Cikkek

hirek-in-memoriam-domotor-janos

Elment az utolsó szemtanú.

In memoriam
Dömötör János Mihály
1922-2009

Eltávozott a huszadik század második felének egyik utolsó hiteles tanúja, aki nemcsak látta, hanem szenvedte is a keserû évszázad eseményeit.
Parasztpolgárnak született és halt is kedves városában. Fél évszázadon át Õ volt az alföldi képzõmûvészet kenyerének kovásza, sikereinek, eredményeinek megalapozója.
Szülei mintegy negyven holdon gazdálkodtak a vásárhelyi pusztán. Fiuk, a család elsõ egyetemre került tagja, a Bethlen Gábor gimnázium érettségije urán a Pázmány Péter egyetemen folytatott jogi tanulmányokat 1940-44 között. Doktorrá avatták, majd a háború végeztével kultúrtanácsnoki tisztet töltött be városában és az alispán titkáraként is mûködött. E beosztásban volt szemtanúja a sövényházi (Pusztaszer) földosztásnak, ahol az elsõ ilyen hivatalos eseményen a debreceni ideiglenes kormány nevében Nagy Imre mondott beszédet. A fordulat éve az õ életében is fordulatot hozott, 1950-tõl napszámosként, szikvíz készítõként, a temetkezési vállalat adminisztrátoraként kereste kenyerét.
A változást 1961 jelentette, amikor, - mint a Tornyai János Társulat egykori titkára - elnyerte vásárhelyi múzeum igazgatói tisztét. Fontos szék volt ez akkor s azóta is Vásárhelyen. A múzeum volt a város kulturális életének legfontosabb intézménye. A õszi tárlatok országos jelentõségûek lettek, de azzá vált szinte minden rendezvény, melynek a múzeum volt a gazdája. Amint a múzeum megváltozott helyzete megengedte, elindított a közvetlen nemzetközi kapcsolatokat (Zenta, Vallauris). Megszületett a rég álmodott "Alföldi Galéria", megújult a múzeum épülete.
Közéleti szereplése kiszélesedett, ezzel nemcsak a saját, hanem múzeumának tekintélyét is növelte, elõbb tanácstaggá, majd országgyûlési képviselõvé (1967-75), megyei tanácstaggá választották. Kiemelkedõ tisztséget töltött be a mûvészeti szövetségben, és több megyei, valamint országos szervezetben.
Ezerszálú munkája mellett hû maradt városához, elutasított több elõnyösebbnek tûnõ állásajánlatot a megyében és a fõvárosban is.
Szakmai munkáját mûtörténeti írásai koronázzák, könyvei Vásárhely mûvészetérõl szólnak, a több mint négyszáz kisebb tanulmányának többségét vásárhelyi mûvészeknek szentelte.
1991-ben nyugdíjba vonult, de mûvészetszervezõ, ismeretterjesztõ munkásságát nem szakította félbe. Járta az országot Soprontól-Nyíregyházáig, Miskolctól-Bajáig. Kiállításokat nyitott, elõadásokat tartott õszinte lelkesedéssel, nagy szaktudással, kiváló szónoki adottságaival, finom humorával. Szellemes társasági emberként õszinte kedveltségnek örvendett.

Akik ismerték mindannyian szerették
Nem kapott annyi kitüntetést, mint amennyit megérdemelt volna, (Munka Érdemrend arany fokozta, SzOT díj, Tömörkény díj, Móra Ferenc emlékérem Köztársaság aranykeresztje) ám városának díszpolgáraként Hódmezõvásárhely megyei város saját halottjaként temette el a Kincses temetõben 2009 augusztus 17-én.
Kedves János!
Nekem jutott az a megtiszteltetés, hogy a Csongrád Megyei Múzeumok Igazgatóságának munkatársai nevében búcsút vegyek Tõled. Tudom, erre mit mondanál, de ezt a számunkra fájdalmas kötelezettséget teljesítenem kell.
Isten veled János emléked õrizzük míg élünk, de nálunk méltóbban õrzi életmûved, a Tornyai János Múzeum.

Trogmayer Ottó