A polinéz szigetvilág egzotikus tájai a Móra-múzeumban

Fotókiállítás nyílik a polinéz szigetvilágról a Móra-múzeumban: Lengyel Zoltán fotográfus alkotásai láthatók a Kultúrpalota folyosógalériáján február 9-től 22-ig.

A z402 művésznéven alkotó Lengyel Zoltán hétéves koráig élt Párizsban, a francia nyelv és kultúra szerelmese. 2004 óta kiállított már aluljáróban, zsinagógában, régi gyárépületben és kiadó lakásban is.

Az alkotó Gerlóczy Márton író társaságában járta be Francia Polinéziát, és fotókon örökítette meg a csendes-óceáni szigetvilág egzotikus tájait, lakóit. A kalandozás során készült felvételeket az Alliance Francaise de Szeged szervezésében mutatják be a Móra-múzeum emeleti folyosógalériáján.

A művész:

1977-ben született, Budapesten. Párizsban élt hét éves koráig.
A Rajk László Általános Iskolában és a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban tanult, Budapesten. Ezen kívül járt számítógépes programozó tanfolyamra, újságíró iskolába, bölcsészkarra, média intézetbe, valamint idegenvezetői képzésre.
A budapesti Francia Intézetben dolgozott 1998 és 2004 között, mint kiállítás-szervező.
Az első kiállítása 2004-ben volt. Azóta kiállított már aluljáróban, borpincében, moziban, kávézóban, zsinagógában, kiadó lakásban, kocsma kirakatában, régi gyárépületben, kultúrházban, galériákban.
Társas kapcsolatban él, van egy féléves fia.
Tizenöt éve gyűjti a mozijegyeket, jól focizik. Tizenhét éve van jogosítványa.
Többször változtatott művésznevet az elmúlt évek során.
A következő idézetet nagyon szereti:
„Én vagyok a változó és én vagyok a változatlan.” (Weöres Sándor)

Az alkotó gondolatai a kiállításról:

Ahhoz, hogy ez a kiállítás létrejöhessen, kivételes szerencsére volt szükség.
Először is, meg kellett születnem 1977-ben, Budapesten. Nem sokkal ezután Párizsban kellett élnem, hét éves koromig. A francia nyelv és kultúra szükségszerűen lett az életem része. Ez eddig nem volt túl nehéz.
Útközben rengeteg embert ismertem meg, így utazhattam el, Gerlóczy Márton író társaságában.
Ezek után szeretnem kell bejárni a frankofón világot, és messzire utazni. Valamint fotózni. Ez sem esett nehezemre. Szerencsére.
A végén pedig szükség van a vágyra, hogy megmutassam másoknak, miféle hely francia Polinézia. Egy magyar fotográfus messzebbre nem is juthat a hazájától ezen a bolygón. Biztos vagyok benne, hogy idáig eljutni még egy francia fotográfusnak is kivételes szerencse.