Elfelejtett õsök árnyai címû, nemeztörténeti kiállítás helyszínén tart elõadást a Vár épületben (Szeged, Stefánia sétány 2.) Vidák István textilmûvész június 17-én, kedden 17 órakor. A kötetlen, életszerû találkozón a nemez kiváló ismerõje és készítõje, a pusztai népek életének avatottja a nemezsátorról tartandó elõadáson arról fog beszélni, hogy milyen a mindennapi élet a nemezsátorban, hol- és kik készítik, és mit foglal magába a hagyományos nemezsátor jelképrendszere.

Sikerrel vizsgázott a múzeum-felújítás

Egy éve nyitotta meg ismét kapuit a Móra Ferenc Múzeum. Tavaly a Csongrád megyei kiállítóhelyet uniós forrásból több mint 200 milliós értékben újították fel. Mára az utólagos ellenõrzések, garanciális bejárások is lezajlottak. A tapasztalatokról egy látogatói véleményfelmérés és hatástanulmány is készült. A tavaly befejezõdött múzeum-felújítással a válaszadók 89%-a teljes mértékben elégedett. RÉSZLETEK

Angyali üdvözlet

Európára szóló szenzáció lehet a Móra Ferenc Múzeum birtokában lévõ Angyali üdvözlet címû, késõ reneszánsz festménybõl. Az eddig raktárban õrzött mû a Móra-múzeum õsz elején nyíló bibliai mûkincs kiállítása kapcsán került elõtérbe. Már befejezéshez közeli a híres firenzei iskola egyik tagja által készített mestermunka restaurálása. Olasz és svájci szakemberek szenzációsnak nevezték a titokzatos táblaképet. A remekmû nyilvános bemutatása június 21-én, szombaton, a Múzeumok éjszakája keretében történik meg. Folytatás...

Múzeumok éjszakája

Hagyományszerûen nagyszabású programsor készül a Móra Ferenc Múzeumban a Múzeumok éjszakájára. Június 21-én, szombaton 18 órától éjjel 2 óráig több helyszínen változatos, látványos és szórakoztató események várják az érdeklõdõket. Jó elõre válogathatnak a részletes programból.

Kapcsolat Finistere múzeumaival

Együttmûködés bontakozik ki a Móra Ferenc Múzeum és a franciaországi Finistere megye múzeumai között. Az egy évtizede Csongrád megye testvérmegyéjeként számon tartható Finistere a legutóbbi idõben hangsúlyozott figyelmet fordít arra, hogy a két terület intézményi együttmunkálkodása is új minõséget kapjon. Folytatás...

Történész konferencia Dunaszerdahelyen

Fõúri hagyatékok Közép-Európa múzeumaiban címmel három napos történész konferenciát tartanak június 18-tól Dunaszerdahelyen. A Magyar Múzeumi Történész Társulat és az OKM Közgyûjteményi Fõosztálya mellett a Móra Ferenc Múzeum is a jelentõs tudományos esemény rendezõje. RÉSZLETES PROGRAM 

Klebelsberg könyvbemutató

A legnagyobb álmú magyar kultuszminiszter, Klebelsberg Kuno kora és munkássága címû kötet bemutatóját tartják június 5-én, csütörtökön délután 4 órakor a Szegedi Akadémiai Bizottság székházában (Szeged, Somogyi u. 7.) A Klebelsberg könyvet dr. Zombori István történész, megyei múzeumigazgató és dr. Szegfû László történész ismerteti. A Belvedere Meridionale kiadásában megjelent mûvet Miklós Péter történész-muzeológus, a Móra Ferenc Múzeum munkatársa szerkesztette.

Köszöntõ a Kun-kép konferencián

Köszöntõ a Kun-kép konferencián - A Móra Ferenc Múzeum régésze, tudományos igazgatóhelyettes 60. éves.A Móra Ferenc Múzeum régésze, tudományos igazgatóhelyettes 60. éves. Régész kollégák, tanítványok és pályatársak, de a szûkebben vett szakmán túl etnográfusok, nyelvészek is köszöntötték születésnapja alkalmából Kiskunfélegyházán, a Kiskun Múzeumban egy, a tiszteletére rendezett régészeti konferencián. Folytatás...

Szakrális emlékek fotói

Szakrális emlékek fotói - Lantos Miklós fotómûvész, építész felvételeibõl nyílt kiállítás a Móra Ferenc Múzeumban.Lantos Miklós fotómûvész, építész felvételeibõl nyílt kiállítás a Móra Ferenc Múzeumban. Lantos Miklós válogatott fényképei a Bálint Sándor professzorral tett közös gyûjtõutak alkalmával - valamint halála után, az õ szellemében tovább folytatott kutatások során készültek. Kiállításunkon a Dél-Dunántúl, Baranya, Somogy, Tolna és Zala megyék területérõl mutatunk be szakrális emlékeket. Folytatás...

Ingyen a múzeumba

A Múzeumi Világnapon, május 18-án vasárnap a Móra Ferenc Múzeum és kiállítóhelyei díjtalanul látogathatók.

Baba, mackó kiállítás

"A bölcsõtõl az iskolapadig" sorakoztat fel gyermekjátékokat a szentesi Koszta József Múzeum új kiállítása a múzeum Széchenyi ligeti épületében. A szentesi múzeum, a szegvári Falumúzeum, valamint a Baba-mackó Gyûjtemény anyagából származó bemutatót a Múzeumi Világnaphoz kötõdve május 17-én, szombaton délután 3 órakor nyitják meg. A szentesi megyeházi múzeumépületben követõleg vasárnap múzeumi világnapi programokat tartanak: 14 órától A falusi és mezõvárosi élet a reneszánszban c. elõadást, 14 óra 45 perctõl reneszánsz muzsika következik, 15 órától pedig a Mátyás király korában virágzó magyarországi reneszánszról kapnak képet az érdeklõdõk.

Oroszlánok restaurálása

A Móra Ferenc Múzeum elõtti oroszlánszobrok restaurálásaMásfélmilliós beruházás keretében restaurálják a Móra Ferenc Múzeum elõtti oroszlánszobrokat. Az alapos restaurátori munkát követõen ismét régi fényében pompázhatnak majd a múzeumot hosszú évtizedek óta méltóságteljesen védõ "állatok". Folytatás...

Látogatható a Vár ásatás

A Vár ásatás 2008. május 12-tõl 10 és 17 óra között csoportoknak vezetõvel megtekinthetõ. Csoportok indítása félóránként. Bejelentkezés: Tenkné Auer Zsuzsánál 70/-526-35-04
Jegyek megvásárolhatók a Móra Ferenc Múzeum és a Vár pénztárában.
Jegyárak:  Felnõtt: 600 Ft Diák, nyugdíjas, pedagógus: 400 Ft
Csoportos diák (10-35 fõig + 2 kísérõ): 300 Ft/fõ
Családi jegy : 1200 Ft
A jegy ára tartalmazza a kötelezõ vezetés díját, valamint a Várban bemutatott 
"Elfelejtett õsök árnyai" Hagyományos és mai nemezmunkák címû kiállítás megtekintését.
A Nemezkiállításhoz múzeumpedagógiai foglalkozás kérhetõ Rusz-Rácz Ildinél a 20-34-28-902-es számon. A foglalkozás díja: 300 Ft/fõ

Látogatóink figyelmébe!

Szendrey Júlia írásainak, személyes tárgyainak, és más dokumentumainak kiállítása technikai okok miatt az eredetileg meghírdetettnél korábban, május 4-én bezárt. Ez a kiálításunk a Móra Ferenc Múzeumban ettõl az idõponttól nem látogatható. A Kass Galériában Kass János grafikusmûvész könyvillusztrációinak tárlatát meghosszabbítottuk, a kiállítás augusztus 31-ig tekinthetõ meg.

Elfelejtett õsök árnyai

Elfelejtett õsök árnyai - Nemezkészítés a szegedi Móra Ferenc Múzeum VármúzeumábanA nemezkészítés többezer éves történetét villantja fel és a mindennapok mûvészetének mai darabjait tárja a nézõ elé a Móra Ferenc Múzeum kiállítása a szegedi Várban.
Folytatás...

Lord portré a múzeumban

Lord Rothermere

Újabb szoborral gyarapodott a Móra Ferenc Múzeum Kisfaludi Strobl Zsigmond-emlékkiállítása. A bronzozott öntvény a híres magyarbarát sajtómágnást, Lord Rothermere-t ábrázolja. A kiállításra kölcsönkapott értékes mûtárgy a megyei napilap, a Délmagyarország tulajdona. Folytatás...

Történelmi tablók

A Lengyel-Magyar történelmi kapcsolatokat bemutató tabló kiállítás nyílik április 24-én, csütörtökön 17 órakor a Móra Ferenc Múzeumban. A dokumentumkiállítást a Szegedi Lengyel Önkormányzat és a Csongrád Megyei Levéltár rendezte. Köszöntõt mond a megnyitó alkalmából Magyar Anna a Csongrád Megyei Közgyûlés elnökasszonya, a tablókiállítást megnyitja Joanna Stempinska, a Lengyel Köztársaság magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. Folytatás...

Tárlatvezetés a Kassban

Az Illusztrálta Kass János címû grafikai, könyvillusztrációs kiállításon a Kass Galériában ingyenes tárlatvezetésre várja az érdeklõdõket április 19-én, szombaton délelõtt 11 órakor, valamint délután 2-kor a képzõmûvészeti bemutató rendezõje, Szõkefalvi-Nagy Erzsébet.

Akadémikusok- nyakkendõ nélkül

A Móra Ferenc Múzeum és az MTA Szegedi Területi Bizottsága tudósportré sorozatában a múzeum dísztermében április 17-én, csütörtökön délután fél 5-kor Hatvani László matematikussal beszélget a házigazda szerepét ellátó Szajbély Mihály irodalomtörténész. A program nyilvános és ingyenes.

Néprajzi szeminárium

"A közösség szerepének átalakulása a 20. századi népi társadalomban"  címmel kerül sor a XVI. Néprajzi szemináriumra április16-tól Szegeden, illetve Domaszéken a Zöldfás Katolikus Ifjúsági Központban. A Magyar Néprajzi Társaság, a Móra Ferenc Múzeum, a Szegedi Tudományegyetem Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszékének rendezésében tartandó programon hét témakörbe csoportosítva huszonnégy elõadás hangzik el és filmvetítések, kerekasztal beszélgetések egészítik ki a rendezvényt, amely április 19-én délutánig tart.

RÉSZLETES PROGRAM

Régi honvédek a Fekete házban

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc huszár századosaA Móra Ferenc Múzeum történeti gyûjteményébõl, a Hadtörténeti Múzeum anyagából, valamint magángyûjtõk és hagyományõrzõk relikviáiból rendeztek gazdag és látványos kiállítást a Fekete házban. A szegedi kiállítóhelyen összeállított tárlat az 1848-49-es események évfordulóján és emlékezetén túl szélesebb értelemben a magyar hadi dicsõségre, vitézségre irányítja a figyelmet, a Magyar Királyi Honvédség elsõ megalakulásának 140. évfordulóján. A numizmatikai és militária kiállítást március 14-én délután 3 órakor Dr. Szakály Sándor történész, az MTA doktora nyitja meg. Folytatás...

archivum-hirek3

Múzeumi karácsonyi játszóház

Fürdõtörténet, szõlõkultúra és avar mellpáncél

Több mint ötven elõadáson vehetnek részt az érdeklõdõk a Móra Ferenc Múzeumban megrendezésre kerülõ tudományos tanácskozáson. A kutatók november 29-étõl négy napon keresztül számolnak be az utóbbi hónapok munkájáról. Részletek

Mit keres Sztálin szobra a 48-as relikviák között?

Sztálin portré

Az aradi múzeum sokáig rejtve õrzött 1848-49-es gyûjteményének rendszerezése közben derült ki, az 1950-es években a kommunista idõszak propaganda termékeit is a 48-as relikviák közé leltározták be, így kerülhetett például Sztálin szobra a Kossuth Lajosnak és harcostársainak emléket állító több ezer darabos gyûjteménybe.   A 48-49-es relikviák restaurálásáról, rendszeresésérõl szóló munka eddigi menetérõl, a projekt eredményeirõl tájékoztatják a sajtó képviselõit november 23-án, kedden 13 órakor a Móra Ferenc Múzeumban. Részletek »

Páratlan éremgyûjteménnyel gazdagodik a Móra-múzeum

Páratlan éremgyûjteménnyel gazdagodik a Móra-múzeum

A maga nemében egyedülálló, páratlan éremgyûjteménnyel gazdagodik a szegedi Móra Ferenc Múzeum numizmatikai tára. A tavaly elhunyt tekintélyes gyûjtõ, Szolláth György 177 darabos éremportré sorozata óvatos becslések szerint is legalább 5 millió forintot ér. A gyûjteményt a múzeum szimbolikus összegért vásárolta meg az özvegytõl. A kollekciót a nagyközönség a Kultúrpalota kupolájában tekintheti meg. Részletek »

Adventi jeles napok - Koszta józsef Múzeum Szentes

Híres festõk - Szabó András mûvészetpadagógus, festõmûvész vetített képes elõadássorozata

Visszavásárolták az ellopott Lotz Károly-képet: 17 éves szépség a múzeumban!

Lotz Károly - Lonovics Kornélia festmény

Egy korábban ellopott, majd a késõbbiekben az eredeti tulajdonos által visszavásárolt Lotz Károly-festmény kerül a makói József Attila Múzeum gyûjteményébe. A 17 esztendõs, gyönyörûséges Lonovics Kornéliát ábrázoló mûvet november 11-én, csütörtökön 15 órakor mutatják be a nagyközönségnek a makói múzeumban. A száztíz éve készült egészalakos portrét a képen ábrázolt hölgy unokái adják át a közgyûjteménynek. Részletek »

Kortárs roma festõk mûvei a makói múzeumban

Kortárs roma festõk mûvei a makói múzeumban

Az emlékezés színes álmai címmel nyolc kortárs roma festõmûvész munkáiból nyílik kiállítás a makói József Attila Múzeumban november 6-án, szombaton 11 órakor. A tárlat a roma kortárs festészetet igyekszik reprezentálni. A mûvészettörténészek szerint a roma festészetet sajátossága nem a színvilágban, sokkal inkább a témaválasztásban rejlik. A képek azt tükrözik, minden mûvész a maga roma identitását keresi.
Részletek »

Ilyen még nem volt a Kass Galériában!

Mozgó képek a Kass Galérában

Ilyen még valóban nem volt a szegedi Kass Galériában: a 7x3D címû tárlatra beszerelt monitorokon Tóth Pál filmrendezõ hét filmjét, a falakon a 3D-s animáció munkafázisaiba bepillantást engedõ állóképeket, rajzokat tekinthetik meg az érdeklõdõk. A kiállítás az Animáció Világnapja alkalmából október 28-án 17 órakor nyílik. Részletek »

Évtizedekig rejtegették az 56-os festményeket

Évtizedekig rejtegették az 56-os festményeketGörgényi  István, Aba Novák Vilmos és  Rudnay Gyula tanítványa volt egykoron. A bányászként is dolgozó néhai mûvész 1956 után titokban festette meg a forradalomhoz kötõdõ élményeit. A mûvek elkészültek, majd az alkotó elrejtette õket. Létrehozásuk, rejtegetésük tulajdonképpen titkos ellenállásként fogható fel. Görgényi szabadságát veszélyeztette volna, ha kitudódik a festmények léte. A mûvész 1973-ban bekövetkezett halála után újabb évtizedekre rejtve maradtak az alkotások. 2006-ban egy pincébõl került elõ a páratlan 56-os kollekció. A mûveket október 22-tõl a szegedi Fekete házban tekinthetik meg az érdeklõdõk. Részletek »

Nemzetközi hárfaverseny kezdõdik a múzeumban

Az eddig beérkezett jelentkezések szerint közel 60, túlnyomórészt külföldi fiatal vesz részt a II. Nemzetközi Hárfaversenyen Szegeden. A világ 17 országából - az USA-tól Japánig - érkeznek versenyzõk a dél-alföldi városba. A hárfakoncert nyitóeseménye november 8-án, hétfõn 19 órakor lesz a Móra Ferenc Múzeumban.    

A hatnapos zenei eseménysorozat nemcsak verseny, hanem fesztivál is; a zárókoncerten kívül további öt zenei estet rendeznek - nemzetközi versenygyõztes külföldi elõadókkal.
A II. Hárfaverseny november 8-tõl 13-ig kerül megrendezésre a Móra Ferenc Múzeumban, az Ifjúsági Házban és a Zenemûvészeti Kar koncerttermében.

II. Nemzetközi Hárfaverseny és Fesztivál - Szeged 2010. KONCERTEKNAPTÁR

2010. 11. 08. 19h Móra Múzeum (6720 Szeged, Roosevelt tér 1.)
ÜNNEPÉLYES NYITÓKONCERT
Közremûködnek:
Mentés Másként (Magyarország)
Belgrádi Hárfaquartett (Szerbia)
Hannah Phillips (Skócia)
A versenyt megnyitja: Dr. Kerek Ferenc - fõvédnök

2010. 11. 09. 19h Móra Múzeum (6720 Szeged, Roosevelt tér 1.)
JUBILEUMI KONCERT FARKAS FERENC MÛVEIBÕL
Közremûködnek:
Kónya Krisztina - ének, Anasztázia Razvaljajeva  - hárfa, Kosztándi István - hegedû, Kálmán Csaba - brácsa, Szabó Norbert - fuvola, Steiler Tamás - oboa, Tamás Péter - klarinét, Belházy Gyula - fagott,
Kálmán János - kürt

2010. 11. 10. 18h Móra Múzeum (6720 Szeged, Roosevelt tér 1.)
MIDI HÁRFA BEMUTATÓ
Közremûködik:
Jakez Francois - a Camac cég tulajdonosa

2010. 11. 11. 1930h Móra Múzeum (6720 Szeged, Roosevelt tér 1.)
BENJAMIN CREIGHTON GRIFFITHS HÁRFAKONCERTJE

2010. 11. 12. 19h Ifjúsági Ház (6721 Szeged, Felsõ-Tisza part 2.)
THE MISSION IS POSSIBLE
POP HÁRFA ÉS FILMZENE KONCERT
Közremûködnek:
Maria-Christina Papadopoulou és Jakez Francois - hárfa
SZTE ZMK Koncertfúvós Zenekar (vezényel: Csikota József)
SZTE ZMK Szimfonikus Zenekar (vezényel: Somorjai Péter)
StandUp! BIG BAND

2010. 11. 13. 19h Fricsay terem (6722 Szeged, Tisza Lajos krt. 79-81.)
A II. NEMZETKÖZI HÁRFAVERSENY DÍJÁTADÓ GÁLAMÛSORA
Közremûködnek:
A verseny gyõztesei
A Szegedi Szimfonikus Zenekar (vezényel: Gyüdi Sándor)
A versenyt lezárja: Dr. Botka László - polgármester

A jegyek ára a helyszínen 990.-Ft, elõvételben 790.- Ft
A jegyek kaphatók: IH Szeged, Felsõ Tisza-part 2., Belvárosi Mozi, Szeged, Vaszy Viktor tér 3.
Ticketportal országos hálózatban: www.ticketportal.hu * Koncertszervezõ: TiszaArt Kft.

www.harpcompetition.eu * This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. * +36/30/550-6503

125 múzeumi vezetõ tanácskozik a szegedi múzeumban

Öt év után ismét tanácskozásra gyûlnek össze az ország múzeumi vezetõi. A november 5-én, pénteken 16 órakor a Móra Ferenc Múzeumban kezdõdõ konferencián 125 múzeumi vezetõ folytat megbeszélést a magyar múzeum-ügyrõl. Részletek »

Nemzetközi hárfaverseny kezdõdik a múzeumban

Az eddig beérkezett jelentkezések szerint közel 60, túlnyomórészt külföldi fiatal vesz részt a II. Nemzetközi Hárfaversenyen Szegeden. A világ 17 országából - az USA-tól Japánig - érkeznek versenyzõk a dél-alföldi városba. A hárfakoncert nyitóeseménye november 8-án, hétfõn 19 órakor lesz a Móra Ferenc Múzeumban. Részletek »

Szegedi vár: Magyar Szobrászat 2010

Szegedi vár: Magyar Szobrászat 2010

Közel ötven magyar szobrász több mint hatvan mûvét tekinthetik meg az érdeklõdõk a szegedi vármúzeumban. A Magyar Szobrászat 2010 címû tárlat a rendszerváltozás utáni hazai szobrászmûvészetrõl igyekszik egyfajta átfogó, széleskörû képet adni. A kiállítási kollekció sokoldalú, színes, hû lenyomata az utóbbi két évtized magyar szobrászati folyamatainak.
A tárlatot október 15-én, pénteken 15 órakor Baráz Tamás szobrászmûvész, a Magyar Szobrász Társaság elnöke és Ibos Éva mûvésztörténész nyitja meg.

Részletek »

Márton-napi libáskodás

Családi nap a Csallány Gábor kiállítóhelyen
2010 november 6.

Márton-napi libáskodás - Családi nap a Csallány Gábor kiállítóhelyen 2010 november 6.

Vallásos füzetek gyûjteménye

Vallásos füzetek gyûjteménye - Vallásos ponyvanyomtatványok Bálint Sándor hagyatékában

Szeged jeles szülötte, a kiváló néprajztudós, Bálint Sándor tárgyi hagyatékának páratlan értékeit foglalja kötetbe a Móra Ferenc Múzeum új kiadványa. A vallásos ponyvanyomtatványokat feldolgozó könyv 1600 tételt tartalmaz és ezzel a magyar szakrális ponyvafüzetek olyan együttese, amely mostani közlése, szakszerû leírása, címlapjuk publikálása és mutatókkal való ellátása révén a kiadványt a mûfaj pótolhatatlan szak-kézikönyvévé teszi. Bálint Sándor munkásságáról ez a könyv a harmadik a sorban, s teszi még inkább feldolgozottá a múzeum szakembereinek irányításával a legszögedibb szögedi páratlan életmûvét.

Szegedi várfal a mélyben

A szegedi Móra parkban, a múzeum elõtt folyó ásatás során a Móra Ferenc Múzeum régészei megtalálták a középkori szegedi téglavár déli falának egy részletét.A szegedi Móra parkban, a múzeum elõtt folyó ásatás során a Móra Ferenc Múzeum régészei megtalálták a középkori szegedi téglavár déli falának egy részletét. A helyszínen tartott sajtótájékoztatón elmondták, hogy a mai talajszint alatt három méter mélységben megtalált két és fél méteres szélességû faldarab helyzetébõl immáron pontosabban meghatározható, merre húzódott a legendás szegedi vár, s ma mely épületek alatt találhatók az erõdítés korabeli ábrázolásokról és térképekrõl ismert, de ma már nem látható fontosabb részei.

Régészeti feltárás új rendszerben

Régészeti feltárás új rendszerben - A Magyar Nemzeti Múzeumban írták alá szeptember 8-án az M43-as autópálya Makó-Csanádpalota közötti szakaszának megelõzõ régészeti feltárásáról szóló szerzõdést.A Magyar Nemzeti Múzeumban írták alá szeptember 8-án az M43-as autópálya Makó-Csanádpalota közötti szakaszának megelõzõ régészeti feltárásáról szóló szerzõdést. A régészeti örökség védelmét biztosító új rendszerben a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Örökségvédelmi Központ koordinálja és segíti szakmai szempontból a feltárásokat.  A megállapodás alig egy hónappal a NÖK létrejötte után született, s ez az elsõ, amelyben a megyei múzeumokra bízzák a régészeti feltáró munkát. A szerzõdést a kulturális kormányzat magas szintû képviselõi, valamint a Csongrád Megyei Önkormányzat elnöke, Magyar Anna, országgyûlési képviselõ jelenlétében dr. Zombori István, a Móra Ferenc Múzeum megyei igazgatója és a Magyar Nemzeti Múzeum szakmai és gazdasági vezetõi írták alá. Heteken belül elindulhat az M43-as autópálya 24 kilométeres útszakaszának területén a régészeti munka, amelynek során közel 400 ezer négyzetméter feltárást kell majd elvégezni.

Kegyeleti utazás

A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadirégész, Hadszíntérkutató és Hagyományõrzõ Osztálya kegyeleti utazást szervezett Drávetzky Sándor hadapród õrmester 1916 augusztusi hõsi halálának helyszínére és sírjának felkutatására, a mai Ukrajna területén lévõ Volhíniába.  A 2010. augusztus 26-29 közötti út résztvevõje volt Tóth István, a Móra Ferenc Múzeum történeti osztályának vezetõje, aki a szegedi Meritum Egyesület tagjaival együtt rendszeres támogatója a kutatásoknak. A kegyeleti úton Szanka József, a Meritum Egyesület képviseletében és Kertész Péter, a Csongrád Megyei Önkormányzat szakmai felügyeleti referense is részt vett. Részletes beszámoló »

Válogatás Bálint Sándor gyûjteményébõl

Válogatás Bálint Sándor gyûjteményébõl - Meghívó - 2010. 09. 17.

Régi idõk fegyverei

Régi idõk fegyvereiHa vitéz vagy, jer velem! címmel régi idõk fegyvereibõl nyílik kiállítás a szegedi Móra Ferenc Múzeumban szeptember 24.-én, pénteken délután 4 órakor.  A vendégeket köszönti B. Nagy László polgármesterjelölt, a tárlatot megnyitja Dr. Zombori  István történész, megyei múzeumigazgató. Közremûködnek a Szegedi III. Honvéd Gyalogezred vitézei. A kiállítás december 19-ig látogatható.

Impozáns kötet Kohán Györgyrõl

Impozáns kötet Kohán Györgyrõl

Impozáns, több mint 60 fényképet tartalmazó kötet jelent meg a XX. századi magyar festészet meghatározó alakjáról, Kohán Györgyrõl. A könyvet Ibos Éva, a Móra Ferenc Múzeum mûvészettörténésze írta és szerkesztette. A Kohán-album a Kossuth Kiadó gondozásában a Magyar Festészet Mesterei sorozatban jelent meg. Ismertetõ »

László Gyula felgyõi ásatásairól

A Móra Ferenc Múzeum Régészeti Osztálya a több éve sikeres évkönyv- (MFMÉ-Studia Archaeologica) és monográfiasorozatán (MFMÉ-Monographia Archaeologica) kívül egy új kiadványt indít útjára MFMÉ-Monumenta Archeologica címmel. A sorozat elsõ köteteként egy több évtizedes adósságát törleszti a hazai régész szakma. A könyv László Gyula régészprofesszor vezetésével 1955-1977 között, Felgyõ község területén és közvetlen környékén végzett ásatások anyagának bronzkori és avar kori leleteit mutatja be. Könyvismertetés »

16 ezren a szegedi Múzeumi Éjszakán

16 ezren a szegedi Múzeumi ÉjszakánAz esõs idõ és a labdarúgó világbajnokság ellenére ezrek mozdultak ki otthonról, s járták be a szegedi múzeumi éjszaka különbözõ helyszíneit.
A Móra Ferenc Múzeumban és a Móra parkban több mint 7 ezren fordultak meg este hat és éjjel 1 óra egy között. A Fekete házban 2400 látogató járt; a Somogyi-könyvtárban ezren, a Dómban ezerötszázan, a REÖK-ben háromezerötszázan voltak. A becslések szerint összesen a Múzeumok Éjszakája 2010 rendezvénysorozat szegedi helyszínein több mint 16 ezer látogató vett részt.
Fotók az eseményrõl »

Pillangó kiállítás - 15 ezredik látogató

Pillangó kiállítás - 15 ezredik látogatóJúnius 15-én, kedden 10 órakor érkezett a Móra Ferenc Múzeumba a különleges és szépséges tajvani élõ lepkéket bemutató tárlat, a "pillangó-valóságsó" 15 ezredik látogatója. A szerencsés vendég Márton Dávid, a Makkosházi Általános Iskola ötödikes diákja volt, aki egy, a kiállításon elhullott, majd kipreparált pillangót kapott ajándékba dr. Zombori István megyei múzeumigazgatótól. A makkosházi tanulócsoport kísérõ pedagógusai könyvajándékot vehettek át dr. Gaskó Béla igazgatóhelyettes, Természettudományi Osztályvezetõtõl.
A rendkívüli tárlat hatalmas népszerûségét jelzi, hogy május 14-óta, a nyitástól számítva egy hónap alatt 15 ezren látták az élõ kiállítást.

Fotók Londonból

A makói József Attila Múzeumban látható június 26-tól Sipos József, Londonban élõ magyar fotós kiállítása. A Royal Photographic  Society tagjának Fényképezõgéppel a Föld körül címû bemutatóját Bíró György nyitja meg június 26-án, szombaton délután 5 órakor a makói múzeum földszinti kiállítótermében.

Múzeumok éjszakája 2010. 06. 19.

Éjszakai fotókat várunk

Fényképezést kedvelõ múzeumbarátok közremûködését kérjük a múzeumok éjszakája programjaink megörökítésében. Június 19-én a Móra Ferenc Múzeum sokszínû kínálattal várja a látogatókat kora estétõl késõ éjszakáig. Akik kedvet éreznek, hogy saját digitális fényképezõgépükkel megörökítsenek ezen az éjszakán emlékezetes pillanatokat a múzeumban és a külsõ helyszíneken, küldjék el fotóikat e-mailben a This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. címre. A Múzeumok éjszakája lényegét, tömegeket vonzó, kicsit rendhagyó, színes kavalkádját leginkább kifejezõ felvételeket várunk, legfeljebb 1 megabájtos méretben. A legjobban sikerült 20 felvétel a szerzõ megjelölésével felkerül a múzeum honlapjára és készítõik 2-2 db tiszteletjegyet kapnak kiállításaink megtekintésére.

Múzeumok éjszakája 2010. 06. 19. József Attila Múzeum Makó

Részletes program »

Múzeumok éjszakája 2010. 06. 19. Koszta József Múzeum Szentes

Múzeumok éjszakája 2010. 06. 19. Koszta József Múzeum Szentes

Csontvárytól Szõnyiig

Modern magyar mûvészet - válogatás a miskolci Herman ottó Múzeum anyagából.

Modern magyar mûvészet - válogatás a miskolci Herman Ottó Múzeum anyagából.
Kiállítás megnyitó: 2010. május 27. csütörtök délután 3 óra.

Részletek »

Meghívó a Fehérlófia címû kiállításra. 2010 június 04.

Bálint Sándor emléknap

Bálint Sándor emléknapHarminc éve hunyt el a 20. századi magyar néprajzkutatás meghatározó alakja, Bálint Sándor. A tudósra május 10-én felolvasóüléssel és kamara-kiállítással emlékeztek a szegedi Móra Ferenc Múzeumban. A konferencián dr. Zombori István megyei múzeumigazgató köszöntõje után Kiss Rigó László Szeged-Csanádi megyéspüspök Bálint Sándor boldoggá avatásának folyamatáról, Erdélyi Zsuzsanna Kossuth-díjas néprajzkutató a legszögedibb szögedi emberi vonásairól beszélt , majd jeles szegedi néprajzkutatók idézték Bálint Sándor munkásságát.

Folytatás »

Csõrégészet kiállítás

Csõrégészet kiállítás

Múzeumi Világnap Szentesen

Múzeumi Világnap Szentesen 2010. május 18. - Újabb Koszta József alkotással és relikviákkal gyarapodott a szentesi múzeum.

További események »

Pünkösdi játszóház

Pünkösdi játszóház - 2010. május 15.

Bálint Sándor emlékére

Harminc évvel ezelõtt hunyt el a XX. századi magyar néprajzkutatás meghatározó alakja, Bálint Sándor. A tudósra május 10-én, hétfõn felolvasóüléssel és kamara-kiállítással emlékeznek a szegedi Móra Ferenc Múzeumban.
Részletes program »

Fellegek vándorai - könyvbemutató

Fellegek vándorai - könyvbemutató

A Csizmazia Közhasznú Magánalapítvány kezdeményezésére,a szegedi Mozaik Kiadónál megjelent Csizmazia György Fehér-tóról szóló írásainak gazdag válogatása, melyet albummá tesz közel négyszáz, a tavi madárrezervátum életét bemutató természetfotó, köztük dr. Bajusz Huba, Barkóczi Csaba, Hencz Alajos, Máté Bence, dr. Molnár Gyula, Puskás József, Széll Antal és Vadász Sándor önzetlenül felajánlott alkotásai. A Fellegek vándorai, Fehér- tói madárvilág - Csizmazia György írásaival címû album bemutatójára 2010. május 10-én, hétfõn du. fél 6 órakor kerül sor a Móra Ferenc Múzeum dísztermében. (Szeged, Roosevelt tér 1-3.) Az album a rendezvényen kedvezménnyel megvásárolható.

Veteránjármûvek Makón

Német veteránjármûvek technikatörténeti kiállítása a makói József Attila Múzeumban

A makói József Attila Múzeumban május 2-án, vasárnap német veteránjármûvek technikatörténeti kiállítását rendezik, színes programokkal.
Meghívó részletesen »

Capa 15 ezer vendége

Közel 15 ezren látták a magyar származású világhírû fotográfus, Robert Capa legendás képeit a szegedi Móra Ferenc Múzeumban. Az elmúlt két hónap során tizennégyezer-ötszázkilencvenkilenc látogató tekintette meg Capa eredeti fotóit a közgyûjteményben. Fotókiállításra ilyen sokan még nem voltak kíváncsiak a szegedi Kultúrpalotában. E látogatói számnak köszönhetõen a Capa-kiállítás minden idõk legnézettebb tizenöt szegedi idõszaki tárlata között van.

A szentesi mázas kerámia

László Gyula emlékkiállítás

László Gyula emlékkiállítás - Hunor és Magyar nyomában

Esti fények a Kassban

Esti fények a Kassban - Székó Gábor szobrászmûvész kiállítása

Lengyel barátaink emlékére

Lengyel barátaink emlékére

A mindmáig felfoghatatlan katyni tömegmészárlás áldozataira kívánt emlékezni a Lech Kaczynski elnök vezette lengyel delegáció a kegyetlen gyilkosságok helyszínén a borzalmas tett 70. évfordulóján. A lengyel megemlékezõk azonban soha nem érkeztek meg; a lezuhant elnöki gépen lelte halálát 97 lengyel hazafi.   

Az elhunytak között van Andrzej Przewo¼nik miniszter, a lengyel Harc és Mártíromság Emlékét Õrzõ Tanács vezetõje, Csongrád megye régi barátja is, aki tavaly megnyitotta a katyni emlékkiállítást a szegedi Fekete házban. Andrzej Przewo¼nik a megyei múzeum meghívására néhány héten belül ismét a vendégünk lett volna - mélységes szomorúsággal vesszük, hogy a találkozás mindörökre elmarad.

Capa este 8-ig

Már csak vasárnapig láthatóak a szegedi Móra Ferenc Múzeumban a legendás fotográfus, Robert Capa eredeti fényképei. Eddig több mint tizenháromezer-ötszázan tekintették meg a szegedi kiállítást. Április 25-én, vasárnap, a tárlat utolsó nyitvatartási napján kedvezményes áron, 400 forintért válthatóak belépõjegyek, a diákok pedig ingyenesen nézhetik meg a rendkívüli kiállítást. A várható nagyobb érdeklõdés miatt a zárónapon 20 óráig lesz nyitva a Móra-múzeum.

Telt ház volt

Folyamatosan telt ház volt március 15-én a szegedi Móra Ferenc Múzeumban.

Folyamatosan telt ház volt március 15-én a szegedi Móra Ferenc Múzeumban. A nemzeti ünnep alkalmából ingyenesen lehetett megtekinteni a világhírû Robert Capa eredeti fotóit bemutató kiállítást is. Összesen közel háromezer érdeklõdõ volt kíváncsi március idusán a Capa-tárlatra és a múzeum összes szegedi kiállítóhelyén rekord érdeklõdés mutatkozott. További képek »

Széchenyirõl a Móra Ferenc Múzeumban

Széchenyirõl a Móra Ferenc Múzeumban

Világnap Szegváron

Mûemléki Világnap Szegvár

Mûemlékekrõl Szentesen

Mûemléki Világnap Szentes

Elhunyt Kass János grafikusmûvész

Kass János

Életének 83. évében elhunyt Kass János kétszeres Munkácsy-díjas grafikusmûvész, könyvillusztrátor. Szeged díszpolgára, a Móra Ferenc Múzeum pártolója meghatározó egyénisége volt a városnak és az ország mûvészeti életének. Alkotásaival Szegeden a múzeum által fenntartott, Kass nevét viselõ galériában rendszeresen találkozhatott a közönség, a gyûjteményben állandó kiállítás reprezentálja  páratlan mûvészegyéniségét.
Megemlékezésünk »

Dömötör Mihály kitüntetése

Dömötör Mihály fotográfust, a Móra Ferenc Múzeum munkatársát Hódmezõvásárhely városa Signum Urbis Honorantis címmel tüntette ki hatvanadik születésnapján.

Dömötör Mihály fotográfust, a Móra Ferenc Múzeum munkatársát Hódmezõvásárhely városa Signum Urbis Honorantis címmel tüntette ki hatvanadik születésnapján. A város elismerését március 13-án vette át annak a tárlatnak a megnyitóján, amellyel szülõvárosa, Hódmezõvásárhely elõtt tiszteleg. A Szórtfényben címû fotókiállítás az Alföldi Galériában Dömötör Mihály eddigi fotómûvészi életmûvét összegzi. Folytatás »

Középkori kolostorok kiállítás megnyitó

A Móra Ferenc Múzeum Szeged, a Szlovák Intézet Budapest, a Szlovák Köztársaság Mûemléki Hivatala, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, Budapest tisztelettel meghívja Önt és kedves barátait a Középkori kolostorok és sorsuk a mai Szlovákia területén c. kiállítás megnyitására. Részletek »

Kamarakoncert

Kamarakoncert 2010. 30. 29-én a Móra Ferenc Múzeum Dísztermében

Húsvéti játszóház

Húsvéti játszóház

Matiné a vikingekrõl

Matiné a vikingekrõl 2010. március 27. Koszta József Múzeum Szentes

Hárfa Gála a múzeumban

Hárfa Gála a múzeumban

Több nemzetiségû államok

Több nemzetiségû államok keletkezése és felbomlása Közép-Európában

Az elmúlt évben hagyományteremtõ szándékkal rendezett programjuk folytatásaként szerveztek tudományos konferenciát jeles magyar történészek, geográfusok, regionalisták a Móra Ferenc Múzeumban Több nemzetiségû államok keletkezése és felbomlása Közép-Európában címmel. A március 5.-én, pénteken tartott kutatói programon négy szekcióban 48 elõadás hangzott el. Folytatás »

Vasari visszatért

Ismét a szegedi Móra Ferenc Múzeum dísztermében látható Giorgio Vasari Angyali üdvözlet címû festménye.

Ismét a szegedi Móra Ferenc Múzeum dísztermében látható Giorgio Vasari Angyali üdvözlet címû festménye. A páratlan értékû reneszánsz mûremeket 230 ezer látogató csodálhatta meg a Szépmûvészeti Múzeum Botticellitõl Tizianóig címû tárlatán. A rejtélyes sorsú festmény február végén érkezett vissza a Móra-múzeumba. Folytatás »

Régészeti emlékkonferencia

Bende Lívia, a Móra Ferenc Múzeum 2009-ben elhunyt régész-muzeológusa emlékének szentelt tudományos konferenciára kerül sor a Móra Ferenc Múzeum Vár-épületében 2010. március 19-én, pénteken. Az elhangzó 21 elõadás anyaga önálló kötetben is megjelenik majd.
Részletes program »

Dr. Bende Lívia
(1969-2009)

Dr. Bende LíviaAz életbe vetett erõs hittel viselt, rövid és fájdalmas betegsége után életének 41. évében, 2009. július 30-án itt hagyott bennünket.
Hamvasztás utáni búcsúztatására és urnájának elhelyezésére a miskolci Minorita templomban a rokonok, barátok és kollégák jelenlétében 2009. augusztus 24-én került sor.
Bende Líviát a Móra Ferenc Múzeum saját halottjának tekinti.

Elment az utolsó szemtanú.

In memoriam
Dömötör János Mihály
1922-2009

Folytatás...

Meghívó

László Gyula kiállítás a szentesi Koszta József Múzeumban

Kligl könyvbemutató

Kligl Sándor szobrászmûvész és Pálffy István mûsorvezetõEgész eddigi életmûvét bemutató impozáns kötet jelent meg a 65 esztendõs Kligl Sándor szobrászmûvészrõl a szegedi Móra Ferenc Múzeum gondozásában. A 170 oldalas, színes fotókkal teli kiadványt február 26-án, pénteken mutatták be a Móra-múzeumban. Az esten Kligl Sándorral Pálffy István mûsorvezetõ beszélgetett.
Képek az eseményrõl »

Néprajzi kiállítás finis

"Szöged hírös város" címmel új állandó néprajzi tárlatot rendeztek a Móra Ferenc Múzeum néprajzos muzeológusai. A tárlat fõ mondanivalója a "szegediség": a város és a hozzá tartozó nagytáj paraszti világának bemutatása. A régi, 19 éves néprajzi kiállítás február 28-ig volt látható. Részletek »

Húsvétváró hímes csodák

Húsvétváró hímes csodák

Részletek »

Meghívó

A Móra Ferenc Múzeum tisztelettel meghívja Önt és Barátait

2010. február 22-én, hétfõn 16 órakor tartandó Közönség találkozóra Diczfalusy Egon professzorral.
Rendhagyó tárlat bejárás az "Egy világpolgár ajándékai Szegednek" c. kiállításban.
Majd Varga András, "Az orvos, akinél a kultúrák találkoznak" címû könyv szerzõje beszélget, a közönség bevonásával, a Professzor Úrral.
A rendezvény ideje alatt, "Az orvos, akinél a kultúrák találkoznak" c. könyv kedvezményesen megvásárolható.

Martonyi könyvbemutató

Martonyi János könyvbemutató a szegedi Móra Ferenc Múzeum dísztermébenA Professzorok Batthyány Köre rendezésében tartottak könyvbemutatót február 11.-én a Móra Ferenc Múzeum dísztermében, ahol a Helyünk a Világban A magyar külpolitika útja a 21. században címû kötet kapcsán beszélgettek a könyv társszerzõjével, Martonyi János jogász, egyetemi tanárral, volt külügyminiszterrel. A szegedi kötõdésû Martonyi, aki maga is tagja a polgári értékrendet magukénak valló egyetemi tanárok Körének, jó hangulatú beszélgetésen vázolta a könyv születésének körülményeit, s a célokat, amelynek eredményeként 2009 decemberében napvilágot látott a Csaba Lászlóval és Jeszenszky Gézával közösen megalkotott könyv.
Képek az eseményrõl »

Közönségtalálkozó Diczfalusy Egon professzorral

Közönségtalálkozó Diczfalusy Egon professzorral

Híres Zsuzsannák Szentesen

Híres Zsuzsannák Szentesen

Aradi ereklyék megmentése

Aradi ereklyék megmentéseHatáron átnyúló szakmai együttmûködés kezdõdött a Móra Ferenc Múzeum irányításával az aradi múzeum 17 ezer darabból álló gyûjteményének megmentésére, feldolgozására és közkinccsé tételére. Az egy éves program az Európai Unió támogatásával zajlik.

A project részletei PDF-ben...

Meghívó

Schmidt Andrea fotóriporter STÁCIÓK címû kiállítás megnyitóA Móra Ferenc Múzeum meghívja Önt és barátait a Fekete ház kiállítótermébe (Szeged, Somogyi B. u. 13.) 2010. február 15-én, hétfo délután 5 órára Schmidt Andrea fotóriporter STÁCIÓK címû kiállításának megnyitójára. A tárlatot megnyitja: Újszászi Ilona fomunkatárs Délmagyarország- Délvilág
A Meghívó PDF-formátumban.

Tudományos ülés

Hagyományszerûen került sor a Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében tudományos fölolvasó ülés programjára november 30-tól a Móra Ferenc Múzeumban. Az éves kutatói beszámolók négy napon keresztül a múzeumi tudományterületek egészét átfogva adtak áttekintõ képet a sokrétû és elmélyült munkáról. Négy szekcióban összesen negyvenhat referátum hangzott el. Részletes program...

Százszorszépek

Az újkõkor és a rézkor hitvilágába enged betekintést az a régészeti kiállítás, amely a Gyõr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyei múzeumok anyagából állt össze és a makói József Attila Múzeumban látható. A kultikus agyagszobrocskák az õskori emberábrázolás példái. A kiállítást november 13-án, pénteken Dr. Horváth Ferenc régész, tudományos igazgatóhelyettes nyitotta meg.

Egy világpolgár ajándékai Szegednek

Az ajándékozó, gyûjtõ személye és a kiállításon szereplõ kollekció sokszínûsége, kulturhistóriai értéke egyként teszi különlegesen érdekessé a Móra Ferenc Múzeum kupolájában rendezett tárlatot: Egy világpolgár ajándékai Szegednek címmel kerül közönség elé Diczfalusy Egon professzor gyûjteményébõl válogatott tárgyak sora. A tárlat kiállítás megnyitására 2009. november 10.-én, kedden került sor a Móra Ferenc Múzeum kupola csarnokában. Köszöntõt mondott dr. Zakar Péter, a Csongrád Megyei Közgyûlés alelnöke és dr. Benedek György, a Szegedi Tudomány Egyetem Általános Orvostudományi Kar dékánja. A kiállítást megnyitotta Britt-Marie Landgren, a stockholmi Karolinska Egyetem professzora. A kiállítás 2010. április 18-ig látható.

Tóth Menyhért kiállítása

Tóth Menyhért kiállítása a szegedi Móra Ferenc Múzeumban"ÉN ITT VAGYOK GYÖKERES..." címmel nyílt kiállítás Tóth Menyhért festõmûvész (1904 - 1980)  alkotásaiból a Móra Ferenc Múzeumban január 22-én, pénteken. A Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett tárlaton köszöntõt mondott Csányi László, Mórahalom alpolgármestere, a kiállítást megnyitotta ifj. Gyergyádesz László mûvészettörténész. Tóth Menyhért verseit elmondta: Savanyu Gergely színmûvész. A kiállítás anyaga válogatás a Kecskeméti Képtár gyûjteményébõl. A kiállítás megtekinthetõ május 16-ig.

Dr. Nagy Ádám Tömörkény-díjas

A Móra Ferenc Múzeum várépületében került sor december 14.-én a Tömörkény-díj 2009. évi átadására. Az 1994-ben alapított díjat minden évben az adott esztendõben végzett kiemelkedõ szakmai munkáért kapja egy múzeumi munkatárs. Az országosan jegyzett díjról szóló döntést a közintézmény dolgozói és a megyei múzeumigazgató közösen hozzák. Ebben az évben titkos szavazás eredményeképpen a muzeológus szakma tekintélyes elismerését Dr. Nagy Ádám fõmuzeológus, pénztörténész vehette át.

Barabás Márton - Könyvszobrok és síkplasztikák kiállítás megnyitó

Barabás Márton - Könyvszobrok és síkplasztikák kiállítás megnyitó

A Magyar Kultúra Napja Szentesen

A Magyar Kultúra Napja Szentesen

Eperjes Károly estje

Eperjes Károly -A Magyar Kultúra NapjaA Magyar Kultúra Napjáról Eperjes Károly színmûvész "Az igazat mondd." címû estjével emlékezünk meg a Móra Ferenc Múzeum dísztermében 2010. január 20-án, szerdán 18 órától. A rendezvényt a Csongrád Megyei Önkormányzat szervezi.  Belépõdíj: 1500 Ft. Az est bevételét a Csongrád Megyei Önkormányzat a Feszty- körkép felújítására fordítja.

Ezer egy éjszaka

Ezer egy éjszaka - Õszi éjszaka a Móra Ferenc MúzeumbanTömegvonzása volt a Móra Ferenc Múzeumnak november 14-én szombaton. A Múzeumok Õszi Éjszakája sikerét jelzi, hogy néhány óra leforgása alatt ezer látogatót fogadott az intézmény. Vagyis: ezer egy éjszaka. A nyaranta nagyon sikeres múzeumok éjszakája mintájára és látogatottságán felbuzdulva került  megrendezésre országosan a program. Múzeumunkban kiemelt érdeklõdés kísérte a zseblámpás raktárlátogatásokat, de mindkét alkalommal zsúfolásig telt a kiállítóterem Kubinyi Anna tárlatvezetésén és  Trogmayer Ottó nyugalmazott múzeumigazgató könyvbemutatójára is igen sok érdeklõdõ érkezett. Varázsa volt a napnak, hogy még Kotormány Jánosnak, Móra mindenesének, jobbkezének leánya is e napon járt a nékik egykor otthon is jelentõ múzeumban. Folytatás >

Tokaj Grand Tour 2009-2010

Tokaj Grand Tour 2009-2010 - Tokaj-Hegyalja Szegeden! 45 Tokaji bor, 15 vezetõ pincészet 2009. december 12. 14:00-19:00

Vasárnapi koncerteket tartunk  a Móra Ferenc Múzeum dísztermében.

A részletes program, õszkezdettõl karácsonyig megtekinthetõ PDF-formátumban.

Pécskaiak Makón

A Makói Múzeumért Alapítvány és a Pécskai Kálmány Lajos Közmûvelõdési Egyesület Klebelsberg Kunó, Kálmány Lajos és Magyarpécska címmel rendez programot 2009. december 17-én, csütörtökön délután 5 órakor a makói József Attila Múzeum elõadótermében (Makó, Megyeház utca 4.) A délutánon  Nagy Istvánnal, a pécskai közmûvelõdési egyesület elnökével a makói múzeum igazgatója, Dr. Halmágyi Pál beszélget. A helyszínen megvásárolható Kálmány Lajos: A magyar hitvilág és Péter László: Kálmány Lajos címû kötete.

Könyvbemutatók

Az ünnepek elõtt három kiváló szerzõ könyvének bemutatójára várjuk az érdeklõdõ közönséget.
Részletesen >

A Kultúra Napján Szentesen

A Kultúra Napján Szentesen

A Világ Bibliái

A Világ Bibliái - Kiss NorbertHetvenhat különbözõ nyelvû Szentírást tekinthetnek meg az érdeklõdõk a szegedi Móra Ferenc Múzeumban a nagyszabású bibliai mûkincs tárlat kísérõ-kiállításaként. A patinás kollekció Kiss Norbert nyelvész magángyûjteménye. A férfi 17 éves kora óta gyûjti a Bibliákat, válogatása egyik elsõ darabját az izlandi államfõtõl kapta. Folytatás...

A bizánci hatásról

A Bizánci Ikontól a Nyugati Barokkig

A magyarországi görög-bizánci kultúra és egyházmûvészet hatásairól szóló kötetet január 20-án, kedden mutatták be a Móra Ferenc Múzeumban. A Nagy Márta által írott könyvet dr. Zombori István múzeumigazgató ajánlotta az érdeklõdõk figyelmébe. Az impozáns kiadvány fotóit a Móra-múzeum ismert fotográfusa, Dömötör Mihály készítette. Folytatás...

Csángók évszázadai

Archaikus kiállítás nyílt a makói József Attila Múzeumban január 17-én, szombaton, a Moldvai csángók évszázadai címmel. Az egykori Etelköz területén élõ népcsoportnak, tárgyi emlékeit bemutató rendezvényt Halász Péter, a Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület titkára nyitotta meg. Folytatás...

Elnöki dicséret

Elnöki dicséret - Magyar Anna a megyei közgyûlés elnöke és Szabó Tamás, a múzeum fõrestaurátora

Szabó Tamás, a múzeum fõrestaurátora dr. Zombori István megyei múzeumigazgató javaslatára a képzõmûvészet és a restaurátori munka területén magas színvonalon és lelkiismeretesen végzett munkájáért a Csongrád Megyei Önkormányzat által alapított Elnöki Dicséret elismerésben részesült. A kitüntetõ címet az ünnepekben Magyar Anna a megyei közgyûlés elnöke adta át.

Jubileumi köszöntõk

Az alapításának 125 éves évfordulóját ünneplõ Móra Ferenc Múzeumot több közéleti személyiség és szakmai tekintély köszöntötte. Az ünnepi ülésen akadályoztatása miatt nem tudott részt venni Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyûlés elnöke és dr. Kovács Tibor, a Magyar Nemzeti Múzeum fõigazgatója, akik írásban méltatták az intézmény munkáját. Folytatás...

A sokféleség laboratóriuma

A sokféleség laboratóriuma címmel készült el az a tárlat, amit Becsey Zsolt európai képviselõ vezetésével állítottak össze.A sokféleség laboratóriuma címmel készült el az a tárlat, amit Becsey Zsolt európai képviselõ vezetésével állítottak össze, s elõször Brüsszelben az Európai Parlament székhelyén volt látható idén májusban. A Kárpát-medence déli területein élõ nemzeti kisebbségekrõl szóló kiállítás magyar nyelvû változata december 19-tõl a szegedi Móra Ferenc Múzeumban tekinthetõ meg. Folytatás...

Látogatóink figyelmébe!

A Móra Ferenc Múzeum valamint a szentesi és csongrádi múzeum összes kiállítóhelye technikai okokból december 17-én, szerdán déli 12 órakor bezár. A makói múzeum délután is látogatható ezen a napon is.

Könyvbemutató a parlamentben

Könyvbemutató a parlamentbenKiemelt érdeklõdés mellett mutatták be december második hetében, a magyar parlamentben a Szathmári Pap Károlynak, a 19. század élvonalbeli erdélyi mûvészének páratlan értékû 1842-es portrésorozatát tartalmazó  könyvet.  A Szathmári Pap Károly erdélyi országgyûlési arcképcsarnoka 1842 címû albumot a Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség és a Historia Ecclesiastica Hungarica Alapítvány jelentette meg. Az ünnepélyes sajtóbemutatót dr. Várszegi Asztrik püspök, pannonhalmi fõapát, a könyvkiadó vezetõje, dr. Szili Katalin, az Országgyûlés elnöke és dr. Zombori István, az egyháztörténeti könyvkiadó fõszerkesztõje tartották. A reprezentatív mû megjelenését támogatta a Magyar Országgyûlés, a könyvhöz Szili Katalin, az Országgyûlés elnöke írt elõszót.

Adventi koncertek a Móra Ferenc Múzeumban

Adventi koncertek a Móra Ferenc Múzeumban

Adventi esték Szentesen

A Koszta József Múzeumban a BIBLIA évéhez kapcsolódva ünnepi programokat tartanak. DECEMBERI ESTEK

Maulbertsch a bibliai tárlaton

Franz Anton Maulbertsch - Mária látogatása ErzsébetnélÚjabb különleges mûalkotással bõvült a Móra Ferenc Múzeum négymilliárdos értékû bibliai mûkincs-tárlata. Franz Anton Maulbertsch majd 30 millió forint értékû Mária látogatása Erzsébetnél címû vászonra festett színvázlata már megérkezett a közgyûjteménybe. A képet november 26-án, szerdán a Móra-múzeumban dr. Zombori István megyei múzeumigazgató mutatta be. Folytatás...

Híd-emlék

Híd-emlék - 150 éves a szegedi vasúti hídDecemberben lenne 150 éves a szegedi vasúti híd. Ennek apropóján szervez egy minden eddiginél átfogóbb és teljesebb kiállítást a Móra Ferenc Múzeum és a Vasúttörténeti Alapítvány a szegedi Fekete házban. Az Ívek a Tisza felett - Százötven éve épült a szegedi vasúti híd címû kiállítás november 21-tõl látogatható.

Esztéta, kontra teológus

Az elveszett frigyládától a Szent Grálig - Réz András esztéta és Máté-Tóth András valláskutató vitázik a bibliai világ esztétikumáról november 21-én, pénteken 18 órától a Móra Ferenc Múzeumban. Két szenzációs, de teljesen különbözõ elme "összecsapásának" lehetünk szem- és fültanúi az eseményen, amelyen például azt boncolgatják, hogy a 16. és 17. században mit jelentettek az egyszerû ember számára a vallási kegytárgyak, és azt is, hogy ma fel tudunk-e nézni ezekre, és ha igen, akkor hogyan. Ez azonban csak a vita kiindulópontja.

MUKUCSOM 2008

Hagyományszerûen kerül sor a Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében tudományos felolvasóülés programjára november 24-tõl a Móra Ferenc Múzeumban és a hódmezõvásárhelyi Emlékpont Múzeumban. Az éves kutatói beszámolók három napon keresztül a múzeumi tudományterületek egészét átfogva adnak áttekintõ képet a sokrétû és elmélyült munkáról, összesen ötven referátummal. RÉSZLETES PROGRAM

Akadémikus a múzeumban

Folytatódik az Akadémikusok - Nyakkendõ nélkül címû portré-sorozat a Móra Ferenc Múzeum és az MTA Szegedi Területi Bizottsága szervezésében. A következõ est vendége Dékány Imre vegyész lesz a Móra-múzeumban november 20-án 16 óra 30 perctõl. Ez az elsõ kötetlen közéleti szereplése Dékány Imrének, amióta õ váltotta az elnöki székben dr. Telegdy Gyula akadémikust az MTA Szegedi Területi Bizottság (SZAB) élén.

Angol tizenegy

A Kass Galériában Kiss Ferenc tervezõgrafikus munkásságának 11 évével ismerkedhetnek meg a látogatók november 14-tõl. Az Eleven címû tárlatot Szilasi László irodalomtörténész, egyetemi docens nyitotta meg. Kiss Ferenc munkáit január 19-ig lehet megtekinteni a Vár utcában.

Látogatóink figyelmébe

Tájékoztatásul közöljük, hogy a november 12-én, 17.00 órára meghírdetett, a Szó az élet tükre - a diktatúra szavai a retró szótárban címû programunk - Kiss Gábor elõadása - elmarad.
Megértésüket köszönjük!

Kánaán  a múzeumban

Újabb különleges program kíséri a négymilliárdos értékû kincseket bemutató bibliai mûkincs-tárlatot a Móra Ferenc Múzeumban. A magyar mézkirálynõ jelenlétében igazi "Tejjel, mézzel folyó Kánaán" és bibliai lakoma fogadta a látogatókat a szegedi Kultúrpalotában. Folytatás...

Az örökéletû farmer

Újabb érdekes vándorkiállításnak ad helyet a Móra Ferenc Múzeum. Magyarország elsõ farmergyûjteményét, pontosabban annak egy részét mutatják be az intézményben, az ötletgazda pápai Kékfestõ Múzeum segítségével. "Az örökéletû farmer" címet viselõ tárlatot a múzeum második emeleti kiállítótermében láthatják október 31-tõl. A tárlatot október 31-én 16 óra 30 perckor Hammer Ferenc, az ELTE Mûvészettörténeti és Médiakutatási Intézetének szociológusa nyitja meg.  A kiállítás február 8-ig tekinthetõ meg.

Nívódíj a Koszta Múzeumnak

"Múzeumbarát iskola - iskolabarát múzeum" - ezzel az elképzeléssel indult a 2007-2008-as tanév Szentesen a Koszta József Múzeumban. Az év programsorozata azonban olyan jól sikerült, hogy az Oktatási Minisztérium is elismerte - egy nívódíjjal. Folytatás...

Kunhalom-kutatás

Bede Ádám: Szentes halmai címû könyvének bemutatójára, valamint a könyvbemutatóval egybekötött kunhalom-kutatási szimpóziumra kerül sor 2008. október 22-én, szerdán 16 órakor Szentesen a Megyeháza Konferencia- és Kulturális Központban (Kossuth tér 1. emelet).
A könyvet ismerteti az ülés házigazdája Labádi Lajos levéltár-igazgató. Az ülést megnyitja és elnököl Dr. Horváth Ferenc a szegedi Móra Ferenc Múzeum tudományos igazgatóhelyettese. PROGRAM

Régi idõk - távoli tájak

Régi idõk - távoli tájak - Ausztrália, Óceánia, IndonéziaBumeráng, kenguru és szellemház: Ausztrália, Óceánia, Indonézia "mutatkozik be" a szegedi várban. Honnan származik, és mire használták a bumerángot? Mi a szellemház, s miért volt rá szükség? Ezekre a kérdésekre is választ ad a vármúzeumban október 17-én megnyílt kiállítás. A kiállítást H.E. Mangasi Sihombing, Indonézia magyarországi nagykövete és dr. Kubassek János, az érdi Magyar Földrajzi Múzeum igazgatója nyitotta meg.

Íróportrék

Huszonnégy íróról harminc fotó látható a Fekete házban, a szegedi Móra Ferenc Múzeum történeti kiállítóhelyén megnyílt "Íróportrék" címû tárlaton. A Dömötör Mihály múzeumi fotós által készített felvételeken legendás, már nem élõ mûvészek portréi mellett ma is alkotó írók képmásával találkozhatnak az érdeklõdõk. Az október 15-én megnyílt kiállításon egy társaságot alkot Bohumil Hrabal, Fejtõ Ferenc, Baka István, Kertész Imre, Nádas Péter és Darvasi László.

Újjászületett oroszlánok

Restaurált oroszlánok a Móra Ferenc Múzeum elõttRestaurálták a Móra Ferenc Múzeum elõtti oroszlánszobrokat. Az alapos restaurátori munkát követõen ismét régi fényükben pompázhatnak a múzeumot hosszú évtizedek óta méltóságteljesen védõ "állatok". A másfél milliós munka több hónapot vett igénybe. A restaurálás részeként a szakemberek megtisztították a kõfelületet a rárakódott szennyezõdésektõl, majd eltávolították a hámló, fellazult korábbi pótlásokat, utána a kõ kiszáradását követõen a mállott részek újraalkotása és a plasztikai helyreállítás történt. A restaurálás a Nemzeti Kulturális Alap és a Lions Klub támogatásával valósult meg.

Móra - fából

Befejezõdött Tápai Antal kemény kõrisfából faragott Móra Ferenc-szobrának restaurálásaBefejezõdött Tápai Antal kemény kõrisfából faragott Móra Ferenc-szobrának restaurálása; a munka apropóját az adta, hogy 125 éve adta át Ferencz József császár a szegedi Somogyi-könyvtárat, melyet 1917-tõl az író vezetett - jelentette be Szabó Tamás, a Móra Ferenc Múzeum fõrestaurátora. Folytatás...

V-4 múzeumok együttmûködése

Négy múzeum stratégiai együttmûködésérõl zajlott konferencia szeptember utolsó napjaiban Szegeden, a Móra Ferenc Múzeumban. A Visegrádi Országokból a brünni Országos Morva Múzeum, a lengyelországi Krosno Kárpátaljai Múzeuma, a pozsonyi Szlovák Nemzeti Múzeum, valamint a szegedi Móra Ferenc Múzeum képviselõi találkoztak azzal a szándékkal, hogy közösen pályázzanak a Visegrádi Alap pénzügyi támogatásáért, amelynek segítségével folyamatos kulturális együttmûködést alakítanának ki V-4 országok négy intézménye között. Folytatás...

Lemezborítók

Lemezborítók a Móra Ferenc Múzeumban - Deák Bill Gyula, a Hungária, az Illés, a Karthago, a Pokolgép és a VHK borítóA "Bakelit. A magyar rockzene története lemezborítókon" címmel nyílik kiállítás október 8-án, szerdán 16 óra 30 perckor a Móra Ferenc Múzeumban. A tárlat anyagát egy magángyûjtõ, Arató Mátyás bakelit lemezgyûjteménye adja. A férfi kollekciója közel kilencszáz darabból áll, a mostani kiállításon ebbõl láthatnak az érdeklõdõk egy válogatást. Folytatás...

Csalog emlékkonferencia

Október 8-a és 10-e között rendezi meg a Koszta József Múzeum a Csalog József Emlékkonferenciát Szentesen. A 3 napos programsorozat a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósulhat meg. A konferenciát Csalog József születésének 100. évfordulója alkalmából rendezik. Csalog József néprajzkutató és régész volt, õ alapozta meg a magyar kísérleti régészetet. Munkásságát életében nem becsülték sokra, megállapításait, felfedezéseit ma viszont már mindenütt alkalmazzák. Ez az esemény tulajdonképpen az õ szakmai rehabilitációja. RÉSZLETES  PROGRAM

Rádió - játék

Fejtörõ perceket szán a hallgatóknak a Rádió 88. a Bibliai mûkincsek kiállítás kapcsán. A feladványok a tárlat létrejöttével, tartalmával és ezáltal a Biblia ismeretével is összefüggnek. A kérdések közzétételével és körbejárásával segítséget akarunk nyújtani a játékra fogékony rádióhallgatóknak, hogy felkészülhessenek, amikorra a feladványok élõben adásba kerülnek. A legjobb, ha az írásos segítséget alapul véve magán a kiállításon körbejárva is készülnek a vállalkozó kedvûek. HÚSZ KÉRDÉS

Bábel-világ

A Móra Ferenc Múzeum bibliai mûkincs kiállításához kapcsolódóan egy külön tárlat keretében mutatják be Szabó András Bábel-világ címû triptihonját. A nagyközönség a Bábel mellett az alkotó más olyan festményeivel is megismerkedhet a Kultúrpalotában, amelyeket eddig még nem látott a közönség.  A Bábel-világ címû tárlat október 3-án, pénteken, 16 óra 30 perckor nyitja meg kapuit; Liszkai Tamás, röszkei plébániai kormányzó "segítségével". Közremûködnek Bicskey Lukács színmûvész és Jeney Balázs operaénekes.

Lévai Anikó a Bibliáról

A Móra Ferenc Múzeum bibliai mûkincs tárlatának kísérõrendezvényeként Lévai Anikóval, Orbán Viktor volt miniszterelnök feleségével Sándor János rendezõ beszélget a Könyvek Könyvérõl. A Móra-múzeumban október 2-án, csütörtökön 18 órától kezdõdõ esten arról is szó lesz, hogy miként élhetõek meg a hétköznapok során a bibliai igazságok, történetek. Folytatás...

Szembenézés a bûnbakkal

Szembenézés a bûnbakkal - A Móra Ferenc Múzeum a bibliai mûkincs kiállításhoz kapcsolódóan kísérõrendezvények, társtárlatok és happening-ek sorát kívánja megrendezni a következõ hónapokban.A Móra Ferenc Múzeum a bibliai mûkincs kiállításhoz kapcsolódóan kísérõrendezvények, társtárlatok és happening-ek sorát kívánja megrendezni a következõ hónapokban. A programok célja, hogy ezáltal is a közgyûjteményben látható 4 milliárdos értéket képviselõ páratlan kollekcióra lehessen felhívni a kultúrára nyitott polgárok figyelmét.
Az elsõ akció egy játékos kísérlet volt a bûnbak bibliai története kapcsán. Szeptember 30-án, kedden a járókelõk és a sajtó képviselõi is találkozhattak egy igazi bûn(kecseke)bakkal a Móra-múzeum mellett. Folytatás...

Semjén Zsolt sorai

Az "...és látta Isten, hogy jó " Bibliai mûkincskiállítást meglátogatta Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke is. Vendégkönyvünkbe jegyzett figyelemre méltó sorait másokkal is megosztjuk: Folytatás...

Borcímke gyûjtemény

Borcímke gyûjtemény - Magyarország borvidékei borcímkéken címmel nyílik idõszaki kiállítás a szentesi Koszta József Múzeum Kossuth téri épületében szeptember 20-án, szombat délután 3 órakor. "Hozd el gazda az Szerémnek borát" - Magyarország borvidékei borcímkéken címmel nyílik idõszaki kiállítás a szentesi Koszta József Múzeum Kossuth téri épületében szeptember 20-án, szombat délután 3 órakor. A tárlaton a Szent Vince Borrend nagymestere, dr. Fülöp Mihály gyûjteményének legértékesebb darabjait mutatják be. Az október 1-ig megtekinthetõ kiállításon a Ruszt-Pozsony-soproni borvidéktõl a Küküllõ-mentéig képzeletben bebarangolhatóak a történelmi Magyarország híres szõlõtermõ vidékei.

Álmos és Árpád Melbourne-bõl

Álmos és Árpád Melbourne-bõl - Álmos és Árpád vezért ábrázoló szoborajándékot kap a Móra Ferenc Múzeum.Álmos és Árpád vezért ábrázoló szoborajándékot kap a Móra Ferenc Múzeum. A szobor-kettõs a nagyvilágot bejárt mûvekként térnek vissza Magyarországra. "Árpád és apja" a 2004-es melbournei Hungarofest fesztiválon került elõször a közönség elé, ahol az ausztráliai magyar konzul vásárolta meg Józsa Judit szobrászmûvész alkotását. Folytatás...

Farmer mánia

Október végén a farmer, mint anyag történetérõl nyílik kiállítás a Móra Ferenc Múzeumban. A tárlaton közel száz farmernadrágot, - inget, cipõt és egyéb kiegészítõket láthatnak majd az érdeklõdõk. A kiállítást - a rendezõk reményei szerint - egy nagyszabású, sokakat, talán egész Csongrád megyét megmozgató akció elõzi meg.  Farmeres fotókat várunk a 60-as, 70-es, 80-as évekbõl. Folytatás...

Bibliai mûkincsek

bibliai mûkincs-tárlat a Biblia Éve alkalmából a szegedi Móra Ferenc MúzeumbanNagyszabású - négymilliárdos értékû kincseket bemutató - bibliai mûkincs-tárlatot rendezett a Móra Ferenc Múzeum a Biblia Éve alkalmából. 

A kiállítás a 14-18. században élt mesterek vallási témájú mûveinek segítségével mutatja be, miként látták a régi korok emberei az Ó- és Újszövetség egyes eseményeit. A tárlat igazi kuriózuma a kassai múzeum negyvennégy gótikus és barokk tárgyból álló mûkincs együttese, ehhez társulnak a Pannonhalmi Fõapátság  középkori- és barokk mûtárgyai, valamint a Szeged-Csanádi Püspökséggel testvéri kapcsolatban álló lengyelországi, Sandomierzi Püspökség hasonló korból származó számos remekmûve. A kiállítási anyag része a Szeged-Csanádi Püspökség néhány különlegesen szép darabja és a Csongrád Megyei Múzeumok 15-16. századi itáliai táblaképei is. A kiállítást Juliusz Janusz apostoli nuncius nyitja meg szeptember 1-jén, hétfõn délután fél 6-kor.

Vasárnapi koncerteket tartunk  a Móra Ferenc Múzeum dísztermében.

A részletes program, õszkezdettõl karácsonyig megtekinthetõ PDF-formátumban.

A magyar-lengyel barátság tablói

Varsóban és Lodzban szerepel majd az a tablókiállítás, amely a Fejezetek a magyar-lengyel barátság vészterhes éveibõl (1939-1945) címet viseli és a Csongrád Megyei Lengyel Év 2009. eseménysorozata keretében állították össze. A testvérkapcsolatokat példázó tablósor anyagát a Csongrád Megyei Önkormányzat készíttette a Csongrád  Megyei Levéltár és a Móra Ferenc Múzeum szakmai közremûködésével. A szeptemberben és októberben Lodzban és Varsóban közönség elé kerülõ történeti anyag tablósorát hazai érdeklõdõk is megtekinthetik, szeptember 11-tõl Szegeden a Megyeháza aulájában, majd ugyanez az anyag Makón látható szeptember végén. A kiállítás anyaga megtekinthetõ PDF-formátumban.

Folytatódik a várásatás

Folytatódik a szegedi vártemplom régészeti ásatása.Folytatódik a szegedi vártemplom régészeti ásatása. A munkát a Móra Ferenc Múzeum szakemberei végzik Fogas Ottó ásatásvezetõ régész irányításával. A tervek szerint a középkori vártemplom belsõ fõhajójának a feltárása történhet meg az idei esztendõben. Mivel a közmû-vezetékek kiváltására továbbra is várni kell, ezért nem tudnak a régészek megfelelõ ütemben haladni a munkával. A napokban kezdõdött ásatások során minden bizonnyal újabb családi kripták kerülnek majd elõ. Várhatóan a munka e szakaszában közel 150 sír feltárása várható. A várásatáson egy nyolcfõs csapat dolgozik. További képek...

Borvidékek borcímkéken

Borvidékek borcímkékenÖtvenötezer darabból álló borcímke-gyûjtemény legértékesebb darabjait tekintheti meg a nagyközönség a Móra Ferenc Múzeumban. A május 19-én, kedden megnyílt kiállítás anyagát a Szent Vince Borrend nagymestere, dr. Fülöp Mihály kollekciójából válogatták össze. A kiállítást a gyûjtõ nyitotta meg, a bemutatót Mód László néprajzkutató rendezte. Az összeállítás szeptember 5-ig látható a szegedi kiállítóhelyen.

Polgármesterek kölcsönbe

Somogyi SzilveszterEgykori sikeres városvezetõk portréit adja kölcsön a Móra Ferenc Múzeum a szegedi városháza számára, ahol a helyi közélet szereplõi az illusztris alkotások közelében dönthetnek a város fontos ügyeirõl. A kölcsönadott festmények között olyan településtörténeti jelentõségû polgármesterek portréi is vannak, mint Pálfy Ferenc, Lázár György vagy Somogyi Szilveszter. Folytatás...

Járványokról a múzeumban

A Móra Ferenc Múzeumban tartotta 2009. évi nemzetközi kongresszusát a Frankofón Paleopatológus Társaság. Az április 30. és május 3. között megrendezett nagyszabású konferencián részt vettek a szakma elismert magyar és frankofón képviselõi, az elõadások így angol és francia nyelven zajlottak. A nyitóbeszédek és elõadások az egyetem és a múzeum kapcsolataira utaltak, különösen a Vár történetével kapcsolatos kutatásokra vonatkozóan. A tanácskozáson kiemelten foglalkoztak a fertõzõ  megbetegedések járványtörténetével, a régi emberi maradványokon, csontokon és múmiákon megfigyelhetõ kóros elváltozások elemzésével. Folytatás...

Vakablak a Kassban

Karsai Ildikó grafikusmûvész Vakablak címû kiállítása a szegedi Kass Galériában.Április 17-én, pénteken nyitotta meg kapuit Karsai Ildikó grafikusmûvész "Vakablak" címû kiállítása a Móra Ferenc Múzeum képzõmûvészeti kiállítóhelyén, a Kass Galériában. A tárlat május 24-ig látogatható. Folytatás...

Munkácsy Honfoglalása

Munkácsy Mihály: Honfoglalás a Csongrád megyei Móra Ferenc Múzeum dísztermében.Közel három esztendõ után ismét megtekinthetõ Munkácsy Mihály legendás Honfoglalása a Csongrád megyei Móra Ferenc Múzeum dísztermében. A festményt utoljára 2006-ban, a szegedi Munkácsy-kiállítás idején láthatták a múzeum látogatói. Az utóbbi években a Kultúrpalota felújítása és más nagyszabású tárlatok miatt nem volt mód a méretes színvázlat kiállítására. Folytatás...

Csupor Dezsõ - Hagyomány és tudomány a gyógynövényhasználatban - Móra Ferenc Múzeum Szeged - 2009. március 25.

Csupor Dezsõ - Hagyomány és tudomány a gyógynövényhasználatban - Móra Ferenc Múzeum Szeged - 2009. március 25.

Látogatóink figyelmébe

A Fekete házban az Ívek a Tisza felett - 150 éves lenne a szegedi vasúti híd címû kiállítás technikai okokból az eredetileg tervezett március 31-e helyett csak március 25-ig látogatható.

Látogatóink figyelmébe

A Móra Ferenc Múzeum március 15-én, vasárnap, a Nemzeti Ünnep rendezvényére tekintettel korábban, délután fél 3-kor bezár.

Zászlótörténet Temesvárról

Zászlótörténet Temesvárról - József Attila Múzeum MakóTemesvárról, a Bánát Múzeum gyûjteményébõl származó városi, egyesületi és céhzászlók látványos és értékes históriai mondandót hordozó kiállítására kerül sor Makón, a József Attila Múzeumban. A kiállítás megnyitójára, március 14-én, szombaton került sor. Dr. Kovács Kálmán a Csongrád Megyei Közgyûlés alelnökének és Dan Leopold Ciobotaru, a temesvári Bánát Múzeum igazgatójának köszöntõbeszéde után M-Kiss András, a Bánát Múzeum muzeológusa nyitotta meg a kiállítást. A bemutató március 29-ig látható Makón. Folytatás...

Konferencia a monarchiáról

Több nemzetiségû államok keletkezése és felbomlása Közép-Európában - e témáról szólt az a konferencia, melynek a Móra Ferenc Múzeum adott otthont március 6-án, pénteken. A tudományos tanácskozáson az Osztrák-Magyar Monarchia keletkezését, összeomlását, és ezek következményeit vették górcsõ alá a kutatók. Folytatás...

Szumátrai búcsúdélután

Szumátrai búcsúdélután a Móra Ferenc Múzeum Vár-beli kiállítóhelyénA Móra Ferenc Múzeum Vár-beli kiállítóhelyén a Régi korok, távoli tájak c. kiállítás záró rendezvényét tartjuk március elsején, vasárnap délután 4 órakor. A változatos programban  indonéz táncosok és zenészek szórakoztatják az érdeklõdõket és a rendhagyó tárlatzáró délutánon elõadást tart Észak-Szumátráról, a Toba-tó vidékérõl H. E. Mangasi Sihombing, Indonézia magyarországi nagykövete.

Album a mûkincsekrõl

Búcsúzik a bibliai mûkincs tárlat - színes album - Móra Ferenc MúzeumSzázötven színes fotót tartalmazó, több mint százhetven oldalas impozáns kötettel búcsúzik a Móra Ferenc Múzeum a tízezer látogatót vonzó bibliai mûkincs tárlattól. A kiállított mûkincseket bemutató kiadvány a jövõ számára is dokumentálja a 4 milliárdos értéket képviselõ páratlan gyûjteményt, amely ebben a formában csak a szegedi Kultúrpalotában volt látható. Folytatás..

Démoni ragály

A Pestis címû vendégkiállítás megnyitóA budapesti Semmelweis Orvostörténeti Múzeum Démoni Ragály: A Pestis címû vendégkiállításának megnyitására került sor a Móra Ferenc Múzeumban február 20-án, pénteken. A változatos dokumentum és tárgykiállítás házigazdája dr. Zombori István, megyei múzeumigazgató volt, köszöntõt mondott Varga Benedek az orvostörténeti múzeum fõigazgatója. Az április 25-ig tartó tárlatot dr. Hadházi Gábor OKM szakmai fõtanácsadó nyitotta meg.

Susanna Szentesen

Susanna Szentesen

A Koszta József Múzeum tisztelettel meghívja Önt, Családját és Barátait 2009. február 19-én, 1630 órára a "SUSANNA"  címû zenegép-történeti állandó kiállítás megnyitójára.
(helyszín: Szentes, Kossuth tér 1.)
A meghívó pdf-formátumban.

Képtörténetek

Kiss Márta festõmûvész Történetek címû kiállításának megnyitóját a makói József Attila Múzeumban február 7-én, szombaton tartották. A március 8-ig tartó tárlatot Csikós Ella filozófiatörténész ajánlotta a közönség figyelmébe. A világot járt festõ-restaurátor alkotó festményeit és illusztrációit március 8-ig láthatja a közönség szerdától vasárnapig naponta 8-tól 16 óráig.

Múzeumi koncert

Február 5-én csütörtökön 18 órakor a "zsidó örömzenét" játszó Golda Méir zenekar ad koncertet a Móra Ferenc Múzeum bibliai mûkincseket bemutató kiállításában.
Jegyek már elõvételben is kaphatók a múzeum pénztárában.(1000 Ft.)

Bibliai performance

A hét bibliai fõbûn a Paradicsomból való kiûzetés óta keseríti meg az emberiség életét. Ezek a bûnök kelnek életre február 4-én, szerdán 18 órától a Móra Ferenc Múzeum falai között, egy kísérleti jellegû elõadás segítségével. A közremûködõk - Pataki Ferenc színmûvész, Kiss Ági bábszínész és a Kelemen Színitanoda növendékei - egy bibliai nyomozást, egy közös kalandot kínálnak a látogatónak, mely során a múzeumban jár majd Lucifer, Káin, Mária Magdolna vagy Poncius Pilátus is. Belépõjegy: 300-Ft.

A régi Csongrád

Régi képeslapok - CsongrádÚjabb, eddig ismeretlen képeslapok kerültek elõ a régi Csongrádról. A felbukkant képeslapoknak köszönhetõen még könnyebben megidézhetõ a XX. század vidéki Magyarországának világa. Tavaly jelent meg a Móra Ferenc Múzeum fiatal numizmatikusa, Ujszászi Róbert és Lovas Erika közös könyve Csongrád város képeslapjairól. A csongrádiak lelkesedésének, kutatókedvének köszönhetõen további régi példányok kerültek elõ. A nemrég megjelent bõvített, új kötetbe már a frissen elõkerült darabok is belekerültek. Folytatás...

Római kori sírrablás

Római kori sírrablás - Közel két évezreddel ezelõtt kirabolt sírgödröket találtak a Móra Ferenc Múzeum régészei egy szegedi feltáráson.Közel két évezreddel ezelõtt kirabolt sírgödröket találtak a Móra Ferenc Múzeum régészei egy szegedi feltáráson. Az ásatások egy épülõ Burger King étterem helyén zajlanak Szeged belvárosától néhány kilométerre. Folytatás...

Kass-tanítványok

A Móra Ferenc Múzeum kiállítóhelyén, a Kass Galériában nyílik kiállítás Békés Rozi grafikus munkáiból.A Móra Ferenc Múzeum kiállítóhelyén, a Kass Galériában Békés Rozi grafikus munkáiból nyílt kiállítás. A leegyszerûsített címû, Rajzok elnevezésû tárlat a nyolcadik bemutató abból a sorozatból, amely Kass János grafikusmûvész tanítványainak teremt megmutatkozási lehetõséget. A szegedi, Vár u. 7. szám alatti kiállítóhelyen január 22-én csütörtökön Ibos Éva mûvészettörténész nyitotta meg a kiállítást.

archivum-hirek

Archív hírek

Kõtár megnyitó

A Móra Ferenc Múzeum megújult kõtárának megnyitása 2008. április 22. szerda 17 óra

Démoni ragály

A Pestis címû vendégkiállítás megnyitóA budapesti Semmelweis Orvostörténeti Múzeum Démoni Ragály: A Pestis címû vendégkiállításának megnyitására került sor a Móra Ferenc Múzeumban február 20-án, pénteken. A változatos dokumentum és tárgykiállítás házigazdája dr. Zombori István, megyei múzeumigazgató volt, köszöntõt mondott Varga Benedek az orvostörténeti múzeum fõigazgatója. Az április 25-ig tartó tárlatot dr. Hadházi Gábor OKM szakmai fõtanácsadó nyitotta meg.

Hárfamuzsika a múzeumban

Marielle Nordmann hárfakoncert a Móra Ferenc Múzeumban

Bádog Böske Makón

Április 5-e, vasárnap a veterán jármûvek napja volt Makón: egy eredeti, 1925-ös Ford T-modell vonult végig a város utcáin. Az angolul Tin Lizzynek, azaz Bádog Böskének becézett kuriózum is részt vett a veterán jármûvek felvonulásán, majd egy 90 éves T-modellt vehettek szemügyre az érdeklõdõk a makói József Attila Múzeumban. A veterán jármûvek napjának harmadik programja a magyar motorkerékpárokat bemutató kiállítás megnyitója volt a makói múzeumban. Folytatás...

Konferencia a monarchiáról

Több nemzetiségû államok keletkezése és felbomlása Közép-Európában - e témáról szólt az a konferencia, melynek a Móra Ferenc Múzeum adott otthont március 6-án, pénteken. A tudományos tanácskozáson az Osztrák-Magyar Monarchia keletkezését, összeomlását, és ezek következményeit vették górcsõ alá a kutatók. Folytatás...

Album a mûkincsekrõl

Búcsúzik a bibliai mûkincs tárlat - színes album - Móra Ferenc MúzeumSzázötven színes fotót tartalmazó, több mint százhetven oldalas impozáns kötettel búcsúzik a Móra Ferenc Múzeum a tízezer látogatót vonzó bibliai mûkincs tárlattól. A kiállított mûkincseket bemutató kiadvány a jövõ számára is dokumentálja a 4 milliárdos értéket képviselõ páratlan gyûjteményt, amely ebben a formában csak a szegedi Kultúrpalotában volt látható. Folytatás..

A bizánci hatásról

A Bizánci Ikontól a Nyugati Barokkig

A magyarországi görög-bizánci kultúra és egyházmûvészet hatásairól szóló kötetet január 20-án, kedden mutatták be a Móra Ferenc Múzeumban. A Nagy Márta által írott könyvet dr. Zombori István múzeumigazgató ajánlotta az érdeklõdõk figyelmébe. Az impozáns kiadvány fotóit a Móra-múzeum ismert fotográfusa, Dömötör Mihály készítette. Folytatás...

A régi Csongrád

Régi képeslapok - CsongrádÚjabb, eddig ismeretlen képeslapok kerültek elõ a régi Csongrádról. A felbukkant képeslapoknak köszönhetõen még könnyebben megidézhetõ a XX. század vidéki Magyarországának világa. Tavaly jelent meg a Móra Ferenc Múzeum fiatal numizmatikusa, Ujszászi Róbert és Lovas Erika közös könyve Csongrád város képeslapjairól. A csongrádiak lelkesedésének, kutatókedvének köszönhetõen további régi példányok kerültek elõ. A nemrég megjelent bõvített, új kötetbe már a frissen elõkerült darabok is belekerültek. Folytatás...

Zászlótörténet Temesvárról

Zászlótörténet Temesvárról - József Attila Múzeum MakóTemesvárról, a Bánát Múzeum gyûjteményébõl származó városi, egyesületi és céhzászlók látványos és értékes históriai mondandót hordozó kiállítására kerül sor Makón, a József Attila Múzeumban. A kiállítás megnyitójára, március 14-én, szombaton került sor. Dr. Kovács Kálmán a Csongrád Megyei Közgyûlés alelnökének és Dan Leopold Ciobotaru, a temesvári Bánát Múzeum igazgatójának köszöntõbeszéde után M-Kiss András, a Bánát Múzeum muzeológusa nyitotta meg a kiállítást. A bemutató március 29-ig látható Makón. Folytatás...

Kass-tanítványok

A Móra Ferenc Múzeum kiállítóhelyén, a Kass Galériában nyílik kiállítás Békés Rozi grafikus munkáiból.A Móra Ferenc Múzeum kiállítóhelyén, a Kass Galériában Békés Rozi grafikus munkáiból nyílt kiállítás. A leegyszerûsített címû, Rajzok elnevezésû tárlat a nyolcadik bemutató abból a sorozatból, amely Kass János grafikusmûvész tanítványainak teremt megmutatkozási lehetõséget. A szegedi, Vár u. 7. szám alatti kiállítóhelyen január 22-én csütörtökön Ibos Éva mûvészettörténész nyitotta meg a kiállítást.

Római kori sírrablás

Római kori sírrablás - Közel két évezreddel ezelõtt kirabolt sírgödröket találtak a Móra Ferenc Múzeum régészei egy szegedi feltáráson.

Közel két évezreddel ezelõtt kirabolt sírgödröket találtak a Móra Ferenc Múzeum régészei egy szegedi feltáráson. Az ásatások egy épülõ Burger King étterem helyén zajlanak Szeged belvárosától néhány kilométerre. Folytatás...

Képtörténetek

Kiss Márta festõmûvész Történetek címû kiállításának megnyitóját a makói József Attila Múzeumban február 7-én, szombaton tartották. A március 8-ig tartó tárlatot Csikós Ella filozófiatörténész ajánlotta a közönség figyelmébe. A világot járt festõ-restaurátor alkotó festményeit és illusztrációit március 8-ig láthatja a közönség szerdától vasárnapig naponta 8-tól 16 óráig.

Csángók évszázadai

Archaikus kiállítás nyílt a makói József Attila Múzeumban január 17-én, szombaton, a Moldvai csángók évszázadai címmel. Az egykori Etelköz területén élõ népcsoportnak, tárgyi emlékeit bemutató rendezvényt Halász Péter, a Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület titkára nyitotta meg. Folytatás...

Szumátrai búcsúdélután

Szumátrai búcsúdélután a Móra Ferenc Múzeum Vár-beli kiállítóhelyénA Móra Ferenc Múzeum Vár-beli kiállítóhelyén a Régi korok, távoli tájak c. kiállítás záró rendezvényét tartjuk március elsején, vasárnap délután 4 órakor. A változatos programban  indonéz táncosok és zenészek szórakoztatják az érdeklõdõket és a rendhagyó tárlatzáró délutánon elõadást tart Észak-Szumátráról, a Toba-tó vidékérõl H. E. Mangasi Sihombing, Indonézia magyarországi nagykövete.

Régi idõk - távoli tájak

Régi idõk - távoli tájak - Ausztrália, Óceánia, IndonéziaBumeráng, kenguru és szellemház: Ausztrália, Óceánia, Indonézia "mutatkozik be" a szegedi várban. Honnan származik, és mire használták a bumerángot? Mi a szellemház, s miért volt rá szükség? Ezekre a kérdésekre is választ ad a vármúzeumban október 17-én megnyílt kiállítás. A kiállítást H.E. Mangasi Sihombing, Indonézia magyarországi nagykövete és dr. Kubassek János, az érdi Magyar Földrajzi Múzeum igazgatója nyitotta meg.

A Világ Bibliái

A Világ Bibliái - Kiss NorbertHetvenhat különbözõ nyelvû Szentírást tekinthetnek meg az érdeklõdõk a szegedi Móra Ferenc Múzeumban a nagyszabású bibliai mûkincs tárlat kísérõ-kiállításaként. A patinás kollekció Kiss Norbert nyelvész magángyûjteménye. A férfi 17 éves kora óta gyûjti a Bibliákat, válogatása egyik elsõ darabját az izlandi államfõtõl kapta. Folytatás...

Susanna Szentesen

Susanna Szentesen

A Koszta József Múzeum tisztelettel meghívja Önt, Családját és Barátait 2009. február 19-én, 1630 órára a "SUSANNA"  címû zenegép-történeti állandó kiállítás megnyitójára.
(helyszín: Szentes, Kossuth tér 1.)
A meghívó pdf-formátumban.

Íróportrék könyvbemutató

Rendhagyó módon kiállítás zárás alkalmából kerül sor szerzõi délutánra. Dömötör Mihály fotómûvész Íróportrék címû kiállításának záróeseménye lesz a jeles alkotó, múzeumi munkatárs Íróportrék címû kötetének bemutatása február 9-én, hétfõn délután fél 4-kor a Fekete házban (Szeged, Somogyi B. u. 13.). A szerzõvel Tandi Lajos fõszerkesztõ beszélget.

Múzeumi koncert

Február 5-én csütörtökön 18 órakor a "zsidó örömzenét" játszó Golda Méir zenekar ad koncertet a Móra Ferenc Múzeum bibliai mûkincseket bemutató kiállításában.
Jegyek már elõvételben is kaphatók a múzeum pénztárában.(1000 Ft.)

Bibliai performance

A hét bibliai fõbûn a Paradicsomból való kiûzetés óta keseríti meg az emberiség életét. Ezek a bûnök kelnek életre február 4-én, szerdán 18 órától a Móra Ferenc Múzeum falai között, egy kísérleti jellegû elõadás segítségével. A közremûködõk - Pataki Ferenc színmûvész, Kiss Ági bábszínész és a Kelemen Színitanoda növendékei - egy bibliai nyomozást, egy közös kalandot kínálnak a látogatónak, mely során a múzeumban jár majd Lucifer, Káin, Mária Magdolna vagy Poncius Pilátus is. Belépõjegy: 300-Ft.

A sokféleség laboratóriuma

A sokféleség laboratóriuma címmel készült el az a tárlat, amit Becsey Zsolt európai képviselõ vezetésével állítottak össze.A sokféleség laboratóriuma címmel készült el az a tárlat, amit Becsey Zsolt európai képviselõ vezetésével állítottak össze, s elõször Brüsszelben az Európai Parlament székhelyén volt látható idén májusban. A Kárpát-medence déli területein élõ nemzeti kisebbségekrõl szóló kiállítás magyar nyelvû változata december 19-tõl a szegedi Móra Ferenc Múzeumban tekinthetõ meg. Folytatás...

Könyvbemutató a parlamentben

Könyvbemutató a parlamentbenKiemelt érdeklõdés mellett mutatták be december második hetében, a magyar parlamentben a Szathmári Pap Károlynak, a 19. század élvonalbeli erdélyi mûvészének páratlan értékû 1842-es portrésorozatát tartalmazó  könyvet.  A Szathmári Pap Károly erdélyi országgyûlési arcképcsarnoka 1842 címû albumot a Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség és a Historia Ecclesiastica Hungarica Alapítvány jelentette meg. Az ünnepélyes sajtóbemutatót dr. Várszegi Asztrik püspök, pannonhalmi fõapát, a könyvkiadó vezetõje, dr. Szili Katalin, az Országgyûlés elnöke és dr. Zombori István, az egyháztörténeti könyvkiadó fõszerkesztõje tartották. A reprezentatív mû megjelenését támogatta a Magyar Országgyûlés, a könyvhöz Szili Katalin, az Országgyûlés elnöke írt elõszót.

Híd-emlék

Híd-emlék - 150 éves a szegedi vasúti hídDecemberben lenne 150 éves a szegedi vasúti híd. Ennek apropóján szervez egy minden eddiginél átfogóbb és teljesebb kiállítást a Móra Ferenc Múzeum és a Vasúttörténeti Alapítvány a szegedi Fekete házban. Az Ívek a Tisza felett - Százötven éve épült a szegedi vasúti híd címû kiállítás november 21-tõl látogatható.

Jubileumi köszöntõk

Az alapításának 125 éves évfordulóját ünneplõ Móra Ferenc Múzeumot több közéleti személyiség és szakmai tekintély köszöntötte. Az ünnepi ülésen akadályoztatása miatt nem tudott részt venni Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyûlés elnöke és dr. Kovács Tibor, a Magyar Nemzeti Múzeum fõigazgatója, akik írásban méltatták az intézmény munkáját. Folytatás...

Semjén Zsolt sorai

Az "...és látta Isten, hogy jó " Bibliai mûkincskiállítást meglátogatta Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke is. Vendégkönyvünkbe jegyzett figyelemre méltó sorait másokkal is megosztjuk: Folytatás...

A Kultúra Napján Szentesen

Adventi koncertek a Móra Ferenc Múzeumban

Adventi koncertek a Móra Ferenc Múzeumban

Adventi esték Szentesen

A Koszta József Múzeumban a BIBLIA évéhez kapcsolódva ünnepi programokat tartanak.
DECEMBERI ESTEK

Kánaán  a múzeumban

Újabb különleges program kíséri a négymilliárdos értékû kincseket bemutató bibliai mûkincs-tárlatot a Móra Ferenc Múzeumban. A magyar mézkirálynõ jelenlétében igazi "Tejjel, mézzel folyó Kánaán" és bibliai lakoma fogadta a látogatókat a szegedi Kultúrpalotában. Folytatás >

Rádió - játék

Fejtörõ perceket szán a hallgatóknak a Rádió 88. és a Rádió 7. a Bibliai mûkincsek kiállítás kapcsán. A feladványok a tárlat létrejöttével, tartalmával és ezáltal a Biblia ismeretével is összefüggnek. A kérdések közzétételével és körbejárásával segítséget akarunk nyújtani a játékra fogékony rádióhallgatóknak, hogy felkészülhessenek, amikorra a feladványok élõben adásba kerülnek. A legjobb, ha az írásos segítséget alapul véve magán a kiállításon körbejárva is készülnek a vállalkozó kedvûek. KÉRDÉSEK >

Nívódíj a Koszta Múzeumnak

"Múzeumbarát iskola - iskolabarát múzeum" - ezzel az elképzeléssel indult a 2007-2008-as tanév Szentesen a Koszta József Múzeumban. Az év programsorozata azonban olyan jól sikerült, hogy az Oktatási Minisztérium is elismerte - egy nívódíjjal. Folytatás >

Móra - fából

Befejezõdött Tápai Antal kemény kõrisfából faragott Móra Ferenc-szobrának restaurálása

Befejezõdött Tápai Antal kemény kõrisfából faragott Móra Ferenc-szobrának restaurálása; a munka apropóját az adta, hogy 125 éve adta át Ferencz József császár a szegedi Somogyi-könyvtárat, melyet 1917-tõl az író vezetett - jelentette be Szabó Tamás, a Móra Ferenc Múzeum fõrestaurátora. Folytatás >

Farmer mánia

Október végén a farmer, mint anyag történetérõl nyílik kiállítás a Móra Ferenc Múzeumban. A tárlaton közel száz farmernadrágot, - inget, cipõt és egyéb kiegészítõket láthatnak majd az érdeklõdõk. A kiállítást - a rendezõk reményei szerint - egy nagyszabású, sokakat, talán egész Csongrád megyét megmozgató akció elõzi meg.  Farmeres fotókat várunk a 60-as, 70-es, 80-as évekbõl. Folytatás >

MUKUCSOM 2008

Hagyományszerûen kerül sor a Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében tudományos felolvasóülés programjára november 24-tõl a Móra Ferenc Múzeumban és a hódmezõvásárhelyi Emlékpont Múzeumban. Az éves kutatói beszámolók három napon keresztül a múzeumi tudományterületek egészét átfogva adnak áttekintõ képet a sokrétû és elmélyült munkáról, összesen ötven referátummal. RÉSZLETES PROGRAM

Esztéta, kontra teológus

Az elveszett frigyládától a Szent Grálig - Réz András esztéta és Máté-Tóth András valláskutató vitázik a bibliai világ esztétikumáról november 21-én, pénteken 18 órától a Móra Ferenc Múzeumban. Két szenzációs, de teljesen különbözõ elme "összecsapásának" lehetünk szem- és fültanúi az eseményen, amelyen például azt boncolgatják, hogy a 16. és 17. században mit jelentettek az egyszerû ember számára a vallási kegytárgyak, és azt is, hogy ma fel tudunk-e nézni ezekre, és ha igen, akkor hogyan. Ez azonban csak a vita kiindulópontja.

Az örökéletû farmer

Újabb érdekes vándorkiállításnak ad helyet a Móra Ferenc Múzeum. Magyarország elsõ farmergyûjteményét, pontosabban annak egy részét mutatják be az intézményben, az ötletgazda pápai Kékfestõ Múzeum segítségével. "Az örökéletû farmer" címet viselõ tárlatot a múzeum második emeleti kiállítótermében láthatják október 31-tõl. A tárlatot október 31-én 16 óra 30 perckor Hammer Ferenc, az ELTE Mûvészettörténeti és Médiakutatási Intézetének szociológusa nyitja meg.  A kiállítás február 8-ig tekinthetõ meg.

Kunhalom-kutatás

Bede Ádám: Szentes halmai címû könyvének bemutatójára, valamint a könyvbemutatóval egybekötött kunhalom-kutatási szimpóziumra kerül sor 2008. október 22-én, szerdán 16 órakor Szentesen a Megyeháza Konferencia- és Kulturális Központban (Kossuth tér 1. emelet).
A könyvet ismerteti az ülés házigazdája Labádi Lajos levéltár-igazgató. Az ülést megnyitja és elnököl Dr. Horváth Ferenc a szegedi Móra Ferenc Múzeum tudományos igazgatóhelyettese. PROGRAM

V-4 múzeumok együttmûködése

Négy múzeum stratégiai együttmûködésérõl zajlott konferencia szeptember utolsó napjaiban Szegeden, a Móra Ferenc Múzeumban. A Visegrádi Országokból a brünni Országos Morva Múzeum, a lengyelországi Krosno Kárpátaljai Múzeuma, a pozsonyi Szlovák Nemzeti Múzeum, valamint a szegedi Móra Ferenc Múzeum képviselõi találkoztak azzal a szándékkal, hogy közösen pályázzanak a Visegrádi Alap pénzügyi támogatásáért, amelynek segítségével folyamatos kulturális együttmûködést alakítanának ki V-4 országok négy intézménye között. Folytatás...

Szembenézés a bûnbakkal

Szembenézés a bûnbakkal - A Móra Ferenc Múzeum a bibliai mûkincs kiállításhoz kapcsolódóan kísérõrendezvények, társtárlatok és happening-ek sorát kívánja megrendezni a következõ hónapokban.A Móra Ferenc Múzeum a bibliai mûkincs kiállításhoz kapcsolódóan kísérõrendezvények, társtárlatok és happening-ek sorát kívánja megrendezni a következõ hónapokban. A programok célja, hogy ezáltal is a közgyûjteményben látható 4 milliárdos értéket képviselõ páratlan kollekcióra lehessen felhívni a kultúrára nyitott polgárok figyelmét.
Az elsõ akció egy játékos kísérlet volt a bûnbak bibliai története kapcsán. Szeptember 30-án, kedden a járókelõk és a sajtó képviselõi is találkozhattak egy igazi bûn(kecseke)bakkal a Móra-múzeum mellett. Folytatás...

Lemezborítók

Lemezborítók a Móra Ferenc Múzeumban - Deák Bill Gyula, a Hungária, az Illés, a Karthago, a Pokolgép és a VHK borítóA "Bakelit. A magyar rockzene története lemezborítókon" címmel nyílik kiállítás október 8-án, szerdán 16 óra 30 perckor a Móra Ferenc Múzeumban. A tárlat anyagát egy magángyûjtõ, Arató Mátyás bakelit lemezgyûjteménye adja. A férfi kollekciója közel kilencszáz darabból áll, a mostani kiállításon ebbõl láthatnak az érdeklõdõk egy válogatást. Folytatás...

Csalog emlékkonferencia

Október 8-a és 10-e között rendezi meg a Koszta József Múzeum a Csalog József Emlékkonferenciát Szentesen. A 3 napos programsorozat a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósulhat meg. A konferenciát Csalog József születésének 100. évfordulója alkalmából rendezik. Csalog József néprajzkutató és régész volt, õ alapozta meg a magyar kísérleti régészetet. Munkásságát életében nem becsülték sokra, megállapításait, felfedezéseit ma viszont már mindenütt alkalmazzák. Ez az esemény tulajdonképpen az õ szakmai rehabilitációja. RÉSZLETES  PROGRAM

Borcímke gyûjtemény

Borcímke gyûjtemény - Magyarország borvidékei borcímkéken címmel nyílik idõszaki kiállítás a szentesi Koszta József Múzeum Kossuth téri épületében szeptember 20-án, szombat délután 3 órakor. "Hozd el gazda az Szerémnek borát" - Magyarország borvidékei borcímkéken címmel nyílik idõszaki kiállítás a szentesi Koszta József Múzeum Kossuth téri épületében szeptember 20-án, szombat délután 3 órakor. A tárlaton a Szent Vince Borrend nagymestere, dr. Fülöp Mihály gyûjteményének legértékesebb darabjait mutatják be. Az október 1-ig megtekinthetõ kiállításon a Ruszt-Pozsony-soproni borvidéktõl a Küküllõ-mentéig képzeletben bebarangolhatóak a történelmi Magyarország híres szõlõtermõ vidékei.

Dr. Zombori István kitüntetése

Az államalapító Szent István király ünnepe alkalmából rangos szakmai kitüntetésben részesült dr. Zombori István, a Móra Ferenc Múzeum megyei igazgatója: az oktatási és kulturális miniszter által adományozott Széchényi Ferenc-díjat vehette át augusztus 20-án Budapesten, a Szépmûvészeti Múzeumban rendezett ünnepségen.Az államalapító Szent István király ünnepe alkalmából rangos szakmai kitüntetésben részesült dr. Zombori István, a Móra Ferenc Múzeum megyei igazgatója: az oktatási és kulturális miniszter által adományozott Széchényi Ferenc-díjat vehette át augusztus 20-án Budapesten, a Szépmûvészeti Múzeumban rendezett ünnepségen. A Széchényi Ferenc-díj a közgyûjteményi (könyvtári, levéltári, múzeumi) szakterületen dolgozó azon szakembereknek adományozható, akik magas színvonalú elméleti vagy gyakorlati tevékenységükkel, új módszerek kidolgozásával és azok alkalmazásával szolgálták szakmájukat. Folytatás...

Zászló lobog a múzeumon

Zászló lobog a szegedi Móra Ferenc MúzeumonArchív felvételek tanúsága szerint eleink úgy szánták, hogy a Kulturpalota  kupolájából kinyúló zászlótartó rúdon nemzetiszín lobogót lengessen a szél. A zászlótartónak jó néhány évtizede nyoma sem  volt a múzeumépület tetején. Azaz, hogy nyoma azért volt: a Móra Ferenc Múzeum gondnoka, Király László tájékoztatása szerint az üvegkupola csúcsán kívül megvolt az a 80 centiméter mély tartó-fészek, amelybe ismét beleilleszthetõ volt az újonnan elkészített zászlótartó rúd. Néhány nap óta immár - sok évtized múltán - újra nemzetiszín lobogónkat fodrozza a szél a kupola fölött. Folytatás...

Lévai Anikó a Bibliáról

A Móra Ferenc Múzeum bibliai mûkincs tárlatának kísérõrendezvényeként Lévai Anikóval, Orbán Viktor volt miniszterelnök feleségével Sándor János rendezõ beszélget a Könyvek Könyvérõl. A Móra-múzeumban október 2-án, csütörtökön 18 órától kezdõdõ esten arról is szó lesz, hogy miként élhetõek meg a hétköznapok során a bibliai igazságok, történetek. Folytatás...

Bábel-világ

A Móra Ferenc Múzeum bibliai mûkincs kiállításához kapcsolódóan egy külön tárlat keretében mutatják be Szabó András Bábel-világ címû triptihonját. A nagyközönség a Bábel mellett az alkotó más olyan festményeivel is megismerkedhet a Kultúrpalotában, amelyeket eddig még nem látott a közönség.  A Bábel-világ címû tárlat október 3-án, pénteken, 16 óra 30 perckor nyitja meg kapuit; Liszkai Tamás, röszkei plébániai kormányzó "segítségével". Közremûködnek Bicskey Lukács színmûvész és Jeney Balázs operaénekes.

Álmos és Árpád Melbourne-bõl

Álmos és Árpád Melbourne-bõl - Álmos és Árpád vezért ábrázoló szoborajándékot kap a Móra Ferenc Múzeum.Álmos és Árpád vezért ábrázoló szoborajándékot kap a Móra Ferenc Múzeum. A szobor-kettõs a nagyvilágot bejárt mûvekként térnek vissza Magyarországra. "Árpád és apja" a 2004-es melbournei Hungarofest fesztiválon került elõször a közönség elé, ahol az ausztráliai magyar konzul vásárolta meg Józsa Judit szobrászmûvész alkotását. Folytatás...

Múzeumi együttmûködés

Néhány héttel ezelõtt kötött együttmûködési megállapodást a Móra Ferenc Múzeum és az aradi közgyûjtemény. Ez a múzeumi szövetség bõvült ki a Hadtörténeti Múzeummal.Néhány héttel ezelõtt kötött együttmûködési megállapodást a Móra Ferenc Múzeum és az aradi közgyûjtemény. Ez a múzeumi szövetség bõvült ki a Hadtörténeti Múzeummal. Június 13-án, pénteken írták alá a felek Budapesten az errõl szóló szerzõdést. A cél többek között, hogy közösen pályázhassanak a kulturális intézmények uniós forrásokra. Folytatás...

Megjöttek a kassai kincsek

Augusztus 14-én, csütörtökön megérkezett a Móra Ferenc Múzeumba a világhírû kassai gótikus mûkincs gyûjtemény.Augusztus 14-én, csütörtökön megérkezett a Móra Ferenc Múzeumba a világhírû kassai gótikus mûkincs gyûjtemény. A középkori Felsõ-Magyarország képzõmûvészeti kultúráját bemutató felvidéki mûtárgy együttes a szeptember elsején nyíló, 4 milliárdos összértékû bibliai mûkincs kiállítás része lesz majd. Folytatás...

Kalmükök a Várban

A Móra Ferenc Múzeum Vár-beli kiállítóhelyén járt a Szegeden vendégeskedõ Kalmükföldi Erdem folklórcsoport-, illetve a néptáncfesztiválon résztvevõ küldöttség néhány tagja.A Móra Ferenc Múzeum Vár-beli kiállítóhelyén járt  a Szegeden vendégeskedõ Kalmükföldi Erdem folklórcsoport-, illetve a néptáncfesztiválon résztvevõ küldöttség néhány  tagja. Az Alsó Volga-vidék történelmében, népéletében mélyen gyökerezik az nomád kultúra, amit a Vár-beli Nemez kiállítás, többek között a bemutatott - itt történetesen kazah - nemez sátor példáz. Érdeklõdve nézték az oroszországi köztársaság szülöttei a kiállítás darabjait, s még a vendégkönyvbe is az elégedettség sorait fûzték.

Nemzetközi ikonológiai konferencia

Nemzetközi ikonológiai konferenciaTucatnál is több egyetemrõl, tudományos kutatóhelyrõl gyûltek össze Szegeden az ikonológia és szemiográfia európai szaktekintélyei öt napos programra. A Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Akadémiai Bizottsága, az Angol-Amerikai Intézet, a Szegedi Tudományegyetem Kultúrális Ikonológiai és Szemiográfia kutatócsoportja által rendezett nagyszabású konferencia nyitóeseményének és plenáris ülésének a Móra Ferenc Múzeum adott otthont. Az egyetemi együttmûködés keretében, mint vendéglátó, dr. Zombori István megyei múzeumigazgató köszöntötte a kutatókat, és dióhéjban bemutatta az intézményt, Szabó Tamás képzõmûvészeti osztályvezetõ pedig Az angyali üdvözlet címû reneszánsz mûremek értékeirõl, restaurálásának problematikájáról adott tájékoztatást.  Folytatás...

Elõkerül a Vár õrhelye

Elõkerül a Vár õrhelye - Újabb érdekesség tárult fel a középkori szegedi vár ásatásán. A vártemplom nyugati oldalán került felszínre az objektum egykori õrhelye.Újabb érdekesség tárult fel a középkori szegedi vár ásatásán. A vártemplom nyugati oldalán került felszínre az objektum egykori õrhelye. A vártemplomot a török hódítások idején, mint keresztény templomot nem használták. 1715-ben a templomépületet lebontották, a nyugati végzõdés azonban megmenekült a bontástól, ahol egy õrhelyet alakítottak ki. Ezt a részt találták most meg a Móra-múzeum régészei. Folytatás...

Kapcsolat Finistere múzeumaival

Együttmûködés bontakozik ki a Móra Ferenc Múzeum és a franciaországi Finistere megye múzeumai között.A napokban a budapesti Finistere-iroda munkatársa, Olivia Le Boulch járt a Móra Ferenc Múzeumban, hogy a testvérmúzeumi keretben további lehetõségekrõl folytassanak megbeszélést dr. Zombori István megyei múzeumigazgatóval.Együttmûködés bontakozik ki a Móra Ferenc Múzeum és a franciaországi Finistere megye múzeumai között. Az egy évtizede Csongrád megye testvérmegyéjeként számon tartható Finistere a legutóbbi idõben hangsúlyozott figyelmet fordít arra, hogy a két terület intézményi együttmunkálkodása is új minõséget kapjon. Folytatás...

Oroszlánok restaurálása

A Móra Ferenc Múzeum elõtti oroszlánszobrok restaurálásaMásfélmilliós beruházás keretében restaurálják a Móra Ferenc Múzeum elõtti oroszlánszobrokat. Az alapos restaurátori munkát követõen ismét régi fényében pompázhatnak majd a múzeumot hosszú évtizedek óta méltóságteljesen védõ "állatok". Folytatás...

Elfelejtett õsök árnyai

Elfelejtett õsök árnyai - Nemezkészítés a szegedi Móra Ferenc Múzeum Vármúzeumában

A nemezkészítés többezer éves történetét villantja fel és a mindennapok mûvészetének mai darabjait tárja a nézõ elé a Móra Ferenc Múzeum kiállítása a szegedi Várban. Folytatás...

Kisfaludi Strobl emlékérem

Új kezdeményezésként mûvészi kivitelû emlékérméket készíttet a Móra Ferenc Múzeum a kiemelkedõ kiállítások alkalmából. Elsõként Kisfaludi Strobl Zsigmond szobrászmûvész emlékkiállítása adott jó alkalmat az alkalmi érme kiadására. Lapis András szobrászmûvész alkotta az érem Kisfaludi Strobl portréját, a hátlapon a kiállítás felirata és a helyszín megnevezése (Móra Ferenc Múzeum) látható. A 42,5 mm átmérõjû ( tallérméretû) vertérem antikolt bronz, antikolt ezüstözött és verdefényes ezüstözött változatban került ki a verdébõl, de az igényeket látva a késõbbiekben a Kisfaludi Strobl tárlat idõtartama alatt elképzelhetõ a költségesebb ezüst anyagú érme kiadása is. Folytatás...

Kisfaludi Strobl emlékérem

Kisfaludi Strobl emlékéremÚj kezdeményezésként mûvészi kivitelû emlékérméket készíttet a Móra Ferenc Múzeum a kiemelkedõ kiállítások alkalmából. Elsõként Kisfaludi Strobl Zsigmond szobrászmûvész emlékkiállítása adott jó alkalmat az alkalmi érme kiadására. Lapis András szobrászmûvész alkotta az érem Kisfaludi Strobl portréját, a hátlapon a kiállítás felirata és a helyszín megnevezése (Móra Ferenc Múzeum) látható. A 42,5 mm átmérõjû ( tallérméretû) vertérem antikolt bronz, antikolt ezüstözött és verdefényes ezüstözött változatban került ki a verdébõl, de az igényeket látva a késõbbiekben a Kisfaludi Strobl tárlat idõtartama alatt elképzelhetõ a költségesebb ezüst anyagú érme kiadása is. Folytatás...

Kisfaludi Strobl tárlatnyitó

Kisfaludi Strobl Zsigmond-emlékkiállítás - Pallavicini György õrgróf szobor Április 11-én, pénteken 15 órakor a Kisfaludi Strobl Zsigmond-kiállítás megnyitóján mutatják be azt a szobrot, melyet a mester halála után 33 évvel az eredeti gipszváltozat alapján öntetetett a Móra Ferenc Múzeum.  
Az eredetileg 1922 tájékán agyagból, majd gipszbõl megformázott szobor Pallavicini György õrgrófot ábrázolja.  Az új bronzportré a Móra Ferenc Múzeumban április 11-étõl látható nagyszabású Kisfaludi Strobl Zsigmond-emlékkiállítás keretében kerül elõször a nagyközönség elé. Folytatás...

Zászló lobog a múzeumon

Zászló lobog a szegedi Móra Ferenc MúzeumonArchív felvételek tanúsága szerint eleink úgy szánták, hogy a Kulturpalota  kupolájából kinyúló zászlótartó rúdon nemzetiszín lobogót lengessen a szél. A zászlótartónak jó néhány évtizede nyoma sem  volt a múzeumépület tetején. Azaz, hogy nyoma azért volt: a Móra Ferenc Múzeum gondnoka, Király László tájékoztatása szerint az üvegkupola csúcsán kívül megvolt az a 80 centiméter mély tartó-fészek, amelybe ismét beleilleszthetõ volt az újonnan elkészített zászlótartó rúd. Néhány nap óta immár - sok évtized múltán - újra nemzetiszín lobogónkat fodrozza a szél a kupola fölött. Folytatás...

Vasarely húszezer vendége

Több mint húszezren voltak kíváncsiak a Móra Ferenc Múzeum Victor Vasarely emlékkiállítására; egészen pontosan 20176 látogató tekintette meg a hatszázmilliós értékû kollekciót.
Ez óriási eredmény, ekkora sikerre a kiállítás rendezõi sem számítottak. A több mint húszezres látogatottság azt mutatja, hogy Vasarely mûvészete része a magyar kulturális önazonosság-tudatnak és az emberek Vasarely-re mint az egyik legnagyobb hatású magyar alkotómûvészre tekintenek.     

Mint ismeretes a Csongrád megyei múzeum Vasarely-tárlata február közepétõl április 6-ig volt látható. Aki lemaradt a szegedi kiállításról, sokat kell utaznia, ha egy másik nagyszabású Vasarely-tárlatot kíván megtekinteni, a hétvégétõl a macedón fõvárosban, Szkopjéban látható egy újabb emlékkiállítás.

Felújítjuk a Varga Mátyás Házat

Felújítjuk a Varga Mátyás HázatA megyei múzeum felújítja színháztörténeti kiállítóhelyét, a szegedi Varga Mátyás Házat. A nemrég kezdõdött munkák során a tetõ rendbehozására, fûtéskorszerûsítésre, festésre és a tárlat részbeni megújítására kerül sor. A felújítási munkálatokról április 3-án, csütörtökön a helyszínen (Szeged, Bécsi körút 11/a) tájékoztatta a sajtó képviselõit dr. Zombori István megyei múzeumigazgató. Folytatás...

Vasarely késõ estig

Az utolsó napokhoz közeledve is határozott érdeklõdés mutatkozik a Móra Múzeum Vasarely kiállítása iránt. Az április 6-ig látogatható reprezentatív tárlat finisében nyújtott nyitvatartást iktatott be a múzeum vezetése: pénteken, április 4-én este 9 óráig lesz nyitva a múzeum, a Vasarely anyag  tehát e napon késõ estig látható. Hozzá egy gesztus is kapcsolódik, a látogatók a pénteki nyújtott nyitvatartás idején a belépõ megvásárlásával két idõpontban tárlatvezetõ segítségével nézhetik végig az anyagot, plusz költség nélkül. Az ingyenes tárlatvezetések 18 órakor és 19 óra 30 perckor lesznek.
Látogatóink figyelmébe ajánljuk még, hogy április 6-án, a zárónapon 18 óráig látogatható a kiállítás.

Megújul a kõtár

Megújul a Vármúzeum kõtára - sajtótájékoztatóA Vármúzeum kõtárának felújítása megkezdõdött. A rekonstrukció során a Vár épületében lévõ régi kazánház kinyitásával átjárható lesz majd a Tisza-part felõli kõtártól a belsõ udvar a város felõli, Szent Erzsébet templom feltárásáig, ugyanakkor a volt kazánház terében az értékesebb és idõjárástól védendõ szobor- és épületdísz maradványok kapnak méltó helyet. A munkálatokról tájékoztatta a sajtó képviselõit március 31-én dr. Zombori István megyei múzeumigazgató és dr. Horváth Ferenc tudományos igazgatóhelyettes. Folytatás...

Túl a tizenötezrediken

A Móra Ferenc Múzeum Victor Vasarely kiállítása újabb mérföldkõhöz érkezett: egy héttel a zárás elõtt, március 28-án a tizenötezredik látogatót köszönthettük. A kivételesen nagy érdeklõdést jelzõ látogató-hullám szép epizódjaként dr. Zombori István megyei múzeumigazgató köszöntötte a Rókusi általános iskola 8. osztályos csoportját és kísérõ tanárukat, Szûcs Rita rajztanárt, akinek múzeumi ajándékcsomagot és impozáns Vasarely-albumot adott át.

Látogatóink figyelmébe

A Móra Ferenc Múzeumban a Lucs-terem ( Lucs Ferenc képgyûjteménye) technikai okok miatt április 1-tõl április 6-ig zárva lesz. A feltüntetett idõszakban ez a képgyûjtemény nem látogatható.

Vasarely-tárlat: plusz egy hét

A február közepén megnyílt és a korábbiak szerint március végéig megtekinthetõ Vasarely-kiálllítás egy héttel tovább marad a Móra Ferenc Múzeumban. Az óriási érdeklõdésre való tekintettel dr. Zombori István megyei múzeumigazgató tárgyalást kezdeményezett a Vasarely-mûveket birtokló közgyûjtemények vezetõivel, dr. Fabényi Júlia, Baranya megyei múzeumigazgatóval és dr. Baán Lászlóval, a Szépmûvészeti Múzeum fõigazgatójával. A tárgyalás eredményes volt, így ennek köszönhetõen április 6-ig tekinthetik meg az érdeklõdõk Vasarely festményeit, szõnyegeit, szerigráfiáit.

A hosszabbításnak köszönhetõen minden esély megvan rá, hogy a Vasarely-kiállítás látogatottsága meghaladja a 15 ezres lélektani határt, hiszen már most közel 11 ezren tekintették meg a több százmilliós értékû kollekciót.

Találkozás Vasarely barátjával

Március 19-én, szerdán Csepei Tibor gitármûvész, mûgyûjtõ, Victor Vasarely barátja tartott elõadást a Móra Ferenc Múzeumban. Az alkalomra az egykori barát egy filmet állított össze a mester mûvészetérõl. Csepei Tibor legutóbb Szófiában beszélt Vasarely munkásságáról. Az op-art stílus megteremtõjét és a magyar gitármûvészt régi barátság fûzte egymáshoz. Folytatás...

Látogatóink figyelmébe

Március 15. és 16-án rendes nyitvatartással várjuk látogatóinkat a múzeumba (10-17 óráig). Március 16-án, vasárnap A Róma Villa kincsei címû Rippl-Rónai József
emlékkiállítás technikai okok miatt csak 13 óráig látogatható.

Gyõrfi Sándor kiállítása

A Móra Ferenc Múzeum Vár-beli kiállítóhelyén nyílik kiállítás Gyõrfi Sándor Munkácsy-díjas szobrászmûvész alkotásaiból, március 7-én délután fél 5-kor. A karcagi születésû, s a Nagykunság fõvárosához, annak hagyományaihoz hûséges alkotó a históriából, a kunok õsi kultúrájából meríti munkásságának lényegét. Folytatás...

Rippl-Rónai tárlatnyitó

Rippl-Rónai József kiállítás megnyitó - Móra Ferenc Múzeum SzegedA magyar festészet meghatározó alakjának, Rippl-Rónai Józsefnek 43 mûve látható április végéig a Móra-múzeum dísztermében. Az értékes kollekció fõként a kaposvári múzeum gyûjteményére támaszkodik, de a Csongrád megyei közgyûjtemény 8 festménye is megtekinthetõ majd. A nagyközönség most csodálhatja meg elõször Rippl-Rónai Nyilasy Sándor ismert szegedi festõmûvészrõl készült portréját, amelyrõl a szakemberek nemrég bizonyították be, hogy valóban Rippl-Rónai József alkotása. A kiállítás megnyitóján a mûveket dr. Horváth János, a kaposvári múzeum munkatársa ajánlotta az érdeklõdõk figyelmébe. Folytatás...

Vasarely késõ estig

A fokozott érdeklõdésre  tekintettel a Móra Ferenc Múzeumban a Vasarely-kiállítás hosszabb nyitva tartással várja a látogatókat március 6-án, csütörtökön. A múzeum e napon nem zár be délután 5 órakor, hanem egészen este 9 óráig látogatható az emelt díjas tárlat. Gesztus értékû, hogy akik délután 5 és este 9 óra között látogatóként valamilyen Vasarely-motívumos, op-artos mintázatú ruhát (póló, blúz, sál, harisnya, pulóver stb.) viselnek, azok ingyenesen tekinthetik meg a kiállítást. A plusz nyitvatartási idõben az egyébként díjköteles tárlatvezetéseket is ingyenesen lehet igénybe venni, 17, 18 és 19 órától. A kíváncsiságot fokozandó: jókora méretû Vasarely-marcipántorta kockáiból kaphatnak falatkát a látogatók a csütörtöki estén, mondván: a mûvészettel betelni nem lehet.

Húsz mûvel bõvül tovább a Vasarely-kiállítás a Móra-múzeumban

Vasarely-kiállítás a szegedi Móra Ferenc Múzeumban: Vasarely - tükrös plasztikaMég február elején hirdetett akciót az "Én Vasarely-m" címmel a Móra Ferenc Múzeum. A mûvészettörténetben jártas szakemberek véleménye szerint, Magyarországon igen sok eredeti Vasarely-mû lappang vagy magán-családi gyûjtemények része, így e kincseket a szélesebb érdeklõdõi kör soha nem tekintheti meg. Ebbõl kiindulva fordult a Csongrád megyei közgyûjtemény a nyilvánossághoz, miszerint várják a Vasarely-alkotással rendelkezõ tulajdonosok jelentkezését, akik néhány hétre kölcsönadnák a birtokukban lévõ mûveiket a Móra-múzeum kiállításához kapcsolódó kamaratárlat számára.
Az akció még a vártnál is sikeresebb lett. Ennek köszönhetõen összesen húsz mûalkotással gyarapodott a február közepén megnyílt Vasarely-emléktárlat. A múzeum kupolájában megrendezésre került kamarabemutatón néhány igazi ritkaság, magyarországi kiállításon még sosem szerepelt, páratlan szépségû, eredeti Vasarely-térplasztika is látható. Folytatás...

Nyitány - Vasarely unokájával

Három képzõmûvészeti gyûjtemény legszebb darabjaival nyit a Victor Vasarely születésének centenáriumára rendezett nagyszabású tárlat a Móra Ferenc Múzeumban. Az ünnepi megnyitón, február 15.-én, pénteken 17 órakor Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyûlés elnöke köszönti a vendégeket, a kiállítást Pierre Vasarely, a mûvész Dél-Franciaországban élõ unokája, a képzõmûvészeti bemutató fõvédnöke nyitja meg. A március 30-ig látogatható tárlat különleges eseménye lesz, hogy a nyitás másnapján, február 16-án 16 órakor Pierre Vasarely tart tárlatvezetést az érdeklõdõ vendégeknek. (A programon az emeltdíjas belépõvel részt lehet venni, részletek honlapunk Információk rovatában.)

Megérkeztek a Vasarely-mûvek

Vasarely-kiállítás a szegedi Móra Ferenc MúzeumbanA Móra Ferenc Múzeumban február 15-én nyíló nagyszabású Vasarely-kiállítás kollekciójának utolsó szállítmánya is megérkezett Szegedre. Már megjött a Csepei-gyûjtemény 3 darabja; a világûrt is megjárt Világûr címû szerigráfia, a mester 1945-ben készített Önarcképe, illetve a fia, Yvaral Vasarely festõmûvész alkotása apjáról.
Szintén megérkezett a Szépmûvészeti Múzeum Vasarely-gyûjteményébõl 9 alkotás, olajképek és kollázsok Pénteken a pécsi múzeum Vasarely-gyûjteményébõl összesen 31 db alkotás jött.. Ezek között kuriózumként 8 csodás, hatalmas méretû gyapjú szõnyeg. Folytatás...

Dr. Nagy Ádám kitüntetése

Dr. Nagy Ádám kitüntetéseA Magyar Kultúra Napján, az általa rendezett, Himnusz címû szentesi kiállítás méltó keretében vett át rangos elismerést kollégánk, dr. Nagy Ádám muzeológus, pénztörténész. A Himnusz relikviák gyûjtõjeként és rendszerezõjeként állt az érdeklõdés középpontjában ezúttal, amely bemutató ismételten jelzi, milyen erõteljes közönségigény kíséri kiállításait, munkásságát. A szentesi Koszta József Múzeumban rendezett ünnepi tárlatnyitót követõen kollégánk - aki három évtizede a Móra Ferenc Múzeum szakembere - a Csongrád Megye Közmûvelõdéséért Díjat vehetett át Kovács Kálmántól, a megyei közgyûlés alelnökétõl.
Hasonlóképpen ebben az elismerésben részesült Prof. Dr. Blazovich László, a Csongrád Megyei Levéltár igazgatója.  Képünkön kitüntetett kollégánk, Kovács Kálmán társaságában.

Dr. Tóth Ferenc köszöntése

Bensõséges ünnepség színhelye volt január 11.-én a makói polgármesteri hivatal nagyterme: 80. születésnapja alkalmából köszöntötték Dr. Tóth Ferenc nyugalmazott makói múzeumigazgatót, a muzeológia, történeti kutatás, helytörténet, keresztény kultúra avatott és fáradhatatlan egyéniségét. Az érdeklõdõ makóiak, a József Attila Múzeumbarátok Köre részvételével tartott ünnepségen a pályatársak, szakmai utódok emlékeket idézõ, Dr. Tóth Ferencet méltató, érzelemgazdag köszöntõi hangzottak el. Az ünnepi alkalomra a Makói História, a József Attila Múzeum kulturális lapja, tartalmában az ünnepelt pályájára, szakmai és emberi értékeire összpontosítva jelent meg. A kibõvített, naprakész bibliográfia és a fotódokumentumok, köszöntõ gondolatok mellett helyet kapott a kiadványban az ünnepelt elsõ helytörténeti tanulmánya, amely pontosan 40 éve jelent meg a makói talicskáról. (Nézze meg az eseményrõl készült felvételt a Videók menüpont alatt.)

A Hõsök emlékezete

A makói József Attila Múzeum és a Makói Oktatási Központ közös megemlékezést tart a 2. magyar hadsereg 1943. január 12-14.-i doni katasztrófájának 65. évfordulója alkalmából, 2008. január 14.-én, hétfõn Makón. A programban az említett napon délután 2 órától rendhagyó történelemórán beszél - a  két középiskolából létrejött Oktatási Központ diákjainak - a doni áttörésrõl Dr. Halmágyi Pál történész, a makói József Attila Múzeum igazgatója a Makói Oktatási Központ Szép utca 2-4. szám alatti épületének elõadótermében, majd koszorúzás és egy rendhagyó emlékkiállítás követi a programsort. Folytatás...

Isten éltesse Kass Jánost!

Kass János 80 évesA Móra Ferenc Múzeum aulájában került sor szerdán délután a 80 éves Kass János, Kossuth-díjas grafikusmûvész köszöntésére. Az alkalomra a Móra Ferenc Múzeum az egykori Kass Szállót ábrázoló ezüst plakettet készíttetett és ezzel ajándékozta meg az elismert mûvészt. Az eseményen Kass János átadta az elmúlt hetekben a kifejezetten a Móra-múzeum képzõmûvészeti gyûjteménye számára megalkotott bronzfej-szobrát a közgyûjtemény igazgatójának, dr. Zombori Istvánnak.

Látogatható a Vár ásatás

A Vár ásatás 2008. május 12-tõl 10 és 17 óra között csoportoknak vezetõvel megtekinthetõ. Csoportok indítása félóránként.
Bejelentkezés: Tenkné Auer Zsuzsánál 70/-526-35-04
Jegyek megvásárolhatók a Móra Ferenc Múzeum és a Vár pénztárában. Folytatás...

Kezdõdhet a feltárás

Rendkívüli közgyûlést tartott a Csongrád Megyei Önkormányzat július 10-én. Az ülés összehívására azért volt szükség, hogy a közgyûlés jóváhagyja a Móra Ferenc Múzeumnak az M43-as autópálya régészeti feltárására vonatkozó 800 milliós szerzõdését. A szerzõdés jóváhagyásával elhárult az utolsó akadály az elõl, hogy megkezdõdhessen a területen a régészeti munka. Folytatás...

Megújult a makói múzeum

Több mint féléves munka után június 26-án, csütörtökön nyílik a Csongrád Megyei Önkormányzat makói József Attila Múzeumának új állandó kiállítása. A XXI. századi követelményekhez igazodó tárlat Makó város történetét a török kiûzése utáni 1699-es újjátelepülésétõl az 1989-es rendszerváltásig mutatja be. A kiállítást június 26-án, csütörtökön délután 4 órakor dr. Schneider Márta szakállamtitkár nyitja meg. A Csongrád Megyei Közgyûlés elnöke, Magyar Anna a fenntartó nevében adja át a kiállítást és a jelentõs mértékben felújított múzeumépületet.

Százharminc történész Dunaszerdahelyen

Százharminc történész Dunaszerdahelyen - A júniusban rendezett három napos program ezúttal a történelmi Magyarország területén, de a trianoni határokon kívül zajlott.Elõször fordult elõ a nyolc esztendeje (újjá)-alapított Magyar Múzeumi Történész Társulat életében, hogy éves konferenciáját és közgyûlését a határokon kívül tartsa. A júniusban rendezett három napos program ezúttal a történelmi Magyarország területén, de a trianoni határokon kívül zajlott. A Dunaszerdahelyen és Galántán megrendezett, Fõúri hagyatékok Közép-Európa múzeumaiban címet viselõ tudományos tanácskozáson összesen százharminc történész vett. Folytatás...

Sikerrel vizsgázott a múzeum-felújítás

Egy éve nyitotta meg ismét kapuit a Móra Ferenc Múzeum. Tavaly a Csongrád megyei kiállítóhelyet uniós forrásból több mint 200 milliós értékben újították fel. Mára az utólagos ellenõrzések, garanciális bejárások is lezajlottak. A tapasztalatokról egy látogatói véleményfelmérés és hatástanulmány is készült. A tavaly befejezõdött múzeum-felújítással a válaszadók 89%-a teljes mértékben elégedett. RÉSZLETEK

Dr. Horváth Ferenc 60. éves - Köszöntõ a Kun-kép konferencián

Köszöntõ a Kun-kép konferencián - A Móra Ferenc Múzeum régésze, tudományos igazgatóhelyettes 60. éves.A Móra Ferenc Múzeum régésze, tudományos igazgatóhelyettes 60. éves. Régész kollégák, tanítványok és pályatársak, de a szûkebben vett szakmán túl etnográfusok, nyelvészek is köszöntötték születésnapja alkalmából Kiskunfélegyházán, a Kiskun Múzeumban egy, a tiszteletére rendezett régészeti konferencián. Folytatás...

Múzeumi éjszaka Szentesen

A Koszta József Múzeumban június 21-én, szombaton délután 5 órától kezdõdõen az éjféli Szent Iván éji koszorúégetésig számtalan vonzó programra várják ingyenesen az érdeklõdõket. A Múzeumok éjszakája helyi eseménysorában szerepel például a múzeumi raktárban rejtõzködõ tûzcsiholó és világító eszközök bemutatása.
A RÉSZLETES PROGRAMSOR

Múzeumok éjszakája - Szeged

Hagyományszerûen nagyszabású programsor készül a Móra Ferenc Múzeumban a Múzeumok éjszakájára. Június 21-én, szombaton 18 órától éjjel 2 óráig több helyszínen változatos, látványos és szórakoztató események várják az érdeklõdõket. Jó elõre válogathatnak a részletes programból.

Élet a sátorban

Az Elfelejtett õsök árnyai címû, nemeztörténeti kiállítás helyszínén tart elõadást a Vár épületben (Szeged, Stefánia sétány 2.) Vidák István textilmûvész június 17-én, kedden 17 órakor. A kötetlen, életszerû találkozón a nemez kiváló ismerõje és készítõje, a pusztai népek életének avatottja a nemezsátorról tartandó elõadáson arról fog beszélni, hogy milyen a mindennapi élet a nemezsátorban, hol- és kik készítik, és mit foglal magába a hagyományos nemezsátor jelképrendszere.

Történész konferencia Dunaszerdahelyen

Fõúri hagyatékok Közép-Európa múzeumaiban címmel három napos történész konferenciát tartanak június 18-tól Dunaszerdahelyen. A Magyar Múzeumi Történész Társulat és az OKM Közgyûjteményi Fõosztálya mellett a Móra Ferenc Múzeum is a jelentõs tudományos esemény rendezõje. RÉSZLETES PROGRAM

Klebelsberg könyvbemutató

A legnagyobb álmú magyar kultuszminiszter, Klebelsberg Kuno kora és munkássága címû kötet bemutatóját tartják június 5-én, csütörtökön délután 4 órakor a Szegedi Akadémiai Bizottság székházában (Szeged, Somogyi u. 7.) A Klebelsberg könyvet dr. Zombori István történész, megyei múzeumigazgató és dr. Szegfû László történész ismerteti. A Belvedere Meridionale kiadásában megjelent mûvet Miklós Péter történész-muzeológus, a Móra Ferenc Múzeum munkatársa szerkesztette.

Szakrális emlékek fotói

Szakrális emlékek fotói - Lantos Miklós fotómûvész, építész felvételeibõl nyílt kiállítás a Móra Ferenc Múzeumban.Lantos Miklós fotómûvész, építész felvételeibõl nyílt kiállítás a Móra Ferenc Múzeumban. Lantos Miklós válogatott fényképei a Bálint Sándor professzorral tett közös gyûjtõutak alkalmával - valamint halála után, az õ szellemében tovább folytatott kutatások során készültek. Kiállításunkon a Dél-Dunántúl, Baranya, Somogy, Tolna és Zala megyék területérõl mutatunk be szakrális emlékeket. Folytatás...

Történelmi tablók

A Lengyel-Magyar történelmi kapcsolatokat bemutató tabló kiállítás nyílik április 24-én, csütörtökön 17 órakor a Móra Ferenc Múzeumban. A dokumentumkiállítást a Szegedi Lengyel Önkormányzat és a Csongrád Megyei Levéltár rendezte. Köszöntõt mond a megnyitó alkalmából Magyar Anna a Csongrád Megyei Közgyûlés elnökasszonya, a tablókiállítást megnyitja Joanna Stempinska, a Lengyel Köztársaság magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. Folytatás...

Rippl-Rónai tárlatnyitó

Rippl-Rónai József kiállítás megnyitó a szegedi Móra Ferenc MúzeumbanA magyar festészet meghatározó alakjának, Rippl-Rónai Józsefnek 43 mûve látható április végéig a Móra-múzeum dísztermében. Az értékes kollekció fõként a kaposvári múzeum gyûjteményére támaszkodik, de a Csongrád megyei közgyûjtemény 8 festménye is megtekinthetõ majd. A nagyközönség most csodálhatja meg elõször Rippl-Rónai Nyilasy Sándor ismert szegedi festõmûvészrõl készült portréját, amelyrõl a szakemberek nemrég bizonyították be, hogy valóban Rippl-Rónai József alkotása. A kiállítás megnyitóján a mûveket dr. Horváth János, a kaposvári múzeum munkatársa ajánlotta az érdeklõdõk figyelmébe.
Fotók a kiállításról.

Néprajzi szeminárium

"A közösség szerepének átalakulása a 20. századi népi társadalomban"  címmel kerül sor a XVI. Néprajzi szemináriumra április16-tól Szegeden, illetve Domaszéken a Zöldfás Katolikus Ifjúsági Központban. A Magyar Néprajzi Társaság, a Móra Ferenc Múzeum, a Szegedi Tudományegyetem Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszékének rendezésében tartandó programon hét témakörbe csoportosítva huszonnégy elõadás hangzik el és filmvetítések, kerekasztal beszélgetések egészítik ki a rendezvényt, amely április 19-én délutánig tart. RÉSZLETES PROGRAM

Kisfaludi Strobl tárlatnyitó

Kisfaludi Strobl Zsigmond-emlékkiállítás - Pallavicini György õrgróf szobor

Április 11-én, pénteken 15 órakor a Kisfaludi Strobl Zsigmond-kiállítás megnyitóján mutatják be azt a szobrot, melyet a mester halála után 33 évvel az eredeti gipszváltozat alapján öntetetett a Móra Ferenc Múzeum.  
Az eredetileg 1922 tájékán agyagból, majd gipszbõl megformázott szobor Pallavicini György õrgrófot ábrázolja.  Az új bronzportré a Móra Ferenc Múzeumban április 11-étõl látható nagyszabású Kisfaludi Strobl Zsigmond-emlékkiállítás keretében kerül elõször a nagyközönség elé. Folytatás...

Vasarely húszezer vendége

Több mint húszezren voltak kíváncsiak a Móra Ferenc Múzeum Victor Vasarely emlékkiállítására; egészen pontosan 20176 látogató tekintette meg a hatszázmilliós értékû kollekciót.
Ez óriási eredmény, ekkora sikerre a kiállítás rendezõi sem számítottak. A több mint húszezres látogatottság azt mutatja, hogy Vasarely mûvészete része a magyar kulturális önazonosság-tudatnak és az emberek Vasarely-re mint az egyik legnagyobb hatású magyar alkotómûvészre tekintenek.
Mint ismeretes a Csongrád megyei múzeum Vasarely-tárlata február közepétõl április 6-ig volt látható. Aki lemaradt a szegedi kiállításról, sokat kell utaznia, ha egy másik nagyszabású Vasarely-tárlatot kíván megtekinteni, a hétvégétõl a macedón fõvárosban, Szkopjéban látható egy újabb emlékkiállítás.  

Gyõrfi Sándor kiállítása

Gyõrfi Sándor: Avianoi MarkA Móra Ferenc Múzeum Vár-beli kiállítóhelyén nyílt kiállítás Gyõrfi Sándor Munkácsy-díjas szobrászmûvész alkotásaiból, március 7-én délután fél 5-kor. A karcagi születésû, s a Nagykunság fõvárosához, annak hagyományaihoz hûséges alkotó a históriából, a kunok õsi kultúrájából meríti munkásságának lényegét. Folytatás...

Dr. Nagy Ádám kitüntetése

A Magyar Kultúra Napján, az általa rendezett, Himnusz címû szentesi kiállítás méltó keretében vett át rangos elismerést kollégánk, dr. Nagy Ádám muzeológus, pénztörténész. A Himnusz relikviák gyûjtõjeként és rendszerezõjeként állt az érdeklõdés középpontjában ezúttal, amely bemutató ismételten jelzi, milyen erõteljes közönségigény kíséri kiállításait, munkásságát. A szentesi Koszta József Múzeumban rendezett ünnepi tárlatnyitót követõen kollégánk - aki három évtizede a Móra Ferenc Múzeum szakembere - a Csongrád Megye Közmûvelõdéséért Díjat vehetett át Kovács Kálmántól, a megyei közgyûlés alelnökétõl.
Hasonlóképpen ebben az elismerésben részesült Prof. Dr. Blazovich László, a Csongrád Megyei Levéltár igazgatója. 

Szentesen- Nyit a ligeti épület

Múzeum a múzeumban címû kiállítás a szentesi Koszta József Múzeum Széchenyi ligeti épületébenA Koszta József Múzeum Széchenyi ligeti épülete múzeumtörténeti kiállítással nyit az átmeneti, téli zárást követõen. A "Múzeum a múzeumban" címet viselõ tárlatot március 13-án délután 3 órakor dr. Zombori István megyei múzeumigazgató ajánlja a közönség figyelmébe. Az ünnepi alkalom szép eseménye, hogy az épület falán a megnyitó után, fél 4-kor emléktáblát avatnak dr. Csalog József múzeumigazgató, régész, a sarlós isten feltárója születésének 100. évfordulójának tiszteletére. Az emléktáblát lelepzei: dr. Trogmayer Ottó régész, nyugalmazott megyei múzeumigazgató. Folytatás...

Vasarely késõ estig

Az utolsó napokhoz közeledve is határozott érdeklõdés mutatkozik a Móra Múzeum Vasarely kiállítása iránt. Az április 6-ig látogatható reprezentatív tárlat finisében nyújtott nyitvatartást iktatott be a múzeum vezetése: pénteken, április 4-én este 9 óráig lesz nyitva a múzeum, a Vasarely anyag  tehát e napon késõ estig látható. Hozzá egy gesztus is kapcsolódik, a látogatók a pénteki nyújtott nyitvatartás idején a belépõ megvásárlásával két idõpontban tárlatvezetõ segítségével nézhetik végig az anyagot, plusz költség nélkül. Az ingyenes tárlatvezetések 18 órakor és 19 óra 30 perckor lesznek.
Látogatóink figyelmébe ajánljuk még, hogy április 6-án, a zárónapon 18 óráig látogatható a kiállítás.

Túl a tizenötezrediken

A Móra Ferenc Múzeum Victor Vasarely kiállítása újabb mérföldkõhöz érkezett: egy héttel a zárás elõtt, március 28-án a tizenötezredik látogatót köszönthettük. A kivételesen nagy érdeklõdést jelzõ látogató-hullám szép epizódjaként dr. Zombori István megyei múzeumigazgató köszöntötte a Rókusi általános iskola 8. osztályos csoportját és kísérõ tanárukat, Szûcs Rita rajztanárt, akinek múzeumi ajándékcsomagot és impozáns Vasarely-albumot adott át.

Vasarely-tárlat: plusz egy hét

A február közepén megnyílt és a korábbiak szerint március végéig megtekinthetõ Vasarely-kiálllítás egy héttel tovább marad a Móra Ferenc Múzeumban. Az óriási érdeklõdésre való tekintettel dr. Zombori István megyei múzeumigazgató tárgyalást kezdeményezett a Vasarely-mûveket birtokló közgyûjtemények vezetõivel, dr. Fabényi Júlia, Baranya megyei múzeumigazgatóval és dr. Baán Lászlóval, a Szépmûvészeti Múzeum fõigazgatójával. A tárgyalás eredményes volt, így ennek köszönhetõen április 6-ig tekinthetik meg az érdeklõdõk Vasarely festményeit, szõnyegeit, szerigráfiáit. A hosszabbításnak köszönhetõen minden esély megvan rá, hogy a Vasarely-kiállítás látogatottsága meghaladja a 15 ezres lélektani határt, hiszen már most közel 11 ezren tekintették meg a több százmilliós értékû kollekciót.

Találkozás Vasarely barátjával

Csepei Tibor gitármûvész, mûgyûjtõ, Victor Vasarely barátja

Március 19-én, szerdán Csepei Tibor gitármûvész, mûgyûjtõ, Victor Vasarely barátja tartott elõadást a Móra Ferenc Múzeumban. Az alkalomra az egykori barát egy filmet állított össze a mester mûvészetérõl. Csepei Tibor legutóbb Szófiában beszélt Vasarely munkásságáról. Az op-art stílus megteremtõjét és a magyar gitármûvészt régi barátság fûzte egymáshoz. Folytatás...

Húsz mûvel bõvül a Vasarely-kiállítás a Móra-múzeumban

Victor Vasarely Tükrös plasztika

Még február elején hirdetett akciót az "Én Vasarely-m" címmel a Móra Ferenc Múzeum. A mûvészettörténetben jártas szakemberek véleménye szerint, Magyarországon igen sok eredeti Vasarely-mû lappang vagy magán-családi gyûjtemények része, így e kincseket a szélesebb érdeklõdõi kör soha nem tekintheti meg. Ebbõl kiindulva fordult a Csongrád megyei közgyûjtemény a nyilvánossághoz, miszerint várják a Vasarely-alkotással rendelkezõ tulajdonosok jelentkezését, akik néhány hétre kölcsönadnák a birtokukban lévõ mûveiket a Móra-múzeum kiállításához kapcsolódó kamaratárlat számára. Folytatás...

Nyitány - Vasarely unokájával

Nyitány - Vasarely unokájával

Három képzõmûvészeti gyûjtemény legszebb darabjaival nyílt a Victor Vasarely születésének centenáriumára rendezett nagyszabású tárlat a Móra Ferenc Múzeumban. Az ünnepi megnyitón, február 15.-én Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyûlés elnöke köszöntötte a vendégeket, a kiállítást Pierre Vasarely, a mûvész Dél-Franciaországban élõ unokája, a képzõmûvészeti bemutató fõvédnöke nyitotta meg. A március 30-ig látogatható tárlat különleges esemény a múzeum életében, ehhez volt méltó a sok érdeklõdõt vonzó nyitóünnep is. További képek

Megérkeztek a Vasarely-mûvek

Vasarely-kiállítás a szegedi Móra Ferenc Múzeumban
A Móra Ferenc Múzeumban február 15-én nyíló nagyszabású Vasarely-kiállítás kollekciójának utolsó szállítmánya is megérkezett Szegedre. Már megjött a Csepei-gyûjtemény 3 darabja; a világûrt is megjárt Világûr címû szerigráfia, a mester 1945-ben készített Önarcképe, illetve a fia, Yvaral Vasarely festõmûvész alkotása apjáról. Folytatás...

Dr. Tóth Ferenc köszöntése

Bensõséges ünnepség színhelye volt január 11.-én a makói polgármesteri hivatal nagyterme: 80. születésnapja alkalmából köszöntötték Dr. Tóth Ferenc nyugalmazott makói múzeumigazgatót, a muzeológia, történeti kutatás, helytörténet, keresztény kultúra avatott és fáradhatatlan egyéniségét. Az érdeklõdõ makóiak, a József Attila Múzeumbarátok Köre részvételével tartott ünnepségen a pályatársak, szakmai utódok emlékeket idézõ, Dr. Tóth Ferencet méltató, érzelemgazdag köszöntõi hangzottak el. Az ünnepi alkalomra a Makói História, a József Attila Múzeum kulturális lapja, tartalmában az ünnepelt pályájára, szakmai és emberi értékeire összpontosítva jelent meg. A kibõvített, naprakész bibliográfia és a fotódokumentumok, köszöntõ gondolatok mellett helyet kapott a kiadványban az ünnepelt elsõ helytörténeti tanulmánya, amely pontosan 40 éve jelent meg a makói talicskáról. (Nézze meg az eseményrõl készült felvételt a Videók menüpont alatt.)

A Hõsök emlékezete

A makói József Attila Múzeum és a Makói Oktatási Központ közös megemlékezést tart a 2. magyar hadsereg 1943. január 12-14.-i doni katasztrófájának 65. évfordulója alkalmából, 2008. január 14.-én, hétfõn Makón. A programban az említett napon délután 2 órától rendhagyó történelemórán beszél - a két középiskolából létrejött Oktatási Központ diákjainak - a doni áttörésrõl Dr. Halmágyi Pál történész, a makói József Attila Múzeum igazgatója a Makói Oktatási Központ Szép utca 2-4. szám alatti épületének elõadótermében, majd koszorúzás és egy rendhagyó emlékkiállítás követi a programsort. Folytatás.....

A jövõ év kiállításairól

SajtótájékoztatóSzerdán délután a Móra Ferenc Múzeum dísztermében dr. Zombori István megyei múzeumigazgató a közgyûjteményt fenntartó Csongrád Megyei Közgyûlés elnöke, Magyar Anna jelenlétében tájékoztatta a média képviselõit, arról hogy milyen nagyobb tárlatokkal várják jövõre a látogatókat a megyei múzeumba. A múzeumigazgató a tájékoztatón arról is beszélt hogy a megyében 2008-ben összesen közel negyven kiállítást rendeznek a megyei múzeumi szervezet munkatársai. Magyar Anna elnök asszony elismerõleg szólt a megyei múzeumi hálózat idei eredményeirõl, látogatottsági adatairól: az év elsõ tíz hónapjában az össz-látogatói szám meghaladta a 80 ezret, s kiemelendõ, hogy például csak a Rejtett szépségek címû kiállítást 16 ezer nézõ tekintette meg. Folytatás.....

A kisebbségek kultúrájáért - Dr. Tóth István kitüntetése

Kisebbségek KultúrájáértRangos elismerést kapott Dr. Tóth István történész-muzeológus kollégánk, a történettudományi osztály vezetõje, a Fekete ház igazgatója: a Magyar Mûvelõdési Intézet által alapított Pro Cultura Minoritatum Hungariae kitüntetést vehette át december 16-án a fõvárosban. Az alapítás óta harmadízben odaítélt oklevéllel és emlékplakettel a magyarországi kisebbségek kultúrájáért végzett több évtizedes munkásságát, határokon átívelõ kulturális misszióját ismerték el. Dr. Tóth Istvánnak a szegedi szlovákság egymásra találásában, civil szervezõdésében, majd késõbbi intézményesülésében elévülhetetlen érdemei vannak. Folytatás.....

Dr. Horváth Ferenc Tömörkény-díjas

A Móra Ferenc Múzeum várépületében került sor december 10.-én a Tömörkény-díj 2007. évi átadására. Az 1994-ben alapított díjat minden évben az adott esztendõben végzett kiemelkedõ szakmai munkáért kapja egy múzeumi munkatárs. Az országosan jegyzett díjról szóló döntést a közintézmény dolgozói és a megyei múzeumigazgató közösen hozzák. Ebben az évben minden korábbinál alaposabban rögzített szabályok alapján született meg a döntés a muzeológus szakma tekintélyes elismerésérõl. Folytatás.....

Megújul a makói  múzeum

Januárban kezdõdik a megyei múzeum makói József Attila Múzeumának felújítása. Összesen 46 millió 200 ezer forintot költhetnek a szakemberek a Csongrád Megyei Önkormányzat által fenntartott kiállítóhely fûtési-, világítási-, szellõztetési- rendszerének átalakítására és a "Küzdelmes évszázadok" címû új állandó tárlat létrehozására, mely 1699-tõl egészen a jelenkorig, az 1989-es rendszerváltozásig tekinti át Makó város történetét, az elmúlt évszázadok "makai" mindennapjainak világát. A beruházásra az ALFA-pályazát teremtett lehetõséget, a 4 millió 200 ezer forintos önerõt pedig a fenntartó megyei önkormányzat biztosította. Folytatás.....

Origami nap

Origami napMég október közepén hirdetett egy õsi japán legendára építõ békeakciót a Móra Ferenc Múzeum. A megyei közgyûjtemény munkatársai a japán kultúra hatását bemutató tárlathoz kapcsolódóan origami darumadarakat vártak a Kultúrpalotába.  A kezdeményezésnek köszönhetõen papírmadarak százait küldték be már eddig is az ügy támogatói. Az akció részeként december 8-án, szombaton origami-napot rendeztek a Móra Ferenc Múzeumban. Az eseményen lehetõség volt további origamik hajtogatására, az elkészült darumadarak felfûzésére. Sokan hoztak magukkal papírdarvakat az origami-napra, s a szombaton felfûzöttekkel több mint ezer darabos lett már a gyûjtemény, melybõl a legszebb példányokat elküldjük Sadako Sasaki szobrához.  Folytatás.....

A megjelölt várfal

A múlt értékeit megõrizni és bemutatni. E cél által vezéreltetve kötött megállapodást a Szegedi Fellebbviteli Ügyészség és a Móra Ferenc Múzeum.
A megyei múzeum 2007. februárjában adott hírt arról, hogy Szegeden a Vörösmarty és Deák Ferenc utca sarkán, a volt Juhász Gyula Mûvelõdési Ház pincéjében megelõzõ feltárás során elõkerült a középkori téglavár északi és nyugati fala, valamint a vár északnyugati saroktornyának 13 méter átmérõjû alapja. Szeged ezzel egy újabb középkori mûemlékkel gyarapodott.
Folytatás.....

A jövõ év kiállításairól

Sajtótájékoztató a jövõ évi kiállításokrólSzerdán délután a Móra Ferenc Múzeum dísztermében dr. Zombori István megyei múzeumigazgató a közgyûjteményt fenntartó Csongrád Megyei Közgyûlés elnöke, Magyar Anna jelenlétében tájékoztatta a média képviselõit, arról hogy milyen nagyobb tárlatokkal várják jövõre a látogatókat a megyei múzeumba. A múzeumigazgató a tájékoztatón arról is beszélt hogy a megyében 2008-ben összesen közel negyven kiállítást rendeznek a megyei múzeumi szervezet munkatársai. Magyar Anna elnök asszony elismerõleg szólt a megyei múzeumi hálózat idei eredményeirõl, látogatottsági adatairól: az év elsõ tíz hónapjában az össz-látogatói szám meghaladta a 80 ezret, s kiemelendõ, hogy például csak a Rejtett szépségek címû kiállítást 16 ezer nézõ tekintette meg.

A kisebbségek kultúrájáért - Dr. Tóth István kitüntetése

Tóth István kitüntetéseRangos elismerést kapott Dr. Tóth István történész-muzeológus kollégánk, a történettudományi osztály vezetõje, a Fekete ház igazgatója: a Magyar Mûvelõdési Intézet által alapított Pro Cultura Minoritatum Hungariae kitüntetést vehette át december 16-án a fõvárosban. Az alapítás óta harmadízben odaítélt oklevéllel és emlékplakettel a magyarországi kisebbségek kultúrájáért végzett több évtizedes munkásságát, határokon átívelõ kulturális misszióját ismerték el. Dr. Tóth Istvánnak a szegedi szlovákság egymásra találásában, civil szervezõdésében, majd késõbbi intézményesülésében elévülhetetlen érdemei vannak.

Dr. Horváth Ferenc Tömörkény-díjas

A Móra Ferenc Múzeum várépületében került sor december 10.-én a Tömörkény-díj 2007. évi átadására. Az 1994-ben alapított díjat minden évben az adott esztendõben végzett kiemelkedõ szakmai munkáért kapja egy múzeumi munkatárs. Az országosan jegyzett díjról szóló döntést a közintézmény dolgozói és a megyei múzeumigazgató közösen hozzák. Ebben az évben minden korábbinál alaposabban rögzített szabályok alapján született meg a döntés a muzeológus szakma tekintélyes elismerésérõl.

A megjelölt várfal

A múlt értékeit megõrizni és bemutatni. E cél által vezéreltetve kötött megállapodást a Szegedi Fellebbviteli Ügyészség és a Móra Ferenc Múzeum.
A megyei múzeum 2007. februárjában adott hírt arról, hogy Szegeden a Vörösmarty és Deák Ferenc utca sarkán, a volt Juhász Gyula Mûvelõdési Ház pincéjében megelõzõ feltárás során elõkerült a középkori téglavár északi és nyugati fala, valamint a vár északnyugati saroktornyának 13 méter átmérõjû alapja. Szeged ezzel egy újabb középkori mûemlékkel gyarapodott.
Az esztendõ folyamán a volt Juhász Gyula Mûvelõdési Ház épületében alakították ki a Szegedi Fellebbviteli Ügyészség hivatalát, így a mûemlék fal eredeti bemutatásra nincs lehetõség, az ügyészségi irattár padozatában azonban egy sajátos technikával pontosan megjelölték a várfalak és a saroktorony vonalát. Egy mûemléki pont ilyesfajta megjelölésére a szakemberek tudomása szerint az egész országban nincs példa. Folytatás...

Origami nap

Még október közepén hirdetett egy õsi japán legendára építõ békeakciót a Móra Ferenc Múzeum. A megyei közgyûjtemény munkatársai a japán kultúra hatását bemutató tárlathoz kapcsolódóan origami darumadarakat vártak a Kultúrpalotába. 
A kezdeményezésnek köszönhetõen papírmadarak százait küldték be már eddig is az ügy támogatói. Az akció részeként december 8-án, szombaton origami-napot rendeztek a Móra Ferenc Múzeumban. Az eseményen lehetõség volt további origamik hajtogatására, az elkészült darumadarak felfûzésére.  Sokan hoztak magukkal papírdarvakat az origami-napra, s a szombaton felfûzöttekkel több mint ezer darabos lett már a gyûjtemény, melybõl a legszebb példányokat elküldjük Sadako Sasaki szobrához. 

Százötven éves a Fekete ház

Százötven éves Szeged egyik legpatinásabb épülete, a Fekete ház, mely jelenleg a megyei múzeum történeti kiállítóhelyeként mûködik. A házban õrzik a történeti gyûjteményt - számos érdekes és értékes mûtárggyal.December 7-én, pénteken ünnepelte a Móra Ferenc Múzeum a Fekete ház százötvenedik születésnapját. Az alkalomból péntektõl vasárnapig mindenki ingyen tekinthette meg a kiállítóhelyet, benne a százötven éves ház tiszteletére rendezett tárlatot, melyben szimbolikusan 150 mûtárgy emlékeztet a 150 esztendõre.

Tudományos ülésszak

Közös tudományos ülésszakot rendeznek a Móra Ferenc Múzeumban december 3-tól három napon át. A muzeológusok konferenciáját a Csongrád Megyei Önkormányzat múzeumai, illetve a Hódmezõvásárhely városa által fenntartott Tornyai János Múzeum és Közmûvelõdési Központ szakemberei közösen szervezik. A három nap során összesen 54 elõadást hallgathatnak az érdeklõdõk.

Tanulmányút Toledoban

Bárkányi Ildikó, a Móra Ferenc Múzeum Néprajzi Osztályának vezetõje közel három hetes tanulmányúton járt az Egyesült Államokban. A kiküldetés célja a már meglévõ, aktív testvérmegyei kapcsolat ápolása mellett a Toledoban élõ magyar kolónia történelmének tanulmányozása, emigráns életutak kutatása volt. A toledói magyarok megtelepedésének, asszimilációjának fõ mozzanatai ugyan már ismertek, újabb igényként merült fel azonban a meglévõ, több helyen publikált, illetve archivált adatok teljes körû feldolgozása, kiegészítése.

Megújul a makói  múzeum

Januárban kezdõdik a megyei múzeum makói József Attila Múzeumának felújítása. Összesen 46 millió 200 ezer forintot költhetnek a szakemberek a Csongrád Megyei Önkormányzat által fenntartott kiállítóhely fûtési-, világítási-, szellõztetési- rendszerének átalakítására és a "Küzdelmes évszázadok" címû új állandó tárlat létrehozására, mely 1699-tõl egészen a jelenkorig, az 1989-es rendszerváltozásig tekinti át Makó város történetét, az elmúlt évszázadok "makai" mindennapjainak világát. A beruházásra az ALFA-pályazát teremtett lehetõséget, a 4 millió 200 ezer forintos önerõt pedig a fenntartó megyei önkormányzat biztosította.

Ásatás a Dóm téren

Amint arról már tájékoztattuk a közvéleményt, a Móra Ferenc Múzeum régészei az ország egyik legszebb terén, a szegedi Dóm téren ásnak. Az elkerített területen belül egy 5X5 méteres szelvényt alakítottak ki; az ásatás célja, hogy pontosítani lehessen az egykori Dömötör-templom helyét. Az 1920-as években lebontott templomot a 12. század elején román stílusban építették, majd a 15. században egy komoly átalakításon esett át az épület; az akkoriban újjászületett templom már inkább gótikus volt. A feltárás a gótikus stílusjegyeket magán viselõ egyházi épület pontos helyét keresi.

Õszi fesztivál Szegváron

2007. november 20; 2007. november 27.

Hagyományosan  rendezik meg a Múzeumok Õszi Fesztiválja programjait a Szegvári Falumúzeumhoz  kapcsolódva. November 20.-án, kedden 17 órától a szegvári Mûvelõdési Ház Napfény Galériájában a szegvári, szentesi és hódmezõvásárhelyi fazekasok munkáiból tekinthetnek meg összeállítást az érdeklõdõk. November 27.-én, kedden 17 órakor ugyancsak a mûvelõdési házban: Beszélgetés ( vörösbor mellett ) Bede Ádám régésszel a Szegvár környéki halmokról, dombokról, kurgánokról.

Szamurájok és gésák estje

2007. november 20.
Újabb japán eseményt rendeznek a "Felkelõ Nap Múzeumává" átváltozott Móra Ferenc Múzeumban a Távoli fények - közelítõ színek címû tárlathoz kapcsolódóan. November 20-án, kedden este lesz a Szamurájok és Gésák estje a kultúrpalotában. A misztikus japán est 6 órától kezdõdik. Minden érdeklõdõt gésák várnak és köszöntenek a múzeum aulájában. A rendezvényen azok, akik japános motívumokat felvonultató tárgyakat, növényeket (legyezõket, faragványokat, kerámiákat, kardokat vagy például bonsai-t) hoznak magukkal vagy gésásra festik magukat, netán karatés relikviát mutatnak be, esetleg leírnak egy szöveget japánul, díjmentesen vehetnek részt.

Tízmilliós ajándék a Móra-múzeumnak - szabászat és viselettörténet

2007. szeptember 17.

Ördög Ferenc férfiszabó jóvoltából tízmilliós értékkel gyarapodott a Móra Ferenc Múzeum. A szegedi férfi úgy döntött, azzal ünnepli 60. születésnapját, hogy az elmúlt négy évtized során összegyûjtött szabászati, öltözködés és viselettörténeti kollekcióját a Csongrád Megyei Önkormányzat Múzeumának adja. A gyûjtõ biztos benne, a tízmilliós értéket képviselõ anyag jó kezekben lesz a Móra-múzeumban. A közgyûjteményi elhelyezésnek köszönhetõen a következõ generációk megismerhetik, milyen is volt felmenõik korának divatja.

A felkelõ nap múzeuma: megérkezett a japán kollekció

2007. szeptember 12.

Megérkezett a Móra Ferenc Múzeumba (Szeged, Roosevelt tér 1-3.) a következõ nagyszabású tárlat kollekciója. A Távoli fények - közelítõ színek címû, a japán kultúra hatását bemutató kiállítás anyaga 12 különbözõ múzeum és galéria gyûjteményébõl áll össze. A több száz milliós nagyságrendû mûtárgy együttes által a látogatók egy misztikus világgal, a Távol-Kelet varázslatos hangulatával találkozhatnak majd. A szeptember 24-én nyíló kiállításon 11 eredeti fametszet, 39 japán tárgy, 15 baba és 21 egykoron a mindennapokban használt tál, díszváza, edény lesz látható.

Szerelmes est - Rodin szobránál

2007. szeptember 12.

Kedves, bensõséges este kerekedett a Móra Ferenc Múzeum Rejtett szépségek kiállításán, szeptember 7.-én pénteken. Elõre meghirdetett módon, ingyenesen jöhettek a tárlatra az együtt érkezõ párok, a Csók címû nevezetes Rodin-szobor elõtt hasonló pózt imitáló vállalkozó kedvûek, és a szerelmesleveleket magukkal hozó látogatók.

Újra nyílt Szentesen a ligeti múzeumépület

2007. szeptember 10.

Nem kis teljesítményként az elmúlt hónapokban százharmincezer mûtárgyat mozgattak meg a szentesi Koszta József Múzeum munkatársai. Harminc éves lemaradást hozott be ezáltal a Csongrád Megyei Múzeum szentesi közgyûjteménye. Az eddigi raktárból új helyre, a ligeti múzeumépületbe szállították át a régészeti, a néprajzi gyûjtemény nagy részét és befejezõdött a térképtár költöztetése is. Ezzel párhuzamosan a ligeti kiállítóhely ismét alkalmassá vált tárlatok fogadására. A nyitó kiállításon a Bükki és a Körös-Maros Nemzeti Park mutatkozik be.

A szerelem és erotika estéje a múzeumban

2007. szeptember 4.

Folytatjuk a Rejtett szépségek-kiállításban a múzeumi talk show rendezvénysorozatot. Szeptember 7-én rendezzük meg a "Szerelem és erotika estéjét". A pénteken este 7-kor kezdõdõ rendezvényen Pataki Ferenc színmûvész erotikus verseket fog szavalni.

Kérjük a hölgyeket, hogy hozzanak magukkal korábbi-régi szerelmes leveleket, amiket néhány éve vagy évtizede nekik írtak. Természetesen nem várjuk el, hogy lehetõvé tegyék a levélbe való bepillantást, s ezáltal bárki intimitásokat tudhasson meg; csak az a kérésünk, hogy hozzák magukkal és mutassák fel. Aki régi szerelmes levelet lobogtat, ingyenesen vehet részt az esten és tekintheti meg a Rejtett szépségek kiállítást. Szintén díjmentesen látogathatják a rendezvényt azon urak, akik az alkalomra írnak szerelemes verset vagy elhoznak magukkal egy korábban írt, de végül el nem küldött szerelmes levelet.

Kedvezõbben a múzeumba

A Nemzetközi Tisza Halfesztivál alatt augusztus 31-én, pénteken és szeptember 1-én, szombaton este 8 óráig látogatható a Móra Ferenc Múzeum fõépülete, a vármúzeum és a várásatás élõ kiállítása. A hosszabbított nyitva tartással azt szeretné elérni a múzeum, hogy minél többen megnézhessék a halfesztiválra érkezõ vendégek közül az egymilliárdos értékû Rejtett szépségek kiállítás-kollekcióját és lehetõségük legyen betekintést nyerni élõben a középkori vártemplom és temetõ feltárásába.

2007. augusztus 29.

Elõbukkan-e a szegedi középkori várfal legmagasabbika?

Folytatódik a középkori szegedi vár északnyugati saroktornyának feltárása az egykori Juhász Gyula Mûvelõdési Ház udvarán. (Szeged, Vörösmarty u. 5.) Mint közismert az egykori "Jugyu" épületébõl az ügyészség számára alakítanak ki új helyet. A beruházás keretében kerül sor a régészeti feltárásra. Az év elején a régészeti munka szenzációs felfedezést eredményezett: a szakemberek megtalálták a középkori szegedi vár északnyugati saroktornyának 13 méter átmérõjû alapját. Mindez azért volt rendkívül értékes, mert a kutatók korábban csak találgatták, hogy pontosan hol helyezkedett el a lerombolt vár.
Február-márciusban az épület pincéjében zajlott a feltárás, most pedig az udvaron folytatódik a régészeti munka. Nagy valószínûséggel ezen a helyen fog elõkerülni az egykori középkori szegedi vár föld alatt megmaradt legmagasabb fala. A pincében elõkerült várfalhoz képest másfél méterrel magasabb elõbukkanó falmaradványokra számítanak a szakemberek.

2007. augusztus 28.

Augusztus 20-án is nézhet szépségeket és csontvázakat

A nagy érdeklõdésre való tekintettel - számosan keresték telefonon és személyesen a Móra Ferenc Múzeumot, hogy augusztus 20-án látogatható-e a kiállítóhely - a közgyûjtemény vezetése úgy döntött, az állami ünnepen is nyitva tart a múzeum fõépülete és a vármúzeum. Augusztus 20-a hétfõre esik, és mint közismert hétfõn a múzeumok zárva tartanak, de mivel a visszajelzésekbõl arra következtettünk, hogy valóban sokan szeretnék megnézni az ünnepnapon a Rejtett szépségek kiállítást, illetve a vármúzeum melletti "élõ kiállítást" a középkori vártemplom feltárásáról, ezért született igazgatói döntés a hosszabbított nyitva tartásról. Ezek szerint augusztus 20-án a Móra Ferenc Múzeum fõépülete 10 órától 17 óráig, a vármúzeum és a várásatás 10 órától 19 óra 30 percig látogatható.

2007. augusztus 17.

A nõk estéje a múzeumban

A Móra Ferenc Múzeum munkatársai azért is döntöttek arról, hogy a Rejtett szépségek kiállításban múzeumi talk show-okat rendeznek, mert ezáltal is szeretnék jelezni az emberek felé, hogy a múzeum nem egy befelé forduló intézmény, hanem egy nyitott kulturális centrum, ahol a látogatók a tárlatok megtekintése túl is kellemesen tölthetik el a szabadidejüket.

2007. augusztus 10.

Gyermekhintóval a Kultúrpalotába

Páratlan mûritkasággal gazdagodott a Móra Ferenc Múzeum. A napokban egy mesés gyermekhintó érkezett a szegedi múzeum épületéhez, a Kultúrpalotához. Pontosabban a Kultúrpalotába, a nem mindennapos szerkezet ugyanis mostantól a megyei múzeum gyûjteményének része.

2007. augusztus 9.

Hosszabbított szépségek

A Móra Ferenc Múzeum vezetése úgy döntött, hogy tárgyalásokat kezdeményez a Rejtett Szépségek-kiállítás kollekció tulajdonosával, a Szépmûvészeti Múzeummal a szegedi tárlat látogathatóságának meghosszabbításáról.
Dr. Zombori István, a Móra-múzeum igazgatója budapesti tárgyalásán megegyezett dr. Baán Lászlóval, a Szépmûvészeti Múzeum fõigazgatójával arról, hogy a hölgytípusokat és nõi szépségeket bemutató nagysikerû kiállítás a korábbi tervekkel ellentétben nem szeptember 3-án, hanem két héttel késõbb, szeptember 16-án zár be. A hosszabbításra a folyamatos érdeklõdésre való tekintettel kerül sor.
Mindemellett a múzeum munkatársai bíznak benne, hogy a hosszabbításnak köszönhetõen az iskolakezdés után számos diákcsoportot tudnak majd még fogadni.

2007. augusztus 2.

Középkori holttestek kerülnek felszínre Szegeden! Feltárás élõben!

Páratlan vállalkozásba kezd a Móra Ferenc Múzeum; minden érdeklõdõ számára lehetõvé teszi, hogy részese legyen a középkori szegedi vártemplom és a temetõ feltárásának. Érdeklõdõk százai, ezrei tekinthetik meg amint középkori holttestek, emberi maradványok, egyéb régészeti leletek kerülnek felszínre. A régészek munkájának zavarása nélkül közvetlen közelrõl, szakemberek ásatási vezetése mellett figyelhetik meg a feltárás pillanatait. Magyarországon ilyen még nem volt. Efajta "élõ kiállítással" eddig egyetlen más intézmény sem próbálkozott.

2007. július 25.

Múzeumi talk show ismert férfiakkal a nõi szépségrõl

Július 25-én, szerdán 19 órakor egy könnyed nyáresti "talk show-ra" várjuk az érdeklõdõket a Móra Ferenc Múzeum "Rejtett szépségek" kiállításába, ahol ismert szegedi férfiak beszélgetnek a nõi szépségrõl, a nõiségrõl. A mûsorvezetõ Pataki Dorka újságíró, a talk show résztvevõi: Herczeg Tamás, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatóhelyettese, Horváth Péter író-rendezõ, Juronics Tamás, a Szegedi Kortárs Balett mûvészeti vezetõje, Süli Róbert, a Délmagyarország sportrovatának vezetõje, Szabó András mûvészetpedagógus és Tóth Géza, a Rádió 88 ügyvezetõ igazgatója.
A nyáresti múzeumi beszélgetésre szerdán egész nap, illetve természetesen a talk show elõtt válthatnak jegyet az érdeklõdõk. Az 1000 Ft-os belépõvel a látogatók 18 órától már megtekinthetik a Rejtett szépségek kiállítás egymilliárdos értékû kollekcióját, majd meghallgathatják az elismert és tekintélyes férfiak csevegését az örök rejtélyrõl, a Nõrõl.

2007. július 24.

Vízitündéres bor a "Rejtett szépségek" tízezredik látogatójának

Július 17-én délután érkezett a Móra Ferenc Múzeumba a Rejtett szépségek címû kiállítás tízezredik látogatója. Mint ismeretes a múlt századok nõideáljait, hölgytípusait bemutató tárlat a felújított múzeum átadáskor, május 31-én a múzeumnyitó nagygyûléssel egybekötve nyílt meg. Ahogyan arra a múzeum munkatársai számítottak ezrek jöttek már be eddig is az újjászületett Kultúrpalotába, hogy megtekintsék a szeptember 3-ig nyitva tartó Rejtett szépségek-tárlatot. A tízezredik látogatót, Menyhárt Anitát - aki egri származású, Bécsben él, tolmácsként dolgozik s Szegedre rokonlátogatásra érkezett - dr. Zombori István megyei múzeumigazgató köszöntötte.

2007. július 18.

Munkába állt az új megyei múzeumigazgató

Dr. Zombori István új megyei múzeumigazgató a héten megkezdte igazgatói munkáját. A Móra Ferenc Múzeum frissen kinevezett vezetõje ismeri a múzeumi világot, hiszen 35 éve munkatársa az intézménynek, illetve több mint húsz esztendõn keresztül irányította a közgyûjtemény történeti kiállítóhelyét, a Fekete házat. A héten megtörtént a hivatalos átadás-átvétel.
Július 6-án, pénteken 11 órakor a Móra Ferenc Múzeum igazgatói szobájában dr. Zombori István új megyei múzeumigazgató tájékoztatja a sajtó képviselõit a megyei múzeumot jövõjét érintõ elképzeléseirõl.

2007. július 4.

Több mint 20 ezren a Múzeumok Éjszakája szegedi helyszínein
A Múzeumok Éjszakája szegedi rendezvénysorozat különbözõ rendezvényei összességében több mint 20 ezer érdeklõdõt vonzottak. A Móra Ferenc Múzeumban Szentiván Éjjelén a tízezret is meghaladta a látogatók száma, a múzeumi helyszíneken (Móra Ferenc Múzeum fõépülete, Fekete ház, Várkert) 15 ezren fordultak meg.

2007. június 25.

Múzeumi éjszaka, múzeumi kavalkád - új helyszínekkel

Idén már harmadik alkalommal kerül megrendezésre Szegeden a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozat. A Móra Ferenc Múzeum munkatársainak az a tapasztalata, hogy ez az este valóban más, mint a többi. Százával jönnek az éjszaka során a különbözõ kiállítóhelyekre olyanok, akik egyébként máskor nem fordulnak meg a múzeumban. Így a közgyûjtemény számára ez egy kivételes lehetõség, hogy megmutassa magát és a múlt értékeit a látogatóknak.

2007. június 15.

Egyre több turista jön a múzeumba

A megújult Móra Ferenc Múzeum kiállítások és rendezvények sokaságával várja az érdeklõdõket a nyáron. A kulturális pezsgés része, hogy a közgyûjtemény a TIMPNET Mûhellyel együttmûködve, az Oktatási és Kulturális Minisztérium "Múzeumok mindenkinek" program támogatásával rendezi meg a dél-alföldi régió turisztikai szakembereinek és muzeológusainak szakmai tanácskozását. Összesen hét megyébõl és Budapestrõl érkeznek vendégek a konferenciára.

2007. június 15.

Új igazgató Szentesen

Június 14-én került sor a szentesi Koszta József Múzeum új igazgatójának bemutatására. Az eseményen részt vett dr. Zakar Péter, a fenntartó Csongrád Megyei Közgyûlés alelnöke, Szirbik Imre, Szentes város polgármestere és dr. Horváth Ferenc megbízott megyei múzeumigazgató. Az új igazgató beiktatása azért fontos történés a múzeum életében, mert több mint egy évig az intézményt megbízott igazgató vezette. dr. Tóth István, majd dr. Orbán Imre Szegedrõl látták el a feladatot. Most azonban dr. Béres Mária régész munkába állásával kinevezett vezetõ került a Koszta József Múzeum élére.

2007. június 15.

TÖMEG AZ ELSÕ ESTE A FELÚJÍTOTT MÚZEUMBAN

Múzeumnyitó nagygyûléssel kezdte meg a több mint kétszázmilliós felújítás utáni évadot a szegedi Móra Ferenc Múzeum. Az elsõ kiállítás az elmúlt századok nõtípusait mutatja be. A szépségek várhatóan érdeklõdõk ezreit vonzzák majd.

2007. június 04.

MÚZEUMNYITÓ NAGYGYÛLÉS CHARTÁVAL ÉS BÁCS FERENCCEL

Kilenc hónap után nyitja meg újra kapuit a Móra Ferenc Múzeum. Szeretnénk mindenkit meghívni a nagyszabású megnyitóra, ezért döntöttünk úgy, hogy szabadtéren, a múzeum elõtti területen, a Móra parkban tartjuk meg az újjászületett épületet átadó ünnepséget és a Rejtett szépségek címû, az elmúlt századok nõideáljait bemutató tárlatot.

2007. május 25.

MEGÉRKEZETT RODIN CSÓKJA

Amint arról már tájékoztattuk a közvéleményt május 31-én a Rejtett szépségek címû tárlattal nyitja meg kapuit az újjászületett Móra Ferenc Múzeum. A múlt századok nõideáljait, nõtípusait bemutató kiállításon többek között Rodin, Gauguin, Toulouse-Lautrec és Renoir mûalkotásait is megcsodálhatják a látogatók. A nagyszabású tárlat talán legértékesebb, legpikánsabb mûve Rodin Csók címû alkotása. A Móra Ferenc Múzeum úgy döntött, hogy Rodin szobrát már a Kultúrpalota május végi nyitásánál hamarabb bemutatja a nagyközönségnek.

2007. május 21.

SZÉPSÉGEK AZ ÚJJÁSZÜLETETT MÓRA FERENC MÚZEUMBAN

Múzeumnyitó nagygyûléssel kezdi meg a több mint kétszázmilliós felújítás utáni évadot a szegedi Móra Ferenc Múzeum. Az elsõ kiállítás az elmúlt századok nõtípusait mutatja be. A szépségek várhatóan érdeklõdõk ezreit vonzzák majd.

2007. május 21.

MÁRIA TERÉZIA ÚJRA HÓDÍT

Befejezõdött a makói József Attila Múzeum birtokában lévõ Mária Terézia festmény restaurálása. A 19. század elején ismeretlen szerzõ által készített impozáns, nagyméretû - több mint két és fél méter magas - kép teljesen újjászületett. A szakemberek szerint minden adott ahhoz, hogy a császárnõ ismét lenyûgözze, meghódítsa a nagyközönséget. Az értékes festmény a két világháború között a makói vármegyeházán volt látható, a kommunista diktatúra kezdetén az alkotást a múzeum raktárába szállították, ahol hosszú évtizedeken át a többi, a nagyvilág által elzárt mûtárggyal együtt pihent és várta sorsa jobbra fordulását.

2007. május 17.

ÉVTIZEDEK ÓTA NEM LÁTOTT SZÉPSÉGEK RESTAURÁLÁSA

Május 31-én nyitja ki kapuit a felújított Móra Ferenc Múzeum. A megújult Kultúrpalota elsõ nagyszabású kiállítása a "Rejtett szépségek" címû tárlat lesz.

2007. április 27.

A KÖZÉPKORI SZEGED ÚJABB FARAGOTT KÖVEI

A szegedi kõtár magvát a legutóbbi idõkig az a több mint 2000 darab, a középkori vár lebontásakor, 1881-1882-ben megmentett román-kori, gótikus és reneszánsz faragvány jelentette, amelyeket egy helyi építõmester, Kovács István egyenként, saját pénzén vásárolt meg a várbontást végzõ munkásoktól. Az értékes gyûjteményt azután 1888-ig saját házában õrizte, amikor is az akkortájt megalakult Városi Múzeumnak ajándékozta.

2007. március 22.

A MEGYEI MÚZEUM TÖRTÉNÉSZE MUTATJA BE A NAGY IMRE-EMLÉKKÖTETET

Komoly szakmai elismerés a Móra Ferenc Múzeum számára, hogy a közintézmény egyik munkatársa, dr. Zombori István történész-fõmuzeológus mutathatja be a "Nagy Imre mártír miniszterelnök relikviái" címû katalógust március 27-én, kedden a budapesti Nagy Imre Emlékházban

2007. március 22.

A FERENC JÓZSEF-ÉREM ÜNNEPSÉG KÉPEI

2007. március 22.

A MÓRA FERENC MÚZEUMÉ A FERENC JÓZSEF-ARANYÉRME

Egy komoly összefogásnak köszönhetõen sikerült megszerezni a Móra Ferenc Múzeum számára a felbecsülhetetlen eszmei értékû Ferenc József-aranyérmét. A mûtárgy a szegedi közgyûjtemény éremtárának talán legbecsesebb darabja lesz.

2007. március 2.

A MÚZEUM 2006. ÉVI MUNKAJELENTÉSE

A Csongrád megyei múzeumi szervezet 2006. évi munkajelentése elkészült. A beszámolót itt megtekintheti.

2007. március 1.

JÖVENDÖLÉSEKET VÁRNAK A VILÁG VÉGÉRÕL

Ismét néprajzi gyûjtõpályázatot hirdet a Móra Ferenc Múzeum. Helyszíni gyûjtésen, levéltári kutatáson vagy a paraszti élet saját tapasztalatain nyugvó tanulmányokat várnak a közgyûjtemény munkatársai. A beadási határidõ április vége.

2007. február 26.

SZENZÁCIÓS FELFEDEZÉS EGY SZEGEDI PINCÉBEN

A Móra Ferenc Múzeum munkatársai - egy beruházáson, megelõzõ régészeti feltárás keretében - megtalálták a középkori szegedi vár északnyugati saroktornyának 13 méter átmérõjû alapját. A felfedezés azért szenzációs, mert a kutatók eddig csak találgathattak, pontosan hol helyezkedett el a lerombolt vár.

2007. február 9.

NEVET KAPHATNAK A SZÁZÖTVEN ÉVES FEKETE HÁZ KIÁLLÍTÓTERMEI

Másfél évszázada, 1857-ben épült Szeged egyik legpatinásabb épülete, a Fekete ház. A most a Móra Ferenc Múzeum történeti kiállítóhelyeként mûködõ ház munkatársai õszre az évforduló alkalmából az épület és a város százötven éves kapcsolatát áttekintõ kiállítással készülnek. Szintén az ünneplés része, hogy a látogatók javaslatai alapján elnevezik a kiállítóhely termeit.

2007. február 6.

A SZEGEDI MÚZEUM ÉS A SIKEREK

Az utóbbi napokban két egymásnak ellentmondó kutatás látott napvilágot a múzeumok világáról a sajtóban. A január 13-ai HVG "Múzeumsikerek" címmel számolt be az oktatási és kulturális minisztérium 2006-os gyorsjelentésérõl, mely az elmúlt esztendõ leglátogatottabb múzeumi tárlatait veszi sorra. Ezzel párhuzamosan azonban a Webrádió internetes honlap a Gfk Hungária Piackutató és a Szonda Ipsos kutatásáról számolt be, miszerint országosan "ritkán és kevesen" látogatnak múzeumba.

2007. január 19.

FÁRAÓK ÉS NÕIDEÁLOK JÖNNEK A FELÚJÍTOTT SZEGEDI MÚZEUMBA

A Móra Ferenc Múzeum ebben az esztendõben is szeretné folytatni azt a sort, amely a Chagall-kiállítással kezdõdött, illetve a Munkácsy- és Dalí-tárlatokkal folytatódott.
2007 májusától lesz látható egy képzõmûvészeti nagykiállítás, mely világhírû alkotók mûveit mutatja be a nõiség témában. E tárlat keretében - többek között - olyan világklasszisok adnak egymásnak randevút a Móra Ferenc Múzeum felújított épületében, mint Rodin, Gauguin, Toulouse-Lautrec és Renoir.

2007. január 12.

NAGY VERA NÉPRAJZKUTATÓ KAPTA AZ IDEI TÖMÖRKÉNY-DÍJAT

Nagy Vera néprajzkutató kapta az idei Tömörkény-díjat. A Móra Ferenc Múzeum által 1994-ben alapított elismerést minden év decemberében - Tömörkény István születésnapjáról megemlékezve - a Csongrád megyei múzeumi szervezet egyik köztiszteletben álló munkatársa kapja meg. Az idei kitüntetett személyérõl a munkatársak szavazata alapján dr. Horváth Ferenc megbízott megyei múzeumigazgató döntött.

Állandó régészeti kiállítás a szegedi múzeumban

Kapcsolatok

A Móra Ferenc Múzeumban kapható kiadványok

Örökbe adná a múzeum az oroszlánjait

A lelei imádkozó asszonytól a seprûkészítésig

Könyv készül Szeged középkori váráról

A Minisztérium is dícséri a Móra Ferenc Múzeumot

A Barbarikum követei gyûltek össze a múzeumban

Megjelent a Móra Ferenc Múzeum néprajzi évkönyve

A baracklekváros József Attila-dedikáció is múzeumba került

Nagyvárosi porfészek és azok a régi utcaseprõk...

Utcai bábok leltek otthonra a múzeumban

Kossuth-kaktusza a múzeumi tárgyak között

Mednyánszky és Szeged ismét egymásra talál

A kiállítóhelyek decemberi-januári nyitvatartási rendje

Kézilabda történeti kiállításra készülve

Egy irredenta konyhai falvédõ, mint az évszak mûtárgya

Ingyenes múzeumlátogatás három napon át -
Munkásõrök, szarmaták és võfélyek

A bakkecske, mint a kicsapongás megtestesítõje

Júliusi napok - amikor Szeged az ország politikai fõvárosa volt

Eddig ismeretlen József Attila kézirat került a múzeum birtokába

Több mint fél évszázadon át titokban õrizte világháborús emlékeit

Pályázati pénzekbõl nyithat meg a múzeumi raktár a látogatók elõtt
és preparálják ki a lefagyasztott emlõsöket

2006. december 19.

RÓZSA SÁNDOR DOHÁNYZACSKÓJÁT KAPTA AJÁNDÉKBA A SZEGEDI MÚZEUM

A relikvia érdekessége, hogy a börtönben ülõ, öregedõ Rózsa Sándor az õt meglátogató egykori vizsgálóbírójának, Laucsik Máténak a találkozás örömére adta a dohányzacskót. A díszes darab nemzedékrõl nemzedékre öröklõdött Laucsik leszármazottai között.

2006. december 18.

SZÜKSÉGPÉNZHEZ JUTOTT A SZEGEDI MÚZEUM

Nem arról van azonban szó, hogy hirtelen segélyt kapott volna a közintézmény, hanem a múzeum numizmatikai gyûjteménye gyarapodott harminc úgynevezett szükségpénzzel.

2006. december 7.

AMERIKA HELYETT SZEGEDRE KERÜLT CSÓK ISTVÁN KEDVENC BÚTORA

Hétszámjegyû összegbe került az egykoron Csók István mûtermében lévõ szecessziós szekrény. A páratlan darabot a szegedi Móra Ferenc Múzeum pályázati támogatásból és önerõbõl vásárolta meg. A pontos összeg üzleti titok. Azért került Szegedre a patinás bútor, mert több mint száz éve egy itteni kiállításon mutatták be elõször.

2006. december 7.

EDDIG ISMERETLEN MÓRA FERENC LEVÉL

Eddig ismeretlen Móra Ferenc által írt levél került a szegedi múzeum gyûjteményébe. A levelet Móra az általa vezetett csókai ásatásokról írta régész munkatársának. A csókai ásatás azért jelentõs, mert a területen igen értékes õskori leletek találhatóak, maga a most megismert dokumentum is errõl szól. Külön érdekessége a történetnek, hogy a Vajdaságban lévõ csókai terület régészeti szempontból komoly hasonlatosságot mutat a Csongrád megyei Gorzsával, ahol az elmúlt évtizedben történt intenzív feltáró munka a múzeum munkatársainak köszönhetõen. A Móra Ferenc Múzeum - azon túlmenõen, hogy névadója minden dokumentum és tárgyi hagyatékát igyekszik megszerezni - a csókai és a gorzsai ásatások közötti párhuzamok miatt döntött a levél megvásárlása mellett.

2006. november 8.

A LEGPÖRGÕSEBB SZEGEDI KIÁLLÍTÁS

Október 8-án, vasárnap este bezárt a Dalí-kiállítás Szegeden. Összesen 23 ezren tekintették meg a tárlatot. Ez komoly siker. Ugyanez a gyûjtemény korábban Debrecenben volt kiállítva, ahol hosszabb idõ alatt 10 ezren látták. Szegeden megdupláztuk a látogatottságot. Szeged városa és a szegediek erre büszkék lehetnek. Úgy gondolom, ezzel a Móra Ferenc Múzeum és a Fekete ház megmutatta az erejét. Mindez azt bizonyítja, a múzeum a Dél-Alföld egyik legfontosabb kulturális intézménye.

2006. október 10.

OKTÓBER 8-IG MARAD NÁLUNK DALÍ

A nagy érdeklõdésre való tekintettel a Dalí-kiállítást szervezõ felek, a Móra Ferenc Múzeum és Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata arról határozott, hogy a bohém katalán mûveit bemutató tárlat nyitvatartását egy héttel meghosszabbítják, ez azt jelenti, október 8-ig lehet megtekinteni Dalí alkotásait a Fekete házban.

2006. szeptember 28.

SAJÁTOS DALÍ-TÁRLATVEZETÉS GESZTESI KÁROLLYAL

Szeptember 28-án, csütörtökön 17 órától az egyik legismertebb magyar férfiszínész, Gesztesi Károly tart sajátos és rendkívüli tárlatvezetést a Dalí-kiállításon. Az Üvegtigris 2., a Kútfejek, a Csak szex és más semmi, a Magyar Vándor, a Honfoglalás, a Tibor vagyok, de hódítani akarok, a Rokonok címû filmek szereplõje, a Shrek rajzfilm magyar hangja szívesen vállalta, hogy kommentálja a szegedi Dalí-kiállításon látható mûveket és beszéljen a bohém katalán mûvészrõl. Gesztesi a 90-es évek elején a Szegedi Nemzeti Színház tagja volt, így vannak emlékei a városról, ezért is fogadta érdeklõdéssel a felkérést és várja a szegediekkel való újabb találkozást.

2006. szeptember 20.

SZEPTEMBER 9: EGY ÕRÜLT ESTE DALÍVAL

2006. szeptember 12.

EGY ÕRÜLT ESTE DALÍVAL

Már az elsõ hétvégén több mint ezren tekintették meg a Dalí-kiállítást. Még a spanyol sajtó is foglalkozik a szegedi tárlattal, ilyen címen jelent meg tudósítás a kiállításról és a kísérõeseményekrõl: "Egy magyar város egy hónapra Dalíba öltözött".

2006. szeptember 9.

AZ ELSÕ HÉTVÉGÉN TÖBB MINT EZREN A DALÍ-KIÁLLÍTÁSON

Már az elsõ hétvégén több mint ezren tekintették meg a Dalí-kiállítást. A tárlat elsõ látogatója Szerdahelyi Péter vegyészkutató volt, aki ajándékba Dalí-könyvet és plakátot vehetett át dr. Horváth Ferenctõl, a Móra Ferenc Múzeum megbízott igazgatójától.
A Dalí-kiállítással kapcsolatos további hír, hogy még a spanyol sajtó is foglalkozik a szegedi tárlattal, ilyen címen jelent meg tudósítás a kiállításról és a kísérõeseményekrõl: "Egy magyar város egy hónapra Dalíba öltözött".
Képek a Dalí-alkotások megérkezésérõl és a megnyitóról

2006. szeptember 5.

AZ ERÕGYÛJTÉS IDÕSZAKA KÖVETKEZIK

A várhatóan jövõ év tavaszáig tartó átalakítás miatt bezárta kapuit a Móra Ferenc Múzeum fõépülete. A beruházás miatt a közintézmény nem fogad látogatókat. A múzeumban folyó tudományos és kiállítás-elõkészítõ munka azonban ettõl nem áll meg. A szakemberek többek között a következõ nagy tárlatokhoz szükséges elõtanulmányokat végzik, a kutatómunka szintén teljes intenzitással folyik tovább.

2006. szeptember 5.

KEZDÕDÕ DALÍ-ÕRÜLET SZEGEDEN

A szegedi Fekete házban, a Móra Ferenc Múzeum kiállítóhelyén szeptember 1-jén nyílik a Salvador Dalí, a bohém katalán 117 alkotását bemutató kiállítás. Többek között Dalí-bajusszal és a festõrõl elnevezett utcával reklámozzák a tárlatot.

2006. augusztus 24.

SZERELMI ZÁLOGBÓL LETT 56-OS RELIKVIA

Kossuth-címerrel díszített gyûrût készített egy szegedi fiatalember szerelmének 1956 viharos októberében. Csak néhány napig lehetett azonban viselni az ékszert, hiszen a forradalom leverése után a politikai ellenállás jele lett volna ilyen gyûrût felvenni. Most, ötven évvel az események után múzeumba került az egykoron szerelmi zálogként adott tárgy.

2006. augusztus 22.

FOLYIK A KIÁLLÍTÁS ELÕKÉSZÍTÉSE

Mint ismeretes szeptember elején Salvador Dalínak, a világhírû katalán festõzseninek nyílik kiállítása a Móra Ferenc Múzeum kiállítóhelyén, a Fekete házban. Az érdeklõdõk több mint száz Dalí által készített rajzzal, grafikával, illusztrációval és akvarellel találkozhatnak.

2006. augusztus 8.

MÁR SZERVEZIK AZ 56-OS MEGEMLÉKEZÉST A MÚZEUMBAN

A Móra Ferenc Múzeum történészei úgy gondolják, most kínálkozik szinte az utolsó lehetõség arra, hogy újabb 1956-os relikviákkal gazdagodjon a közgyûjtemény. A rendszerváltozás után sokan még nem mertek elõjönni a forradalom emlékeivel, az ötvenedik évfordulón azonban már mindenki úgy gondolhatja, nincs mitõl félni, ezért is hirdet a múzeum 56-os gyûjtési akciót.

2006. augusztus 8.

AZ ÖLTÖZTETÕS MADONNA A NYÁR MÛTÁRGYA

Restaurált õsi Mária-szobrot állítottak ki a Móra Ferenc Múzeum elõcsarnokában. A szoborhoz legendás történetek is fûzõdnek. A több száz éves öltöztetõs Madonna a nyár mûtárgya a múzeumban.

2006. augusztus 8.

MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA - SZEGED 2006.

2006. július 4.

MUNKÁCSY SZEGEDEN: 42604 LÁTOGATÓ

Tegnap, július 2-án, vasárnap este bezárt minden idõk legsikeresebb szegedi kiállítása, a Munkácsy-tárlat. Az utolsó látogató este fél 10 után hagyta el a Móra Ferenc Múzeum épületét. Ilyet Szegeden még nem lehetett látni, a nap folyamán kígyóztak a sorok a múzeum elõtt. Talán nem túlzás állítani, Munkácsy Mihály beírta magát Szeged kultúrtörténetébe. Ma reggel a múzeum gazdasági osztályán megtörtént az adatok összegzése. Azt már a hétvége során is lehetett látni, hogy a nézõszám meghaladja majd a 40 ezret. A végsõ szám a következõ: 42 ezer 604-en látták Szegeden Munkácsy festményeit.

2006. július 4.

ÚJ NYITVA TARTÁS A MUNKÁCSY-KIÁLLÍTÁSBAN

A kánikula miatt a Munkácsy-kiállítás utolsó hetében változások lesznek a tárlat nyitva tartásával kapcsolatban.

2006. június 26.

MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA SZEGEDEN

Immár második alkalommal kerül megrendezésre a Múzeumok Éjszakája Szegeden. Tavaly több mint 6 ezer érdeklõdõt vonzott az esemény. Egy valóságos népünnepély részesei lehettek a múzeumbarátok. A rendezvény a kultúra és a szórakozás igazi összekapcsolódása volt a múlt esztendõben és lesz várhatóan az idén is.

2006. június 21.

SZEGEDI MUZEOLÓGUS KÖNYVE AZOKNAK, AKIK SZERETIK A PÉNZT

Aki szereti a pénzt, vagy másként fogalmazva, akit érdekel az érmék és pénzek története igazi csemegét vehet a kezébe. Nagy Ádám, a Móra Ferenc Múzeum pénztörténésze, numizmatikusa régi magyar bankjegyekrõl és érmékrõl írt könyvet.

2006. június 1.

ALÁÍRTÁK A 224 MILLIÓS FEJLESZTÉSRÕL SZÓLÓ SZERZÕDÉST

Május 16-án került sor a Móra Ferenc Múzeum által elnyert ROP pályázat támogatási szerzõdésének hivatalos aláírására. A 224 milliós fejlesztésrõl szóló szerzõdést a fenntartó részérõl Marosvári Attila, a Csongrád Megyei Közgyûlés alelnöke, a VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Kht. képviseletében Matisz János írta alá, a Móra Ferenc Múzeum részérõl pedig Szélné Kónya Katalin gazdasági igazgató, illetve dr. Vörös Gabriella megyei múzeumigazgató látta el kézjegyével.

A múzeum látogatóbarát fejlesztésének projektleírása

2006. május 19.

JEGYVÁSÁRLÁS A MUNKÁCSY-KIÁLLÍTÁSRA

Tájékoztatjuk az érdeklõdõket, hogy a "Munkácsy képek Amerikából. Válogatás Pákh Imre gyûjteményébõl." címû kiállításra elõvételben is vásárolhatnak jegyet a múzeum jegypénztárában. A Munkácsy-tárlatra a jegyárak a következõk:
Teljes árú jegy: 1500 Ft
Diák, nyugdíjas: 800 Ft
Csoportos jegy: 400 Ft/fõ
Csoportos jegy vásárlására azon 15 fõ feletti csoport tagjai jogosultak, akik diákokból, nyugdíjasokból és fogyatékkal élõkbõl állnak.

Figyelem! Felnõtt kedvezmény!

Aki egy 15 fõ feletti felnõtt csoport tagjaként érkezik a Munkácsy-kiállításra, kedvezményes 800 forintos jegy vásárlására jogosult.

2006. május 8.

MEGÉRKEZTEK A MUNKÁCSY-KÉPEK

Május 4-én csütörtökön este megérkeztek Szegedre Munkácsy Mihály festményei. A mûalkotásokat rejtõ dobozokat május 5-én délelõtt bontották ki. A kiállítás rendezõje, Nagy Imre mûvészettörténész egyenként nézte át, hogy minden rendben van-e a képekkel. Ezt követõen megkezdõdött a tárlat rendezése. Néhány napon belül a nagyközönség is találkozhat a világhírû magyar festõ alkotásaival.

2006. május 8.

ISMÉT MEGNYITJA KAPUIT A MÚZEUM A LÁTOGATÓK ELÕTT

Az árvízi vészhelyzet idején döntött úgy a Móra Ferenc Múzeum vezetése, hogy a közintézményt bizonytalan idõre bezárják. A Tisza tetõzésekor olyan állásfoglalás született, hogy addig tart zárva a múzeum, amíg a folyó árszintje nem csökken 960 cm alá. A Tisza folyamatosan apad, ennek megfelelõn május 3-én, szerdán 10 órától a Móra Ferenc Múzeum ismét megnyitja kapuit a látogatók elõtt. A vármúzeum bizonytalan ideig továbbra is zárva tart.

2006. május 2.

SZEGED: MUNKÁCSYRA VÁRVA

A Móra Ferenc Múzeum arra készül, hogy a május 12-én nyíló Munkácsy-kiállítást tízezrek nézik majd meg. Folyamatban van a díszterem átalakítása, jelenleg zajlik a világítástechnika beszerelése. A kiállítás rendezõi ígérik, nem mindennapi élményben lesz részük a festészet szerelmeseinek.

2006. április 28.

AZ ÁRVÍZI HELYZET ÉS A MÚZEUM

Megalakult a Móra Ferenc Múzeum árvédelmi bizottsága. A koordinációs testületet dr. Gaskó Béla általános igazgatóhelyettes vezeti. Döntés született arról, hogy - tekintettel az árvízi helyzetre - a mai naptól fogva a Móra Ferenc Múzeum kiállításai ingyen tekinthetõk meg. Felkészülve ugyanakkor a katasztrófahelyzetre a múzeum - a Tisza tetõzésétõl függõ idõpontban - várhatóan szombattól bizonytalan ideig bezár. A vármúzeum már most sem látogatható. Szintén döntés született arról, hogy a Móra Ferenc Múzeum elõtti parkolót a vészhelyzet ideje alatt magánszemélyek nem használhatják.
A múzeum munkatársai ezekben a napokban azon dolgoznak, hogy a múlt pótolhatatlan értékû kincseit, mûtárgyak és dokumentumok sokaságát biztonságos körülmények közé helyezzék el.

2006. április 18.

A RAKTÁROSBAN ÉLÕ RÓZSA SÁNDOR

A napokban került a Móra Ferenc Múzeum gyûjteményébe egy Rózsa Sándort ábrázoló portré. Az alkotás az idõsödõ betyárvezért ábrázolja, készítõje egy nemrég elhunyt amatõr festõ, aki raktárosként kereste kenyerét.

2006. március 7.

KITÜNTETÉSEK

Az utóbbi idõkben több múzeumi dolgozó kapott munkája elismeréseként kitüntetést. Markos Györgyi, a József Attila Múzeum néprajzkutatója Frank Józseftõl, a Csongrád Megyei Közgyûlés elnökétõl Elnöki Dicséretben részesült. Tóth István tudományos titkár Csongrád Megye Közmûvelõdésért érmet és oklevelet vehetett át. Zombori Istvánnak, a történeti osztály vezetõjének a Pro Renovanda Hungariae Alapítvány Deák Ferenc díjat adományozott. Lipták Mária közmûvelõdési osztályvezetõ Szeged Kultúrájáért kitüntetést kapott.

2006. március 7.

CS. JOACHIM FERENC FESTMÉNYE A FEKETE HÁZRÓL

Február 14-én, a felújított Fekete ház átadásakor kapta a Móra Ferenc Múzeum Cs. Joachim Ferenc festményét a fenntartó Csongrád Megyei Önkormányzattól. Az alkotást dr. Vörös Gabriella megyei múzeumigazgató vette át dr. Frank Józseftõl, a Megyei Közgyûlés elnökétõl. A kép az 1940-es években készült és a Fekete házat ábrázolja. Az olajfestmény a Fekete házban lesz majd mindenki számára látható.

ÜKAPÁINK BORPÁRTIAK VOLTAK

Közel ötszáz oldal terjedelemben foglakozik Szeged és a dél-alföldi régió históriájával a Móra Ferenc Múzeum napokban megjelent történeti évkönyve. A Zombori István által szerkesztett kiadványban 14 tanulmányt olvashatnak az érdeklõdõk.

2006. március 7.

224 MILLIÓ FORINTBÓL ÚJULHAT MEG A MÚZEUM

Európai uniós pályázat keretében elnyert pénzeknek köszönhetõen újulhat meg a Móra Ferenc Múzeum. A beruházás után igazi látogatóbarát közintézmény jöhet létre, amely növeli Szeged város és a Dél-alföldi régió turisztikai vonzerejét is.

2006. február 27.

RIPPL-RÓNAI-KIÁLLÍTÁS MUNKÁCSY HONFOGLALÁSÁÉRT CSERÉBE

2006. február 27.

RESTAURÁLT RENESZÁNSZ TÁBLAKÉP

2006. január 5.

AZ M5 AUTÓPÁLYA MEGELÕZÕ FELTÁRÁSA A SZÁMOK TÜKRÉBEN (1993-2005)

2006. január 5.

EGY HAT ÉVTIZEDE KI NEM BONTOTT ZÁSZLÓ

Évtizedek óta nem használt nemzetiszínû zászlót adományozott a Móra Ferenc Múzeumnak egy petõfitelepi lakos. Utoljára a második világháború idején lobogott a jelkép, azóta egy padláson rejtõzködött.

archivum-hirek-regeszeti-kiallitas

Állandó régészeti kiállítás a szegedi múzeumban

A korai harcosok felszerelése (vitrinfotó)Korai avar edények"...avarnak mondták magukat..." - a tudós bizánci történetíró, Theophylactos Simocatta szerint - azok a távoli Keletrõl a Kárpát medencébe érkezett, s Közép-Európa VI-IX. századi történetét meghatározó népcsoportok, melyek régészeti hagyatékából, mintegy 5000 sír mellékleteibõl nyílt meg 1990 decemberében a szegedi múzeum állandó régészeti kiállítása. A kiállítás elsõ termének külsõ vitrinsora illusztrált történelemkönyvként mutatja be az avar névvel jelzett nép(ek) történetét 567-905 közt, s nyújt bepillantást régészeti emlékeiken keresztül az anyagi kultúra változásaiba, a mindennapi életbe, kereskedelembe, hadjáratok eredményeibe, bel- és külkapcsolatokba. A bemutatón kiemelt helyet kaptak az ötvösség emlékei a korai és kései emlékanyagban egyaránt, egyidejûleg szemléltetvén korok, népek, kultúrák ízlésváltozásait és mûvészeti kvalitásait. A terem belsõ minikiállítása a Csongrád megye múzeumaiban õrzött legszebb avar tárgyak bemutatásán keresztül érzékeltetni kívánja az avarok hitvilágának egyes, a régészet segítségével leírható elemeit, az avarok és az õket körülvevõ természeti és társadalmi környezet viszonyát. Az ötvösség, kerámiamûvesség, csont- és fafaragás, stb. emlékein megjelennek az általuk ismert növények, állatok (centrális helyzetben az életük alapját képezõ lóval), népzenéjük eszközei, mesebeli figuráik, a hõsmondák vitézei és fantasztikus állatalakjai éppúgy, mint a samanizmus és a VII. századtól jelenlévõ kereszténység emlékei is. A tárgyi anyag jobb megértését eurázsiai lelõhelyekrõl származó képek és grafikák, ásatási rajzok és fényképfelvételek, rekonstrukciós rajzok és tájképfotók egészítik ki. A belsõ teremrész minivitrinjeinek anyagát a török nyelvû népek irodalmából vett idézetek magyarázzák.

Állatküzdelmi jelenet egy tápéi szíjvégenA régészeti kiállítás második terme azt kísérli meg bemutatni, hogy a ránk maradt tárgyi emlékek mögött milyen lehetett az egykori valóság. Ennek illusztrálásához a Csongrád megye területén elõkerült régészeti leletekrõl készített másolatok mellett felhasználtuk a görög és latin források avarokra vonatkozó részleteit, valamint azoknak az avarokkal kapcsolatba hozható ábrázolásoknak a reprodukcióit, melyek a Közép-Ázsiában feltárt romvárosok falfreskóin maradtak ránk. A látogató e második terembe lépve jurtaszerû kiállítótérben találja magát. Boltozatának közepe nyitott, ezen keresztül a csillagos ég látszik. A jurta rácsos falán jelzésszerûen ábrázolt állatok a korabeli életmódra és annak változására utalnak. A Kárpát-medencébe érkezõ, több népcsoportból álló avarság életmódjára a nagyállattartás volt a legjellemzõbb, állatállományuk összetételére a sírokból elõkerült csontok utalnak. A korszak második felében, a letelepedéssel és a földmûveléssel párhuzamosan, megjelennek a ház körüli állatok is.

A kiállítótérben 24 életnagyságú bábu segítségével a korabeli életformát, viseletet és tárgykultúrát mutatjuk be idõrendi sorrendben, balról jobbra haladva. Az egyéniesített arcok a korabeli embertani típusokat kívánják illusztrálni. A viselet- és a tárgyrekonstrukciók a már említett ábrázolásokon túl nagyrészt helyi ásatások megfigyeléseire alapozva készültek. E kiállítás természetesen nem törekedhetett teljességre, hiszen három évszázad hosszú idõ egy népcsoport történetében. A kiállítótérben hallható zenét, a hangulat kedvéért és ragaszkodva a történeti hûséghez, illusztrációképpen állítottuk össze burját, csuvas és mongol archaikus zenébõl.

A kiállítást Kürti Béla és Lõrinczy Gábor tervezte és rendezte.

archivum_informaciok-1

archivum_matine

MÚZEUMI MATINÉ:

2005. ÁPRILIS

2.

JAPÁN PAPÍRSÁRKÁNYOK
Képzõmûvészeti foglalkozás a Japán papírsárkányok és pörgettyûk c. kiállításban a szegedi várban Rusz-Rácz Ildikó vezetésével.

9.

IRODALMI SÉTA AZ ÁRKÁDOK ALATT
Irodalmi matiné Csizmazia Kincsõ vezetésével.

16.

SZIKES TAVAINK KÖLTÖZÕ MADARAI
Biológia foglalkozás Barkóczi Csaba vezetésével.

23.

"SÜSS FEL NAP, SZENT GYÖRGY NAP..."
Néprajzi foglalkozás dr. Szûcsné Kopasz Kinga vezetésével.

30.

SÁRKÁNYOK FÖLDJÉN
Sárkánykészítés a Japán papírsárkányok és pörgettyûk c. kiállításban a szegedi várban Csizmazia Botond vezetésével.

2004. DECEMBER

4.

SZENT MIKLÓS, "LÁNCOS MIKLÓS"
Télapó és Mikulás
Néprajzi foglalkozás dr. Szûcsné Kopasz Kinga vezetésével

11.

VINKLER VILÁGA IV.
Látogatás és foglalkozás Vinkler László festõmûvész emlékkiállításában
Ruszné Rácz Ildikó vezetésével

Az oldal tetejére 
 <script type='text/javascript'>
 <!--
 var prefix = 'ma' + 'il' + 'to';
 var path = 'hr' + 'ef' + '=';
 var addy1212 = 'info' + '@';
 addy1212 = addy1212 + 'mfm' + '.' + 'u-szeged' + '.' + 'hu';
 document.write('<a ' + path + '\'' + prefix + ':' + addy1212 + '\'>');
 document.write(addy1212);
 document.write('<\/a>');
 //-->\n </script><script type='text/javascript'>
 <!--
 document.write('<span style=\'display: none;\'>');
 //-->
 </script>This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.
 <script type='text/javascript'>
 <!--
 document.write('</');
 document.write('span>');
 //-->
 </script> Vissza

idoszaki kiallitasok

Móra Ferenc Múzeum

(Roosevelt tér 1-3.)

 2013. november 22 - 2014. március 26.

GÁRDONYI - A láthatatlan ember arcai

2104. február 8 - április27.

Egy régész Afganisztánban - 14 hónap Belső-Ázsiában

Fekete ház 

(Somogyi u. 13.)

2014. január 23 - március 23.

Kolostorok kincsei

2014. február 7 - március 31.

A XX. századi Szeged villanófényben

Vármúzeum

(Stefánia 15.)

A jelenlegi időszakban nincs látogatható kiállításunk.

Kass Galéria

(Vár u. 7.)

Kiállításépítési munkálatok miatt jelenleg nincs időszaki kiállításunk ezen a kiállítóhelyen.

ÉRVÉNYBE LÉPŐ JEGYÁRVÁLTOZÁSOK 2013. SZEPTEMBER 1-TŐL! 

Kiállítási archívum

2013

ÉRTÉKTÁRAK

SZERMONOSTOR RÉGÉSZETI FELTÁRÁSA

KÖZBESZERZÉS