|
RSS hírszolgáltatás |
Bede Ádám: Szentes halmai címû könyvének bemutatójára, valamint a könyvbemutatóval egybekötött kunhalom-kutatási szimpóziumra kerül sor 2008. október 22-én, szerdán 16 órakor Szentesen a Megyeháza Konferencia- és Kulturális Központban (Kossuth tér 1. emelet).
A könyvet ismerteti az ülés házigazdája Labádi Lajos levéltár-igazgató. Az ülést megnyitja és elnököl Dr. Horváth Ferenc a szegedi Móra Ferenc Múzeum tudományos igazgatóhelyettese. PROGRAM
Négy múzeum stratégiai együttmûködésérõl zajlott konferencia szeptember utolsó napjaiban Szegeden, a Móra Ferenc Múzeumban. A Visegrádi Országokból a brünni Országos Morva Múzeum, a lengyelországi Krosno Kárpátaljai Múzeuma, a pozsonyi Szlovák Nemzeti Múzeum, valamint a szegedi Móra Ferenc Múzeum képviselõi találkoztak azzal a szándékkal, hogy közösen pályázzanak a Visegrádi Alap pénzügyi támogatásáért, amelynek segítségével folyamatos kulturális együttmûködést alakítanának ki V-4 országok négy intézménye között. Folytatás...
A Móra Ferenc Múzeum a bibliai mûkincs kiállításhoz kapcsolódóan kísérõrendezvények, társtárlatok és happening-ek sorát kívánja megrendezni a következõ hónapokban. A programok célja, hogy ezáltal is a közgyûjteményben látható 4 milliárdos értéket képviselõ páratlan kollekcióra lehessen felhívni a kultúrára nyitott polgárok figyelmét.
Az elsõ akció egy játékos kísérlet volt a bûnbak bibliai története kapcsán. Szeptember 30-án, kedden a járókelõk és a sajtó képviselõi is találkozhattak egy igazi bûn(kecseke)bakkal a Móra-múzeum mellett. Folytatás...
A "Bakelit. A magyar rockzene története lemezborítókon" címmel nyílik kiállítás október 8-án, szerdán 16 óra 30 perckor a Móra Ferenc Múzeumban. A tárlat anyagát egy magángyûjtõ, Arató Mátyás bakelit lemezgyûjteménye adja. A férfi kollekciója közel kilencszáz darabból áll, a mostani kiállításon ebbõl láthatnak az érdeklõdõk egy válogatást. Folytatás...
Október 8-a és 10-e között rendezi meg a Koszta József Múzeum a Csalog József Emlékkonferenciát Szentesen. A 3 napos programsorozat a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósulhat meg. A konferenciát Csalog József születésének 100. évfordulója alkalmából rendezik. Csalog József néprajzkutató és régész volt, õ alapozta meg a magyar kísérleti régészetet. Munkásságát életében nem becsülték sokra, megállapításait, felfedezéseit ma viszont már mindenütt alkalmazzák. Ez az esemény tulajdonképpen az õ szakmai rehabilitációja. RÉSZLETES PROGRAM
"Hozd el gazda az Szerémnek borát" - Magyarország borvidékei borcímkéken címmel nyílik idõszaki kiállítás a szentesi Koszta József Múzeum Kossuth téri épületében szeptember 20-án, szombat délután 3 órakor. A tárlaton a Szent Vince Borrend nagymestere, dr. Fülöp Mihály gyûjteményének legértékesebb darabjait mutatják be. Az október 1-ig megtekinthetõ kiállításon a Ruszt-Pozsony-soproni borvidéktõl a Küküllõ-mentéig képzeletben bebarangolhatóak a történelmi Magyarország híres szõlõtermõ vidékei.
Dr. Zombori István kitüntetése
Az államalapító Szent István király ünnepe alkalmából rangos szakmai kitüntetésben részesült dr. Zombori István, a Móra Ferenc Múzeum megyei igazgatója: az oktatási és kulturális miniszter által adományozott Széchényi Ferenc-díjat vehette át augusztus 20-án Budapesten, a Szépmûvészeti Múzeumban rendezett ünnepségen. A Széchényi Ferenc-díj a közgyûjteményi (könyvtári, levéltári, múzeumi) szakterületen dolgozó azon szakembereknek adományozható, akik magas színvonalú elméleti vagy gyakorlati tevékenységükkel, új módszerek kidolgozásával és azok alkalmazásával szolgálták szakmájukat. Folytatás...
Archív felvételek tanúsága szerint eleink úgy szánták, hogy a Kulturpalota kupolájából kinyúló zászlótartó rúdon nemzetiszín lobogót lengessen a szél. A zászlótartónak jó néhány évtizede nyoma sem volt a múzeumépület tetején. Azaz, hogy nyoma azért volt: a Móra Ferenc Múzeum gondnoka, Király László tájékoztatása szerint az üvegkupola csúcsán kívül megvolt az a 80 centiméter mély tartó-fészek, amelybe ismét beleilleszthetõ volt az újonnan elkészített zászlótartó rúd. Néhány nap óta immár - sok évtized múltán - újra nemzetiszín lobogónkat fodrozza a szél a kupola fölött. Folytatás...
A Móra Ferenc Múzeum bibliai mûkincs tárlatának kísérõrendezvényeként Lévai Anikóval, Orbán Viktor volt miniszterelnök feleségével Sándor János rendezõ beszélget a Könyvek Könyvérõl. A Móra-múzeumban október 2-án, csütörtökön 18 órától kezdõdõ esten arról is szó lesz, hogy miként élhetõek meg a hétköznapok során a bibliai igazságok, történetek. Folytatás...
A Móra Ferenc Múzeum bibliai mûkincs kiállításához kapcsolódóan egy külön tárlat keretében mutatják be Szabó András Bábel-világ címû triptihonját. A nagyközönség a Bábel mellett az alkotó más olyan festményeivel is megismerkedhet a Kultúrpalotában, amelyeket eddig még nem látott a közönség. A Bábel-világ címû tárlat október 3-án, pénteken, 16 óra 30 perckor nyitja meg kapuit; Liszkai Tamás, röszkei plébániai kormányzó "segítségével". Közremûködnek Bicskey Lukács színmûvész és Jeney Balázs operaénekes.
Álmos és Árpád vezért ábrázoló szoborajándékot kap a Móra Ferenc Múzeum. A szobor-kettõs a nagyvilágot bejárt mûvekként térnek vissza Magyarországra. "Árpád és apja" a 2004-es melbournei Hungarofest fesztiválon került elõször a közönség elé, ahol az ausztráliai magyar konzul vásárolta meg Józsa Judit szobrászmûvész alkotását. Folytatás...
Néhány héttel ezelõtt kötött együttmûködési megállapodást a Móra Ferenc Múzeum és az aradi közgyûjtemény. Ez a múzeumi szövetség bõvült ki a Hadtörténeti Múzeummal. Június 13-án, pénteken írták alá a felek Budapesten az errõl szóló szerzõdést. A cél többek között, hogy közösen pályázhassanak a kulturális intézmények uniós forrásokra. Folytatás...
Augusztus 14-én, csütörtökön megérkezett a Móra Ferenc Múzeumba a világhírû kassai gótikus mûkincs gyûjtemény. A középkori Felsõ-Magyarország képzõmûvészeti kultúráját bemutató felvidéki mûtárgy együttes a szeptember elsején nyíló, 4 milliárdos összértékû bibliai mûkincs kiállítás része lesz majd. Folytatás...
A Móra Ferenc Múzeum Vár-beli kiállítóhelyén járt a Szegeden vendégeskedõ Kalmükföldi Erdem folklórcsoport-, illetve a néptáncfesztiválon résztvevõ küldöttség néhány tagja. Az Alsó Volga-vidék történelmében, népéletében mélyen gyökerezik az nomád kultúra, amit a Vár-beli Nemez kiállítás, többek között a bemutatott - itt történetesen kazah - nemez sátor példáz. Érdeklõdve nézték az oroszországi köztársaság szülöttei a kiállítás darabjait, s még a vendégkönyvbe is az elégedettség sorait fûzték.
Nemzetközi ikonológiai konferencia
Tucatnál is több egyetemrõl, tudományos kutatóhelyrõl gyûltek össze Szegeden az ikonológia és szemiográfia európai szaktekintélyei öt napos programra. A Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Akadémiai Bizottsága, az Angol-Amerikai Intézet, a Szegedi Tudományegyetem Kultúrális Ikonológiai és Szemiográfia kutatócsoportja által rendezett nagyszabású konferencia nyitóeseményének és plenáris ülésének a Móra Ferenc Múzeum adott otthont. Az egyetemi együttmûködés keretében, mint vendéglátó, dr. Zombori István megyei múzeumigazgató köszöntötte a kutatókat, és dióhéjban bemutatta az intézményt, Szabó Tamás képzõmûvészeti osztályvezetõ pedig Az angyali üdvözlet címû reneszánsz mûremek értékeirõl, restaurálásának problematikájáról adott tájékoztatást. Folytatás...
Újabb érdekesség tárult fel a középkori szegedi vár ásatásán. A vártemplom nyugati oldalán került felszínre az objektum egykori õrhelye. A vártemplomot a török hódítások idején, mint keresztény templomot nem használták. 1715-ben a templomépületet lebontották, a nyugati végzõdés azonban megmenekült a bontástól, ahol egy õrhelyet alakítottak ki. Ezt a részt találták most meg a Móra-múzeum régészei. Folytatás...
Kapcsolat Finistere múzeumaival
Együttmûködés bontakozik ki a Móra Ferenc Múzeum és a franciaországi Finistere megye múzeumai között. Az egy évtizede Csongrád megye testvérmegyéjeként számon tartható Finistere a legutóbbi idõben hangsúlyozott figyelmet fordít arra, hogy a két terület intézményi együttmunkálkodása is új minõséget kapjon. Folytatás...
Másfélmilliós beruházás keretében restaurálják a Móra Ferenc Múzeum elõtti oroszlánszobrokat. Az alapos restaurátori munkát követõen ismét régi fényében pompázhatnak majd a múzeumot hosszú évtizedek óta méltóságteljesen védõ "állatok". Folytatás...
A nemezkészítés többezer éves történetét villantja fel és a mindennapok mûvészetének mai darabjait tárja a nézõ elé a Móra Ferenc Múzeum kiállítása a szegedi Várban. Folytatás...
Új kezdeményezésként mûvészi kivitelû emlékérméket készíttet a Móra Ferenc Múzeum a kiemelkedõ kiállítások alkalmából. Elsõként Kisfaludi Strobl Zsigmond szobrászmûvész emlékkiállítása adott jó alkalmat az alkalmi érme kiadására. Lapis András szobrászmûvész alkotta az érem Kisfaludi Strobl portréját, a hátlapon a kiállítás felirata és a helyszín megnevezése (Móra Ferenc Múzeum) látható. A 42,5 mm átmérõjû ( tallérméretû) vertérem antikolt bronz, antikolt ezüstözött és verdefényes ezüstözött változatban került ki a verdébõl, de az igényeket látva a késõbbiekben a Kisfaludi Strobl tárlat idõtartama alatt elképzelhetõ a költségesebb ezüst anyagú érme kiadása is. Folytatás...
A Vár ásatás 2008. május 12-tõl 10 és 17 óra között csoportoknak vezetõvel megtekinthetõ. Csoportok indítása félóránként.
Bejelentkezés: Tenkné Auer Zsuzsánál 70/-526-35-04
Jegyek megvásárolhatók a Móra Ferenc Múzeum és a Vár pénztárában. Folytatás...
Rendkívüli közgyûlést tartott a Csongrád Megyei Önkormányzat július 10-én. Az ülés összehívására azért volt szükség, hogy a közgyûlés jóváhagyja a Móra Ferenc Múzeumnak az M43-as autópálya régészeti feltárására vonatkozó 800 milliós szerzõdését. A szerzõdés jóváhagyásával elhárult az utolsó akadály az elõl, hogy megkezdõdhessen a területen a régészeti munka. Folytatás...
Több mint féléves munka után június 26-án, csütörtökön nyílik a Csongrád Megyei Önkormányzat makói József Attila Múzeumának új állandó kiállítása. A XXI. századi követelményekhez igazodó tárlat Makó város történetét a török kiûzése utáni 1699-es újjátelepülésétõl az 1989-es rendszerváltásig mutatja be. A kiállítást június 26-án, csütörtökön délután 4 órakor dr. Schneider Márta szakállamtitkár nyitja meg. A Csongrád Megyei Közgyûlés elnöke, Magyar Anna a fenntartó nevében adja át a kiállítást és a jelentõs mértékben felújított múzeumépületet.
Százharminc történész Dunaszerdahelyen
Elõször fordult elõ a nyolc esztendeje (újjá)-alapított Magyar Múzeumi Történész Társulat életében, hogy éves konferenciáját és közgyûlését a határokon kívül tartsa. A júniusban rendezett három napos program ezúttal a történelmi Magyarország területén, de a trianoni határokon kívül zajlott. A Dunaszerdahelyen és Galántán megrendezett, Fõúri hagyatékok Közép-Európa múzeumaiban címet viselõ tudományos tanácskozáson összesen százharminc történész vett. Folytatás...
Sikerrel vizsgázott a múzeum-felújítás
Egy éve nyitotta meg ismét kapuit a Móra Ferenc Múzeum. Tavaly a Csongrád megyei kiállítóhelyet uniós forrásból több mint 200 milliós értékben újították fel. Mára az utólagos ellenõrzések, garanciális bejárások is lezajlottak. A tapasztalatokról egy látogatói véleményfelmérés és hatástanulmány is készült. A tavaly befejezõdött múzeum-felújítással a válaszadók 89%-a teljes mértékben elégedett. RÉSZLETEK
Dr. Horváth Ferenc 60. éves - Köszöntõ a Kun-kép konferencián
A Móra Ferenc Múzeum régésze, tudományos igazgatóhelyettes 60. éves. Régész kollégák, tanítványok és pályatársak, de a szûkebben vett szakmán túl etnográfusok, nyelvészek is köszöntötték születésnapja alkalmából Kiskunfélegyházán, a Kiskun Múzeumban egy, a tiszteletére rendezett régészeti konferencián. Folytatás...
A Koszta József Múzeumban június 21-én, szombaton délután 5 órától kezdõdõen az éjféli Szent Iván éji koszorúégetésig számtalan vonzó programra várják ingyenesen az érdeklõdõket. A Múzeumok éjszakája helyi eseménysorában szerepel például a múzeumi raktárban rejtõzködõ tûzcsiholó és világító eszközök bemutatása.
A RÉSZLETES PROGRAMSOR
Hagyományszerûen nagyszabású programsor készül a Móra Ferenc Múzeumban a Múzeumok éjszakájára. Június 21-én, szombaton 18 órától éjjel 2 óráig több helyszínen változatos, látványos és szórakoztató események várják az érdeklõdõket. Jó elõre válogathatnak a részletes programból.
Az Elfelejtett õsök árnyai címû, nemeztörténeti kiállítás helyszínén tart elõadást a Vár épületben (Szeged, Stefánia sétány 2.) Vidák István textilmûvész június 17-én, kedden 17 órakor. A kötetlen, életszerû találkozón a nemez kiváló ismerõje és készítõje, a pusztai népek életének avatottja a nemezsátorról tartandó elõadáson arról fog beszélni, hogy milyen a mindennapi élet a nemezsátorban, hol- és kik készítik, és mit foglal magába a hagyományos nemezsátor jelképrendszere.
Történész konferencia Dunaszerdahelyen
Fõúri hagyatékok Közép-Európa múzeumaiban címmel három napos történész konferenciát tartanak június 18-tól Dunaszerdahelyen. A Magyar Múzeumi Történész Társulat és az OKM Közgyûjteményi Fõosztálya mellett a Móra Ferenc Múzeum is a jelentõs tudományos esemény rendezõje. RÉSZLETES PROGRAM
A legnagyobb álmú magyar kultuszminiszter, Klebelsberg Kuno kora és munkássága címû kötet bemutatóját tartják június 5-én, csütörtökön délután 4 órakor a Szegedi Akadémiai Bizottság székházában (Szeged, Somogyi u. 7.) A Klebelsberg könyvet dr. Zombori István történész, megyei múzeumigazgató és dr. Szegfû László történész ismerteti. A Belvedere Meridionale kiadásában megjelent mûvet Miklós Péter történész-muzeológus, a Móra Ferenc Múzeum munkatársa szerkesztette.
Lantos Miklós fotómûvész, építész felvételeibõl nyílt kiállítás a Móra Ferenc Múzeumban. Lantos Miklós válogatott fényképei a Bálint Sándor professzorral tett közös gyûjtõutak alkalmával - valamint halála után, az õ szellemében tovább folytatott kutatások során készültek. Kiállításunkon a Dél-Dunántúl, Baranya, Somogy, Tolna és Zala megyék területérõl mutatunk be szakrális emlékeket. Folytatás...
A Lengyel-Magyar történelmi kapcsolatokat bemutató tabló kiállítás nyílik április 24-én, csütörtökön 17 órakor a Móra Ferenc Múzeumban. A dokumentumkiállítást a Szegedi Lengyel Önkormányzat és a Csongrád Megyei Levéltár rendezte. Köszöntõt mond a megnyitó alkalmából Magyar Anna a Csongrád Megyei Közgyûlés elnökasszonya, a tablókiállítást megnyitja Joanna Stempinska, a Lengyel Köztársaság magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. Folytatás...
A magyar festészet meghatározó alakjának, Rippl-Rónai Józsefnek 43 mûve látható április végéig a Móra-múzeum dísztermében. Az értékes kollekció fõként a kaposvári múzeum gyûjteményére támaszkodik, de a Csongrád megyei közgyûjtemény 8 festménye is megtekinthetõ majd. A nagyközönség most csodálhatja meg elõször Rippl-Rónai Nyilasy Sándor ismert szegedi festõmûvészrõl készült portréját, amelyrõl a szakemberek nemrég bizonyították be, hogy valóban Rippl-Rónai József alkotása. A kiállítás megnyitóján a mûveket dr. Horváth János, a kaposvári múzeum munkatársa ajánlotta az érdeklõdõk figyelmébe.
Fotók a kiállításról.
"A közösség szerepének átalakulása a 20. századi népi társadalomban" címmel kerül sor a XVI. Néprajzi szemináriumra április16-tól Szegeden, illetve Domaszéken a Zöldfás Katolikus Ifjúsági Központban. A Magyar Néprajzi Társaság, a Móra Ferenc Múzeum, a Szegedi Tudományegyetem Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszékének rendezésében tartandó programon hét témakörbe csoportosítva huszonnégy elõadás hangzik el és filmvetítések, kerekasztal beszélgetések egészítik ki a rendezvényt, amely április 19-én délutánig tart. RÉSZLETES PROGRAM
Április 11-én, pénteken 15 órakor a Kisfaludi Strobl Zsigmond-kiállítás megnyitóján mutatják be azt a szobrot, melyet a mester halála után 33 évvel az eredeti gipszváltozat alapján öntetetett a Móra Ferenc Múzeum.
Az eredetileg 1922 tájékán agyagból, majd gipszbõl megformázott szobor Pallavicini György õrgrófot ábrázolja. Az új bronzportré a Móra Ferenc Múzeumban április 11-étõl látható nagyszabású Kisfaludi Strobl Zsigmond-emlékkiállítás keretében kerül elõször a nagyközönség elé. Folytatás...
Több mint húszezren voltak kíváncsiak a Móra Ferenc Múzeum Victor Vasarely emlékkiállítására; egészen pontosan 20176 látogató tekintette meg a hatszázmilliós értékû kollekciót.
Ez óriási eredmény, ekkora sikerre a kiállítás rendezõi sem számítottak. A több mint húszezres látogatottság azt mutatja, hogy Vasarely mûvészete része a magyar kulturális önazonosság-tudatnak és az emberek Vasarely-re mint az egyik legnagyobb hatású magyar alkotómûvészre tekintenek.
Mint ismeretes a Csongrád megyei múzeum Vasarely-tárlata február közepétõl április 6-ig volt látható. Aki lemaradt a szegedi kiállításról, sokat kell utaznia, ha egy másik nagyszabású Vasarely-tárlatot kíván megtekinteni, a hétvégétõl a macedón fõvárosban, Szkopjéban látható egy újabb emlékkiállítás.
A Móra Ferenc Múzeum Vár-beli kiállítóhelyén nyílt kiállítás Gyõrfi Sándor Munkácsy-díjas szobrászmûvész alkotásaiból, március 7-én délután fél 5-kor. A karcagi születésû, s a Nagykunság fõvárosához, annak hagyományaihoz hûséges alkotó a históriából, a kunok õsi kultúrájából meríti munkásságának lényegét. Folytatás...
Dr. Nagy Ádám kitüntetése
A Magyar Kultúra Napján, az általa rendezett, Himnusz címû szentesi kiállítás méltó keretében vett át rangos elismerést kollégánk, dr. Nagy Ádám muzeológus, pénztörténész. A Himnusz relikviák gyûjtõjeként és rendszerezõjeként állt az érdeklõdés középpontjában ezúttal, amely bemutató ismételten jelzi, milyen erõteljes közönségigény kíséri kiállításait, munkásságát. A szentesi Koszta József Múzeumban rendezett ünnepi tárlatnyitót követõen kollégánk - aki három évtizede a Móra Ferenc Múzeum szakembere - a Csongrád Megye Közmûvelõdéséért Díjat vehetett át Kovács Kálmántól, a megyei közgyûlés alelnökétõl.
Hasonlóképpen ebben az elismerésben részesült Prof. Dr. Blazovich László, a Csongrád Megyei Levéltár igazgatója.
Szentesen- Nyit a ligeti épület
A Koszta József Múzeum Széchenyi ligeti épülete múzeumtörténeti kiállítással nyit az átmeneti, téli zárást követõen. A "Múzeum a múzeumban" címet viselõ tárlatot március 13-án délután 3 órakor dr. Zombori István megyei múzeumigazgató ajánlja a közönség figyelmébe. Az ünnepi alkalom szép eseménye, hogy az épület falán a megnyitó után, fél 4-kor emléktáblát avatnak dr. Csalog József múzeumigazgató, régész, a sarlós isten feltárója születésének 100. évfordulójának tiszteletére. Az emléktáblát lelepzei: dr. Trogmayer Ottó régész, nyugalmazott megyei múzeumigazgató. Folytatás...
Az utolsó napokhoz közeledve is határozott érdeklõdés mutatkozik a Móra Múzeum Vasarely kiállítása iránt. Az április 6-ig látogatható reprezentatív tárlat finisében nyújtott nyitvatartást iktatott be a múzeum vezetése: pénteken, április 4-én este 9 óráig lesz nyitva a múzeum, a Vasarely anyag tehát e napon késõ estig látható. Hozzá egy gesztus is kapcsolódik, a látogatók a pénteki nyújtott nyitvatartás idején a belépõ megvásárlásával két idõpontban tárlatvezetõ segítségével nézhetik végig az anyagot, plusz költség nélkül. Az ingyenes tárlatvezetések 18 órakor és 19 óra 30 perckor lesznek.
Látogatóink figyelmébe ajánljuk még, hogy április 6-án, a zárónapon 18 óráig látogatható a kiállítás.
A Móra Ferenc Múzeum Victor Vasarely kiállítása újabb mérföldkõhöz érkezett: egy héttel a zárás elõtt, március 28-án a tizenötezredik látogatót köszönthettük. A kivételesen nagy érdeklõdést jelzõ látogató-hullám szép epizódjaként dr. Zombori István megyei múzeumigazgató köszöntötte a Rókusi általános iskola 8. osztályos csoportját és kísérõ tanárukat, Szûcs Rita rajztanárt, akinek múzeumi ajándékcsomagot és impozáns Vasarely-albumot adott át.
Vasarely-tárlat: plusz egy hét
A február közepén megnyílt és a korábbiak szerint március végéig megtekinthetõ Vasarely-kiálllítás egy héttel tovább marad a Móra Ferenc Múzeumban. Az óriási érdeklõdésre való tekintettel dr. Zombori István megyei múzeumigazgató tárgyalást kezdeményezett a Vasarely-mûveket birtokló közgyûjtemények vezetõivel, dr. Fabényi Júlia, Baranya megyei múzeumigazgatóval és dr. Baán Lászlóval, a Szépmûvészeti Múzeum fõigazgatójával. A tárgyalás eredményes volt, így ennek köszönhetõen április 6-ig tekinthetik meg az érdeklõdõk Vasarely festményeit, szõnyegeit, szerigráfiáit. A hosszabbításnak köszönhetõen minden esély megvan rá, hogy a Vasarely-kiállítás látogatottsága meghaladja a 15 ezres lélektani határt, hiszen már most közel 11 ezren tekintették meg a több százmilliós értékû kollekciót.
Találkozás Vasarely barátjával
Március 19-én, szerdán Csepei Tibor gitármûvész, mûgyûjtõ, Victor Vasarely barátja tartott elõadást a Móra Ferenc Múzeumban. Az alkalomra az egykori barát egy filmet állított össze a mester mûvészetérõl. Csepei Tibor legutóbb Szófiában beszélt Vasarely munkásságáról. Az op-art stílus megteremtõjét és a magyar gitármûvészt régi barátság fûzte egymáshoz. Folytatás...
Húsz mûvel bõvül a Vasarely-kiállítás a Móra-múzeumban
Még február elején hirdetett akciót az "Én Vasarely-m" címmel a Móra Ferenc Múzeum. A mûvészettörténetben jártas szakemberek véleménye szerint, Magyarországon igen sok eredeti Vasarely-mû lappang vagy magán-családi gyûjtemények része, így e kincseket a szélesebb érdeklõdõi kör soha nem tekintheti meg. Ebbõl kiindulva fordult a Csongrád megyei közgyûjtemény a nyilvánossághoz, miszerint várják a Vasarely-alkotással rendelkezõ tulajdonosok jelentkezését, akik néhány hétre kölcsönadnák a birtokukban lévõ mûveiket a Móra-múzeum kiállításához kapcsolódó kamaratárlat számára. Folytatás...
Három képzõmûvészeti gyûjtemény legszebb darabjaival nyílt a Victor Vasarely születésének centenáriumára rendezett nagyszabású tárlat a Móra Ferenc Múzeumban. Az ünnepi megnyitón, február 15.-én Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyûlés elnöke köszöntötte a vendégeket, a kiállítást Pierre Vasarely, a mûvész Dél-Franciaországban élõ unokája, a képzõmûvészeti bemutató fõvédnöke nyitotta meg. A március 30-ig látogatható tárlat különleges esemény a múzeum életében, ehhez volt méltó a sok érdeklõdõt vonzó nyitóünnep is. További képek

A Móra Ferenc Múzeumban február 15-én nyíló nagyszabású Vasarely-kiállítás kollekciójának utolsó szállítmánya is megérkezett Szegedre. Már megjött a Csepei-gyûjtemény 3 darabja; a világûrt is megjárt Világûr címû szerigráfia, a mester 1945-ben készített Önarcképe, illetve a fia, Yvaral Vasarely festõmûvész alkotása apjáról. Folytatás...
Dr. Tóth Ferenc köszöntése
Bensõséges ünnepség színhelye volt január 11.-én a makói polgármesteri hivatal nagyterme: 80. születésnapja alkalmából köszöntötték Dr. Tóth Ferenc nyugalmazott makói múzeumigazgatót, a muzeológia, történeti kutatás, helytörténet, keresztény kultúra avatott és fáradhatatlan egyéniségét. Az érdeklõdõ makóiak, a József Attila Múzeumbarátok Köre részvételével tartott ünnepségen a pályatársak, szakmai utódok emlékeket idézõ, Dr. Tóth Ferencet méltató, érzelemgazdag köszöntõi hangzottak el. Az ünnepi alkalomra a Makói História, a József Attila Múzeum kulturális lapja, tartalmában az ünnepelt pályájára, szakmai és emberi értékeire összpontosítva jelent meg. A kibõvített, naprakész bibliográfia és a fotódokumentumok, köszöntõ gondolatok mellett helyet kapott a kiadványban az ünnepelt elsõ helytörténeti tanulmánya, amely pontosan 40 éve jelent meg a makói talicskáról. (Nézze meg az eseményrõl készült felvételt a Videók menüpont alatt.)
A makói József Attila Múzeum és a Makói Oktatási Központ közös megemlékezést tart a 2. magyar hadsereg 1943. január 12-14.-i doni katasztrófájának 65. évfordulója alkalmából, 2008. január 14.-én, hétfõn Makón. A programban az említett napon délután 2 órától rendhagyó történelemórán beszél - a két középiskolából létrejött Oktatási Központ diákjainak - a doni áttörésrõl Dr. Halmágyi Pál történész, a makói József Attila Múzeum igazgatója a Makói Oktatási Központ Szép utca 2-4. szám alatti épületének elõadótermében, majd koszorúzás és egy rendhagyó emlékkiállítás követi a programsort. Folytatás.....
Szerdán délután a Móra Ferenc Múzeum dísztermében dr. Zombori István megyei múzeumigazgató a közgyûjteményt fenntartó Csongrád Megyei Közgyûlés elnöke, Magyar Anna jelenlétében tájékoztatta a média képviselõit, arról hogy milyen nagyobb tárlatokkal várják jövõre a látogatókat a megyei múzeumba. A múzeumigazgató a tájékoztatón arról is beszélt hogy a megyében 2008-ben összesen közel negyven kiállítást rendeznek a megyei múzeumi szervezet munkatársai. Magyar Anna elnök asszony elismerõleg szólt a megyei múzeumi hálózat idei eredményeirõl, látogatottsági adatairól: az év elsõ tíz hónapjában az össz-látogatói szám meghaladta a 80 ezret, s kiemelendõ, hogy például csak a Rejtett szépségek címû kiállítást 16 ezer nézõ tekintette meg. Folytatás.....
A kisebbségek kultúrájáért - Dr. Tóth István kitüntetése
Rangos elismerést kapott Dr. Tóth István történész-muzeológus kollégánk, a történettudományi osztály vezetõje, a Fekete ház igazgatója: a Magyar Mûvelõdési Intézet által alapított Pro Cultura Minoritatum Hungariae kitüntetést vehette át december 16-án a fõvárosban. Az alapítás óta harmadízben odaítélt oklevéllel és emlékplakettel a magyarországi kisebbségek kultúrájáért végzett több évtizedes munkásságát, határokon átívelõ kulturális misszióját ismerték el. Dr. Tóth Istvánnak a szegedi szlovákság egymásra találásában, civil szervezõdésében, majd késõbbi intézményesülésében elévülhetetlen érdemei vannak. Folytatás.....
Dr. Horváth Ferenc Tömörkény-díjas
A Móra Ferenc Múzeum várépületében került sor december 10.-én a Tömörkény-díj 2007. évi átadására. Az 1994-ben alapított díjat minden évben az adott esztendõben végzett kiemelkedõ szakmai munkáért kapja egy múzeumi munkatárs. Az országosan jegyzett díjról szóló döntést a közintézmény dolgozói és a megyei múzeumigazgató közösen hozzák. Ebben az évben minden korábbinál alaposabban rögzített szabályok alapján született meg a döntés a muzeológus szakma tekintélyes elismerésérõl. Folytatás.....
Januárban kezdõdik a megyei múzeum makói József Attila Múzeumának felújítása. Összesen 46 millió 200 ezer forintot költhetnek a szakemberek a Csongrád Megyei Önkormányzat által fenntartott kiállítóhely fûtési-, világítási-, szellõztetési- rendszerének átalakítására és a "Küzdelmes évszázadok" címû új állandó tárlat létrehozására, mely 1699-tõl egészen a jelenkorig, az 1989-es rendszerváltozásig tekinti át Makó város történetét, az elmúlt évszázadok "makai" mindennapjainak világát. A beruházásra az ALFA-pályazát teremtett lehetõséget, a 4 millió 200 ezer forintos önerõt pedig a fenntartó megyei önkormányzat biztosította. Folytatás.....
Még október közepén hirdetett egy õsi japán legendára építõ békeakciót a Móra Ferenc Múzeum. A megyei közgyûjtemény munkatársai a japán kultúra hatását bemutató tárlathoz kapcsolódóan origami darumadarakat vártak a Kultúrpalotába. A kezdeményezésnek köszönhetõen papírmadarak százait küldték be már eddig is az ügy támogatói. Az akció részeként december 8-án, szombaton origami-napot rendeztek a Móra Ferenc Múzeumban. Az eseményen lehetõség volt további origamik hajtogatására, az elkészült darumadarak felfûzésére. Sokan hoztak magukkal papírdarvakat az origami-napra, s a szombaton felfûzöttekkel több mint ezer darabos lett már a gyûjtemény, melybõl a legszebb példányokat elküldjük Sadako Sasaki szobrához. Folytatás.....
A múlt értékeit megõrizni és bemutatni. E cél által vezéreltetve kötött megállapodást a Szegedi Fellebbviteli Ügyészség és a Móra Ferenc Múzeum.
A megyei múzeum 2007. februárjában adott hírt arról, hogy Szegeden a Vörösmarty és Deák Ferenc utca sarkán, a volt Juhász Gyula Mûvelõdési Ház pincéjében megelõzõ feltárás során elõkerült a középkori téglavár északi és nyugati fala, valamint a vár északnyugati saroktornyának 13 méter átmérõjû alapja. Szeged ezzel egy újabb középkori mûemlékkel gyarapodott.
Folytatás.....
Állandó régészeti kiállítás a szegedi múzeumban
A Móra Ferenc Múzeumban kapható kiadványok
Örökbe adná a múzeum az oroszlánjait
A lelei imádkozó asszonytól a seprûkészítésig
Könyv készül Szeged középkori váráról
A Minisztérium is dícséri a Móra Ferenc Múzeumot
A Barbarikum követei gyûltek össze a múzeumban
Megjelent a Móra Ferenc Múzeum néprajzi évkönyve
A baracklekváros József Attila-dedikáció is múzeumba került
Nagyvárosi porfészek és azok a régi utcaseprõk...
![]()
Utcai bábok leltek otthonra a múzeumban
![]()
Kossuth-kaktusza a múzeumi tárgyak között
![]()
Mednyánszky és Szeged ismét egymásra talál
A kiállítóhelyek decemberi-januári nyitvatartási rendje
Kézilabda történeti kiállításra készülve
Egy irredenta konyhai falvédõ, mint az évszak mûtárgya
Ingyenes múzeumlátogatás három napon át -
Munkásõrök, szarmaták és võfélyek
A bakkecske, mint a kicsapongás megtestesítõje
Júliusi napok - amikor Szeged az ország politikai fõvárosa volt
Eddig ismeretlen József Attila kézirat került a múzeum birtokába
Több mint fél évszázadon át titokban õrizte világháborús emlékeit
2006. december 19.
A relikvia érdekessége, hogy a börtönben ülõ, öregedõ Rózsa Sándor az õt meglátogató egykori vizsgálóbírójának, Laucsik Máténak a találkozás örömére adta a dohányzacskót. A díszes darab nemzedékrõl nemzedékre öröklõdött Laucsik leszármazottai között.
2006. december 18.
Nem arról van azonban szó, hogy hirtelen segélyt kapott volna a közintézmény, hanem a múzeum numizmatikai gyûjteménye gyarapodott harminc úgynevezett szükségpénzzel.
2006. december 7.
Hétszámjegyû összegbe került az egykoron Csók István mûtermében lévõ szecessziós szekrény. A páratlan darabot a szegedi Móra Ferenc Múzeum pályázati támogatásból és önerõbõl vásárolta meg. A pontos összeg üzleti titok. Azért került Szegedre a patinás bútor, mert több mint száz éve egy itteni kiállításon mutatták be elõször.
2006. december 7.
Eddig ismeretlen Móra Ferenc által írt levél került a szegedi múzeum gyûjteményébe. A levelet Móra az általa vezetett csókai ásatásokról írta régész munkatársának. A csókai ásatás azért jelentõs, mert a területen igen értékes õskori leletek találhatóak, maga a most megismert dokumentum is errõl szól. Külön érdekessége a történetnek, hogy a Vajdaságban lévõ csókai terület régészeti szempontból komoly hasonlatosságot mutat a Csongrád megyei Gorzsával, ahol az elmúlt évtizedben történt intenzív feltáró munka a múzeum munkatársainak köszönhetõen. A Móra Ferenc Múzeum - azon túlmenõen, hogy névadója minden dokumentum és tárgyi hagyatékát igyekszik megszerezni - a csókai és a gorzsai ásatások közötti párhuzamok miatt döntött a levél megvásárlása mellett.
2006. november 8.
Október 8-án, vasárnap este bezárt a Dalí-kiállítás Szegeden. Összesen 23 ezren tekintették meg a tárlatot. Ez komoly siker. Ugyanez a gyûjtemény korábban Debrecenben volt kiállítva, ahol hosszabb idõ alatt 10 ezren látták. Szegeden megdupláztuk a látogatottságot. Szeged városa és a szegediek erre büszkék lehetnek. Úgy gondolom, ezzel a Móra Ferenc Múzeum és a Fekete ház megmutatta az erejét. Mindez azt bizonyítja, a múzeum a Dél-Alföld egyik legfontosabb kulturális intézménye.
2006. október 10.
A nagy érdeklõdésre való tekintettel a Dalí-kiállítást szervezõ felek, a Móra Ferenc Múzeum és Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata arról határozott, hogy a bohém katalán mûveit bemutató tárlat nyitvatartását egy héttel meghosszabbítják, ez azt jelenti, október 8-ig lehet megtekinteni Dalí alkotásait a Fekete házban.
2006. szeptember 28.
Szeptember 28-án, csütörtökön 17 órától az egyik legismertebb magyar férfiszínész, Gesztesi Károly tart sajátos és rendkívüli tárlatvezetést a Dalí-kiállításon. Az Üvegtigris 2., a Kútfejek, a Csak szex és más semmi, a Magyar Vándor, a Honfoglalás, a Tibor vagyok, de hódítani akarok, a Rokonok címû filmek szereplõje, a Shrek rajzfilm magyar hangja szívesen vállalta, hogy kommentálja a szegedi Dalí-kiállításon látható mûveket és beszéljen a bohém katalán mûvészrõl. Gesztesi a 90-es évek elején a Szegedi Nemzeti Színház tagja volt, így vannak emlékei a városról, ezért is fogadta érdeklõdéssel a felkérést és várja a szegediekkel való újabb találkozást.
2006. szeptember 20.
2006. szeptember 12.
Már az elsõ hétvégén több mint ezren tekintették meg a Dalí-kiállítást. Még a spanyol sajtó is foglalkozik a szegedi tárlattal, ilyen címen jelent meg tudósítás a kiállításról és a kísérõeseményekrõl: "Egy magyar város egy hónapra Dalíba öltözött".
2006. szeptember 9.
Már az elsõ hétvégén több mint ezren tekintették meg a Dalí-kiállítást. A tárlat elsõ látogatója Szerdahelyi Péter vegyészkutató volt, aki ajándékba Dalí-könyvet és plakátot vehetett át dr. Horváth Ferenctõl, a Móra Ferenc Múzeum megbízott igazgatójától.
A Dalí-kiállítással kapcsolatos további hír, hogy még a spanyol sajtó is foglalkozik a szegedi tárlattal, ilyen címen jelent meg tudósítás a kiállításról és a kísérõeseményekrõl: "Egy magyar város egy hónapra Dalíba öltözött".
Képek a Dalí-alkotások megérkezésérõl és a megnyitóról
2006. szeptember 5.
A várhatóan jövõ év tavaszáig tartó átalakítás miatt bezárta kapuit a Móra Ferenc Múzeum fõépülete. A beruházás miatt a közintézmény nem fogad látogatókat. A múzeumban folyó tudományos és kiállítás-elõkészítõ munka azonban ettõl nem áll meg. A szakemberek többek között a következõ nagy tárlatokhoz szükséges elõtanulmányokat végzik, a kutatómunka szintén teljes intenzitással folyik tovább.
2006. szeptember 5.
A szegedi Fekete házban, a Móra Ferenc Múzeum kiállítóhelyén szeptember 1-jén nyílik a Salvador Dalí, a bohém katalán 117 alkotását bemutató kiállítás. Többek között Dalí-bajusszal és a festõrõl elnevezett utcával reklámozzák a tárlatot.
2006. augusztus 24.
Kossuth-címerrel díszített gyûrût készített egy szegedi fiatalember szerelmének 1956 viharos októberében. Csak néhány napig lehetett azonban viselni az ékszert, hiszen a forradalom leverése után a politikai ellenállás jele lett volna ilyen gyûrût felvenni. Most, ötven évvel az események után múzeumba került az egykoron szerelmi zálogként adott tárgy.
2006. augusztus 22.
Mint ismeretes szeptember elején Salvador Dalínak, a világhírû katalán festõzseninek nyílik kiállítása a Móra Ferenc Múzeum kiállítóhelyén, a Fekete házban. Az érdeklõdõk több mint száz Dalí által készített rajzzal, grafikával, illusztrációval és akvarellel találkozhatnak.
2006. augusztus 8.
A Móra Ferenc Múzeum történészei úgy gondolják, most kínálkozik szinte az utolsó lehetõség arra, hogy újabb 1956-os relikviákkal gazdagodjon a közgyûjtemény. A rendszerváltozás után sokan még nem mertek elõjönni a forradalom emlékeivel, az ötvenedik évfordulón azonban már mindenki úgy gondolhatja, nincs mitõl félni, ezért is hirdet a múzeum 56-os gyûjtési akciót.
2006. augusztus 8.
Restaurált õsi Mária-szobrot állítottak ki a Móra Ferenc Múzeum elõcsarnokában. A szoborhoz legendás történetek is fûzõdnek. A több száz éves öltöztetõs Madonna a nyár mûtárgya a múzeumban.
2006. augusztus 8.
2006. július 4.
Tegnap, július 2-án, vasárnap este bezárt minden idõk legsikeresebb szegedi kiállítása, a Munkácsy-tárlat. Az utolsó látogató este fél 10 után hagyta el a Móra Ferenc Múzeum épületét. Ilyet Szegeden még nem lehetett látni, a nap folyamán kígyóztak a sorok a múzeum elõtt. Talán nem túlzás állítani, Munkácsy Mihály beírta magát Szeged kultúrtörténetébe. Ma reggel a múzeum gazdasági osztályán megtörtént az adatok összegzése. Azt már a hétvége során is lehetett látni, hogy a nézõszám meghaladja majd a 40 ezret. A végsõ szám a következõ: 42 ezer 604-en látták Szegeden Munkácsy festményeit.
2006. július 4.
A kánikula miatt a Munkácsy-kiállítás utolsó hetében változások lesznek a tárlat nyitva tartásával kapcsolatban.
2006. június 26.
Immár második alkalommal kerül megrendezésre a Múzeumok Éjszakája Szegeden. Tavaly több mint 6 ezer érdeklõdõt vonzott az esemény. Egy valóságos népünnepély részesei lehettek a múzeumbarátok. A rendezvény a kultúra és a szórakozás igazi összekapcsolódása volt a múlt esztendõben és lesz várhatóan az idén is.
2006. június 21.
Aki szereti a pénzt, vagy másként fogalmazva, akit érdekel az érmék és pénzek története igazi csemegét vehet a kezébe. Nagy Ádám, a Móra Ferenc Múzeum pénztörténésze, numizmatikusa régi magyar bankjegyekrõl és érmékrõl írt könyvet.
2006. június 1.
Május 16-án került sor a Móra Ferenc Múzeum által elnyert ROP pályázat támogatási szerzõdésének hivatalos aláírására. A 224 milliós fejlesztésrõl szóló szerzõdést a fenntartó részérõl Marosvári Attila, a Csongrád Megyei Közgyûlés alelnöke, a VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Kht. képviseletében Matisz János írta alá, a Móra Ferenc Múzeum részérõl pedig Szélné Kónya Katalin gazdasági igazgató, illetve dr. Vörös Gabriella megyei múzeumigazgató látta el kézjegyével.
2006. május 19.
Tájékoztatjuk az érdeklõdõket, hogy a "Munkácsy képek Amerikából. Válogatás Pákh Imre gyûjteményébõl." címû kiállításra elõvételben is vásárolhatnak jegyet a múzeum jegypénztárában. A Munkácsy-tárlatra a jegyárak a következõk:
Teljes árú jegy: 1500 Ft
Diák, nyugdíjas: 800 Ft
Csoportos jegy: 400 Ft/fõ
Csoportos jegy vásárlására azon 15 fõ feletti csoport tagjai jogosultak, akik diákokból, nyugdíjasokból és fogyatékkal élõkbõl állnak.
Aki egy 15 fõ feletti felnõtt csoport tagjaként érkezik a Munkácsy-kiállításra, kedvezményes 800 forintos jegy vásárlására jogosult.
2006. május 8.
Május 4-én csütörtökön este megérkeztek Szegedre Munkácsy Mihály festményei. A mûalkotásokat rejtõ dobozokat május 5-én délelõtt bontották ki. A kiállítás rendezõje, Nagy Imre mûvészettörténész egyenként nézte át, hogy minden rendben van-e a képekkel. Ezt követõen megkezdõdött a tárlat rendezése. Néhány napon belül a nagyközönség is találkozhat a világhírû magyar festõ alkotásaival.
2006. május 8.
Az árvízi vészhelyzet idején döntött úgy a Móra Ferenc Múzeum vezetése, hogy a közintézményt bizonytalan idõre bezárják. A Tisza tetõzésekor olyan állásfoglalás született, hogy addig tart zárva a múzeum, amíg a folyó árszintje nem csökken 960 cm alá. A Tisza folyamatosan apad, ennek megfelelõn május 3-én, szerdán 10 órától a Móra Ferenc Múzeum ismét megnyitja kapuit a látogatók elõtt. A vármúzeum bizonytalan ideig továbbra is zárva tart.
2006. május 2.
A Móra Ferenc Múzeum arra készül, hogy a május 12-én nyíló Munkácsy-kiállítást tízezrek nézik majd meg. Folyamatban van a díszterem átalakítása, jelenleg zajlik a világítástechnika beszerelése. A kiállítás rendezõi ígérik, nem mindennapi élményben lesz részük a festészet szerelmeseinek.
2006. április 28.
Megalakult a Móra Ferenc Múzeum árvédelmi bizottsága. A koordinációs testületet dr. Gaskó Béla általános igazgatóhelyettes vezeti. Döntés született arról, hogy - tekintettel az árvízi helyzetre - a mai naptól fogva a Móra Ferenc Múzeum kiállításai ingyen tekinthetõk meg. Felkészülve ugyanakkor a katasztrófahelyzetre a múzeum - a Tisza tetõzésétõl függõ idõpontban - várhatóan szombattól bizonytalan ideig bezár. A vármúzeum már most sem látogatható. Szintén döntés született arról, hogy a Móra Ferenc Múzeum elõtti parkolót a vészhelyzet ideje alatt magánszemélyek nem használhatják.
A múzeum munkatársai ezekben a napokban azon dolgoznak, hogy a múlt pótolhatatlan értékû kincseit, mûtárgyak és dokumentumok sokaságát biztonságos körülmények közé helyezzék el.
2006. április 18.
A napokban került a Móra Ferenc Múzeum gyûjteményébe egy Rózsa Sándort ábrázoló portré. Az alkotás az idõsödõ betyárvezért ábrázolja, készítõje egy nemrég elhunyt amatõr festõ, aki raktárosként kereste kenyerét.
2006. március 7.
Az utóbbi idõkben több múzeumi dolgozó kapott munkája elismeréseként kitüntetést. Markos Györgyi, a József Attila Múzeum néprajzkutatója Frank Józseftõl, a Csongrád Megyei Közgyûlés elnökétõl Elnöki Dicséretben részesült. Tóth István tudományos titkár Csongrád Megye Közmûvelõdésért érmet és oklevelet vehetett át. Zombori Istvánnak, a történeti osztály vezetõjének a Pro Renovanda Hungariae Alapítvány Deák Ferenc díjat adományozott. Lipták Mária közmûvelõdési osztályvezetõ Szeged Kultúrájáért kitüntetést kapott.
2006. március 7.
Február 14-én, a felújított Fekete ház átadásakor kapta a Móra Ferenc Múzeum Cs. Joachim Ferenc festményét a fenntartó Csongrád Megyei Önkormányzattól. Az alkotást dr. Vörös Gabriella megyei múzeumigazgató vette át dr. Frank Józseftõl, a Megyei Közgyûlés elnökétõl. A kép az 1940-es években készült és a Fekete házat ábrázolja. Az olajfestmény a Fekete házban lesz majd mindenki számára látható.
Közel ötszáz oldal terjedelemben foglakozik Szeged és a dél-alföldi régió históriájával a Móra Ferenc Múzeum napokban megjelent történeti évkönyve. A Zombori István által szerkesztett kiadványban 14 tanulmányt olvashatnak az érdeklõdõk.
2006. március 7.
224 MILLIÓ FORINTBÓL ÚJULHAT MEG A MÚZEUM
Európai uniós pályázat keretében elnyert pénzeknek köszönhetõen újulhat meg a Móra Ferenc Múzeum. A beruházás után igazi látogatóbarát közintézmény jöhet létre, amely növeli Szeged város és a Dél-alföldi régió turisztikai vonzerejét is.
2006. február 27.
RIPPL-RÓNAI-KIÁLLÍTÁS MUNKÁCSY HONFOGLALÁSÁÉRT CSERÉBE
2006. február 27.
RESTAURÁLT RENESZÁNSZ TÁBLAKÉP
2006. január 5.
AZ M5 AUTÓPÁLYA MEGELÕZÕ FELTÁRÁSA A SZÁMOK TÜKRÉBEN (1993-2005)
2006. január 5.
EGY HAT ÉVTIZEDE KI NEM BONTOTT ZÁSZLÓ
Évtizedek óta nem használt nemzetiszínû zászlót adományozott a Móra Ferenc Múzeumnak egy petõfitelepi lakos. Utoljára a második világháború idején lobogott a jelkép, azóta egy padláson rejtõzködött.
(Roosevelt tér 1-3.)
2012. május 11. - június 24.
Veterán kerékpár kiállítás
2012. április 13. - június 3.
Az egyetlen magyar aranylabdás
Albert Flórián emlékkiállítás
2012. március 23. - szeptember 2.
A Kárpátok Trójája. Válogatás a középső bronzkori füzesabonyi kultúra kincseiből
Lengyel-magyar régészeti kiállítás
2012. február 29. - május 27.
Az Orvostörténeti Múzeum vándorkiállítása
2012. január 27. - június 3.
1848-as tárgyak és emlékek a Móra Ferenc Múzeum gyűjteményéből
(Stefánia sétány 15.)
(Vár u. 7.)
2011. március 30. - május 20.
Szvet Tamás kiállítása
(Somogyi u. 13.)
2011. január 24. - május 31.
A kalendáriumtól a kártyanaptárig
2012. február 24. - május 31.
Emlékkiállítás Vinkler László születésének 100. évfordulója alkalmából
2012. május 11. - június 30.
Kiállítás az erdők élővilágáról és gazdasági jelentőségéről.
2011. március 24. - május 31.
2012. május 10. - június 16.
Kiállítás a csongrádi Béri Balogh Ádám Honvéd Nyugdíjas Klub anyagából