|
RSS hírszolgáltatás |
December 19-én, vasárnap 10 órától egészen 13 óráig Karácsonyi játszóházat szerveznek gyermekeknek és szüleiknek a szegedi Móra Ferenc Múzeumban. A résztvevõk saját maguk készíthetnek cserépangyalkát és mézeskalácsot, de a bátrabbak kipróbálhatják a gyertyamártást is. Részletek »
Kürti Béla régész kapta idén a Tömörkény-díjat. A muzeológus 1972 óta dolgozik a szegedi Móra Ferenc Múzeumban. Kürti Béla számos régészeti feltáráson dolgozott ásatásvezetõként, õ rendezte a legendás "Az avarok kincsei" címû tárlatot, amelyet Moszkvában, Frankfurtban, Párizsban, Bécsben és Nürnbergben is láthatott a nagyközönség. Részletek »
Kováts József, a kádári megtorlás egyetlen szegedi áldozata, a dél-alföldi városban egyedül õt végezték ki az 56-os forradalomban játszott szerepéért. A történelem kegyetlen és egyben különös fintora, hogy a kivégzett hõs földi maradványai nincsenek meg, Kováts Józsefnek nincs sírhelye. A szegedi Móra Ferenc Múzeum és a hódmezõvásárhelyi Emlékpont Múzeum élére állt annak a kezdeményezésnek, amelynek célja, hogy kiderüljön, hová lett a forradalmár holtteste. Részletek »
Néprajzi és természettudományi látványtárakat alakítanak ki a szegedi Móra Ferenc Múzeum fõépületében. Az 53 milliós európai uniós projekt részeként egy több mint háromszáz négyzetméter alapterületû kiállítótér jön létre. Az új muzeális térben hozzávetõlegesen kétezer mûtárgyat mutatnak majd be. Részletek »
December 13-án, hétfõn 12 óra 30 perckor a Móra Ferenc Múzeumban kerül sor a Tömörkény-díj 2010. évi átadására.
Az 1994-ben alapított díjat minden évben az adott esztendõben végzett kiemelkedõ szakmai munkáért kapja egy múzeumi munkatárs. Részletek »
A makói ipari park területén és az M43-as autópálya nyomvonalán az elmúlt hónapokban lezajlott régészeti ásatásokról tájékoztatja a sajtó képviselõit dr. Zombori István, a Móra Ferenc Múzeum igazgatója és Balogh Csilla, régész-koordinátor december 9-én, csütörtökön 13 óra 30 perckor a múzeum Cserje sori restaurátor- és raktárközpontjában. Részletek »
Varga Mátyás, a legendás színházi díszlettervezõ, grafikus, iparmûvész születésének századik évfordulójára, december 1-jére megújul a szegedi Varga Mátyás Ház, a Móra Ferenc Múzeum színháztörténeti kiállítóhelye. Részletek »
Több mint ötven elõadáson vehetnek részt az érdeklõdõk a Móra Ferenc Múzeumban megrendezésre kerülõ tudományos tanácskozáson. A kutatók november 29-étõl négy napon keresztül számolnak be az utóbbi hónapok munkájáról. Részletek »
Az aradi múzeum sokáig rejtve õrzött 1848-49-es gyûjteményének rendszerezése közben derült ki, az 1950-es években a kommunista idõszak propaganda termékeit is a 48-as relikviák közé leltározták be, így kerülhetett például Sztálin szobra a Kossuth Lajosnak és harcostársainak emléket állító több ezer darabos gyûjteménybe. A 48-49-es relikviák restaurálásáról, rendszeresésérõl szóló munka eddigi menetérõl, a projekt eredményeirõl tájékoztatják a sajtó képviselõit november 23-án, kedden 13 órakor a Móra Ferenc Múzeumban. Részletek »
A maga nemében egyedülálló, páratlan éremgyûjteménnyel gazdagodik a szegedi Móra Ferenc Múzeum numizmatikai tára. A tavaly elhunyt tekintélyes gyûjtõ, Szolláth György 177 darabos éremportré sorozata óvatos becslések szerint is legalább 5 millió forintot ér. A gyûjteményt a múzeum szimbolikus összegért vásárolta meg az özvegytõl. A kollekciót a nagyközönség a Kultúrpalota kupolájában tekintheti meg. Részletek »
Egy korábban ellopott, majd a késõbbiekben az eredeti tulajdonos által visszavásárolt Lotz Károly-festmény kerül a makói József Attila Múzeum gyûjteményébe. A 17 esztendõs, gyönyörûséges Lonovics Kornéliát ábrázoló mûvet november 11-én, csütörtökön 15 órakor mutatják be a nagyközönségnek a makói múzeumban. A száztíz éve készült egészalakos portrét a képen ábrázolt hölgy unokái adják át a közgyûjteménynek. Részletek »
Az eddig beérkezett jelentkezések szerint közel 60, túlnyomórészt külföldi fiatal vesz részt a II. Nemzetközi Hárfaversenyen Szegeden. A világ 17 országából - az USA-tól Japánig - érkeznek versenyzõk a dél-alföldi városba. A hárfakoncert nyitóeseménye november 8-án, hétfõn 19 órakor lesz a Móra Ferenc Múzeumban. Részletek »
Öt év után ismét tanácskozásra gyûlnek össze az ország múzeumi vezetõi. A november 5-én, pénteken 16 órakor a Móra Ferenc Múzeumban kezdõdõ konferencián 125 múzeumi vezetõ folytat megbeszélést a magyar múzeum-ügyrõl. Részletek »
Az emlékezés színes álmai címmel nyolc kortárs roma festõmûvész munkáiból nyílik kiállítás a makói József Attila Múzeumban november 6-án, szombaton 11 órakor. A tárlat a roma kortárs festészetet igyekszik reprezentálni. A mûvészettörténészek szerint a roma festészetet sajátossága nem a színvilágban, sokkal inkább a témaválasztásban rejlik. A képek azt tükrözik, minden mûvész a maga roma identitását keresi. Részletek »
Ilyen még valóban nem volt a szegedi Kass Galériában: a 7x3D címû tárlatra beszerelt monitorokon Tóth Pál filmrendezõ hét filmjét, a falakon a 3D-s animáció munkafázisaiba bepillantást engedõ állóképeket, rajzokat tekinthetik meg az érdeklõdõk. A kiállítás az Animáció Világnapja alkalmából október 28-án 17 órakor nyílik. Részletek »
Görgényi István, Aba Novák Vilmos és Rudnay Gyula tanítványa volt egykoron. A bányászként is dolgozó néhai mûvész 1956 után titokban festette meg a forradalomhoz kötõdõ élményeit. A mûvek elkészültek, majd az alkotó elrejtette õket. Létrehozásuk, rejtegetésük tulajdonképpen titkos ellenállásként fogható fel. Görgényi szabadságát veszélyeztette volna, ha kitudódik a festmények léte. A mûvész 1973-ban bekövetkezett halála után újabb évtizedekre rejtve maradtak az alkotások. 2006-ban egy pincébõl került elõ a páratlan 56-os kollekció. A mûveket október 22-tõl a szegedi Fekete házban tekinthetik meg az érdeklõdõk. Részletek »
A buddhista tanítások, ezer évvel ezelõtt érkeztek meg Indiából és honosodtak meg Tibetben. Az azóta eltelt idõben a tibeti buddhizmus különbözõ hagyományaiban a buddhista gyakorlat gazdag formakincset hozott létre. Az összetett szimbólumrendszer és a szigorú szabályokat követõ alkotások Buddha idõtlen bölcsességét közvetítik felénk. A tibeti buddhizmus a 20. század második felében hiteles átadással rendelkezõ tanítók közvetítésével a nyugati kultúrába is megérkezett. A szakrális tárgyak, ahogy Tibetben, így itt Európában sem elsõ sorban a múzeumok polcait gazdagítják, hanem a mindennapi élet használati tárgyaivá válnak.
Közel ötven magyar szobrász több mint hatvan mûvét tekinthetik meg az érdeklõdõk a szegedi vármúzeumban. A Magyar Szobrászat 2010 címû tárlat a rendszerváltozás utáni hazai szobrászmûvészetrõl igyekszik egyfajta átfogó, széleskörû képet adni. A kiállítási kollekció sokoldalú, színes, hû lenyomata az utóbbi két évtized magyar szobrászati folyamatainak.
A tárlatot október 15-én, pénteken 15 órakor Baráz Tamás szobrászmûvész, a Magyar Szobrász Társaság elnöke és Ibos Éva mûvésztörténész nyitja meg.
2010. szeptember 30-tól december végéig Csontvárytól Szõnyig címmel képzõmûvészeti kiállítás látható a Koszta József Múzeumban. A miskolci Herman Ottó Múzeum képzõmûvészeti gyûjteménye országos viszonylatban is az egyik legjelentõsebb, tõlük érkezett a modern magyar festészetet bemutató válogatás. Ilyen szintû, a klasszikus modern magyar mûvészetet áttekintõ kiállítás még nem volt Szentesen. Borsos Miklós és Ferenczy Béni plasztikáihoz, és a Miskolcról érkezõ képekhez, szorosan kötõdnek Koszta József szentesi múzeumban õrzött alkotásai. A tárlatot 30-án, csütörtökön fél 5-kor Ibos Éva mûvészettörténész nyitja meg.
Ha vitéz vagy, jer velem! címmel régi idõk fegyvereibõl nyílik kiállítás a szegedi Móra Ferenc Múzeumban szeptember 24.-én, pénteken délután 4 órakor. A vendégeket köszönti B. Nagy László polgármesterjelölt, a tárlatot megnyitja Dr. Zombori István történész, megyei múzeumigazgató. Közremûködnek a Szegedi III. Honvéd Gyalogezred vitézei. A kiállítás december 19-ig látogatható.
Szeged jeles szülötte, a kiváló néprajztudós, Bálint Sándor tárgyi hagyatékának páratlan értékeit foglalja kötetbe a Móra Ferenc Múzeum új kiadványa. A vallásos ponyvanyomtatványokat feldolgozó könyv 1600 tételt tartalmaz és ezzel a magyar szakrális ponyvafüzetek olyan együttese, amely mostani közlése, szakszerû leírása, címlapjuk publikálása és mutatókkal való ellátása révén a kiadványt a mûfaj pótolhatatlan szak-kézikönyvévé teszi. Bálint Sándor munkásságáról ez a könyv a harmadik a sorban, s teszi még inkább feldolgozottá a múzeum szakembereinek irányításával a legszögedibb szögedi páratlan életmûvét.
A szegedi Móra parkban, a múzeum elõtt folyó ásatás során a Móra Ferenc Múzeum régészei megtalálták a középkori szegedi téglavár déli falának egy részletét. A helyszínen tartott sajtótájékoztatón elmondták, hogy a mai talajszint alatt három méter mélységben megtalált két és fél méteres szélességû faldarab helyzetébõl immáron pontosabban meghatározható, merre húzódott a legendás szegedi vár, s ma mely épületek alatt találhatók az erõdítés korabeli ábrázolásokról és térképekrõl ismert, de ma már nem látható fontosabb részei.
A Magyar Nemzeti Múzeumban írták alá szeptember 8-án az M43-as autópálya Makó-Csanádpalota közötti szakaszának megelõzõ régészeti feltárásáról szóló szerzõdést. A régészeti örökség védelmét biztosító új rendszerben a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Örökségvédelmi Központ koordinálja és segíti szakmai szempontból a feltárásokat. A megállapodás alig egy hónappal a NÖK létrejötte után született, s ez az elsõ, amelyben a megyei múzeumokra bízzák a régészeti feltáró munkát. A szerzõdést a kulturális kormányzat magas szintû képviselõi, valamint a Csongrád Megyei Önkormányzat elnöke, Magyar Anna, országgyûlési képviselõ jelenlétében dr. Zombori István, a Móra Ferenc Múzeum megyei igazgatója és a Magyar Nemzeti Múzeum szakmai és gazdasági vezetõi írták alá. Heteken belül elindulhat az M43-as autópálya 24 kilométeres útszakaszának területén a régészeti munka, amelynek során közel 400 ezer négyzetméter feltárást kell majd elvégezni.
A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadirégész, Hadszíntérkutató és Hagyományõrzõ Osztálya kegyeleti utazást szervezett Drávetzky Sándor hadapród õrmester 1916 augusztusi hõsi halálának helyszínére és sírjának felkutatására, a mai Ukrajna területén lévõ Volhíniába. A 2010. augusztus 26-29 közötti út résztvevõje volt Tóth István, a Móra Ferenc Múzeum történeti osztályának vezetõje, aki a szegedi Meritum Egyesület tagjaival együtt rendszeres támogatója a kutatásoknak. A kegyeleti úton Szanka József, a Meritum Egyesület képviseletében és Kertész Péter, a Csongrád Megyei Önkormányzat szakmai felügyeleti referense is részt vett.
Részletes beszámoló »
A Pillangók zöld szigete - Tajvan címû kiállításunk az elõzetes tervekkel ellentétben nem szeptember 5-ig látogatható, hanem augusztus 31-én bezár.
Az ö-zõ nyelvjárás, a paprikatermesztés, a papucsos mesterség, a parasztházak napsugárdíszes oromzata és a sokakat vonzó alsóvárosi búcsú a szegediség jelképeivé váltak. A Szöged hirös város címû néprajzi állandó kiállítás a részben máig élõ hagyományokat mutatja be. A tárlat augusztus 18-án nyílt meg a Móra Ferenc Múzeumban.
Folytatás »
Augusztus 12-én, csütörtökön érkezett a Móra Ferenc Múzeumba a különleges és szépséges tajvani élõ lepkéket bemutató tárlat, a pillangó-valóságsó 25 ezredik látogatója. A 25 ezredik látogató Kiss Zsuzsa nyolcadikos szegedi diák. Édesanyjával és 3 unokatestvérével érkezett a kiállításra. A szerencsés érdeklõdõ egy a kiállításon elhullott, majd kipreparált pillangót kapott ajándékba dr. Zombori István megyei múzeumigazgatótól.
A Móra Ferenc Múzeum Régészeti Osztálya a több éve sikeres évkönyv- (MFMÉ-Studia Archaeologica) és monográfiasorozatán (MFMÉ-Monographia Archaeologica) kívül egy új kiadványt indít útjára MFMÉ-Monumenta Archeologica címmel. A sorozat elsõ köteteként egy több évtizedes adósságát törleszti a hazai régész szakma. A könyv László Gyula régészprofesszor vezetésével 1955-1977 között, Felgyõ község területén és közvetlen környékén végzett ásatások anyagának bronzkori és avar kori leleteit mutatja be. Könyvismertetés »
Pierre Vasarelynek a dél-franciaországi Aix-en-Provence városában mûködõ Fondation Vasarely elnökének meghívására Szabó Tamás, a szegedi Móra Ferenc Múzeum Képzõmûvészeti Osztályának munkatársa 2010. júliusában egy hétre a mûvészeti alapítvány vendége volt. A meghívás illeszkedett a két tudományos intézet közötti kapcsolatépítés és együttmûködés folyamatába. Ennek elsõ lépéseként Pierre Vasarely nyitotta meg 2008 februárjában Szegeden nagyapja, Victor Vasarely festõ- és szobrászmûvész születésének "centenáriuma" alkalmából a Móra Ferenc Múzeumban rendezett emlékkiállítást.
Impozáns, több mint 60 fényképet tartalmazó kötet jelent meg a XX. századi magyar festészet meghatározó alakjáról, Kohán Györgyrõl. A könyvet Ibos Éva, a Móra Ferenc Múzeum mûvészettörténésze írta és szerkesztette. A Kohán-album a Kossuth Kiadó gondozásában a Magyar Festészet Mesterei sorozatban jelent meg. Ismertetõ »
A Móra Ferenc Múzeum élõ lepke-kiállítása a korábbi tervek szerint július 4-ig várta volna az érdeklõdõket, de a múzeum tárgyalásai eredményesnek bizonyultak, így egészen nyár végéig élõ pillangókat figyelhetnek meg a múzeumba látogatók. Az elpusztult lepkék helyett újak népesítik be a lepkeházat júliusban és augusztusban is, ezért a nyári hónapokban is friss elõ-pillagó szállítmányok érkeznek majd Tajvanból. Eddig közel 18 ezren látták a népszerû kiállítást.
A makói József Attila Múzeumban látható június 26-tól Sipos József, Londonban élõ magyar fotós kiállítása. A Royal Photographic Society tagjának Fényképezõgéppel a Föld körül címû bemutatóját Bíró György nyitja meg június 26-án, szombaton délután 5 órakor a makói múzeum földszinti kiállítótermében.
Az esõs idõ és a labdarúgó világbajnokság ellenére ezrek mozdultak ki otthonról, s járták be a szegedi múzeumi éjszaka különbözõ helyszíneit.
A Móra Ferenc Múzeumban és a Móra parkban több mint 7 ezren fordultak meg este hat és éjjel 1 óra egy között. A Fekete házban 2400 látogató járt; a Somogyi-könyvtárban ezren, a Dómban ezerötszázan, a REÖK-ben háromezerötszázan voltak. A becslések szerint összesen a Múzeumok Éjszakája 2010 rendezvénysorozat szegedi helyszínein több mint 16 ezer látogató vett részt.
Fotók az eseményrõl »
Június 15-én, kedden 10 órakor érkezett a Móra Ferenc Múzeumba a különleges és szépséges tajvani élõ lepkéket bemutató tárlat, a "pillangó-valóságsó" 15 ezredik látogatója. A szerencsés vendég Márton Dávid, a Makkosházi Általános Iskola ötödikes diákja volt, aki egy, a kiállításon elhullott, majd kipreparált pillangót kapott ajándékba dr. Zombori István megyei múzeumigazgatótól. A makkosházi tanulócsoport kísérõ pedagógusai könyvajándékot vehettek át dr. Gaskó Béla igazgatóhelyettes, Természettudományi Osztályvezetõtõl.
A rendkívüli tárlat hatalmas népszerûségét jelzi, hogy május 14-óta, a nyitástól számítva egy hónap alatt 15 ezren látták az élõ kiállítást.
Fényképezést kedvelõ múzeumbarátok közremûködését kérjük a múzeumok éjszakája programjaink megörökítésében. Június 19-én a Móra Ferenc Múzeum sokszínû kínálattal várja a látogatókat kora estétõl késõ éjszakáig. Akik kedvet éreznek, hogy saját digitális fényképezõgépükkel megörökítsenek ezen az éjszakán emlékezetes pillanatokat a múzeumban és a külsõ helyszíneken, küldjék el fotóikat e-mailben a
This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.
címre. A Múzeumok éjszakája lényegét, tömegeket vonzó, kicsit rendhagyó, színes kavalkádját leginkább kifejezõ felvételeket várunk, legfeljebb 1 megabájtos méretben. A legjobban sikerült 20 felvétel a szerzõ megjelölésével felkerül a múzeum honlapjára és készítõik 2-2 db tiszteletjegyet kapnak kiállításaink megtekintésére.
A Móra Ferenc Múzeum Történeti Osztálya közremûködésével országos és helyi tudományos mûhelyek tartottak konferenciát Szegeden a múzeumban június 11-én, pénteken. Trianon és a magyar tudomány tematikáját helyezte elõtérbe a program, amelyen hét plenáris elõadás, valamint három szekcióban összesen harminc referátum hangzott el.
A teljes program ismertetése »

Modern magyar mûvészet - válogatás a miskolci Herman Ottó Múzeum anyagából.
Kiállítás megnyitó: 2010. május 27. csütörtök délután 3 óra.
A pillangók zöld szigete -Tajvan címû kiállításunkra a torlódások elkerülése érdekében a csoportoknak elõzetes bejelentkezést javasolunk az 549-040 telefonszámon.
Harminc éve hunyt el a 20. századi magyar néprajzkutatás meghatározó alakja, Bálint Sándor. A tudósra május 10-én felolvasóüléssel és kamara-kiállítással emlékeztek a szegedi Móra Ferenc Múzeumban. A konferencián dr. Zombori István megyei múzeumigazgató köszöntõje után Kiss Rigó László Szeged-Csanádi megyéspüspök Bálint Sándor boldoggá avatásának folyamatáról, Erdélyi Zsuzsanna Kossuth-díjas néprajzkutató a legszögedibb szögedi emberi vonásairól beszélt , majd jeles szegedi néprajzkutatók idézték Bálint Sándor munkásságát.
Harminc évvel ezelõtt hunyt el a XX. századi magyar néprajzkutatás meghatározó alakja, Bálint Sándor. A tudósra május 10-én, hétfõn felolvasóüléssel és kamara-kiállítással emlékeznek a szegedi Móra Ferenc Múzeumban.
Részletes program »
A Csizmazia Közhasznú Magánalapítvány kezdeményezésére,a szegedi Mozaik Kiadónál megjelent Csizmazia György Fehér-tóról szóló írásainak gazdag válogatása, melyet albummá tesz közel négyszáz, a tavi madárrezervátum életét bemutató természetfotó, köztük dr. Bajusz Huba, Barkóczi Csaba, Hencz Alajos, Máté Bence, dr. Molnár Gyula, Puskás József, Széll Antal és Vadász Sándor önzetlenül felajánlott alkotásai. A Fellegek vándorai, Fehér- tói madárvilág - Csizmazia György írásaival címû album bemutatójára 2010. május 10-én, hétfõn du. fél 6 órakor kerül sor a Móra Ferenc Múzeum dísztermében. (Szeged, Roosevelt tér 1-3.) Az album a rendezvényen kedvezménnyel megvásárolható.
Közel 15 ezren látták a magyar származású világhírû fotográfus, Robert Capa legendás képeit a szegedi Móra Ferenc Múzeumban. Az elmúlt két hónap során tizennégyezer-ötszázkilencvenkilenc látogató tekintette meg Capa eredeti fotóit a közgyûjteményben. Fotókiállításra ilyen sokan még nem voltak kíváncsiak a szegedi Kultúrpalotában. E látogatói számnak köszönhetõen a Capa-kiállítás minden idõk legnézettebb tizenöt szegedi idõszaki tárlata között van.
A makói József Attila Múzeumban május 2-án, vasárnap német veteránjármûvek technikatörténeti kiállítását rendezik, színes programokkal.
Meghívó részletesen »
Lengyel barátaink emlékére
A mindmáig felfoghatatlan katyni tömegmészárlás áldozataira kívánt emlékezni a Lech Kaczynski elnök vezette lengyel delegáció a kegyetlen gyilkosságok helyszínén a borzalmas tett 70. évfordulóján. A lengyel megemlékezõk azonban soha nem érkeztek meg; a lezuhant elnöki gépen lelte halálát 97 lengyel hazafi.
Az elhunytak között van Andrzej Przewo¼nik miniszter, a lengyel Harc és Mártíromság Emlékét Õrzõ Tanács vezetõje, Csongrád megye régi barátja is, aki tavaly megnyitotta a katyni emlékkiállítást a szegedi Fekete házban. Andrzej Przewo¼nik a megyei múzeum meghívására néhány héten belül ismét a vendégünk lett volna - mélységes szomorúsággal vesszük, hogy a találkozás mindörökre elmarad.
Elhunyt Kass János grafikusmûvész
Életének 83. évében elhunyt Kass János kétszeres Munkácsy-díjas grafikusmûvész, könyvillusztrátor. Szeged díszpolgára, a Móra Ferenc Múzeum pártolója meghatározó egyénisége volt a városnak és az ország mûvészeti életének. Alkotásaival Szegeden a múzeum által fenntartott, Kass nevét viselõ galériában rendszeresen találkozhatott a közönség, a gyûjteményben állandó kiállítás reprezentálja páratlan mûvészegyéniségét.
Megemlékezésünk »
Már csak vasárnapig láthatóak a szegedi Móra Ferenc Múzeumban a legendás fotográfus, Robert Capa eredeti fényképei. Eddig több mint tizenháromezer-ötszázan tekintették meg a szegedi kiállítást. Április 25-án, vasárnap, a tárlat utolsó nyitvatartási napján kedvezményes áron, 400 forintért válthatóak belépõjegyek, a diákok pedig ingyenesen nézhetik meg a rendkívüli kiállítást. A várható nagyobb érdeklõdés miatt a zárónapon 20 óráig lesz nyitva a Móra-múzeum.
A Móra Ferenc Múzeumban március 30-án, kedden a Robert Capa kiállítás technikai okok miatt nem látogatható. A Móra Ferenc Múzeum és összes kiállító helye április 4-én, Húsvét vasárnap zárva tart.
A felhívás részletei és jelentkezési lap »
A Móra Ferenc Múzeum Szeged, a Szlovák Intézet Budapest, a Szlovák Köztársaság Mûemléki Hivatala, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, Budapest tisztelettel meghívja Önt és kedves barátait a Középkori kolostorok és sorsuk a mai Szlovákia területén c. kiállítás megnyitására. Részletek »
Dömötör Mihály fotográfust, a Móra Ferenc Múzeum munkatársát Hódmezõvásárhely városa Signum Urbis Honorantis címmel tüntette ki hatvanadik születésnapján. A város elismerését március 13-án vette át annak a tárlatnak a megnyitóján, amellyel szülõvárosa, Hódmezõvásárhely elõtt tiszteleg. A Szórtfényben címû fotókiállítás az Alföldi Galériában Dömötör Mihály eddigi fotómûvészi életmûvét összegzi. Folytatás »
Folyamatosan telt ház volt március 15-én a szegedi Móra Ferenc Múzeumban. A nemzeti ünnep alkalmából ingyenesen lehetett megtekinteni a világhírû Robert Capa eredeti fotóit bemutató kiállítást is. Összesen közel háromezer érdeklõdõ volt kíváncsi március idusán a Capa-tárlatra és a múzeum összes szegedi kiállítóhelyén rekord érdeklõdés mutatkozott. További képek »
Március 15-én, hétfõn az ünnepnapon nyitva lesz a szegedi Móra Ferenc Múzeum, s a nemzeti ünnepre való tekintettel ingyenesen látogatható a közgyûjtemény. E napon a Capa-kiállítás is ingyenesen tekinthetõ meg. A múzeum március 16-án, kedden technikai okok miatt zárva lesz.
Bende Lívia, a Móra Ferenc Múzeum 2009-ben elhunyt régész-muzeológusa emlékének szentelt tudományos konferenciára kerül sor a Móra Ferenc Múzeum Vár-épületében 2010. március 19-én, pénteken. Az elhangzó 21 elõadás anyaga önálló kötetben is megjelenik majd.
Részletes program »
Ismét a szegedi Móra Ferenc Múzeum dísztermében látható Giorgio Vasari Angyali üdvözlet címû festménye. A páratlan értékû reneszánsz mûremeket 230 ezer látogató csodálhatta meg a Szépmûvészeti Múzeum Botticellitõl Tizianóig címû tárlatán. A rejtélyes sorsú festmény február végén érkezett vissza a Móra-múzeumba. Folytatás »
Az elmúlt évben hagyományteremtõ szándékkal rendezett programjuk folytatásaként szerveztek tudományos konferenciát jeles magyar történészek, geográfusok, regionalisták a Móra Ferenc Múzeumban Több nemzetiségû államok keletkezése és felbomlása Közép-Európában címmel. A március 5.-én, pénteken tartott kutatói programon négy szekcióban 48 elõadás hangzott el. Folytatás...
Egész eddigi életmûvét bemutató impozáns kötet jelent meg a 65 esztendõs Kligl Sándor szobrászmûvészrõl a szegedi Móra Ferenc Múzeum gondozásában. A 170 oldalas, színes fotókkal teli kiadványt február 26-án, pénteken mutatták be a Móra-múzeumban. Az esten Kligl Sándorral Pálffy István mûsorvezetõ beszélgetett.
Képek az eseményrõl...
A Móra Ferenc Múzeum Csongrád Megyei Önkormányzat Megyei Múzeuma tisztelettel meghívja Önt és a múzeumi textilgyûjtemények gondozása iránt érdeklõdõ ismerõseit 2010. március 2-án a TEXTILGYÛJTEMÉNYEK GYARAPÍTÁSA ÉS GONDOZÁSA címû szakmai konferenciára.
"Szöged hírös város" címmel új állandó néprajzi tárlatot rendeztek a Móra Ferenc Múzeum néprajzos muzeológusai. A tárlat fõ mondanivalója a "szegediség": a város és a hozzá tartozó nagytáj paraszti világának bemutatása. A régi, 19 éves néprajzi kiállítás február 28-ig volt látható. Részletek...
A Professzorok Batthyány Köre rendezésében tartottak könyvbemutatót február 11.-én a Móra Ferenc Múzeum dísztermében, ahol a Helyünk a Világban A magyar külpolitika útja a 21. században címû kötet kapcsán beszélgettek a könyv társszerzõjével, Martonyi János jogász, egyetemi tanárral, volt külügyminiszterrel. A szegedi kötõdésû Martonyi, aki maga is tagja a polgári értékrendet magukénak valló egyetemi tanárok Körének, jó hangulatú beszélgetésen vázolta a könyv születésének körülményeit, s a célokat, amelynek eredményeként 2009 decemberében napvilágot látott a Csaba Lászlóval és Jeszenszky Gézával közösen megalkotott könyv. Képek az eseményrõl...
A Móra Ferenc Múzeum meghívja Önt és barátait a Fekete ház kiállítótermébe (Szeged, Somogyi B. u. 13.) 2010. február 15-én, hétfo délután 5 órára Schmidt Andrea fotóriporter STÁCIÓK címû kiállításának megnyitójára. A tárlatot megnyitja: Újszászi Ilona fomunkatárs Délmagyarország- Délvilág
A Meghívó PDF-formátumban.
A makói József Attila Múzeum Tisztelettel Meghívja Önt és Barátait a 2010. február 5-én, pénteken 16 órakor nyíló "A fehér hímzéstõl a 20. század hímzõdivatjáig" Kovács Józsefné népi iparmûvész munkássága c. kiállítás megnyitójára.
A kiállítást megnyitja: Dr. Simon András egyetemi adjunktus, tanszékvezetõ helyettes.
A kiállítást a makói múzeum anyagából rendezte: Vincze Klára néprajzkutató
Közremûködik: Tóth Antal (tekerõ) és Tamás Áron (klarinét)

"ÉN ITT VAGYOK GYÖKERES..." címmel nyílik kiállítás Tóth Menyhért festõmûvész (1904 - 1980) alkotásaiból a Móra Ferenc Múzeumban január 22-én, pénteken délután 3 órakor. A Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett tárlaton köszöntõt mond Csányi László, Mórahalom alpolgármestere, a kiállítást megnyitja ifj. Gyergyádesz László mûvészettörténész. Tóth Menyhért verseit elmondja:
Savanyu Gergely színmûvész. A kiállítás anyaga válogatás a Kecskeméti Képtár gyûjteményébol. A kiállítás megtekinthetõ május 16-ig.
A Magyar Kultúra Napjáról Eperjes Károly színmûvész "Az igazat mondd." címû estjével emlékezünk meg a Móra Ferenc Múzeum dísztermében 2010. január 20-án, szerdán 18 órától. A rendezvényt a Csongrád Megyei Önkormányzat szervezi. Belépõdíj: 1500 Ft. Az est bevételét a Csongrád Megyei Önkormányzat a Feszty- körkép felújítására fordítja.
A Kass Galéria festési munkálatok miatt zárva van, a bemutatóhely 2010. január 26-án, kedden nyit ki elõször.
A Móra Ferenc Múzeum várépületében került sor december 14.-én a Tömörkény-díj 2009. évi átadására. Az 1994-ben alapított díjat minden évben az adott esztendõben végzett kiemelkedõ szakmai munkáért kapja egy múzeumi munkatárs. Az országosan jegyzett díjról szóló döntést a közintézmény dolgozói és a megyei múzeumigazgató közösen hozzák. Ebben az évben titkos szavazás eredményeképpen a muzeológus szakma tekintélyes elismerését Dr. Nagy Ádám fõmuzeológus, pénztörténész vehette át.
Az ünnepek elõtt három kiváló szerzõ könyvének bemutatójára várjuk az érdeklõdõ közönséget.
Részletesen...
A Makói Múzeumért Alapítvány és a Pécskai Kálmány Lajos Közmûvelõdési Egyesület Klebelsberg Kunó, Kálmány Lajos és Magyarpécska címmel rendez programot 2009. december 17-én, csütörtökön délután 5 órakor a makói József Attila Múzeum elõadótermében (Makó, Megyeház utca 4.) A délutánon Nagy Istvánnal, a pécskai közmûvelõdési egyesület elnökével a makói múzeum igazgatója, Dr. Halmágyi Pál beszélget. A helyszínen megvásárolható Kálmány Lajos: A magyar hitvilág és Péter László: Kálmány Lajos címû kötete.
Határon átnyúló szakmai együttmûködés kezdõdött a Móra Ferenc Múzeum irányításával az aradi múzeum 17 ezer darabból álló gyûjteményének megmentésére, feldolgozására és közkinccsé tételére. Az egy éves program az Európai Unió támogatásával zajlik.
A project részletei PDF-ben!
Hagyományszerûen került sor a Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében tudományos fölolvasó ülés programjára november 30-tól a Móra Ferenc Múzeumban. Az éves kutatói beszámolók négy napon keresztül a múzeumi tudományterületek egészét átfogva adtak áttekintõ képet a sokrétû és elmélyült munkáról. Négy szekcióban összesen negyvenhat referátum hangzott el. Részletes program...
A Móra Ferenc Múzeum második emeleti kiállítótermében nyílt kiállítás Spissák Lajos fotográfus és vitéz Hegyi Flórián fafaragó, népi iparmûvész munkáiból. Az Idõ érlelte szépség címet viselõ tárlat megnyitására november 19-én, csütörtökön került sor, Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyûlés elnöke ajánló gondolataival. A kiállítás 2010 február 14-ig látogatható.
Tömegvonzása volt a Móra Ferenc Múzeumnak november 14-én szombaton. A Múzeumok Õszi Éjszakája sikerét jelzi, hogy néhány óra leforgása alatt ezer látogatót fogadott az intézmény. Vagyis: ezer egy éjszaka. A nyaranta nagyon sikeres múzeumok éjszakája mintájára és látogatottságán felbuzdulva került megrendezésre országosan a program. Múzeumunkban kiemelt érdeklõdés kísérte a zseblámpás raktárlátogatásokat, de mindkét alkalommal zsúfolásig telt a kiállítóterem Kubinyi Anna tárlatvezetésén és Trogmayer Ottó nyugalmazott múzeumigazgató könyvbemutatójára is igen sok érdeklõdõ érkezett. Varázsa volt a napnak, hogy még Kotormány Jánosnak, Móra mindenesének, jobbkezének leánya is e napon járt a nékik egykor otthon is jelentõ múzeumban. Folytatás...
Az újkõkor és a rézkor hitvilágába enged betekintést az a régészeti kiállítás, amely a Gyõr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyei múzeumok anyagából állt össze és a makói József Attila Múzeumban látható. A kultikus agyagszobrocskák az õskori emberábrázolás példái. A kiállítást november 13-án, pénteken Dr. Horváth Ferenc régész, tudományos igazgatóhelyettes nyitotta meg.
Az ajándékozó, gyûjtõ személye és a kiállításon szereplõ kollekció sokszínûsége, kulturhistóriai értéke egyként teszi különlegesen érdekessé a Móra Ferenc Múzeum kupolájában rendezett tárlatot: Egy világpolgár ajándékai Szegednek címmel kerül közönség elé Diczfalusy Egon professzor gyûjteményébõl válogatott tárgyak sora. A tárlat kiállítás megnyitására 2009. november 10-én, kedden került sor a Móra Ferenc Múzeum kupola csarnokában. Köszöntõt mondott dr. Zakar Péter, a Csongrád Megyei Közgyûlés alelnöke és dr. Benedek György, a Szegedi Tudomány Egyetem Általános Orvostudományi Kar dékánja. A kiállítást megnyitotta Britt-Marie Landgren, a stockholmi Karolinska Egyetem professzora. A kiállítás 2010. április 18-ig látható.
A csíkszeredai Csíki Székely Múzeum gyûjteményébõl válogatva kerül közönség elé a Móra Ferenc Múzeumban Zsögödi Nagy Imre festõmûvész munkásságának mintegy 60 kiemelkedõ darabja. A tárlat 2009. november 6-án, pénteken 14.30 órakor nyílik a múzeum elsõ emeleti kiállítótermében. A vendégeket köszönti Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyûlés elnöke és Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda Megyei Jogú Város polgármestere. A kiállítást megnyitja Szabó András, a Zsögödi Nagy Imre hagyaték kurátora.
A lengyel-magyar barátságra emlékeztetõ két tablókiállításunk szerepelt Varsóban. A lengyel parlamentben, a Szejmben volt látható több napon át a Fejezetek a magyar-lengyel-barátság vészterhes éveibõl 1939-1945 címû kiállítás és a Szeged 1956 címû anyag, amelyeket a Móra Ferenc Múzeum és a Csongrád Megyei Levéltár állított össze. A két nyelven szóló dokumentum anyag méltón illeszkedett a Csongrád megyei testvérkapcsolatok rendezvénysorába és erõsítette múzeumunk azon törekvéseit is, amellyel a határokon túli szakmai és baráti kötelékeket õrizzük és fejlesztjük. A küldöttség tagjai Lezsák Sándor, az Országgyûlés alelnöke, Magyar Anna, a Csongrád Megyei Önkormányzat elnöke, és Zakar Péter alelnök voltak. Az ünnepi eseménysor részese volt dr. Zombori István, megyei múzeumigazgató és dr.Tóth István, a Móra Ferenc Múzeum történeti osztályának vezetõje is. Fotók az eseményrõl...
A Móra Ferenc Múzeum megyei múzeumi szervezet minden intézménye és kiállítóhelye zárva tart november 1-én, vasárnap, Mindenszentek napján.
A szobrász diploma megszerzésének ötvenedik éve jegyében nyílt életmû kiállítás Tóth Sándor Munkácsy-díjas szobrász, éremmûvész alkotásaiból a Móra Ferenc Múzeum szegedi Vár-beli kiállítóhelyén. Az alkotói pálya során készült kivételesen gazdag mûvészi érem termés mintegy fele, 832 darab öntött bronz, illetve ezüst vert érem került közönség elé, a félszáz kisplasztika, portrészobor és emlékmû terv, valamint grafikák és metszetek társaságában. A tárlatot október 30-án, pénteken Dr. Török Pál, a Magyar Éremgyûjtõk Egyesületének elnöke nyitotta meg. A kiállítás 2010. február 21-ig látogatható.
A Múzeumi Oktatási és Képzési Központ (MOKK) október 29-én, csütörtökön 10-15 óra között szakmai napot rendez múzeumvezetõknek és közmûvelõdési szakembereknek a Móra Ferenc Múzeumban (Szeged, Roosevelt tér 1-3.) Hogyan írjunk sajtóhírt ? címmel. A IV. Regionális szakmai napok programját a MOKK dél-alföldi múzeumi koordinátorai, Váczi Mária ( Bács-Kiskun megye), Koszecz Andrea ( Békés megye), Csizmaziáné Lipták Mária (Csongrád megye ) szervezik. Részletes program és jelentkezés...
A legendás szentesi régész, Csalog József tiszteletére jelent meg emlékkötet a Móra Ferenc Múzeum kiadásában. Az impozáns, több mint háromszáz oldalas könyvben harmincnégy kutató, régész írása található meg. A "Medinától Etéig" címû kiadványt október 16-án, pénteken mutatták be a szentesi Koszta József Múzeumban (Kossuth tér 1.). A könyv tartalmát dr. Bondár Mária, az MTA Régészeti Intézetének igazgatóhelyettese ismertette.
Információk a kötetrõl...
Múzeumpedagógiai évnyitó a Móra Ferenc Múzeumban 2009. október 19-én, hétfon du. fél 3 órakor
Részletes program!
A Móra Ferenc Múzeum, a Magyar Numizmatikai Társulat és a Magyar Éremgyûjtõk Egyesülete közös konferenciát szervez a magyar pénztörténész szakma részvételével október 7-tõl, szerdától három napon át a szegedi Fekete házban.
A tudományos tanácskozáson közel húsz elõadás hangzik el a numizmatikai kutatás legújabb fejleményeirõl.
A Móra Ferenc Múzeum a Csongrád Megyei Önkormányzat Megyei Múzeuma kiállítást rendez Kubinyi Anna textilmûvész alkotásaiból. Az Üzenõ textilek címû tárlatot 2009. október 9-én, pénteken 17 órakor Novák István DLA, Ybl-díjas építész nyitja meg a szegedi múzeumban. A kiállítás megtekinthetõ 2010. január 17-ig hétfõ kivételével naponta 10-17 óráig.
2009. október 1 - november 15. Részletes program >
Múzeumi sétára indult a Gedói Általános Iskola néhány kisdiákja, s a Móra Ferenc Múzeum szép épületébõl kijövet be nem kalkulált élménnyel gyarapodtak. Tanúi lehettek a festmény születésének, amint Forster Jakab budapesti festõmûvész keze nyomán kibontakozik a lapon a pompás épület. Nosza, körbeállták a festõt, kihasználták az összevetés alkalmát, a pillanat varázsát, a maguk gyermeki örömével, s mûvészet tagozatos mivoltukkal. Ugyancsak a véletlen hozta, hogy Szatmári Csilla, múzeumunk csoportvezetõje pedig kéznél lévõ fényképezõgépével mindezt megörökítette.
További képek...
Idõszaki kiállítás Szentesen.
Részletekrõl itt olvashat.
A Móra Ferenc Múzeum Csongrád Megyei Önkormányzat Múzeuma és a Szeged-Csanádi Püspökség Öltöztetõs és körmeneti szobrok a Szeged Csanádi Egyházmegyébõl címmel, a Szakrális Mûvészetek Hete alkalmából kiállítást rendez a Móra Ferenc Múzeumban. A kiállítást Dr. Kiss-Rigó László megyéspüspök nyitja meg 2009. szeptember 18-án 16 órakor. Az idõszaki tárlat a Móra Ferenc Múzeumban 2009. november 15-ig tekinthetõ meg. A meghívó megtekinthetõ PDF-formátumban.
(Roosevelt tér 1-3.)
2012. május 11. - június 24.
Veterán kerékpár kiállítás
2012. április 13. - június 3.
Az egyetlen magyar aranylabdás
Albert Flórián emlékkiállítás
2012. március 23. - szeptember 2.
A Kárpátok Trójája. Válogatás a középső bronzkori füzesabonyi kultúra kincseiből
Lengyel-magyar régészeti kiállítás
2012. február 29. - május 27.
Az Orvostörténeti Múzeum vándorkiállítása
2012. január 27. - június 3.
1848-as tárgyak és emlékek a Móra Ferenc Múzeum gyűjteményéből
(Stefánia sétány 15.)
(Vár u. 7.)
2011. március 30. - május 20.
Szvet Tamás kiállítása
(Somogyi u. 13.)
2011. január 24. - május 31.
A kalendáriumtól a kártyanaptárig
2012. február 24. - május 31.
Emlékkiállítás Vinkler László születésének 100. évfordulója alkalmából
2012. május 11. - június 30.
Kiállítás az erdők élővilágáról és gazdasági jelentőségéről.
2011. március 24. - május 31.
2012. május 10. - június 16.
Kiállítás a csongrádi Béri Balogh Ádám Honvéd Nyugdíjas Klub anyagából