hirek75

Október 8-ig marad nálunk Dalí

2006. szeptember 28.

A nagy érdeklõdésre való tekintettel a Dalí-kiállítást szervezõ felek, a Móra Ferenc Múzeum és Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata arról határozott, hogy a bohém katalán mûveit bemutató tárlat nyitvatartását egy héttel meghosszabbítják, ez azt jelenti, október 8-ig lehet megtekinteni Dalí alkotásait a Fekete házban.

Újdonság, hogy a meghosszabbítás hetében is várnak csoportokat, így azok, akik eddig nem jelentkeztek be, most még megtehetik. Október elsõ hetében is jöhetnek tehát a csoportok.

Egyúttal jelezzük, október 5-én, csütörtökön még egyszer és utoljára Dalí-õrület Szegeden. Október 5-én a rendes nyitvatartásnak megfelelõen 18 órakor bezár a kiállítóhely, egy órával késõbb, 19 órától viszont ismét megnyitja kapuit a Fekete ház. Egészen 22 óráig lehet majd megtekinteni Dalí 117 mûvét. Jegyeket erre az idõszakra is lehet vásárolni.

És ami "záró Dalí-õrületté" teszi az estet: a tárlat ideje alatt eddig meghirdetett összes akció és ötlet - pestiesen szólva - ismét játszik. Aki jellegzetes Dalí-bajuszt fest fel magának, illetve akinek testén Dalí-tetoválás található, továbbá aki Dalí-féle katalán sapkában jön, vagy aki Dalí által ihletet plakátot hoz magával, ingyen nézheti meg a kiállítást csütörtökön 19 és 22 óra között.

idoszaki kiallitasok

Szeged

Móra Ferenc Múzeum

(Roosevelt tér 1-3.)

 

2013. március 12. - 2013. június 9.

"Szegednek népe, nemzetem büszkesége..." 1848-as tárgyak és emlékek a Móra Ferenc Múzeum gyűjteményéből


2013. március 23. - 2013. május 26.

„30 éve indult újra az éremverés Szegeden” - éremkiállítás 

 

2013. május 2. - 2013. augusztus 25.

Egyszer volt... az ŐSEMBER


2013. május 15. - 2013. június 30.

Ácsolt fatornyok - Védelmező templomok


Kass Galéria

(Vár u. 7.)

2013. május 14. - 2013. június 23.

Call it a day - képregény kiállítás

Fekete ház

(Somogyi u. 13.)

 

2013. április 19. - 2013. július 21.

125 éves a MÁV szegedi üzletvezetősége és 25 éves a Vasúttörténeti Alapítvány kiállítás


2013. április 26. - 2013. június 16.

A Belvárosi híd új megvilágításban – Kortárs fotógaléria


 

 

Kedves Látogatóink!

2013. május 1-től jegyáraink megváltoznak. A megváltozott árakról az alábbi linken tájékozódhat:

JEGYÁRVÁLTOZÁS!



Kedves Szülők!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Móra Ferenc Múzeum 2013-ban is szervez táborokat, amelyre sok szeretettel várjuk az érdeklődő gyerekeket!

Részletes információkat az alábbi linken érhet el: Táborok 2013-ban


Kiállítási archívum

2013

2012