|
RSS hírszolgáltatás |
Kutyafogakból álló homlokdíszt, emberi hajból készített fejdíszt és vadkanagyarból készült melldíszt is bemutat a Móra Ferenc Múzeum új időszaki kiállítása. A Kauri és nagyító című tárlaton a 19. század végén gyűjtött különleges óceániai ékszerekkel ismerkedhet meg a közönség. A kiállítás július 6-tól szeptember 9-ig látogatható.

Három bennszülött felesége is volt Bíró Lajosnak, a 19. század végén Új-Guineában kutató világutazónak, akinek egyedi ékszergyűjteményét a Móra Ferenc Múzeum kiállításán mutatják be. A zoológus azzal indokolta a magas számot, hogy a törzsi szokások miatt nem vihette magával nejeit, amikor más óceániai területekre költözött. Bíró volt az egyike azoknak a néprajzkutatóknak, akik először fedezhették fel az új-guineai vidéket és annak bennszülött lakosságát.

Kutyafogakból álló homlokdísz
A Bíró által összegyűjtött ékszerek a törzstagok társadalmi, gazdasági státuszát mutatták, valamint mágikus funkcióval is bírtak. A különböző talizmánokat folyamatosan hordták, hogy ne adjanak senkinek lehetőséget rontás küldésére. Egy kutyafogakból készült amulettet például csak úgy tudott megszerezni a néprajzkutató, hogy megesküdött: soha senkinek nem mutatja meg és nem küld vele átkot az előző gazdájára. A bennszülött a biztonság kedvéért többször átszúrta a talizmánt, így semlegesítve hatalmát.

Emberi hajból készült fejdísz
A Móra-múzeumban látható kiállítás 150 rendkívüli ékszert és használati tárgyat mutat be: például azokat az obszidián kőzetszilánkokat, melyeket borotválkozásra használtak az óceániaiak. Használatuk azonban rendkívül fájdalmas volt- inkább ritkította, mint vágta a férfiak szakállát.

Paradicsommadár tollaiból készült fejdíszek

(Roosevelt tér 1-3.)
2013. március 12. - 2013. június 9.
2013. március 23. - 2013. május 26.
„30 éve indult újra az éremverés Szegeden” - éremkiállítás
2013. május 2. - 2013. augusztus 25.
(Vár u. 7.)
2013. május 14. - 2013. június 23.
Call it a day - képregény kiállítás
(Somogyi u. 13.)
2013. április 19. - 2013. július 21.
125 éves a MÁV szegedi üzletvezetősége és 25 éves a Vasúttörténeti Alapítvány kiállítás
2013. április 26. - 2013. június 16.
A Belvárosi híd új megvilágításban – Kortárs fotógaléria
Kedves Látogatóink!
2013. május 1-től jegyáraink megváltoznak. A megváltozott árakról az alábbi linken tájékozódhat:
Kedves Szülők!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Móra Ferenc Múzeum 2013-ban is szervez táborokat, amelyre sok szeretettel várjuk az érdeklődő gyerekeket!
Részletes információkat az alábbi linken érhet el: Táborok 2013-ban
Kiállítási archívum
2012