hirek49

Reneszánsz táblakép a múzeum dísztermében

2006. január 5.

A közelmúltban Szabó Tamás restaurátormûvész, a múzeum fõrestaurátora elvégezte a táblakép átfestésének eltávolítását és aranyozott keretének helyreállítását. Egyidejûleg a Szépmûvészeti Múzeum laboratóriumában elvégzett különbözõ mikroszkópos anyag- és eredetiségvizsgálatok bebizonyították, hogy a mû valóban a 15 - 16. század fordulóján készült. A bizonyítási eljárás pontosan dokumentálta a mû eredeti festésrétegének állapotát és a késõbbi javítások idején történt átfestés kiterjedésének mértékét is.

Sajnos keveset tudunk a tárgy történetérõl. Elsõdleges adatforrásunk, a múzeumi leltárkönyv 1925-ös bejegyzése szerint a táblakép özv. Enyedi Lukácsné (született Zsótér Ilona) hagyatékából, több itáliai mûremekkel együtt került a Szeged Városi Múzeum gyûjteményébe, Móra Ferenc igazgatósága idején. A felbecsülhetetlen értékû alkotások valós értékét jól szemlélteti, hogy akkoriban egyenként 20 - 30.000 aranykoronára becsülték õket.

A táblaképet a toszkánai iskola munkájaként jegyezték be, ám az újabb mûvészettörténeti kutatás fényében a leltárkönyvi eredet-meghatározás pontosításra szorul. Bizonyossá vált ugyanis, hogy a mûtárgyról Lyka Károly már 1903-ban leíró elemzést írt a Mûvészet c. folyóirat második évfolyamába: Budapest Magánképtárai - az Enyedi-Gyûjtemény címmel. A neves mûvészettörténész megemlíti a ma már múzeumi gyûjteménybe került Mária koronázása címû képet is, melyet egy triptichon részének tekint. Az ábrázolás hiteles és részletes leírása alapján vált a táblakép beazonosíthatóvá.

Lyka, a mûvészettörténeti hely- és kormeghatározás során Mária és a kisded Jézus alakjának megformálását Bernardino Pinturicchio (1455 - 1513) befolyása alatt álló mesternek tulajdonítja. Pinturicchio, az umbriai festõiskola egyik kiváló tagja, aki Perugino vezetése alatt a római Sixtus kápolna freskóin is dolgozott. Ugyanakkor az angyalok, s kivált a koronázó angyalok kivitelezését gyenge iskolamunkának minõsíti. Összegzõ véleménye szerint, a fatábla az umbriai iskola egyik jellegzetes mûhelyképe, melynek díszkerete a képpel egykorú.

Az elemzésében található ellentmondásos minõsítés oka feltételezhetõen az, hogy Lykát befolyásolhatta a táblakép akkor már vélhetõen átfestett (restaurált) állapota. Véleményünk szerint az egyes mellékalakok és a két szárnyas angyal eredeti arcvonásának megformálása is kiváló festõi tehetségrõl tanúskodik.

A táblakép sorsa tehát a századfordulótól követhetõ nyomon. Arra nincs adatunk, hogy hogyan került a szenvedélyes képgyûjtõ tulajdonába. Enyedi a hosszú évek mûgyûjtésének legszebb darabjait a budai Eötvös utcai, pazarul berendezett otthonában helyezte el. Itália közép- és késõ középkori reneszánsz mûvészete különösen megragadta, s teljes érdeklõdése e világ felé, legfõképpen az olasz kismesterek munkáinak irányába fordult.

Enyedi (Eisenstädter) Lukács Szabadkán született, 1845. március 17-én és Budapesten halt meg 1906. június 21-én. Gazdag életútja folyamatos ívelt a felsõ osztály világa felé. Szegeden, újságíróként kezdte pályáját. 1878-ban megalapította az elsõ helyi napilapot, a Szegedi Naplót, melynek szerkesztõje is volt 1888-ig. A Napló a vidéki újságírás történetének egyik legjelentõsebb lapja lett. '48-as eszmeiségével a Függetlenségi Párt szócsöve volt, s mint ilyen, a város közéletének egyik legfontosabb formálója évtizedeken keresztül.

1878 - 80-ban az újság munkatársai közé tartozott a fiatal Mikszáth Kálmán is. Közöttük Enyedi haláláig tartó szoros barátság szövõdött. (Mikszáth még 1906-ot követõen is rendszeresen levelezett Zsótér Ilonával.) 1884-ben, a fõszerkesztõ Enyedit függetlenségi programmal képviselõvé választották Tápén. 1888-tól az Egyetértés és a Pesti Napló vezércikkírója lett, s családjával együtt Budapestre költözött. 1890-ben pénzügyminiszteri osztálytanácsossá, 1892-ben miniszteri tanácsossá nevezték ki. 1895-ben az Agrárbank elnökévé választották. 1896-ban, kormánypárti programmal képviselõ lett. Az õ nevéhez fûzõdik a polgári közgazdaságtan számos klasszikusának magyarra fordítása (Sismondi: Új nemzetgazdászati elvek; Smith: A nemzetek vagyonosodása). Közgazdasági tanulmányai a Pesti Naplóban és a Nemzetgazdasági Szemlében jelentek meg.

A Mária megkoronázása ábrázolás, mint képtéma, a Mária tisztelet legfontosabb képzõmûvészeti megnyilvánulása. Ez a képi forma már az 1130-as években megjelenik a templomi díszítményeken, de csak a 13. század elejére terjed el Európa-szerte. Az Istenanyát - Krisztus egyházának megtestesítõjét -, azonban már az istenanyaság ünnepélyes elismerése (431) óta megillette a korona.

A különbözõ ikonográfiai típusú Mária koronázási jelenetek közül az elsõ típusteremtõvé a senlis-i székesegyház (13. sz. eleje) orommezején található faragott ábrázolás vált. A jelentben, koronával a fejükön, Mária és Krisztus egymás mellett ül: Jézus helyezi szülõanyja fejére a koronát. Szimbolikus értelemben a két alak nem az anyát és a fiát, hanem az Énekek éneke misztikus jegyespárját jeleníti meg.

Számos késõbbi Mária-ábrázoláson - gyûjteményünk darabja is e típusba sorolható -, szárnyas angyalok tartják Mária feje fölé a mennyei koronát. E formai megjelenés elsõ megnyilvánulása szintén a Franciaországban, az amiens-i székesegyház ékességei között (1260) található. A 14. századot követõen Máriát Krisztus elõtt térdelve ábrázolják, ezáltal a közbenjáró szerepe kap nagyobb hangsúlyt. A 16. századi késõi középkori jelenetekben koronázását összekapcsolták Mária mennybevételével (Dürer fametszete, 1510).

Szabó Tamás