Kertész egyesületi zászló

Pályázat eredményeként jelentõs NKA támogatással vásárolta a Móra Ferenc Múzeum a Történeti Osztály zászlógyûjteményébe a mellékletben látható egyesületi zászlót és 250 db ezüst szegecset.
A zászló 148x200 cm méretû, hímzett és a 20.sz. elejérõl származik, szegedi darab. A zászlórúd 223 cm hosszú.

Az új szerzemény restaurálása már elkezdõdött, jól illeszkedik a már feldolgozott zászlógyûjteményünkbe. Az esetleges új katalógus kiadás látványos darabja.

Leltári száma T. 2008.56.1.

 

Új preparátumok a természettudományi gyûjteményben

A természettudományos tárgyanyagok éppúgy részei természetvédelmi nemzeti kincsünknek, mint az élõ állatok. A természet tárgyiasult emlékeinek gyûjtése és archiválása intézményünk törvénybõl adódó (ex lege) kötelessége. Ezért igyekszik az elhullott állatok tetemeibõl a szükséges példányokat megmenteni az utókor számára.
A Nemzeti Kulturális Alap Múzeumi Szakmai Kollégiumának 544.000 Ft-os támogatásával (pályázati azonosító 2311/1561) összességében 41 kiemelt természeti értékû gerinces kadávert sikerült kipreparáltatni, melyet a természettudományi raktárkiállításban láthat a nagyközönség.

Az alábbiakban bemutatunk néhányat az értékes dermoplasztikák közül.

Kis kárókatona	Parlagi sas
Rétisas	Vörösnyakú lúd
Cigányréce	Aranysakál
Vadmacska

 

Dokumentumok a polgári Szeged történetébõl

Kovács László szegedi gyûjtõvel hosszú évek óta kapcsolata van a Móra Ferenc Múzeum Történeti Osztályának. 2008. végén a Nemzeti Kulturális Alap Múzeumi Kuratóriumának támogatásával rendkívül érdekes dokumentum anyagot sikerült megvásárolni Kovács László gyûjteményébõl.  Egy részük Dr. Csongor Gyõzõ hagyatékából való, ezt a pecsétek alapján is igazoltnak látjuk.  Az NKA 2309/672 sz. pályázatával összességében több mint 300 darab eredeti értékes dokumentumhoz jutott a múzeum, amelyek  kiváló adalékokkal szolgálnak a polgári Szeged 19.- 20.század fordulójának  történetéhez.
Díszes meghívók, dombormintás táncrendek, Szegeden feladott táviratok, a királylátogatás eredeti programja és meghívója találhatók többek között a századfordulós anyagban.
A Paprika és szalámi gyártás történetérõl példaképp több dossziéban 129 dokumentum került a múzeum birtokába. Gazdag és látványos áttekintést ad a régi nõi kalapviseletrõl 104 képeslap valamint további 5 db textiltörténeti tárgy (varrótûs tasak).
A vételhez 400.000,-Ft támogatást kaptunk az NKA Múzeumi Kuratóriumától.. További 240.000,- Ft-os összeget a Móra Ferenc Múzeum költségvetésébõl fordítottunk a történeti gyûjtemény gyarapítására.

Az alábbiakban izelítõként néhány dokumentum látható a szerteágazó, értékes anyagból.

A szalámigyártás és a paprika történetébõl

 

Báli meghívók, táncrendek

 

Nõi kalapviselet, textiltörténet.

 

Kisebédlõ szõnyeg

Az NKA Múzeumi Kuratóriuma támogatásával sikerült a 20. század elejérõl a szegedi szõnyegszövõ ipar egy remek termékét megvásárolni. Csomózott un. kisebédlõ szõnyeg. 1918-ból.  Tükrében kék alapon drapp, rózsaszín, zöld, barna, sárga heráti mintasor.
Vetülék és lánc alapszövetre készült festett spárgából. Készítés helye: Bakay Kendergyár, mérete 300x200cm.

 

 

 

 

Heller Ödön kép Londonból

Újabb, ritkaságnak számító képadománnyal gyarapodott a Csongrád megyei Móra Ferenc Múzeum képzõmûvészeti gyûjteménye. Heller Ödön Szeged-tápai festõmûvésznek Ganie János grafikusról 1915 körül alkotott portréját az ábrázolt személy unokája, a ma Londonban élõ Gányi Piroska adományozta a közgyûjteménynek. E kitûnõ kvalitású mû az egyetlen fennmaradt portréábrázolás Szeged egyik jeles, ex-libris készítõjérõl.
A festmény egyenesen Londonból érkezett a Móra Ferenc Múzeumba. Az adományt kísérõ levelében Gányi Piroska közli, hogy Heller Ödön és a nagyapja a közös mûvészi érdeklõdés révén kerültek szoros barátságba. A közlés szerint Ganie János a szegedi egyetemnek is dolgozott: az akkor divatos színes, mûvészi diplomákat festette, rajzolta.
A kép adományozója az alsóvárosi zárdában, a Miasszonyunk Nõvéreknél érettségizett, majd késõbb, a világhírû Ivanovics György mikrobiológus professzornak, a kétszeres Kossuth-díjas egyetemi dékánnak lett a titkárnõje. 1956 után kivándorolt Angliába, ahol a dékáni ajánlólevél alapján állást kapott egy londoni bankban. A festményt ekkor vitte magával a Magyar Nemzeti Bank engedélyével.
1921 óta, Heller Ödön festõ titokzatos halálának körülményeirõl többféle feltevés látott napvilágot. Egyes feltételezések szerint fehér tisztek politikai indíttatásból gyilkolták meg. Az érthetetlen tragédia megihlette Móra Ferencet, a festõ barátját is, aki az egyik legelsõ, "A festõ halála" címû lélektani regényében is felhasználta az esetet. Kevésbé köztudott, hogy Heller Ödönnek a fiatal Radnóti Miklós az unokaöccse volt.

A most a Móra Ferenc Múzeumnak ajándékozott mû a közgyûjtemény mintegy húsz darabos Heller-kollekciójába kerül.

 

Újabb Szent-Györgyi relikvia a Móra-múzeumban

Újabb Szent-Györgyi Albert személyéhez köthetõ relikviával gazdagodott a Móra Ferenc Múzeum gyûjteménye. Egy saját kézzel dedikált portréról van szó, melyet a Nobel-díjas tudós hûséges munkatársának adott. A tárgyat a megajándékozott férfi immáron nyugdíjas fia adományozta a Csongrád Megyei Múzeumnak.
Szent-Györgyi Albert tizenöt esztendõt töltött Szegeden. A közvetlen stílusú, jómodorú vegyészt sokan csak Albinak szólították. Munkatársai visszaemlékezései szerint õ volt a "legszeretetreméltóbb professzor." A rábízott kollegák apró-cseprõ dolgaival is törõdött. A laboratóriumban a kutatómunka szünetében a késõbb legendássá váló teázások közben beszélgettek a világ és a mindennapok történéseirõl.
A Szent-Györgyihez talán legközelebb álló laboráns, Farkas András volt, aki a kutatómunkához szükséges technikai hátteret biztosította. A Nobel-díjas kutató neki ajándékozta a róla készült bekeretezett portrét a következõ szöveggel: "Farkas Andrásnak, a hûséges munkatársnak. Szent-Györgyi Albert."
Farkas és Szent-Györgyi között szinte barátinak tekinthetõ kapcsolat alakult ki. Egyszer a vegyészprofesszor a feleségétõl kapott egy télikabátot. Szent-Györgyinek viszont nem igazán tetszett a darab, ezért úgy döntött, ha Farkas András elfogadja, akkor inkább neki adja. A laboráns örömmel vette az ajándékot és még fia is használta a Nobel-díjas tudóstól kapott ruhanemût.
Az ötvenes években Szent-Györgyi Albert már emigrációban élt, amikor Farkas András súlyos beteg lett. A család levelet írt a tudósnak; kérték, segítsen a tüdõrákban szenvedõ egykori kollegának. Gyors válasz érkezett, Szent-Györgyi olyan akkoriban Magyarországon nem is használt gyógyszert küldött, amely a legjobbnak számított nyugaton. Segíteni azonban sajnos nem tudott, a "hûséges munkatárs", Farkas András 1956-ban meghalt.
A Farkas család mindmáig õrizte a Szent-Györgyi-portrét. Farkas András fia most döntött úgy, hogy a Szent-Györgyi emlékét, illetve dokumentum és tárgyi anyagát is gyûjtõ Móra Ferenc Múzeumnak adományozza a relikviát.

A Csongrád megyei közgyûjteményben található többek között Szent-Györgyi Albert íróasztala, szekrénye, szemüvege, írógépe és közel másfélszáz fotó Szeged Nobel-díjasáról. A múzeum munkatársai az utóbbi években rendeztek kiállítást Szent-Györgyirõl, például a Ferihegyi Repülõtér VIP várójában vagy a hollandiai Groningenben is. A legközelebbi Szent-Györgyi Albert-kiállításnak már a most közgyûjteménybe került dedikált portré is része lesz majd.

 

Szecessziós tükör

A Móra Ferenc Múzeum gyûjteménye  egyedi szecessziós mûtárggyal, nagyméretû, napraforgó virágokkal díszített tükörrel gazdagodott. A reprezentatív tárgy három részbõl áll. Magát a tükröt alsó lábazat és felsõ dísz fogja körbe. A 227 centiméter magas szecessziós alkotás a századfordulót követõ évtizedekben egy szegedi vasúti fõtisztviselõ lakását díszítette. A bútort a néhai tulajdonos -ugyancsak a vasutas szakmában dolgozó -leszármazottjától vásárolta meg a Csongrád megyei múzeum, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.
A tükör üvege kiváló állapotban vészelte át a mögöttünk hagyott súlyos évtizedeket, a lábazat és a felsõ dísz azonban alapos restaurálásra szorul. A felújítási munkát  január közepén kezdte meg a megyei múzeum restaurátor csapata. Várhatóan tavasz elejére végeznek a feladattal. Idõ és munkaigényes a szecessziós bútor restaurálása, mert a megkopott ezüstözött felületet kell ezüstalap segítségével újrafényezni, pótolni, ami rendkívül nehézkes és egyben hosszadalmas.   A restaurálást követõen a Móra-múzeum aulájában bárki beletekinthet a polgári világ hangulatát sugárzó szecessziós tükörbe, a késõbbiekben pedig az értékes mûtárgy a megyei múzeum új állandó kiállításának lesz majd az egyik ékessége.

 

Gyermekhintó az 1920-as évekbõl

Páratlan mûritkasággal gazdagodott a Móra Ferenc Múzeum.  Mesés gyermekhintó érkezett a szegedi múzeum épületéhez, a Kultúrpalotához. Pontosabban a Kultúrpalotába, a nem mindennapos szerkezet ugyanis immár a múzeum gyûjteményének része.
A múzeumi szakemberek szerint gyermekhintó készítése nem gyakori ugyan, de nem is példa nélküli. Az bizonyos, hogy a gyerekjátékokkal foglalkozó szakirodalomban kevés szó esik a kicsinyek számára készített hintókról. A legismertebb darabot a 19. században gyártották és Rudolf trónörökös számára készült; ma a bécsi Kunsthistorisches Museum gyûjteményében található. Magyarországi múzeumokban nem õriznek a most a szegedi múzeumba került mûtárgyhoz fogható gyermekhintót. Néhány évvel ezelõtt egy budapesti aukción felbukkant egy hasonló példány, de az értékét és méretét tekintve is kisebb volt, mint amivel a Csongád megyei közgyûjtemény gazdagodott.
A Móra Ferenc Múzeum új szerzeménye az 1920-as években ifj. Hodács János kocsigyártó mûhelyében készült. A megrendelõ maga a tulajdonos, a széles vevõkörrel rendelkezõ, jólmenõ vállalkozó, Hodács volt, aki leányunokája számára gyártatta a másfél méter hosszú és nyolcvan centi széles járgányt. "A festett, kárpitozott, póni fogatolású hintó nagy feltûnést keltett a 20-as, 30-as évek Szegedjén. A témával még a korabeli lapok is foglalkoztak" - mondja dr. Bárkányi Ildikó, a Móra Ferenc Múzeum néprajzi osztályának vezetõje, aki már régebb óta kutatott a páratlan szegedi gyermekhintó után.
Az eddig kutatásoknak alapján valószínûsíthetõ, hogy a 30-as évek végétõl a szerkezet valahol rejtett helyen lehetett, a gyermeki kezek nem nyüstölték - minden bizonnyal ennek is köszönhetõ, hogy még napjainkban is megvan. Azt is tudni lehet, hogy a hintót a Hodács család egyik leszármazottja õrizte egészen a 80-as évekig. Akkor egy ismerõsön keresztül Soltvadkertre vitték, ahol ismét a gyermekeket szolgálta a különös járgány. Pónival, szamárral, de elõfordult, hogy kutyával húzatták a Réka nevû kislány tulajdonában lévõ gyermekhintót. Réka azonban felnõtt és újra a nem használt holmik közé, egy padlásra került a szerkezet.
A soltvadkerti család már korábban is tervezte, hogy mivel Szegeden készült a hintó, ezért a szegedi közgyûjteménynek adják a kis kocsit. A történet azonban egy másik szálon keresztül is zajlott. Hodács János egyik unokájának visszaemlékezése eljutott Bárkányi Ildikó néprajzkutatóhoz, aki különösen érdekesnek tartotta azt a részt, ahol a Hodács-leszármazott egy bizonyos gyerekhintóról beszél. Megindult a kutatás, hogy ugyan hol lehet a hintó, s végül lépésrõl-lépésre jutottak el a múzeum munkatársai a soltvadkerti családhoz, akik nagy örömmel adományozták a megyei múzeumnak a páratlan mûritkaságot.
A gyerekhintó jó állapotban van, faváza, vasalása, kerekei épek. Kisebb pótlások, festés és kárpitozás után régi szépségében pompázhat. A restaurálást követõen a tervek szerint a Móra Ferenc Múzeum aulájában állítják majd ki a nem hétköznapi mûtárgyat.

 

Rózsa Sándor dohányzacskója

A relikvia érdekessége, hogy a börtönben ülõ, öregedõ Rózsa Sándor az õt meglátogató egykori vizsgálóbírójának, Laucsik Máténak a találkozás örömére adta a dohányzacskót. A díszes darab nemzedékrõl nemzedékre öröklõdött Laucsik leszármazottai között.
A Móra Ferenc Múzeumnak a tetszetõs külsejû dohányzacskót a vizsgálóbíró dédunokájának a férje, egy Budapesten élõ idõs férfi adományozta. A dédunoka már nem él, a szegedi származású férj pedig azért döntött a dél-alföldi közgyûjtemény mellett, mert ezen a területen komoly kultusza volt Rózsa Sándornak. A szegedi Móra-múzeum évtizedek óta gyûjti a betyárvilág tárgyait, dokumentumait, ezért is tekintik a muzeológusok különösen értékes darabnak a most gyûjteménybe került relikviát.
Laucsik Máté a korát meghaladó kriminálpszichológiai tudás és érzék birtokában vallatta az elkövetõket. Jókai róla formázta meg Lélekidomár címû regényének fõhõsét. Minden bizonnyal Laucsik határozott, de emberséges hozzáállásának köszönhetõ, hogy Rózsa Sándor és vizsgálóbírója között egyfajta szimpátia alakulhatott ki.

Laucsik nyilván elítélte és rossz véleménnyel volt Rózsa Sándorról, a bûnelkövetõrõl, de lehetséges, hogy valamilyen szinten imponálhatott neki a vakmerõ kalandokba bocsátkozó, a szegényekért tenni kész vezér alakja, aki az idealizált kép szerint soha nem káromkodott és minden reggel imádkozott.

A dohányzacskót a szamosújvári börtönben kapta ajándékba a betyárvilág legendájától Laucsik Máté. A vizsgálóbíró és leszármazottai féltve õrizték a Rózsa Sándor-relikviát, ezért is maradt meg mind a mai napig kiváló állapotban, így most a múzeumban legfeljebb minimális mértékben szorul restaurálására.

 

Szükségpénzhez jutott a Móra-múzeum

 A múzeum numizmatikai gyûjteménye gyarapodott harminc úgynevezett szükségpénzzel.
A pénztörténészek azokat a fizetõeszközöket nevezik szükségpénznek, amit válságos idõkben - amikor valami komoly ok miatt az állam nem képes ellátni megfelelõen kötelezettségeit - állítanak elõ. A szükségpénz tehát egyfajta helyi hatóságok vagy magánszereplõk (kocsmák, gyógyszertárak, kereskedõk) által kiadott pénzhelyettesítõ, amely megkönnyíti a mindennapos kifizetéseket. Ezek az átmeneti pénzek fõként kisebb címleteket jelentenek, a háborús idõkben a hadsereg igényei miatt ugyanis nincs elegendõ fém, amibõl pénzt tudnának verni, így jönnek képbe a papírra nyomtatott alkalmi fizetõeszközök.
A gyûjtõk és a numizmatikusok számára a szükségpénz értékét viszonylagos ritkasága adja. Kevés maradt fenn belõlük. A múzeum birtokába került 1919 körül használt idõszaki fizetõeszközöket egy magángyûjtõtõl vásárolta a közintézmény. Az idõs férfi úgy döntött, felszámolja több évtizeden át gondosan õrzött és gyarapított kollekcióját. A gyûjtemény egészébõl a múzeum ezekre a pénztörténeti ritkaságokra tartott igényt.
A friss szerzeményeket Nagy Ádám muzeológus fogja rendszerezni és beilleszteni a Móra Ferenc Múzeum pénztörténeti gyûjteményébe. Szintén hozzá kapcsolódó hír, hogy a napokban jelent meg a Leányfalusi Károllyal közösen írott, a Magyarország fém- és papírpénzeirõl szóló újabb kötete, mely a pengõ 1926 és 1946 közötti történetét dolgozza fel.

 

Ismeretlen Móra-levél

Eddig ismeretlen Móra Ferenc által írt levél került a megyei múzeum gyûjteményébe. A levelet Móra az általa vezetett csókai ásatásokról írta régész munkatársának. A csókai ásatás azért jelentõs, mert a területen igen értékes õskori leletek találhatóak, maga a most megismert dokumentum is errõl szól. Külön érdekessége a történetnek, hogy a Vajdaságban lévõ csókai terület régészeti szempontból komoly hasonlatosságot mutat a Csongrád megyei Gorzsával, ahol az elmúlt évtizedben történt intenzív feltáró munka a múzeum munkatársainak köszönhetõen. A Móra Ferenc Múzeum - azon túlmenõen, hogy névadója minden dokumentum és tárgyi hagyatékát igyekszik megszerezni - a csókai és a gorzsai ásatások közötti párhuzamok miatt döntött a levél megvásárlása mellett.

 

Csók István kedvenc bútora

Hétszámjegyû összegbe került az egykoron Csók István mûtermében lévõ szecessziós szekrény. A páratlan darabot a szegedi Móra Ferenc Múzeum pályázati támogatásból és önerõbõl vásárolta meg. Azért került Szegedre a patinás bútor, mert több mint száz éve egy itteni kiállításon mutatták be elõször.
Szintén emeli a megszerzett mûtárgy értékét, hogy az országos jelentõségû, 1901-es szegedi iparmûvészeti tárlatra készült darabok közül mára egyedül ez maradt meg. Az akkori kiállítást megtekintette az ismert festõmûvész, Csók István is, akinek annyira megtetszett a Thoroczkai Wigand Ede által készített remek, hogy azonnal megvásárolta mûterme számára.                    
Thoroczkai Wigand Ede a kor elismert építésze és iparmûvésze volt, aki a szecessziós irányzat követõje volt ugyan, de mindemellett munkáiban az angol, illetve az erdélyi stílusjegyeket ötvözte. A mûvész Steindl Imre munkatársaként részt vett a Parlament épületének kialakításában. Bútorainak többségét azonban csak rajzokról vagy fotókról ismerjük, ezért is tekinthetõ kiemelkedõ jelentõségûnek a szegedi múzeum gyûjteményébe került darab.
Csók István halála után a szekrényt a család használta évtizedeken keresztül, az örökösök nemrég döntöttek úgy, hogy eladják. A bútort egy budapesti kereskedõ vásárolta meg. Tudomásunk szerint komoly tárgyalások folytak arról, hogy az egykoron Csók István tulajdonában lévõ mûtárgyat Amerikába viszik, de végül sikerült úgy megállapodni, hogy a páratlan darab magyarországi közgyûjteményben maradjon. A tervek szerint az értékes mûritkaság a Móra Ferenc Múzeum új történeti állandó kiállításának része lesz majd. A látogatók azonban addig is találkozhatnak a nagyméretû szecessziós bútorral a múzeumi történeti kiállítóhely, a Fekete ház elõcsarnokában.