"Fától az erdőt..." - időszaki kiállítás a Vármúzeumban

Több millió éves növényi őskövületeken, mammut rekonstrukciókon, preparált állatokon keresztül mutatja be az erdők történetét a szegedi vár új időszaki kiállítása. A „Fától az erdőt…” című tárlaton az érdeklődők találkozhatnak a hazai erdők jellegzetes állataival, a rókával, nyúllal, őzcsaláddal vagy a nem régiben visszatelepített hóddal. Az élővilág mellett a fa hasznosításának érdekességeit is bemutatják hajó- és szélmalom makettek, fűrészmalom másolatok segítéségével.
 
Jégkori állatok csontjai, megkövült növények, mammut és gyapjas orrszarvú-rekonstrukciók szemléltetik a Föld erdeinek több millió éves történetét a várban nyíló új időszaki kiállításon. A „Fától az erdőt…” című tárlat hazánk erdeinek tízezer éves múltjába enged betekintést, valamint sorra veszi a ma élő őshonos állatfajokat. A várban eredeti környezetükben láthatóak a preparált hiúzok, farkasok, sasok, őzek, nyulak és az európai hód is, melyet a kihalás széléről megmentve telepítettek be ismét.
 
Mária Terézia vezette be az erdészeti ismeretek tanítását a selmeci Bányászati Akadémián- ebből az időszakból egy korabeli fűrészmalom és egy egykarú gyökérkitépő mását láthatják az érdeklődők. Egy 1885-ös erdészeti térkép és erdészviseletek repítik vissza a látogatókat a 19. századba. A fafeldolgozás folyamatát kézi eszközök, fűrészek szemléltetik, a szállítás folyamatát pedig korabeli fotók és kotróhajók, úsztatók makettjei mutatják be. A fa és az építészet kapcsolatát haranglábak, a torockói boronaház makettje és egy szélmalom erőátviteli makettje illusztrálja.

idoszakikiallitasok

Idõszaki kiállítások

Szeged

Móra Ferenc Múzeum

(Roosevelt tér 1-3.)

 

2012. február 7. - március 4.

Volt egyszer egy múzeum

Válogatás az egykori Aradi Ereklyemúzeum kincseiből

 

 

2012. január 27. - április 15.

"Hazádnak rendületlenül..."

1848-as tárgyak és emlékek a Móra Ferenc Múzeum gyűjteményéből

 

 

2012. február 9. - február 22.

Francia Polinézia

Lengyel Zoltán fotókiállítása a polinéz szigetvilágról

 

 

2011. november 12. - 2012. február 26.

Varázslatos viaszhengerek

A dél-alföldi népdalgyűjtés emlékei



2011. június 10. - 2012. február 12.

Értékőrzés
Kiállítás a Móra Ferenc Múzeum képzőművészeti gyűjteményéből

 

 

Vármúzeum és Kõtár

(Stefánia sétány 15.)

2012. január 24. - 2012. március 30.

 "Fától az erdőt..."

Kiállítás az erdők élővilágáról és gazdasági jelentőségéről.


Kass Galéria

(Vár u. 7.)

2011. november 18. - 2012. március 25.

"Arcok"

Keresztes Dóra és Orosz István animációs és grafikai kiállítása

 

Fekete ház

(Somogyi u. 13.)

2011. szeptember 15. - 2012. május 31.

Szent-Györgyi Albert élete és munkássága


2011. január 24. - május 31.

"Most múlik pontosan..."

A kalendáriumtól a kártyanaptárig

 

 

Makó

József Attila Múzeum


2012. február 11. - március 11.

Makói nép bútorok


Szentes

Koszta József Múzeum

 

2011. december 8. – 2012. február 16.

Esküvői meghívól Papp Imre hagyatékából


Csongrád

Tari László Múzeum


2012. február 9. - április 30.

"Ághrólszakadt Nagy Árpád"

A csongrádi ötvösség és grafika hőskora